Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. április 7., péntek

CRAIG THOMPSON: HABIBI – Könyvajánló és reflexió

Még az előző Egység-mese, az Aziza álma kapcsán jutott eszembe ez a gyönyörű illusztrált regény, s úgy érzem, megér egy írást, hogy felhívjam rá a figyelmet.
Craig Thompson-t még 2003 őszén, Blankets című önéletrajzi regényén keresztül ismertem meg, ami alapjaiban változtatta meg mindazt, amit addig a „képregény” fogalma alatt értettem.
Egyrészt nem találkoztam még olyan műalkotással, mely az emberi érzéseket és gondolatokat a maguk áradásában és komplexitásában egyszerre képileg és irodalmilag ennyire tökéletesen kifejezte volna.
Másrészt teljesen egy húron pendültem vele: az igazán sorsformáló, átalakító nagy szerelemről szól - a találkozástól a kölcsönös inspiráción át a szükségszerűen bekövetkező elválásig -, egy erőteljes vallási neveltetést kapott, bűntudattal küzdő srác önfelvállalásáról és művésszé válásáról.
Mindez a 90-es évek kulisszái előtt, grunge stílussal, Cure-imádattal, Nirvana és Björk poszterekkel a falakon… Akkori baráti körömben igazi kultuszregény volt ez a könyv, én is számtalanszor olvastam, az angolban való fejlődésre is motivált, és sok éven át végigkísért...

2011-ben jelent meg Craig Thompson második ilyen nagyszabású munkája (leszámítva egy nagyon hangulatos, kedves és humorral teli útinaplót, a Carnet Du Voyage-t).
A Habibi (arabul „kedvesem”, „szerelmem” - szeretett személyre utal, nem feltétlenül párkapcsolati értelemben) még a Blankets-nél is monumentálisabb: több mint 700 oldal elképesztő részletgazdagságú és lélegzetelállítóan gyönyörű rajzok áradatával, már kézbe fogni és átlapozni is nagy élmény! (Ugye vannak még rajtam kívül, akik ilyesmiben lelik örömüket az internet korában? ;))
A könyv megjelenését a szerző 6 éven át tartó kutatómunkája és közel-keleti utazásai előzték meg, melyből iszlám misztikával, vallási és kulturális utalásokkal teli, különleges regény született.
Nem egy könnyű mű, én többször is nekifutottam, mire elérkezett a végigolvasásának az ideje (mondjuk miután megkaptam, közbejött pár dolog, úgy mint szerelem, költözés, gyermekszületés, vállalkozás és a többi...:)), és mostanáig mintha még mindig feldolgozás alatt lett volna.

Mindig így van egyébként, hogy az igazán nagy alkotások odabenn munkálkodnak, s aztán időről időre visszatér az ember hozzájuk. Újragondolásra, akár többszöri újraolvasásra is késztetnek, s van egy folyamatos párbeszéd a szöveggel – ebben az esetben a képekkel legalább annyira! (Jut eszembe: frissítettem az itteni profilom, s beírtam néhány ilyen, számomra „örök művet”, főleg irodalmat meg filmet.)




A Habibi-ről beugrott a brutiful kifejezés, egy szójáték, mely az angol „brutális” és „gyönyörű” szavakból áll össze. Két szökött rabszolga, Dodola és Zam története, gyermekként ismerjük meg őket: egy nagyobbacska kislány és egy kisfiú, akinek ő segített megszökni az emberkereskedőktől és vigyáz rá. Az emberektől távol, a sivatagban egy régi hajón találnak átmeneti menedéket…
A sztori rengeteg fordulaton visz végig a valódi, testi és lelki felszabadulásukig, de addig mi, olvasók is belehalunk párszor.
Bizonyára a női áldozati minták miatt is, de eléggé felkavart, hogy Dodolát amellett, hogy szinte folyamatosan ki van téve az éhes férfitekinteteknek (erre az ábrázolással rá is játszik Thompson), többször megerőszakolják, illetve ő kényszerül a szexualitás fegyveréhez nyúlni, hogy megmeneküljön. Zam sorsa, miután hosszú időre elválnak útjaik, szintén kőkemény…

Mindeközben a könyv lapjain keresztül szinte tapintható sűrűséggel átjön mindaz, amit nem csupán a harmadik világbeli viszonyok ábrázolásának neveznék, hanem benne van az egész mostani kor káosza, szélsőségesen egyenlőtlen hatalmi viszonyaival, elnyomásával, szegénységével, a Föld kizsákmányolásával és szennyezésével – s az ember, eredendő ártatlanságával, szeretet- és szabadságvágyával… a Lélek igazságával.

Én a benne ábrázolt sok szenvedés ellenére azért tudom annyira szeretni a Habibi-t, mert egyrészt a szerző egy olyan együttérző, szeretetteljes tekintetettel van jelen, ami végigkíséri a borzalmakat (a Blankets-nél és a Carnet du Voyage-nál az volt fantasztikus, ahogyan ezt a tekintetet önmaga felé is megnyilvánította, ezzel a művel viszont elhagyja az ismerős közeget és sokkal univerzálisabb üzenetet tud áthozni).
Másrészt és nem utolsó sorban messze túllép a külső események szintjén: főszereplőinek a világ erőivel folytatott küzdelménél még erősebb a saját magukkal való.  
A legnagyobb kérdés az, mikor ad végre kegyelmet az ember önmagának (s a kollektív szempontjából ugyanez, csak épp egyéni szinten dől ez el – Aziza meséje sem csupán az arab motívum miatt kapcsolódik ide).
A Habibi azért válik igazán katartikus alkotássá, mert erre a kérdésre hegyeződik ki. Ezt az utat pedig mindkét karakternek külön-külön is be kell járnia.

Végül csak a szeretet marad, s ez olyan elsöprő erővel ábrázoltatik, hogy nem maradnak szavaink… Ez mos el minden drámát és szenvedést, és ünnepli az életet és a jelent. S ez hívja Zamot és Dodolát is egy új útra, együtt.

**

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, az Amazonról biztosan meg tudod rendelni.
Ha belenézegetnél, akkor pedig ebben a kritikában vagy itt például több kép is van belőle.

Egyszerű guglizással még ennél több - nézd csak!

Craig Thompson: Habibi (2011)

Nálam: 10/9,5

**



Hírlevél.


© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon  felhasználni tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos könyvborító.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése