Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2019. december 4., szerda

Könyvajánló: DANIEL TAMMET - SZÁMOKBAN LÉTEZÜNK

Milyen módon függ össze a nyelvünk a számolási szokásainkkal, és hogy tükrözi mindez a gondolkodásmódunkat? Hogyan mérte meg Archimédész, hogy mennyi homokszem férne el az Univerzumban, és főleg: miért? :) Mire emlékeztet bennünket a hópelyhek végtelenül bonyolult és egyedi szerkezete? Mi a kapcsolat Dante, a haiku műfaja és a prímszámok között?
Hogyan hatott Shakespeare-re és Tolsztojra korának matematikája? Na és hogyan itathatja át a mi hétköznapi észlelésünket, ha tudatossá válunk rá: a matematika művészet és mindenütt jelen van?

Minderre választ kaphatunk Daniel Tammet magyar nyelven most megjelent könyvéből, melynek eredeti, 2012-es kiadása a Thinking In Numbers (Számokban gondolkodni) címet viselte.
Februárban nagy lelkesedéssel írtam Daniel Kék napon születtem című önéletrajzi művéről: fantasztikus látásmódjáról, és arról a sok erőfeszítéssel és meglepő fordulatokkal teli fejlődéstörténetről, amit halmozottan hátrányos helyzetéből kiemelkedve  (autizmus, Savant-szindróma, epilepszia, kilencgyermekes, szegény családból való származás) bejárt.
Daniel ma Párizsban él, író és a fejlődés iránt továbbra is elkötelezett. Érzékeny megfigyelései, nyitottsága és nyughatatlan intellektusa úton tartják, miközben az erre fogékonyakat – magamból kiindulva biztos vagyok benne :) - elképesztő módon inspirálja.
Ezt a könyvét is legszívesebben receptre írnám fel mindenkinek, aki vágyik rá, hogy mélységében érzékelje az életet - ne csupán a fejéből kinézve vagy ösztönlényként, automatikus cselekvésekbe merülve, hanem a szívével is. A teljes lényével. Mert ez az út hazavezet és minden pillanata a végtelenre nyit ablakot.

„Amikor leesik a hó, az ember meglátja, amit addig csak nézett. A villanypóznák és a veranda lépcsői, a facsonkok és a vezetékek felöltik saját arcukat. Azt látjuk, hogy milyenek, nem azt, hogy mire valók. Görbületük, szögleteik, a ritmusuk vezeti a pásztázó tekintetet; az erdőjáró megáll és rácsodálkozik az ágak, kerítések, az elágazó ösvények geometriájára. Aztán csak csóválja a fejét és csendben ámul.”
(108. oldal, Ember a hóban)
 


Sosem gondoltam, hogy egy matematikáról szóló könyv nekem ennyit adhat, őszintén szólva, eleinte némi idegenkedéssel ültem le vele. Aztán már azon kaptam magam, hogy alig várom a következő estét, amikor újra vele utazhatok, a reggeli kávénál pedig – meg úgy random húszszor napközben – erről elmélkedtem, hosszas kiselőadásokat és spontán felolvasásokat tartva a páromnak - hogyan szőhetem tovább a gondolatokat :) Annyira bennem maradt, hogy egészen biztosan újra fogom még olvasni!
Az egyik legnagyobb blamázs, sőt mondhatni katasztrófa, hogy nem Daniel és a hozzá hasonló, Valóságra nyitott tudatok tanítanak nekünk matematikát. Lúdbőrözök, milyen lenne az oktatás, ha a helyükre kerülnének a dolgok! A jelen formájában a(z iskolai) matematikából (is) pont csak a lényeg vész el. Semmi gond, csak a Lélek.... De ebben a huszonöt esszében – mind egy kis gyöngyszem – visszatér belé és ránk mosolyog. :)

Rövid szövegek sorakoznak, melyek mindegyikében rácsodálkozhatunk egy sor dologra, az információkat és a mégoly’ elvont matematikai műveleteket pedig teljesen életszerűvé varázsolja a sok konkrét példa, a mindennapok sűrűjéből szóló analógia.  Mindeközben azt vehetjük észre, hogy a kíváncsiság nő bennünk, hogy nagy „aha” élményes bólogatásokkal meg „azta” felkiáltásokkal konstatáljuk az összefüggéseket, sőt, ahogyan én is tapasztaltam, elkezdhetünk Danielhez hasonló módon érzékelni.
Ő egyébként hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy minden emberben meglévő képesség (szinesztéziának is hívják, ebben a videóban beszél róla). A lényeg, hogy a különböző érzékterületek természetes módon összekapcsolódnak bennünk, és így erőteljesebb egység-szemléletben tudjuk látni és kifejezni a dolgokat.
Daniel világrekordja, amivel tulajdonképp’ híres lett - a pi 22.000 tizedesjegyig való megtanulása és előadása – szerepel ugyan a Kék napon születtem című könyvben -, de nagyon érdekes volt, hogy ebben a kötetben, egy különös esszé-novella formájában mennyire ütött, valóban teljesen újszerű élmény volt olvasni, mintha egy másik síkról mesélte volna el az egészet.
Itt egy kis részlet ebből:

„A pi misztrériumával szemben igyekszem összehúzni magam, amennyire csak lehetséges. Kiürült állapotomban minden egyes jegyet közelről vehetek szemügyre. Nem a részletek kellenek, nem akarom darabokra törni a számot. A számjegyek párbeszédeire figyelek; az egybefüggő egész érdekel. 
A harang nem ismeri az időt, de mozgása irányítható, úgy hogy el tudja mondani, tizenkét óra van – hasonlóan egyetlen ember sem tud végtelen sok számjegyet megjegyezni, de belső mozgása irányítható, úgy, hogy el tudja mondani a pit. 
’Három, egy, kettő, egy, kettő, három, kettő, kettő, három, három, egy…’
Miközben mondom a szavakat, megpróbálom pontosan számba venni a belső képeket és az érzéseimet, Szeretném, ha a hallgatók is látnák a formákat és a színeket, ki akarom mutatni, mit érzek, mindenkinek, aki most itt van ebben a teremben. Meg akarom osztani a magányomat azokkal, akik most rám figyelnek és engem hallgatnak. Meghitt lesz a hangom.” 
(180. o., A csodálatos pi számról)

Daniel rámutat, hogy a sokak szerint legracionálisabb tudományterületek igazi áttöréseket elérő gondolkodói valójában a legnagyobb misztikusok voltak – mint a fekete lyukak titkát megfejtő indiai matematikus, Ramanujan vagy a fizikus Albert Einstein - és ugyanúgy a „nagybetűs” Szépet és Igazat keresték, mint a művészek. Bármibe is tesszük bele magunkat, ha igazán odaadóan műveljük, Istenhez jutunk… a végtelenhez.
A legszebb ebben az esszékötetben, hogy a hatalmas, végtelenül tágas dolgok itt nem csak „papíron működnek”. Danielt példaképeihez hasonlóan nem taszítja a "kicsi" sem, nem menekül az absztrakcióba – lásd Szerb Antal Utas és holdvilágának professzorát, aki csak az elméletet tartja elég „zöldnek” és valósnak -, hanem mindvégig az élő, lélegző, hétköznapi, emberi élet talaján marad. Illetve azon IS. Ezért annyira klassz és valódi.

A kötetben egyedül a jegyzetek keltettek bennem némi disszonanciát. Egyrészt nem értem, miért kellett efféle hosszas közbevetésekkel megtörni az olvasásélményt (a könyv végére rendezni szimpatikusabb lett volna, mint lábjegyzetben az oldalakra), másrészt a stílus annyira nem passzolt a szöveghez, sőt nem egyszer méltatlannak éreztem. (Például van, ahol indoklás nélkül csak annyit ír: ez nem így van. De kb. így. Időnként nagyon alapos, máskor slendrián és néha elég leiskolázó is szerintem.)

Lényeg a lényeg: a könyv nagyszerű! Olvassátok el és ne ijedjetek meg akkor sem, ha hozzám hasonlóan inkább bölcsész-művész aggyal gondolkodónak hittétek magatokat, mert tényleg érthető - ami kevésbé, azt meg annyira élvezetesen teszi oda, hogy kedvetek támad megérteni.
S hát végső soron mi másért vagyunk itt - fantasztikus módon, mulandó formában és végtelenként, a kötött és a kötetlen táncát járva -, ha nem azért, hogy a felfedezzünk? ;)

„Minél tovább gondolkodom a költészet és a prímszámok közös titkain, annál meglepőbb, hogy ezt a kapcsolatot meglepőnek tartjuk. Hiszen olyan természetes, ha jobban belegondolunk. A költészet is kiszámíthatatlan, és a prímszámok is azok, nehéz hozzájuk férni és gazdag jelentést hordoznak, mint egy emberi élet. 
Gyakran homályban marad ez az élettel gazdag minőség, amely összekapcsolja őket. Az igazat megvallva töméntelen vers pihen bebalzsamozott antológiák lapjain; valahogy úgy, ahogy a prímszámok sokasága tengődik a matematikusok formuláiba zárva. Tudós szakértők gyűjteményei őrzik őket, nem irányul rájuk figyelem, nem sugárzik feléjük szeretet. 
És mégis, oly tisztán látni Dante asszonyát, ahogy bejárja az emlékezet tájait, vagy Basó virágot majszoló lovát: mindennél valóságosabbak. Szabadon, akár a prímszámok, a rímek mankói és az irodalmi kánonok fölött, a klisék ballasztjait hátrahagyva elébe fordulnak a várakozásainknak.” 
(223. o., Prímszámok verstana)

Köszönet az Európa Könyvkiadónak a recenziós példányért!


**

Daniel Tammet: Számokban létezünk (Thinking In Numbers, 2012)

Magyar kiadás: 2019, Európa Könyvkiadó; 313 oldal

Fordította és jegyzetekkel ellátta: Pataki János

Nálam: 10/10


**

Szeretnél értesülni az új bejegyzésekről és rendszeres extra tartalmakat kapni?




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon  felhasználni tilos! A műből idézett szövegrészletek az adott szerző, fordító, illetve kiadó szellemi tulajdonát képezik; a szövegek forrásai megjelölve. 

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos könyvborító.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése