Önazonosság és művészet. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli, tudatos, alkotó életért.

2017. szeptember 6., szerda

20. SZÁZADI NŐK - Filmajánló és reflexió

Elég zizin indult ez az őszi szezon, értek ez alatt egy fanyar belassulást, meg némi hétköznapi ingerültséget és extra érzékenységet. Augusztusban annyira felgyorsult több, korábban szunnyadó folyamat, hogy ünneplés volt a köbön, most meg olyan „egy kicsit még vissza a start-vonalra” érzettel nyitott a szeptember.
A sok kreatív projekten belüli lassulás (inkább biztos, de vontatott haladás) mellett elindult Nimród első ovis éve, és annyi emberi élethelyzettel érintődök - különösen az ovis társak szüleivel való beszélgetések révén, de most pár napja a tömegközlekedésben is tapasztalva, na meg az eleve nem piskóta auti mindennapjainkkal -, hogy ihajj!

Ó, hát tudom, hogy ez egy filmajánló, de ez egy Csend-virágok féle filmajánló, másrészt meg ilyen ez az… úgy hívják: Élet. :-) Túlingerli az embert. Aztán választhatsz, hogy bele fejjel a mintákba, a megszokásokba / kényszerekbe, vagy JELEN, a pillanatban. Bármelyikben. ;-)

Kerülgettem egy ideje ezt a filmet - egy jópofa-de semmi extra indie filmecskének tűnt, persze azt láttam, hogy remek színészekkel -, aztán a minap olyan jóleső meglepetés volt megnézni és konstatálni, hogy jóval több ennél! A súlyosabban drámai Anya és gyermek után ez is egy egyedül nézős, „női film” volt most nekem, ettől függetlenül egyáltalán nem csak nőknek ajánlom!
 Az egésznek van egy bájos és nagyon szerethető hangulata, műfajilag dramedy (drámából és komédiából is jut bőven, de a kettő folyamatosan keveredik; felhajtóerő van, felemel).

Sokan leírták róla itt-ott, hogy Anette Bening élete alakítása (mondjuk az Amerikai szépség és az Anya és gyermek sem volt semmi, de itt mindkettőnél összetettebb a szerepe), fantasztikusan jó benne a korrajz (gyakorlatilag végigsuhan az amerikai 20. századon, de a 70-es évekkel a középpontban) és a három női karakter (akik mind egy 15 éves fiút, Jamie-t próbálnak átsegíteni a kamaszkoron) izgalmas és hitelesen kibontott. És valóban! :-)




Amit még hozzátennék: imádtam ezt a három nőt, és ahogyan Anette Bening, Greta Gerwig és Elle Fanning életre keltette őket! Egyszerűen van valami univerzális mindannyiukban, amit teljesen ismerősként tudtam üdvözölni, s ami – közhelyek nélkül – nagyon sok (20. században született) nőben ott van. Ugyanakkor valódiak, egyediek, cseppet sem kimódoltak. Dorothea volt a kedvencem, akit Mike Mills a saját édesanyjáról mintázott, s ami megérintett benne, az a zártság és nyitottság elképesztő keveréke… na meg alapvető kíváncsisága és elfogadása az olyan dolgok felé is, amik távol álltak a világától.
Ez a továbblendítő nyitottság a film egyik legerősebb üzenetét jelentette. Tulajdonképp’ minden szereplő - a két férfit, illetve fiút és férfit is beleértve - ennek a készenlétnek és őszinteségnek, ártatlanságnak a mentén tudott végül változni!

A film visszakapcsol oda, amiről az első mondataim szóltak a mindennapi érintődéseimmel… (egy párbeszéd foszlányai a buszon, friss szerelmes, egymásnak mesélő késő 30-as pártól; egy hosszú beszélgetés egy Down-os kislánnyal és roma anyukájával; egy a Nimhez képest összehasonlíthatatlan állapotban lévő auti csoporttárs anyukájának története).
Megérint, de annyira, hogy könnyek szöknek a szemembe, ki mi mindent hordoz magában, és mennyire csak a képet, a gondolatot látjuk alapvetően a másikról!
És csodálatos, hogy mindegy, ki milyen tudatállapotban (tudati, tapasztalati stádiumban) van épp, ott van nekünk, mindannyiunknak a JELEN pillanat, amelyben figyelhetünk egymásra!

Ebben a filmben ez volt a legszebb, leginspirálóbb: egyszerűen ott lenni a másiknak, a másikkal, ameddig lehetünk, és úgy, ahogyan azt összhangban érezzük magunkkal.
Figyelni, kérdezni, elmondani, megmutatni… képesnek lenni felülírni magunkat, ha az az igazság, igeneket, s ha kell, nemeket is mondani… együtt-létezni, hűen önmagunkhoz. Nem ahhoz, akinek elhittük magunk, hanem aki / ami valóban vagyunk.
Ez jelenthet mindenkinek mást, de az itt és most –ban mindig hazavezet.

A 20. századi nőket ajánlom mindenkinek, aki szereti az emberi kapcsolatokról szóló filmeket, a bátor útkeresőket, a különcöket, a néha kicsit túl-értelmiségi, de alapvetően mély és érzékeny párbeszédeket, és nem kap frászt attól, ha egy filmben sokat cigiznek. :-)

**

20. századi nők (20th century women, 2016)

R: Mike Mills

Nálam: mondjuk 10/9

IMDb. 

Előzetes.





© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó hivatalos filmplakát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése