2019. május 4., szombat

Alkotósarok: AZ 5 LEGINSPIRÁLÓBB TED ELŐADÁS ÍRÁSHOZ, ALKOTÁSHOZ (Íróktól íróknak 8.)


Ez az öt nagyszerű videó segíthet, hogy akár még a legborúsabb napokon is képes légy előre nézni és életörömmel, megvalósító erővel feltöltődve továbblépni, amerre csak szeretnél! :)
TED előadások közül válogattam és ezúttal talán még inkább hangsúlyozom, hogy bár írók beszédeit nézheted, mindennemű kreatív tevékenységhez és általában véve az önismerethez is nagyon hasznosak.
Az első TED (Technologie, Entertainment, Design – azaz Technológia, Szórakoztatás, Dizájn) konferenciát idén 35 éve, 1984-ben rendezték meg, igazi diadalmenete azonban a 2000-es években bontakozott ki.
Mára fogalommá vált a TED Talk és formátuma, a maximum 18 perces inspiráló előadás, a konferenciát pedig non-profit alapon és az eredeti szervezet égisze alatt bárhol megrendezhetik az arra vállalkozó önkéntesek.
Jöjjön most öt kedvencem az írással és alkotó önmegvalósítással kapcsolatos TED beszédek közül!
A címekre kattintva a TED honlapról nézheted őket, a bejegyzésbe  pedig a YouTube-verziók kerültek. Mindegyik videóhoz van magyar felirat! (Nálam alapból úgy indulnak, de ha Neked nem tenné fel és szeretnéd, akkor válaszd a CC/"fogaskerék" melletti ikonnál a magyar feliratot!)

Leld bennük örömöd és jelezz vissza, ha tetszettek, kíváncsi vagyok, Neked melyik adott / melyek adtak és miért!


5. ELIZABETH GILBERT: KREATIVITÁSOD RAVASZ SZELLEME (Your elusive creative genius, 2009)

A világhírű Ízek, imák, szerelmek című regény írónője többek között olyan tévhitekről rántja le a  leplet, mint a szükségszerűen szenvedő művész, a siker, a kudarc vagy a zsenialitás mítosza.
Egyben visszakapcsol a művészet eredendően spirituális gyökereihez, emlékeztetve, hogy az alkotásaink egy a személyiségünkön jóval túlnövő forrásból érkeznek. Áthozni, megnyilvánítani akkor tudjuk őket, ha a tetterőnk a megengedéssel párosul.
Mindezt olyan szellemes és felvillanyozó stílusban adja elő, hogy öröm nézni / hallgatni! 



4. ANDREW STANTON:  EGY JÓ TÖRTÉNET KULCSA (The clues to a great story, 2012)

Mi minden kell egy igazán remek történethez? Hogyan tudjuk megfogni a közönségünket?
És egyáltalán: mi végre is csináljuk ezt az egészet? Andrew Stanton forgatókönyvíró és rendező - olyan filmek alkotója, mint a Toy Story, a Némó nyomában vagy a WALL-E - előadása szórakoztató és megható, akárcsak az említett Pixar-animációk.
A szakmai tudás vagy a profizmus csak egy dolog, de mit sem ér, ha nincs ott a "titkos összetevő". Stanton mindkettőbe belekóstoltat bennünket, s ha figyelmesen hallgatjuk, beszéde után jobban fogjuk érezni, mi minek a kifejezésére vagyunk hivatva.



3. CHIMAMANDA NGOZI ADICHIE: AZ EGYETLEN TÖRTÉNET VESZÉLYE (The danger of a single story, 2009)

A nigériai írónő egy általában marginálisan kezelt, de nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet: mivel jár, ha emberekről, népcsoportokról, országokról vagy helyzetekről pusztán egyetlen egy (vagy kevés számú) történetet ismétlünk? No és hogyan lehet változtatni a már rögzült sztereotípiákon?
Ez a remek és méltóságteljes beszéd feltüzelheti bennünk mind a világ és önmagunk megismerésének, mind a sokoldalú történetmesélésnek (alkotásnak) a vágyát.
Csupa életből vett példával világít rá a kultúrák közötti párbeszéd szükségességére, sokszínűségünk és hasonlóságaink jelentőségére.



2. SUSAN CAIN: AZ INTORVERTÁLTAK EREJE (The power of introverts, 2012)

Susan Cain, a magyarul is megjelent Csend és Csendes erő című könyvek szerzője - a befelé fordulás megélésére biztat egy alapvetően kifelé élő társadalomban. A kollektív minták átalakítására hív, bátorítva a magukat introvertáltabbnak érzőket, hogy merjék önmagukat adni, ám közben a kifelé áramlást is új alapokra helyezve.
Hisz' mennyire más úgy kapcsolódni egymással vagy úgy alkotni, hogy megadtuk az időt, energiát és figyelmet magunknak, amivel valóban saját tudatosságunkból meríthetünk!



11. LIDIA YUKNAVITCH: A KALLÓDÓK SZÉPSÉGE (The beauty of being a misfit, 2016)*

Ha érezted már magad sehová nem passzoló kívülállónak, vagy gondoltál már rá, hogy vajon hány  kudarc után kell még újrakezdened és mit érsz el vele, Lidia Yuknavitch lénye és előadása meg fog érinteni.
A saját íróvá válásának útját meséli el, de annyi erős és személyes élethelyzettel, hogy mindez sokkal inkább szól az önelfogadás és önbecsülés megérésének folyamatáról.
Üzenete, hogy nincs az a rossz döntés, csúfos bukás vagy fájdalmas veszteség, mely közben ne lennél értékes és szeretetre méltó, és hogy mindenkoron újra tudod teremteni magad!

*Ennél a videónál csak a TED oldalán szerepel magyar felirat, fentebb, a címre kattintva érheted el! 



Örülök, ha tetszett a bejegyzés! Ha úgy gondolod, másoknak is adhat, oszd meg velük!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése