Önazonosság, letisztultság, művészet. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli, tudatos, alkotó életért.

2017. március 3., péntek

A KERÍTÉS MÖGÖTT – Elemi hiányérzetünkről és eredendő teljességünkről

Battyogunk a játszóra. Úgy száz méterre a célállomástól boldogan rohanni kezd, majd egyszer csak bekapcsol nála az utóbbi pár alkalommal rögzült minta. Ez most a legújabb stikli: bár mindkét oldalon van egy-egy kapu, ő mégsem a bejáraton akar bejutni, a kerítés közepe felé veszi az irányt. Frusztráltan rázza a műanyag rácsot és kiabál; mire odaérek, még éppen nem, de hajszálhíján igazi a sírás.
Hiába magyarázom neki, hogy van bejárat, csak nem ott, ahol ő akar bemenni, kell egy-két perc, hogy megnyugodjon és kövessen, amerre vezetem. Vajon kire emlékeztet?

Annak idején, mániákus tarot (és egyéb) kártya-húzó koromban (a párom most felnevetne – na jó, időnként még előfordul, hogy megnézem, mit üzennek a lapok), az Osho-féle Zen Tarot-ból gyakran kaptam A kirekesztett címűt. Talán ismered: egy kisfiú áll a zárt kapu előtt, s bár az arcát nem látjuk, az egész ábrázolásból átjön, hogy vágyakozón tekint befelé. A kerítés mögött szivárványos derengés, minden földi jó ígérete, ám úgy tűnik, őt kizárták a buliból. Mintha egyenesen a mennyek országának ajtaja lenne csukva előtte... azonban, ha tüzetesebben megnézzük a képet, felfedezzük, hogy lakat ugyan van a kapun, ám a zár nyitva! A gyermek figyelmét annyira kisajátítja az, amit elhitt - hogy ő nem mehet be, ezért hiányt szenved - hogy észre sem veszi ezt az apró, de mindent megváltoztató részletet.

Hosszú önismereti út alatt, tapasztalatok sokaságán keresztül ismertem fel, hogy maga a személyiség hordozza a hiányt. Minden „magán dolgozó”ember (mindegy, hogy a pszichológiát vagy különböző spirtuális technikákat hív ehhez segítségül) azon ügyködik, hogy egészséges személyiséget hozzon létre, olyat, amivel teljesnek és hiánytalannak érzi magát. Ez abszolút érthető és jogos igény, ám van egy „apró” csavar: pontosan az a momentum, hogy magunkat valakinek (és valamilyennek) hisszük különít el attól, ami valójában vagyunk!
„Belevarázsolódunk” ebbe a személyiségbe, s az ő kalandjait éljük, elkülönülve az egésztől, hajkurászva a teljeset. Az „isteni szikra”, a Lélek eközben mindvégig ott van, elérhető ebben a varázsálomban is, hisz’ ez vagyunk - ez a tudat valódi természete!
Felismerni annyit tesz, mint hogy megengedjük a „felesleg”, az illúzió lebontódását.




Mindez az elemi hiányérzet miatt tűnik nehéznek vagy akár egyenesen lehetetlennek. Oly’ erős, ösztöni minta ez; biztosan te is érzékeled magadon, és megfigyelheted a maga nyerseségében a kisgyerekeknél. Látom Nimródnál is a működését… Egyszerű példa: hiába járt fél évet bölcsibe és van el remekül másokkal, előfordul, hogy úgy kell elmennem valahová, hogy az akkor és ott nagyon nem tetszik neki.
Ez enyhe kifejezés: az elszakítottság ősfájdalma borítja el ilyenkor. Zsigeri reakció ez a részéről, de attól még illúzió, hisz’ a szeretet iránta ugyanúgy ott van, egy pillanatra sem szűnt meg - ráadásul legtöbbször az apukájával marad ilyenkor, akivel szintén meghitt a kapcsolata - csak épp a szeretet forrásaként ezekben a percekben engem azonosít, akit nem kaphat meg. Illúzió ugyan, de az ő valósága ezekben a percekben a hiány, fájdalma emiatt pedig nagyon is valós.

Ahogy tapasztalom, pontosan ez a helyzet a hiánnyal később, felnőttként is. Anya-hiány, apa-hiány, társ-hiány, pénz-hiány, Isten-hiány: mindegy, milyen formát ölt, miként azonosítja a tudat! Minden hiányérzet mögött ugyanaz a zsigeri fájdalomérzet dolgozik, ami egy beszűkült tudatállapotból fakad. Pusztán annyit jelent, hogy nagyon sokszor elhittük már, hogy nem tudunk bemenni azon a kerítésen.
Az egyáltalán nem is tudatosul, hogy nem biztos, hogy mindenképp oda kellene vagy ott kellene bemennünk, ahová akarunk, csak az dübörög, hogy nélkülözünk; hogy nincs rá mód, hogy boldogok legyünk. A sok (öntudatlan) ismétlés által pedig maga ez a beszűkült tudatállapot kondicionálódott, s fedte el eredendő teljességünk tudatát.

Hogy meddig tart ez? Mindenki a maga útján tapasztal. Nekem kellett egy nagyjából kilenc éven át tartó időszak, amikor nagy szenvedéllyel dolgoztam önmagam megjavításán - mire felfedeztem, hogy még mindig csupán ott tartok, hogy próbálom megtalálni a megfelelő kulcsot abba a lakatba. Vagy mondjuk, ott állok az álom-játszótér kapujában, s valami külsőnek vélt erő által be-bejutok, aztán meg megint kiűzetek a paradicsomból. Mindez az önkeresés befejezéséhez és a pillanatban való hazatéréshez vezetett - vagy inkább: az eredendő, természetes otthonlét felismeréséhez. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azóta nem bukkant fel mély fájdalomérzet, hisz’ azt, hogy ez milyen erős kondíció, azóta értettem csak meg igazán!

Mindenkinek vannak sajátos „kattanásai” és rímei a hiányérzetre. Én elsősorban apa-hiányban szenvedtem, az ő szeretetéért, elismeréséért küzdöttem, ez a minta ismétlődött a párkapcsolataimban is. Egy bizonyos pontig, amikor is megtörtént a transzformáció, az átfordulás egy más minőségbe, s ezt követték a „külső események” is. A hiányállapot, mint alapélmény úgy négy és fél éve szűnt meg uralkodónak lenni, azóta egészen más az „alaphang”, amivel, amiben létezem. Amikor fel-felbukkan a minta, tapasztalom, hogy sokkal könnyebb: van úgy, hogy már csupán pillanatokba telik felismerni, s így átragyog a teljesség, elsimulnak a hullámok…

Ez a lehetőség itt van mindannyiunk számára, mindig! A legtöbb, amit tehetünk magunkért pontosan az, amit a kaput szomorúan rázó kisgyereknek adnánk: megtartó, tiszta erőt, szerető jelenlétet.
Amiben elhull a kényszer, kialszik a hiányérzet és beleolvadunk valami felfoghatatlanul hatalmasba: természetes létezésünkbe.


**

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha kifejezed! :)

Kedveld és kövesd a Csendvirágok Facebook-oldalát!

További önismereti tárgyú bejegyzések a blogon.


Ha szeretnél az új bejegyzésekről és programokról értesülni, iratkozz fel a hírlevelemre!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztóról származó jogtiszta kép.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése