Önazonosság, letisztultság, művészet. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli, tudatos, alkotó életért.

2017. augusztus 2., szerda

Zeneajánló: THE XX - I SEE YOU (2017)

Némi fáziskéséssel ugyan, de végre elért hozzám az xx harmadik lemeze, az I See You. Januárban jelent meg és augusztusban írom ezeket a sorokat, hiába, no, nem tartom már a tenyerem a zenei élet pulzusán úgy, mint anno, amikor még az énkép (önkép) szempontjából meghatározó volt, hogy up-to-date legyek az alternatív zenékben. Sebaj. :-)
Ez az album viszont most annyira jólesik!
Dióhéjban: indie pop, kicsit melankolikus, de nem depis, abszolút introvertált, de nem elszállt, nem egy óriási durranás, de jóval több, mint „kellemes”… ha ezek a paraméterek (és a linkelt videók) bejönnek, akkor Neked is szólhat az ajánló. Ha nem, akkor csak én fogok itt lelkesedni. :-)

Anno 2009-ben, amikor megjelent az első (a zenekar nevével azonos címet viselő) xx-lemez, nagyjából rongyosra hallgattam. Pedig nem éreztem rajtuk olyan elképesztő eredetiséget, sok volt a 80-as évek utóérzés (Cure-os gitárok, szinti, azért kellemes ismerősség), meg kicsit egysíkú is az egész. DE mindemellett egy olyan őszinteség és intimitás jellemezte, amibe beleszerettem!
Úgy tűnt, hogy itt van két fiatal, akik semmi mást nem akarnak, csak zenét csinálni, de azt szívből, mindent beleadva. Nagyon jó és egyedi énekhangok, egy lány és egy srác - nem egy pár, barátok -, tökéletesen egyenrangú dalszerzők, tökéletesen kiegészítve egymást (Oliver hangja és stílusa ráadásul az, amire azt mondtam akkor, hogy nagyon szexi, wáóó! :-)).
Az egésznek volt egy egyszerűsége, amolyan lemeztelenedés-jellege, hozzá a szintén rém egyszerű, de totál megragadó gitárfutamok, meg szintis beat-ek.

A második lemez, a 2012-es Co-Exist sem volt csalódás, de némi továbblépés ellenére inkább az előző ismétlésének tűnt, kevesebb szpirittel és kevesebb slágeres dallammal. Nem maradt meg úgy, hogy később is gyakran elővegyem.



No, most amolyan újra-beleszeretős érzés van az új lemezzel. Annyira előnyükre vált, hogy eltelt bő 4 év és nem erőltették, hogy hamarabb legyen album! Egyrészt megmaradt az az egyszerű, őszinte attitűd, hogy itt valakik tényleg beleteszik magukat abba, amit hallunk és megmutatják, mi van bennük, elénekelve, kimondva, felvállalva minden sebezhetőségüket és érzékenységüket. (Hol találkozol manapság ilyesmivel a popzenében? Én mondjuk a mainstream-ből nem tudok példát mondani.)
Másrészt jóval érettebb lett az egész – Romy és Oliver hangja is -, kopnak a manírok, és zeneileg is sokkal változatosabbak a dalok. Bár továbbra is maradt sok minden lecsupaszított, vannak kifejezetten izgalmas zenei megoldások, újdonságok, hangminták. Röviden: baromi jól szól! :-)
Ez jelenős mértékben köszönhető Jamie xx-nek, az azóta szólóban is befutott harmadik tagnak, producernek és „ritmus-felelősnek".

A dalszövegekben ott a bizonytalanság, a benső küzdelem az önelfogadással (önszeretettel), megfelelni akarással és a külvilág által kötelezően elvárt körökkel; van fájdalom, de nem szenvedősek, inkább egy önmeghaladásra futnak ki.
Engem nagyon feldob, ha ezt a mélységet, odaadást és továbblépésre való készséget látom, pláne ha a zene és a zenészek ennyire őszinték. Totális intimitás, fülnek, szívnek! „Személyesen” az az érzésem, hogy átölelném ezt a két embert, olyan szeretni valóak! :-)

Az egész lemez nagyon egyben van, pedig a középső része lassúbb, egyszerűbb, a régi xx-re jellemzőbb dalokat tartalmaz, míg az eleje és az utolsó harmad a sodróbb, slágeresebb és játékosabb, - már-már vidám :-) - számokat.
Egyébként ha az I See You-t jellemző életérzést egy valamiben összegezném, akkor az a szerelembe esés (mondjuk a Felébredés-könyvben a Felragyog a szerelem című fejezet jut eszembe)…és már nem is csak az első érintődések, hanem amikor már kapcsolat van.
Ott a szerelem szédülete, az ismeretlen, a bizonytalan (igazából behelyettesíthető más, teljesen új élethelyzettel is!)… érzed, hogy szükségszerűen változol tőle, változik az életed… félelmek jönnek fel magaddal kapcsolatban, meg a másiktól, menekülnél is… de az élet felülír, és az erő valahogy megjelenik.

Az egyik kedvencem, a Say Something Loving a maga női-férfi belső monológjaival és kiemelkedésével - ezt linkelem zárásként! (Az xx csatornáján még két klipes számot találsz, az I Dare You-t – nekem ebben a Stranger Things-es Millie Bobby Brown műsírása már sok volt, de a szám tuti -, és az On Hold-ot.)




**


The xx: I See You (2017)

Nálam: 10 / 9 


Te miket szeretsz, mi az, amiért lelkesedsz és miért?
Ha van kedved, oszd meg velem itt, vagy a Facebook-on! :)




© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos lemezborító.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése