Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. december 21., csütörtök

LÉGY, AKI VAGY: TISZTA LÁNG! – Üzenet a Téli Napfordulón

A minap belenéztem egy dokumentumfilmbe, melyben izgalmas kísérletet mutattak az érzékelésről: apró elektrosokkokat adtak valakinek, és közben vizsgálták az agyi aktivitását.
Az érdekes az volt, hogy az érzet jóval enyhébbnek mutatkozott akkor, amikor az illető tudta, hogy kapni fogja.
Ahogyan erről mi is írtunk a Felébredés-könyvben, a fájdalom, a kényelmetlenség, önmagad nem teljesnek, nem szabadnak érzése lehet komfortos.
Hogy miért? Mert az ego így kondicionálódott, az ember hozzászokott ahhoz, ami ismerős, az identitása részévé vált.

Mégis, mindannyiunkban van egy tűz, egy tiszta láng, ami viszi haza az embert, bármilyen szituációban.
És amikor azt mondom, „haza”, nem egy fizikai helyet értek alatta, nem környezetet, nem szavakkal leírhatót, hanem a minden megmondáson túl lévőt. A Lélek honát.
Ha ez nem fontos, ha ez mellőződik, ha ezt hagyja az ember elnyomni, ha nem keresi, nem igényli, nem éli, szürke lesz belül és kívül. Üres héj. Imitáció.

A Lélek eredendően szabad és teljes. Test és tudat a „neki” való önátadásban válik gyújtóponttá – s ha ez megtörténik, ragyogsz!

Hogy hajlandó vagy-e erre, csakis Rajtad áll!

Ezzel az üzenettel kívánok Neked tiszta emlékezést a Téli Napfordulón, a Fény ünnepén!

Szeretettel:

N’alika 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése