Művészet és önazonosság. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli, tudatos, alkotó életért.

2020. február 24., hétfő

Könyvajánló: JONATHAN LETHEM – ÁRVA BROOKLYN

New York hétköznapjai a rozsdás szegénynegyedektől az átlag középosztálybeli utasokkal teli metrón át az elképzelhetetlen luxusig; kisstílű gengszterek és nagy halak, szeretetéhes, de túlélést tanult árvák és elkötelezett zen buddhista gyakorlók. Szendvics, Prince, tikkelés és minden idők egyik legkevésbé rátermett, mégis zseniális detektívje. Összefoglaltam? Nem biztos. :)

Jonathan Lethem regénye 1999-ben jelent meg, magyarra először 2001-ben fordították és Edward Norton adaptációjának köszönhetően tavaly újra kiadták. Imádtuk a filmet és bár tudtam, hogy Norton a könyvnek csak egy részét használta fel, meglepett, milyen mértékben rugaszkodott el az eredetitől. A regény mindenesetre alanyi jogon is csúcsszuper, melegen ajánlom az ínyenc olvasóknak-íróknak, azt is mindjárt elmondom, miért.

„Pattanásig feszülök. Ernyedten lógok. Egész életemet ez a két állapot határozza meg, csak épp nincs köztük semmi átmenet. Igazából egyetlen szónak kéne erre lennie: feszesernyedt. Légzsák vagyok a műszerfalban, rétegesen behajtogatva, várva a pillanatot, amikor végre felrobbanhatok és szétrepülhetek, betöltve az összes létező teret.” – 295. o. 

A 2000-es amerikai kiadás borítója

Rég’ olvastam krimit, nem is vagyok a műfaj nagy rajongója (egyébként a mozikban talán még elcsíphető legújabb Agatha Christie-parafrázis, az extra-csavaros Tőrbe csalva nagyon szórakoztató volt), az Árva Brooklynban megidézett film noir-okat pedig kifejezetten szeretem.
Tudod, ez az a filmműfaj, amit a detektívregények egy csoportja ihletett (+ a német expresszionizmus stíluselemei: kontrasztos világítás, közelik, sötét terek, sziluettek), még az 1940-es években. Általában egy nyomozás áll a középpontjában, a rejtély kutatója pedig - azon túl, hogy ballonkabátot és/vagy keménykalapot visel és sokat dohányzik :) - kicsit hasadt, kicsit antihős-figura, mégis drukkolunk neki. 
Lethem-től azonban egyáltalán nem tipikus krimit kapunk: a műfaj számára sokkal inkább apropó, melynek kliséit és az azokkal való játékot arra használja, hogy valami sokkal fontosabbról meséljen. Hogy miről? Emberi mivoltunk összetettségéről - viszolyogtatóról és szépről, fájdalmasról és megnevettetőről, esendőségről és erőről -, belekóstol(tat)va abba is, hogyan működik, ami mindezt összefogja: a tudatunk. Sőt, egy kicsit még abba is, milyen is igazából magának a tudatnak természete! ;) Irodalom ez a javából - egy zsáner köntösében (a film noir-ok és főleg az ezek alapjául szolgáló hard boiled krimik stílusában), azt minduntalan ki is forgatva. De úgy is mondhatnám, hogy a krimit a tudatáram-regénnyel keresztező, különösen izgalmas, emlékeinkben nyomot hagyó próza.

Ennek a hatásnak a kulcsa, az abszolút jolly joker pedig a narrátor és főhős, Lionel Essrog. Tulajdonképp’ egyedül őt és a belőle kiinduló viszonyrendszert tartotta meg Norton is a filmjében, a cselekmény viszont legalább 80%-ban teljesen más, és amellett, hogy nagyra értékelem az ő társadalmi érzékenységét és a klasszikus drámai dinamikát, amit ehhez az alaphoz hozzátett, Lethem regénye sokkal fordulatosabb cselekményszövésű, sokkal humorosabb, a politikai szál és olvasat helyett pedig ott a spiritualitás, ami viszont a filmből teljesen kimaradt.

Szóval van egy Tourette-szindrómás akcióhősünk, egy Tourette-es, kényszeres magánnyomozónk – ezek a kifejezések már önmagukban is oxymoronnak számíthatnának így együtt. Hisz’ hogyan lehet hatékony egy olyan figura, aki nem csak nem ura a saját elméjének (ettől még csak-csak, mert nyugi, mások sem annyira! :)), de a kimondott szavainak és viselkedésének sem.

„– Örülnék, ha felhívna – Portárs! Korpás! Tortás! – ha bármi furcsát lát.
– Maga elég furcsa – mondta komolyan.
– Ha valami furcsát lát. Rajtam kívül.” –
157. o.
Lionel-ben az a rabul ejtő (és ezért nem tettem le a könyvet a pszichésen inkább megdolgozó első 40-50 oldal után, hogy aztán már végig vigyen magával), hogy teljesen transzparens. Őszinte. Nem csak mint elbeszélő az, hanem aktív cselekvőként is, és ebből a kondicionálhatatlan – vagy alig kondicionálható – energiából egy végülis kontrollálhatatlan erő válik a cselekményben. Lionel nem egy nevető harmadik vagy egy körmönfont zseni, hanem az a játékos, akit leginkább a Tarot 0-ás kártyájával, A Bolonddal azonosíthatnánk (akit/amit a 22-es számmal is jelölnek, afféle „alfa és omegaként”): ő a látszólag őrült, a kaotikus, a szeszélyes, a bohóc, akinek viszont a szíve tiszta, és ez vezeti őt, pillanatról pillanatra.


A 2019-es új, magyar kiadás a Gabo-tól, a film plakátjával

„Bizonyítéka voltam az élet kiszámíthatatlanságának, otrombaságának, fájdalmasságának, életnagyságú modellje saját dilis szívének.” – 71. o.
A regény egyébként főként a 90-es évek Brooklyn-jában játszódik; itt nő fel a négy „Minna-fiú”, Lionel és társai, akik árvák és senkik, mígnem egy furcsa, anakronisztikus alak (kisstílű bűnöző, de a Marlowe-féle detektívek – a lá Humphrey Bogart - szerepébe vágyó) Frank Minna a szárnyai alá nem veszi őket. (Bruce Willis telitalálat volt a filmben erre a karakterre!) A fickó apafigura és példakép a számukra, az egyetlen kötődés, ami őket is láthatatlan szálakon kapcsolja össze egymással és belépőjük a normális(nak hitt) társadalomba.
Amikor Minnát meggyilkolják, Lionel szinte megszállottan kezd el nyomozni a tettes után; ő, aki Tourette-je és "járulékos kényszerei" mellett a gyásszal is küzd, meg úgy általában véve a valósággal. De hideg femme fatale-lal, hősünkhöz meghitten kapcsolódó naivával, nagyágyú és ügyetlen maffiózókkal, gyűrött és ostoba zsarukkal, titokzatos buddhistákkal és mindenféle csavarral is szolgál a történet. Talán nem annyira agyafúrt módon, mint egy hasonszőrű Raymond Chandler-klasszikus, de a „semmi sem az, aminek látszik” érzetünk megvan, mire a végére érünk.

Lethem könyvében a  legjobb  az a tükröztetés, amit az elbeszélő-főhős, illetve maga a Tourette-szindróma és az író, valamint a valóságot értelmező tudat között eljátszik / megmutat.
De a regény egész szövete - nyelv, tér, idő, zene - magán hordozza ezt a sajátosságot: mintha egy belső felfedezőúton járnánk. Hisz' végső soron minden, amit tapasztalunk, a szemlélődő tudaton belül létezik! ;)

 „Elég gyakran általánosítok, de a nyomozók már csak ilyenek. (’A kaliforniai házakon körülbelül az egyetlen hely az elülső ajtó, ahol nem lehet erővel behatolni. – Marlowe, Hosszú álom) És a krimik mindig tele vannak mindiggel: a nyomozó fáradt, szúrós tekintetével körbenéz a dolgok romlott állandóságán, és elbűvöl bájosan nyers általánosításaival: mély, igaz, állandó vagy példaértékű – valami. Na persze. Láttunk már ilyet. Nekem elhihetitek.
Természetesen az általánosítás is a Tourette egyik formája. A világ megérintésének, kezelésének egyik módja, hogy bevonjuk valamilyen magyarázó nyelvvel.”-343. o.

Mindehhez még „hab a tortán” a sokrétű érzékenyítés - az árvaság motívumától az erkölcsi fejlettség kérdésén át a Tourette-ig. Eleve már az is különleges élmény, hogy egy másképp működő aggyal és idegrendszerrel élő ember szemszögéből láthatunk (illetve ezt idézi meg az író), bár számomra - ahogyan az autizmus kapcsán, úgy a Tourette és a kényszerbetegség kapcsán is – egyértelmű, hogy ezek a mechanizmusok egy átlagosan működő elmében is jelen vannak, csak másfajta hangsúlyokkal és fékekkel, másfajta struktúrába rendezetten; így van az egészben valami tényleg mélyen emberi.

A regényt elsősorban az intellektuális humor kedvelőinek, érzékeny könyvbolondoknak, no meg prózaíróknak és íróként fejlődni kívánóknak ajánlom! ;)



**

Jonathan Lethem: Árva Brooklyn (Motherless Brooklyn, 1999)

Magyar kiadás: Gabo Könyvkiadó és Keresk.Kft., 2019
Fordította: Bart Dániel
349 oldal, puhakötés

Nálam: 10/9,5 - Abszolút újraolvasós, annyira jó meglátásokkal, stílussal, párbeszédekkel és jelenetekkel és eszméletlen humorral, hogy nehéz volt kiemelnem csupán néhány szövegrészletet. Annyi, hogy nálam egy lépésre vagy kisebb ugrásra van a még merészebbtől, még transzformatívabbtól, ezért a 9 vagy inkább 9,5 pont. :)

A könyv adatlapja a Moly.hu-n.


**

Szeretnél értesülni az új bejegyzésekről és rendszeres extra tartalmakat kapni?




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon  felhasználni tilos! A műből idézett szövegrészletek az adott szerző, fordító, illetve kiadó szellemi tulajdonát képezik; a szövegek forrása megjelölve. 

Az illusztrációként felhasznált fotó hivatalos könyvborító.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése