Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2018. június 12., kedd

Romantikus vígjátékok a nagy változásról: DERÜLT ÉGBŐL SZERELEM & DAN ÉS A SZERELEM & 500 NAP NYÁR

A napokban volt egy éves ez a jó kis válogatás, és ismét felmerült bennem, hogy lassan szinte fehér hollóvá válik ez a könnyed, de tartalmas dramedy műfaj, legalábbis hollywoodi viszonylatban.
Gondolok itt alapvető értékek nem giccses és valószerűtlen, inkább játékos, izgalmas és életszagú átadásra, illetve a lényegi dolgokra való szórakoztató rámutatásra, amire ez a műfaj tökéletesen alkalmas.
(Egyik kedvencem a 30-as években született screwball comedy alműfaj, melyben férfi és nő kerülgetik, kóstolgatják egymást és esnek végül szerelembe –újratöltve a 80-as években, a régi Star Wars-tól A smaragd románcá-ig. Emlékeztek? :))

Ezúttal ismét olyan filmekre fókuszálok, melyek túlszárnyalják a szimpla évődést, komolyabb élethelyzetek kérdéseit vetik fel, konstruktív válaszokat adnak – és teszik mindezt többé-kevésbé realisztikusan.
Nem új darabok következnek, viszont kellően időtlenek. Úgy tűnik, az utóbbi évtizedben jóval kevesebb ilyen jellegű film készült, de ha ezek kimaradtak volna és szereted az ilyesmit, érdemes megnézned őket!




DERÜLT ÉGBŐL SZERELEM (Love Happens, 2009, R: Brandon Camp)

Nekünk például ez kimaradt korábban, és annak ellenére, hogy – ahogy utólag látom – eléggé lehúzták a kritikák és a közönség hangosabbik része is, szerintem kifejezetten klassz és meglepően mélyre menő volt!

Miről szól? Az özvegy Burke (Aaron Eckhart) az A-Okay című önsegítő könyv szerzője, ünnepelt mentor, aki a gyászfeldolgozásban és továbblépésben segíti az embereket. Minden oké vele, csak épp annak tipikus példája, amikor a tanító azt tanítja, amit tanulnia kell. Fejben, elméletben pöpecül tudja, hogy kell gondolkodnia és éreznie és mivel elképesztő meggyőződéssel hiszi, hogy ez az út, elképesztő meggyőződéssel is tudja mutatni.
Azonban amikor néhai felesége szülővárosában jár, ahol hosszú idő után először érinti meg a szívét valaki, tökéletes építményének falai repedezni kezdenek…

Miért ajánlom? Fantasztikusan jó és önismereti szempontból megkerülhetetlenül fontos témát feszeget a film: egy dolog, hogy mit gondolunk, mondunk, sőt hiszünk, de éljük-e
A guruk, mentorok, tanítók karizmája vajon a hitükből ered vagy abból, amit meg is élnek?
S ha felismertük, hogy nem vagyunk őszinték magunkhoz és másokhoz, hogy egy képet akartunk magunkról fenntartani, hogyan ugorhatunk... az ismeretlenbe? Hogyan történhet meg a ránk égett  maszktól megszabadító nagy lépés?
A szerelem / szeretet misztérium, egyszerűen csak érkezik. Rajtunk áll azonban, hogy a hívását elfogadjuk-e. A film nem ad receptet, de minden szereplője meg tud lépni valami olyasmit – egyszerre önmagáért és a másikért -, ami talán nem lenne evidens, mégis: lehetőség!
(Az Explosions In The Sky-ért pedig hatalmas pluszpont jár! :-) )



DAN ÉS A SZERELEM (Dan In Real Life, 2007, R: Peter Edges)

Sok szempontból hasonló, de inkább koncentrál a szerelmi szálra (az előző filmnél az  önmagunknak való megbocsátás mozzanata a hangsúlyosabb, bár itt is ez az önfeloldozás a lényeg!)
Valamivel áramlósabb, humorosabb, nekünk a nagyobb gyerekekkel családi filmként is bejött.

Miről szól? Dan (Steve Carrell)  szintén özvegy, ráadásul egyedül neveli három (kamasz) lányát.
Ő is remek tanító és inspirál másokat, könyvet is írt. Csak épp lazítani nem tud és nem túl meglepő módon a szerelem is elkerüli. A nagy családi hétvégén aztán váratlanul, egy könyvesboltban összefut Vele (Juliette Binoche), akivel minden klappolni látszik. A nőt azonban néhány óra múlva  bemutatják neki a családi házban: ő az öccse új barátnője, aki velük tölti a hétvégét.

Miért ajánlom? Ebben a filmben is minden a legszuperebben alakul, bár nem csak a helyzetkomikumból jut bőven, de konfliktushelyzetből is, valahogy azonban mindig van továbblépés. A gyönyörű közeg, a tóparti ház és az egy évben egyszer együtt bulizó, activity-ző, kreatívkodó és egymást a csattanások ellenére szerető és elfogadó nagy família képe idilli, de valahogy hihető - inkább ihlető, mint bosszantó. :-)
Tök jó hangulata van ennek a filmnek: az újrakezdés / önmegugrás botladozásaival és örömével teljes. Azt üzeni, hogy néha engedni kell magunkat szétcsúszni, hogy meg tudjunk nyílni és fejest ugrani az újba. De megéri bátornak lenni!



500 NAP NYÁR ((500) Days Of Summer, 2009, Marc Webb)

E hármasfogatból ez a kedvencem!

Miről szól? Tom (Joseph Gordon-Levitt) találkozik Summer-rel  (Zooey Deschanel) és beleszeret. De „ez nem egy love story.” :-) A film az ő történetüket meséli el, izgalmasan ugrálva az időben, mígnem teljes képet és még annál is többet kapunk. Egy 500 napos kapcsolat, ami igazán nagy változást hoz...

Miért ajánlom? Míg az előző kettő inkább mid-life crisis-os, „második esélyes” továbblépés-történet, itt a legalább olyan súlyos kihívást jelentő kapunyitási pánik játszik szerepet. Na meg a nagy szerelem mítosza, amit iszonyú  okosan szed darabjaira és világít meg a film.
Bravúros, hogy valami egyszerre tud keserédesen illúzióromboló és romantikusan életigenlő lenni, s ennyi játékosság és bölcsesség van benne. Hollywood-hoz már nem sok köze, inkább a szerzői filmes hagyományokhoz. A történetmesélés, a vizualitás és a zene-használat  egyaránt élvezetes, számomra többször nézős, igazi 10 pontos mozi!
Nem is akarom tovább cincálni, ha nem láttad és a leírás alapján megfog, ki ne hagyd! ;-)

Tudsz még hasonló filmeket? Örülök, ha megosztod!



**


Csendvirágok blog a Facebook-on is aktív - itt kedvelheted és követheted!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók általában a filmek sajtóanyagában szereplő képek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése