Változnak az idők... :) A 2018. januártól futó Felszabadító Kreatív írás kurzusoknak - s nyilván az én belső alakulásaimnak is - köszönhetően egyre többen találtok rá a blogra olyanok, akik írtok vagy más művészeti ágban alkottok, vagy már nagyon szeretnétek belekezdeni.
A Felszabadító Kreatív írás Facebook-oldala után most valami új indul az anyaoldalon, a Csendvirágokon is! Az Alkotósarok menüpontban csupa olyan dolgot találsz majd, mely segít, inspirál, előremozdít és támogat az alkotásban.Tudod, bár a szívem csücske az írás, eddig sem csupán erről szólt blog, sőt a művészetre is mindig (a leg)tágabb értelemben utalok. Így bízom benne, hogy ez az "alkotósarok" akkor is segítségedre lesz, ha nem egy konkrét művészeti ág, hanem a bármely életterületen való teremtés, megvalósítás hív. Nézz körbe, mert már most több ilyen univerzális cikket olvashatsz benne!
Ez pedig az új, Íróktól íróknak sorozat első darabja, ahol Stephen King írói tippjeit osztom meg.
Úgy volt egyébként, hogy csak ráakadtam, nem vagyok SK kifejezett rajongója. Régebben olvastam és kedveltem is tőle több mindent, egy ideje nem, viszont sokszor rácsodálkozom micsoda remek, gördülékeny és nagyon átélhető prózát ír. [Azóta például ide is beválogattam!]
Az egyik kedvenc filmem pedig egy olyan novellájából készült, ami nem horror - kitalálod, melyik lehet? Itt a válasz egyébként! Szóval írással kapcsolatos anyagokhoz nézelődve bukkantam rá arra, ami most jön és annyira tetszett, hogy gyorsan le is fordítottam. Megszületett ennek az új sorozatnak az ötlete, és nemsoká' jön a folytatás! ;)
Lássuk hát, Stephen King miket tart a legfontosabbak az írással kapcsolatban! (A kiemelések tőlem származnak majd, egy-egy hozzáfűzést pedig szögletes zárójelben írok!)
1.) Ha író akarsz lenni, két dolgot muszáj csinálnod: olvass sokat, és írj sokat!
2.) A történetek 3 részből állnak: elbeszélés (ami egyik pontból a másikba juttatja a sztorit), leírás (ami érzékelhető valóságot teremt az olvasó számára) és dialógus (ami a beszéden keresztül kelti életre a karaktereket).
3.) Első az alapszituáció! A karakter mindig lapos és kevéssé meghatározott az elején, idővel bomlik majd ki.
4.) Mindegy, hogy egy vinyettára írsz, egyoldalas a műved vagy egy olyan epikus trilógiát alkotsz, mint A Gyűrűk Ura, mindig ugyanaz a szabály: egyik szót teszed a másik után.
5.) A legizgalmasabb alaphelyzetek általában leírhatók egy „mi lenne, ha…?” kezdetű kérdéssel.
6.) A legjobb történetek végül mindig emberekről szólnak, nem eseményekről.
7.) A szenvedő igealakot mellőzd! [Fordítói megjegyzés: főleg angolra igaz, hogy gond lehet vele, bár magyarul is szerencsésebb azt mondani, „találkoztak”, mint hogy „a találkozó létrejött”. Az életszerűség és érdekesség, illetve az olvasó bevonása miatt mondja.]
8.) Beszéltesd! Mindegy, hogy rondán vagy gyönyörűen beszél, a karakter egyik legfőbb ismérve a beszédstílusa.
9.) A leírás az író képzeletében kezdődik, de az olvasóéban kell befejeződnie.
10.) A pokolba vezető út jelzőkkel van kikövezve. [Azaz ne használj túl sok jelzőt! :)]
11.) Merj egyszerű lenni! [Ha valami egyszerű dologra gondolsz, csak a választékosság miatt ne írj helyette valami életszerűtlen rokonértelmű szót! ]
12.) Tűzz ki napi penzumot magadnak! Ahogyan a testedzésnél, itt se legyen elsőre túl sok – napi ezer szót javaslok. [Milyen vicces ez a Stephen! :D]
13.) Mindig képzeld oda az Ideális Olvasódat, miközben írsz! [Erről például ebben a cikkben is írtam azóta!]
14.) Ha az örömért csinálod, örökké csinálhatod!
Forrás: Fb.com/StephenKingBooks
Fordította: N’alika (Kupai Eszter)
A fordítói jogok fenntartva. Ha szeretnéd megosztani, innen vagy az Fb-ről megteheted, de ne másolj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése