Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. augusztus 22., kedd

„SZEGÉNY ÉN”, „KICSI ÉN” ÉS TÁRSAI – NA MEG A VALÓD(I)

Mélyebb figyelésre hívó önismereti írás, amit akkor ajánlok, ha ráismertél már arra, hogy van Benned „valaki”, aki „szeret szenvedni” és próbáltál már „tőle” megszabadulni. 


Az áldozatiság, a „szegény én” vagy „kicsi én” mintáját mindannyian hordozzuk: ilyen-olyan mértékben ott van az egyéni egóban és a kollektív tudatosságban egyaránt. Vannak, akik hajlamosabbak működtetni, a magyar kollektív tudatban például ez egy kifejezetten domináns önkép. Én is sokáig küzdöttem önbizalom-hiánnyal és sértettséggel, illetve könnyen megsérthetőséggel, érzelmi fájdalmakkal. Próbáltam sokféleképpen eltüntetni és megváltoztatni e mintákat, de igazán kielégítően sosem sikerült.

Tapasztalataim szerint a kérdés nem az, miként szabadulhatnánk meg ettől az én-résztől, hanem, hogy hajlandóak vagyunk-e megnyílni a Valóság – valódi Önmagunk – számára! 
Nálam egyedül ez hozott nem is „eredményt”, hanem áttörést… teljes tudati átalakulást.
Ehhez fel kellett ismernem, a mindennapok szintjén, konkrét élethelyzetekben megfigyelve, miként függök a szenvedéstől, azaz, hogyan működte(t)tem és tápláltam az alá- és fölérendeltség, az áldozat és az elnyomó dinamikáját odabenn, magamban.
Ha tehát ilyesmi nyomaszt, a kilépéshez elkerülhetetlen, hogy meglásd, miként nyersz ebből az egészből energiát az éned számára! Hiszen ez az, ami miatt a mégoly’ fájdalmas dolgokhoz is ragaszkodunk: azonosulásunk miatt hozzánk tartozónak tekintjük, és úgy érezzük, ha nem tartjuk fenn, megszűnik létezni az, akinek magunkat hittük!

József Attila sorait kissé másként használva: az ébredésben énünk rétegei úgy hullanak le rólunk, mint boldog szerelemben a ruha, beleértve a „szegény én” vagy az „elnyomó zsarnok” sokszor igen kifinomult - és mindig kéz a kézben járó! - szerepeit is. Most arra hívlak, vizsgáljuk meg ezt a ruhadarabot, a „szegény én” jelmezét egy kicsit közelebbről!


Szorongás, sértődés, beszűkülés


Ismerős érzés számodra, hogy bizonyos élethelyzetekben ösztönösen „összehúzod magad”?

Nézzünk néhány hétköznapi példát!

-   Valaki, aki közel áll hozzád vagy különösen meghatározó személynek tartod az életedben, megfogalmaz egy meglátást veled kapcsolatban, amit talán nem is kritikának szán, de ez a valami a velődig hatol. Olyasvalamit hallasz, aminek fényében úgy érzed kevesebb vagy, mint lenni szeretnél. 

-  Valaki nyilvánvalóan kritizálja a viselkedésed, a külsőd, az életmódod, a szeretteidet vagy bármi más, számodra fontos dolgot, értéket.

-   Úgy érzed, igazságtalanság ért.

-   Úgy érzed, megsértettek vagy megalázóan bántak veled.

- Valami, amit nagyon szerettél volna és vártál, meghiúsul. Kiderül, hogy egy kapcsolatban nem viszonozzák az érzéseidet, nem kapod meg a várt elismerést a munkában vagy elmarad a remélt anyagi siker.

-  Pénzügyi helyzeted kihívásaira gondolsz vagy épp kifizetetlen számláiddal szembesülsz. A szűkösség szorongató érzése tölt el.

-   Jövőképed elbizonytalanodása – munkahelyi, anyagi, családi vagy párkapcsolati helyzet –tölt el aggodalommal.

- Egy bürokratikus közintézményben, hivatalban vagy egészségügyi intézményben kell hosszabb időt eltöltened. De az is lehet, hogy csupán leveled érkezik valamelyik hatóságtól, s máris összeugrik a gyomrod.

És így tovább…


A reakciók anatómiája


Ha nem tolod el magadtól – egy szinte ugyanennyire automatikus reakciónak engedelmeskedve – azokat az érzéseket, amelyek ezekben a pillanatokban jelen vannak, őszintén megfigyelheted a tapasztalatod. Mi zajlik le ilyenkor benned? Hogyan történik mindez? 

Talán ilyen vagy ezekhez hasonló érzések és gondolatok bukkannak fel:
  • valamilyen nálad nagyobb tekintély fenyegetését érzed, mintha veszélyben lennél
  • szorongást észlelsz, talán a gyomortájékod (energetikailag a solar plexus – napfonat-központ) görcsbe rándul, vagy (majdnem szó szerint véve) „szíven üt” a dolog (a szívközpontod szorul össze)
  • tehetetlennek és gyengének érzed magad
  • úgy érzed, nem szeretnek, megvonták Tőled a tápláló energiát.
  • megjelenik a félelem, hogy mindjárt kicsúszik a lábad alól a talaj, hogy teljesen leblokkolsz, sőt, megsemmisülsz… és nem akarod ezt érezni!

Viselkedési reakciód lehet a védekezés, a gyakran dühödt ellentámadás, vagy az is, hogy szó szerint még kisebbre húzod össze magad, s belül, némán, elfojtva szenvedsz. 

Különböző szituációkat írtam le és mindig a Te konkrét tapasztalatod megfigyelése számít, de nézd csak meg egyszerűen és őszintén (például ha legközelebb ismét tapasztalsz ilyesmit!): valóban a sérülés veszélye áll fenn, amikor megéled ezeket a helyzeteket? Mit vagy kit „fenyeget” sérülés a tapasztalatod jelen pillanatában? 

Nem lehet, hogy csupán az van veszélyben, ahogyan / akiként látni és láttatni szeretnéd magad? Nem az ideálisnak hitt, vágyott ÖNKÉPED elvesztése miatt rettegsz?




A hamis identitás


Az ösztönös alárendelődés egy gondolati-érzelmi mintázat, ami a személyiség egyik meghatározó jegye is lehet. Hogyan alakul ki? Az áldozat identitása éppen azokból a tudattalanul adott és nem felismert – azaz tudattalanul hagyott – reakcióink sokaságából áll össze, amit például a fent leírt szituációkban adunk. MINDEZ TEHÁT CSUPÁN MEGSZOKÁS!

Minden én-tudat (ego) – legyen szó bármilyen személyiségről! - képet tart fenn önmagáról és a világról (ez az „ő” önképe és világképe, amit gyakorlatilag ő maga is készen kapott – minderről a Felébredés az én illúziójából című könyvünkben oly’ módon írunk, hogy az alapoktól fogva ráláthatsz az azonosulás „hogyanjára” a „saját” személyiségeddel kapcsolatban! A könyvről itt is írtam.)
Minden személyiség egy történetet mesél, amelyhez ragaszkodik, még akkor is, ha az egy nyilvánvalóan fájdalmas történet. Talán a te történetednek szerves része az a gondolat, hogy téged bántottak, hogy mások szenvedést okoztak neked. Talán az a gondolat is gyakran szerepel benne, hogy mások eleve könnyebb helyzetben vannak, mint te, egyszerűen könnyebben érkeznek el számukra azok a dolgok, amikre te hiába vágysz. S talán azon gondolat is domináns benne, hogy kevesebb önbizalommal, alacsonyabb önbecsüléssel rendelkezel, mint azt szeretnéd.

Ha így van és próbáltál már ezen változtatni - különböző (pszichológiai vagy spirituális) technikákkal, módszerekkel – valószínűleg nem jártál teljes sikerrel. A személyiséget ugyanis nem tudjuk akarattal „levedleni”, az csak elfojtás és kontroll lesz! Átprogramozhatjuk pozitív gondolatokkal, oldogathatjuk „a múlt fájdalmait” a végtelenségig és mesélhetünk magunknak egy másik – szebb, jobb, vonzóbb - történetet magunkról.  Ám a történetek foltozgatásától legfeljebb ideig-óráig érezhetjük jobban magunkat. 

Mert a Valóság az, hogy mindez nem vagyunk. Sem a csüggedő, kételkedő, megbántott vagy önmarcangoló, szenvedő én, sem az önbizalommal rendelkező, erős és független, mindentől szabad, csodálatos én – és bizony az összes többi sem! 
Ám azzal „letudni”, hogy „én igazából egyik sem vagyok”, megint csak egy gondolat: koncepció, amit önáltatás lenne elhinned! ;)  Mélyedj el és láss rá a saját tapasztalatodon keresztül az igazságra!
Íme, még néhány útjelző, ami mint lámpás, segíthet rávilágítani…



Útjelzők önvizsgálathoz


- Ítélkezés nélkül, egyszerűen csak figyeld meg: mi az, amit nyersz az önostorozással, a „szegény én” szerepének működtetésével? Mi az, amit el akarsz vagy el is tudsz kerülni vele? Hogyan táplálod, milyen gondolatokat, érzéseket „veszel magadhoz” kívülről vagy belülről – azaz mi mindennel azonosulsz? Panaszkodsz? Úgy panaszkodsz, hogy „nem panaszkodsz”? :)
Hogyan beszélgetsz a Hozzád közelebb és távolabb álló emberekkel? Milyen történeteket mesélsz magadról és a világról, és hogyan? A médiából – hírek, filmek, közösségi média – veszel magadhoz szenvedés-táplálékot? Milyen érzés ezeket a termékeket fogyasztanod? Hogyan reagálod le a hatásukat?

- Ráéreztél már arra, mi a különbség a fájdalom és a szenvedés között? Tapasztaltál például olyat, hogy erős fizikai fájdalmak közepette is béke és nyugalom volt benned? Esetleg el is múlt a fizikai vagy érzelmi fájdalom attól, hogy nem „ragadtál bele” tudatilag? A szenvedés opcionális, és mindig ellenállásból fakad!

- Engedd meg, hogy ráláss, hogy az adott pillanatban, amikor éppen jönnek, jelen legyenek azok az érzések és gondolatok, amiket sokszor kapásból elutasítasz! Mert félsz tőlük. Mert nem akarod így érezni magad. Mert félsz, hogy beléjük ragadsz – és épp ezért tudnak hatni Rád! Engedd, hogy ott legyenek, de ne azonosulj velük! Ez időnként lehet, hogy nem sikerül, de azzal sincs semmi gond. Csak figyelj! Ne akarj semmit sem kiiktatni magadból! Ne akarj leszámolni az áldozatszereppel, mert igazából nem lehet! Azonban ráláthatsz, felismerheted, és kilépve belőle (átragyogva rajta) élheted… a Valóságot!

- Engedd meg – szükségszerű, hogy megtörténjen -, hogy szembesülj az áldozatiság mindig meglévő ellenpólusával is, mégpedig saját magadban (=a tudatodban): az elnyomóval!
A zsarnok, a diktátor mintafigurája „ő”, aki egyszerűen attól érzi, hogy él, attól érzi, hogy ő van, ha szenvedést okozhat - másoknak vagy önmagadnak. Az egyik pólus attól él, hogy szenvedhet, hogy fájhat, a másik, hogy sebezhet, ronthat. Szembesülnöd kell a saját magadon belül dúló, drámával, háborúval.
Ha a szabad létezés hív, nincs mese: le kell venned a fókuszt a „másokról”, és ahelyett, hogy bárkit – a párod, az anyádat, az apádat, a kormányt, a társadalmat, a világot – hibáztatnád, 100%-os felelősségvállalással önmagadba kell nézned!
Minden identitásnak, egónak sarokköve a szenvedés, mely az elkülönülésből, az élet ismeretlen misztériumának, a jelen pillanat átélésének elutasításából fakad. Gyógyír és „oldószer” rá csakis a most, a jelen pillanat – éppen az, ami elől az ego menekül! „Szenvedek, tehát vagyok.” – mondja az én. Kell neki ez az energia, hisz’ puszta létét érzi igazolva általa, ezért aztán ismétel, gyakran a végletekig.
Ne félj tőle, mert bármit is mond vagy gondol, csupán addig lesz létjogosultsága mondandójának, amíg azonosulsz vele! Ha feltárult a benned – csakis Benned! – lévő áldozat és elnyomó dinamikája, a saját szenvedés-függésed, s eltökélt nyitottsággal állsz a játszmáktól mentes, tiszta jelen-valóság elé, az már maga a kilépés! Ha ez után arra érzel hívást, hogy másképpen cselekedj, ha „innen” változtatsz, az egészen más minőségű cselekvés lesz, mint ami az ego megszokott, ösztön vezérelte reakcióiból fakad.
Ne nyomd el a szenvedést, ne akard kioldozgatni, elküldeni a fájdalmat, csak figyeld meg és légy vele elfogadásban! Egyszerűen, átölelve, szeretve, magától engedődik tova (nem „te” engeded el!)… így kerül elbocsájtásra természetes módon, szabadon, a jelenben létezés megengedésével.


**

Tetszett az írás? Örülök, ha kifejezed! :)

Ha szeretnél az új bejegyzésekről és programokról értesülni, iratkozz fel a hírlevelemre!



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdonát képezi. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztóról származó jogtiszta kép.



2 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen a fenti írást! Elgondolkodtató, használható, érthető szöveg... Többször elfogom olvasni!☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy örömmel! Köszönöm, hogy kifejezted! Igen, ez többször elolvasós, és magamon is tapasztalom, hogy időt igényel az az érési folyamat is, amely során a szellemi felismeréseink gyökeret vernek és az új minőség megszilárdul a mindennapi megéléseink szintjén! Viszont valóban működik! :)

      Törlés