Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. szeptember 24., vasárnap

Életre szóló zenék: A 10 (+10) KEDVENC R.E.M SZÁMOM

Mosolygok itt magamban, micsoda kattintás-vadász címet sikerült találnom (nem igazán). :-)
2017-et írunk, és valószínűleg keveseknek jut eszébe, hogy pont 25 évvel ezelőtt jelent meg az R.E.M. Automatic For The People című albuma. Ám még ha így is van, a ’70-es években és a 80-as évek első felében születettek egész biztos, hogy több slágert kívülről fújnak a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb zenekarától.
Nemrég eszembe jutott egy dal (a lenti lista élén lesz), újra meghallgattam és ütött. Alapvetően nem a nosztalgia vezérel, hogy írjak róluk, sokkal inkább a tisztelet az iránt, amit a zenén keresztül Tőlük kaptam és a mai napig érinti a szívemet. „Érinti”? Belülről szól. Egy húron pendülünk... :)

Azok a művek, melyek igazán hatnak Rád, halhatatlanok. Túlélik az idő sodrát, kiemelkednek belőle. Nem az az érdekes, milyen konkrét életesemények történtek, amikor találkoztál velük, hanem az energiaminőség, amit képviseltek.

Nekem a zene sokkal inkább volt tanítómesterem, mint bármilyen spirituális guru, irányzat vagy tanítás. Magamhoz hívott, haza. Tágulni, tapasztalni, beleélni magam az életbe. Beleszerelmesedni. Vágyni, és menni a vágyak után. És megélni a Teljességet, a „már most itthon vagyok” érzését - néhány pillanatban, néhány percben, vagy akár hosszabban, hisz’ a kedvenc számaimat képes voltam oda-vissza, akár órákon át is hallgatni.

Nem gondoltam volna, hogy ha valaha írok egy ilyen zenei sorozatot (talán az lesz belőle, majd meglátjuk), akkor annak az R.E.M. szerepel majd az első részében. Voltak náluk nagyobb kedvenceim, mégis, főleg így, ekkora távlatból látom, mennyit adott az a tiszta, egyszerű és intelligens önfelvállalás, ami a zenéjükön keresztül érkezett – ennek szerves részeként Michael Stipe énekével és abszolút költészet-színvonalú dalszövegeivel.
Úgyhogy ezt a bejegyzést most a kedvenc R.E.M. dalaimnak szentelem, úgy, ahogyan a pillanatban megjelennek, némi személyes reflexiót is kapcsolva hozzájuk a most-ban.

Kíváncsi vagyok: Neked milyen zenék adtak sokat és miért? Ha vannak ilyenek, örülök, ha megosztod velem, akár itt, a blogon, akár a Facebook-on, hozzászólásban!


10. MAN ON THE MOON (Automatic For The People, 1992)

Az egyik legnagyobb R.E.M. sláger, egy nem popzenekar ultimate popdala. Nálam abszolút beleszerelmesedős és hangulat-emelő szám volt.
Anno amikor agyon játszotta az MTV, fogalmam sem volt róla, ki az az Andy Kaufmann (a dalcím egy későbbi életrajzi film címét is ihlette), az illúzió és a valóság összemosásának komikus mestere, akiről a dalszöveg szól.





9.  LOSING MY RELIGION (Out Of Time, 1991)

Ez olyan „hogy a manóba lehet ennyire eredeti, fantasztikus dolgot alkotni?!” – érzéssel ütött meg, akkor is, most is. A címbeli religion nyilván nem a vallásra utal, hanem arra az állapotra, amikor az ember akkorát csalódik, hogy megkérdőjelezi a hitét (jelentsen ez bármit neki).
Különös, rájuk jellemző hangulat, avagy az R.E.M. mindig, a legmélyebb szomorúságban is tudott felemelő lenni.




8.  ELECTROLITE (New Adventures In Hi-Fi, 1996)

És milyen sokszínűen alkottak! Alapvetően rock, folk és pop elegy, de mindenből eredetien, gyakran merészen és lemezről lemezre megújulva. (Az utóbbi albumokat nem ismertem, de a 80-as és 90-es évekbeli lemezeikre ez végig igaz volt.)
Az Electrolite egy keserédes popdal, játékos és repítő, a lemezzáró kontextusával és a „20th century goes to sleep” sorral számomra mindig egy elengedős-befejezős hangulat volt (egy egyszerre álmodós és eszmélős időszak elengedéséé) , de amolyan „minden jól van” érzéssel.





7.  LET ME IN (Monster, 1994)

Ó, itt bekapcsol némi nosztalgia, de inkább csak annyira, hogy elmondjam: ettől a számtól és még a Monster-lemez pár darabjától annyira készen voltam, a szó legjobb értelmében, hogy csuda! Már a megjelenésekor birtokba vehettem a kazettát (!) és rongyosra hallgattam. 15 évesen. A sok torzított gitár és pszichedelikus zúzás teljesen új irány volt az R.E.M.-től.
Ez a dal egyébként az akkor már halott Kurt Cobain-hoz szól, a lemez egészét pedig egy másik hamar eltávozott „unikornisnak”, River Phoenix-nek dedikálták. Mindkettőjüket imádtam, de tiniként River volt az első nagy álom-szerelem, meg az első ilyen halál-élmény (és a kettő összekapcsolódása is), a karaktere nagyon meghatározta a későbbi viszonyulásomat a fiúkhoz, meg magához a szerelemhez.





6.  COUNTRY FEEDBACK (Out Of Time, 1991)

Az előző dalhoz hasonlóan ez is működik számomra a háttértörténethez való kötődés nélkül is. Most az érintett meg, hogy mennyire átjön (ebből is), hogy valós megtapasztalásból született. Meg a költői dalszöveg.
Az a benyomásom, hogy nem csak  intellektuálisabb, de sokkal érettebb és tudatosabb is volt az R.E.M. a befutott kortárs zenekarok és művészek többségénél, ebből a szempontból kicsit kívülálló még a kívülállók között is. (A más karakterű és más kulturális gyökerű, angol Radiohead jut eszembe párhuzamként.)  Ez egy szakítós ballada, okos, szép és annyira erős, hogy a földbe döngölés után kihajtasz a talajból. :-)





5.  YOU ARE THE EVERYTHING (Green, 1988)

Ez sokáig az egyik legeslegkedvencebb, odaadó és megnyíló szerelmes számom volt, most is tökéletes.
Nagyon fiatalon hallottam még, sokat szorongva, keveset tapasztalva a szerelemről, de vágyva rá. Rongyosra nézve azt a koncertfilm-részletet, amiben láttam, és tűzön-vízen át beszerezve a folk-vonalról (mandolin, egyebek) kísérletező Green albumot.
Most, újra hallgatva is időtlen. Törékenyen emberi és gyönyörű!





4. DRIVE (Automatic For The People, 1992)

És akkor (újra) elérkeztünk a 25 éves jubileumot ünneplő lemezhez. Te jó ég! Mondanám, hogy inkább csak beszéljen a zene helyettem (és tényleg!), de azért még annyit elsuttogok, hogy ez az egész album zseniális és csodálatos. Egyedi és szívig hatoló és úgy lett egy koncept-lemez, hogy nem is annak és nem is ilyen hangulatúnak tervezték. A pillanatban (és pillanatról pillanatra) egész más sült ki belőle, ez az Isteni kreativitás!
A fájdalom, a veszteség és az ember Teljességre való vágyódása ábrázoltatik benne, univerzálisan, és nem egy lehúzó, szenvedős energiaspirálban, hanem a művészet által meglátva, megértve, feloldva, felemelve.




3. E-BOW THE LETTER (New Adventures In Hi-Fi, 1996)

Ez a szám (is) újrahallgatva is hátborzongató. Wow. Így, Patti Smith-szel (itt meg Thom Yorke-kal). Az „aluminium tastes like fear / adrenalin pulls us near” sorok tökéletesen hozzák azt a költőiséget, amit Michael Stipe szövegei kapcsán emlegettem. Az említett sorok számomra a félelem és vágy gyakran szétfeszítő kettősségét elemi erővel fejezik ki. Ahogy a függőség lélektanát is.
A dal egyébként egy River Phoenix-nek íródott, nem befejezett levélre referál, melyben próbálta volna megakadályozni a tragédiáját. I’ll take you over – átsegítés, az életbe, átsegítés a túlvilágra. És/vagy.
A vokál mintha egyszerre szólna innen odaátra, illetve onnan ide.




2. NIGHTSWIMMING (Automatic For The People, 1992)

Míg az előző inkább egy „haunting song” (kísérteties és kísértően jó dal :-)), itt az árnyak félreállnak. Ártatlan és békés, az Automatic For The People lemez akusztikus hangszeres sokszínűségével, letisztultságával és kifinomultságával.
Az élet végességével együtt csodaszép, „csak” ott kell lenni benne. Átélni, mint az éjszakai úszás pillanatait.





1. WALK UNAFRAID (Up, 1998)

Mellékelem a lemezes eredetit is (szöveggel együtt) , ez pedig itt egy erőteljes koncertverzió.
A szerepek / maszkok levetéséről, az önazonosságról, a  önfelvállalásról szóló, sodró dal, ami nagyon inspiráló volt az önismereti utamon, és itt és most is hihetetlen öröm hallgatni.




Én nagyjából 2004-ig követtem naprakészen az R.E.M. munkásságát,  s azért még volt alkalmam egy nagyszerű koncerten látni őket a Szigeten, 2008-ban. A zenekar több mint 31 év és 18 lemez (15 stúdióalbum) után, 2011-ben oszlott fel.

Köszönöm nekik azt a sok csodát, amit létrehoztak!

A válogatásom itt egyben is megtalálod.

R.E.M.: Michael Stipe (ének), Mike Mills (basszusgitár), Peter Buck (gitár), Bill Berry (dob, 1997-ig)

**

UPDATE! - Itt a + 10 szám, amit ígértem. Egy ennyire zseniális zenekar és hatalmas életmű előtt tisztelegve nem álltam meg a fentinél, miközben még így sok jó dal kimaradt. :-)

Ezt a második listát itt hallgathatod / nézheted.

Így néz ki:

10. Sad Professor (Up, 1998)
9. Belong (Out Of Time, 1991)
8. Daysleeper (Up, 1998)
7. At My Most Beautiful (Up, 1998)
6. Find The River (Automatic For The People, 1992)
5. Fall On Me (Out Of Time, 1991 / MTV Unplugged, 1991)
4. Sweetness Follows (Automatic For The People, 1992)
3. Perfect Circle (Murmur, 1983)
2. The Great Beyond (Man On The Moon Soundtrack,  1999 / In Time - The Best Of R.E.M. 1988-2003)
1. Leave (New Adventures In Hi-Fi, 1996)

UPDATE! Ez is mennyire fantasztikus!!!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése