Művészet és önismeret. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. augusztus 27., vasárnap

ANYA ÉS GYERMEK – Filmajánló és reflexió

Rodrigo García spanyol-amerikai koprodukcióban készült filmje döbbenetesen szép!
A drámák iránti vonzalmam mind a magánéletben, mind műélvezőként eléggé alábbhagyott az utóbbi néhány évben :-), mindenesetre érdekelnek és inspirálnak azok az alkotások, melyek kiutat mutatnak a szenvedésből. Ezért a kilépés-történetek sorozat: örömmel mutatok Nektek is ilyeneket.

Bár ebben a műben nem az a fajta tudatosságbeli változás zajlik le, mint például ezekben a filmekben, a három főszereplő radikális átalakulása tagadhatatlan. Emiatt, s az életre és emberi kapcsolatokra való megnyílás miatt tetszett annyira.

A három szálon futó és mesterien vezetett történet az örökbefogadásról szól, egyrészt három alapvető szemszöget (örökbeadó, örökbeadott és örökbefogadó) bemutatva, másrészt a témát mélységében, árnyaltan vizsgálva, rengeteg aspektusát és kérdését felvetve. Nagyobbrészt rá is mutatva a válaszokra, de erről majd később és keveset, mert nem akarok sokat elárulni a sztoriról.

Az első szálban az ötvenes éveiben járó, beteg anyjával szimbiózisban élő ápolónő, Karen mindennapjait látjuk, aki tizennégy éves korában örökbe adni kényszerült újszülött gyermekét, s ezt a mai napig nem tudta feldolgozni. Szociális kapcsolatokra alig képes, a felszínen ugyan funkcionál, tudatában azonban folyamatosan a lányával való kétségbeesett, „egyoldalú párbeszéd” fut.
Elizabeth, a harmincas évei végén járó ügyvéd erősebb, mint egy erős férfi, átlagon felül sikeres a munkájában, s bár ott bujkál benne az érzékenység, egy jéghideg, számító ribancként képes viselkedni. Ő menekül az érzelmek és a kötődés elől és természetesen nem akar családot. Annak idején adoptálták, s nem tudjuk, mi és hogyan sérült benne a nevelőszüleivel való kapcsolatában, de nyilvánvalóan nem tudott továbblépni.
A harmadik szál főszereplője, Lucy, aki meddő és minden vágya, hogy megélhesse az anyaságot; ők a párjával a történet elején örökbefogadás elé néznek. Lucy és Elizabeth nagyjából megtestesítik – de hitelesen meg is személyesítik – azt a közhelyes kijelentést, miszerint egy nő két dolog miatt képes mindenre: hogy legyen gyereke, vagy hogy ne legyen.

Ha az alaphelyzet megérintett, nézd meg, tényleg nem szeretnék többet elárulni a folytatásról (még az előzetest sem feltétlenül ajánlom)! A következőkben sem fogok spoilerezni.




Az ábrázolás egészen visszafogott, és a minden túlzás nélkül, mindhárom esetben zseniális színészi játékot emeli fókuszba. Anette Bening, Naomi Watts és Kerry Washington tökéletesen belelényegül a szerepébe, minden rezdülésük átjön, él, érint.
A rendezés az európai művészfilmes melodrámák hagyományát követve finoman a háttérbe simul, néhány alkalommal zenével emel ki, illetve időnként a kamera realisztikusan „rajta marad” olyan mozzanatokon is, melyek a konkrét cselekmény szempontjából nem lényegesek, az élet „szempontjából” azonban igen.

Az élet áramlásának és az emberi kapcsolatok szövevényének megjelenítésével az író-rendező rámutat, hogy a látszólag jelentéktelen kis tettek, mondatok, emberi érintődések hogyan érlelik és befolyásolják a nagy változást. Az Egészből nézve semmi sem jelentéktelen: sem ember, sem kapcsolódás, sem cselekvés!

Ez egy nagyon összetett alkotás, amiről még sokat lehetne beszélni. Mélyre vivő és erős az anya-gyerek kötődés, a hiány és teljessé válni vágyás e meghatározó szülői kapcsolatra kivetített motívuma miatt is, számomra mégis inkább az élet csodálatos „rendben léte”, összhangba hozó harmóniája mutatkozott meg általa. S ne feledjük, rajtunk keresztül, általunk él az élet: azért kerül összhangba, aminek kerülnie kell, mert mi, emberek tapasztalunk és lépünk.

A melodráma műfaja alapvetően arról szól, hogy az ember egyéni döntései és a rajta kívül állónak tekintett sors (vagy ahogy a filmben Lucy fogalmaz: akarat és szerencse) folytán olyan erőkkel szembesül, melyek végül legyőzik őt.
Az igazán jó melodrámák azonban – szerintem – a továbblépés és felemelkedés potenciáljával bírnak.
Hát még ha megszületik / megszületne az a felismerés, hogy nincs rajtunk kívülálló Élet, s nem egymástól (akár anyának a gyerekétől, akár gyereknek az anyjától) kell várnunk a kiteljesedést!
Mert már most ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk.

Ez a felismerés ugyan nem történik meg, nagy-nagy átalakulások viszont igen. S az odafordulás a másikhoz szintén, mely végső soron a másikon keresztül önmagadhoz való odafordulás.

Csodaszép ez így.

**

Anya és gyermek (Mother and Child, 2009)

Rendezte: Rodrigo García

Nálam: 10/9

IMDb adatlap.

Előzetes.

**

Tetszett a bejegyzés? Ha igen, jelezheted hozzászólással, lájkkal és a Csend-virágok Facebook-oldalának követésével!

További filmajánlók a blogon!



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó hivatalos filmplakát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése