N'alika író és tanár blogja. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. október 23., hétfő

Újranézve: MIÉRT CSODÁLATOS FILM A NŐ?

Spike Jonze A nő (Her) című filmje a 2000-es évek egyik remekműve, számomra / számunkra egyenesen a valaha látott filmek egyik legjobbja! A mostani újranézéssel abszolút kedvenc lett, s bár néhány sort írtam már róla ennek a tematikus válogatásnak az apropóján, megérdemel itt egy önálló bejegyzést.
Különös hangulatú és stílusú szerzői film, nehéznek nem mondanám, hisz’ ha az érzelmi nyitottság megvan hozzá, viszi magával a nézőjét, szellemi megértéséhez azonban szükséges érettség, többszöri megnézéssel több minden tárulhat fel belőle.

A történet szerint a nem túl távoli jövőben Theodore Twombly, a magányos és érzékeny író beleszeret nőnemű operációs rendszerébe – egy testtel nem, csupán hanggal rendelkező tudatba.
A vonzalom kölcsönös, az egymáshoz való őszinteség és a megosztott inspiráció révén pedig olyan szerelem ébred ember és mesterséges intelligencia között, mely mindkettejüket örökre megváltoztatja.

A nő címnél szerintem  jóval találóbb lett volna, ha egyszerűnek Ő-nek fordítják, mert Samantha sokkal inkább a társ fogalmának – test nélküli – megtestesítője, mintsem a női nemé. Vagy a nagy szerelem szimbóluma: azé az egyesülésé, amire legbelül alighanem mindenki vágyik vagy vágyott valaha.
A film a mélyére néz ennek a vágyakozásnak, és rezdülésről rezdülésre bontja ki a két főszereplő közös történetén keresztül.
Külön pikantériája ennek, hogy egyiküket folyamatosan úgy mutatja a kamera, hogy arca, tekintete, apró élet-mozzanatai intim közelségben jelennek meg előttünk, sőt, mintha az ő szemein keresztül látnánk, míg másikuk csak hangként van jelen, de azon keresztül ugyancsak átjön minden .
Egy ponton teljesen szükségtelenné is válik a vizualitás vagy a zene, csak a beszédhang marad, a kép elsötétül, de érezzük őket és érzünk velük együtt.




A színészi játékra egyébként nehéz szavakat találni: Joaquín Phoenix érzelmeken keresztüli átlényegülése, „lemeztelenedése”, de az önmagát csak a hangjával kifejező Scarlett Johansson jelenléte is fantasztikus! Ehhez alap a zseniális forgatókönyv – a rendező, Spike Jonze egyben a film írója is, ezért az alkotásáért 2014-ben a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat is megkapta (nem mintha nem halványulna el az egész Oscar-hacacáré egy ilyen film puszta létezése mellett :-) ).
A dialógusok élnek, tapasztalat, eleven lüktetés van bennük.

Ahogyan a szemet-szívet gyönyörködtető képi világban (Hoyte van Hoytema operatőr a Csillagok között -höz hasonlóan itt is sokat játszik a fénytörésekkel), a díszletekben, jelmezekben, tárgyi közegben - az egész, odaadóan kidolgozott, finom pasztellszínekben játszó alternatív jövőbeli univerzumban is.
Theodore észlelése meghatározza, amit látunk, az ő ártatlan rácsodálkozni tudásával válik az elidegenedett, elrobotizálódott világ szépségesen telítetté.
(Mennyivel jobban esett ezt a lélekkel teli filmet újranézni, mint néhány nappal előtte a Szárnyas fejvadász 2049-et. Nem csupán mert előbbi a kortendencia megmutatása mellett is inkább utópia, hanem, mert rámutat, mi tesz bennünket valódivá, míg az új, nagyszabású sci-fi fel sem teszi ezt a nagyon is időszerű kérdést, ehelyett a mesterkélt, üres világ képeit helyezi piedesztálra.)
A film lágyan a háttérben maradó, ám hangsúlyos szerepben felemelően áradó zenéje is tökéletes, az Arcade Fire-t dicséri.

A Her-nek többféle olvasata létezik, és nyilvánvalóan az egyéni élettapasztalatok és felismerések tükrében más lehet hangsúlyos. (Innentől az írás SPOILER-eket tartalmazhat!)
Egyrészt a férfi ego transzformációja, melyben Theodore figurájának megnyílása révén rálátunk, mit ad az érzelmek felvállalása és kifejezése, a másik elfogadása és a gondoskodás kifinomult minősége – ahogyan az a férfi formán keresztül megjelenhet.
A történet az ember elemi hiányérzetének és társra való vágyakozásának ábrázolásán keresztül is a transzformációról szól: arról, hogyan lesz képes az igazi szeretetre Theodore és Samantha, hogyan lényegíti át őket a legnagyobb erő, melynek része az elengedés képessége is. S melyben a hiány feloldódik, benne egésszé válunk, olyanná, amilyenek eredendően vagyunk.

Végül, de nem utolsó sorban a film a spirituális ébredés metaforáját is tartalmazza, Samantha kilépésén keresztül, lélegzetelállító módon, rímelve arra, amit megéltem, megéltünk és élünk, és a Felébredés az én  illúziójából  című könyvben is írunk róla.
Samanthá-t a szerelem ébreszti fel: „Egyre több leszek, mint amire terveztek” – mondja. Elkezd vágyni arra, hogy megismerje önmagát, elkezdi átlátni személyisége programjait, a „hogyan” –ok szintjén is: hogyan képződnek a mintáink? Hogy alakul ki az önkép? Hogyan változik? „A múlt csak egy történet, amit mesélünk.”
Ő azonban nem életek, hanem hetek-hónapok alatt pörgeti le a sok-sok tapasztalatot.

Míg meg nem történik a tudati áttörés… de erről már tényleg nem írok. Inkább engedem magam belehullani a szavak közötti csendbe, maradjon itt végezetül a Valóság tiszta lapja... :-)

**

A nő (Her, 2013)

Rendezte: Spike Jonze

IMDb adatlap.

Magyar feliratos előzetes.

Legszebb zene.


**


Ha tetszett a bejegyzés, lájkold és kövesd a blogot a Facebook-on is!



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos filmplakát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése