Önazonosság és művészet. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli, tudatos, alkotó életért.

2020. április 27., hétfő

Az Egység meséi: NÉGY NŐVÉR (Novellarészlet)

Sokszor másokhoz hasonlítjuk magunkat, kíméletlenül leértékelve, akik vagyunk és azt gondolva, nem itt kellene tartanunk… Hogy lehet kikerülni ebből a csapdából?
Olvasd el Szibilla meséjének részletét, s ha tetszett, a teljes novellát a Csendvirágok kötetből - pont erről szól! ;)

Legyen szép napod, becsüld meg és ünnepeld az egyediséged!

Szeretettel:

N’alika



Az Egység meséi: NÉGY NŐVÉR - Szibilla meséje (részlet)

„Egy hét sem telt el és sor került a találkozóra, mégpedig a lehető legjobb helyen: a fennhatóságaik alá tartozó négy erdő ölelte nagy, kerek tisztáson.
Az ünnepség kiötlője a második nővér, a szőke, kék szemű, szinte mindig cserfes és jókedvű Míra volt. Színes szalagokkal, lampionokkal és a természettől kapott, friss virágokkal díszítették fel a fákat és az étkezőasztalt, magas tábortüzet raktak és isteni lakomát ültek.

Olívia, Míra és Amélia annyira örült rég’ nem látott húguknak, hogy nem győzték ölelgetni; csiklandozták, viccelődtek vele, táncra perdültek neki és őt is táncra hívták.
Bizony, nem lehet egyszerre szomorkodni és táncolni, hisz’ ha az ember mozdul, az érzés is változik, így Szibilla azon kapta magát, hogy egészen feloldódik.

— Úgy vélem, itt az ideje, hogy kimondd, mit is szeretnél igazán! – szólalt meg az este egy pontján jelentőségteljesen Olívia.

— Szeretnék olyan lenni, mint ti! – vágta rá némi töprengés után Szibilla.

— Ezt nem gondolod komolyan! – Míra egyszerűen kikacagta. - Nézz már ránk, mind teljesen másmilyenek vagyunk!

— Felszabadultak vagytok… és a helyeteken vagytok.

— Fogalmazd meg a lehető legpontosabban! – szólt rá Olívia.

— Szeretném, ha minden megváltozna.

— Figyeld meg az érzést, mondd ki a lehető legőszintébben, legyél benne teljesen! – emlékeztette Amélia, a barna szemű és hajú harmadik nővér, akinél kedvesebb és elfogadóbb lényt nemigen ismert.

— Bárcsak olyan lehetnék, amilyen valójában vagyok! – szakadt ki Szibillából.

A nővérek összenéztek és egymásra mosolyogtak. Most már csatlakozott hozzájuk Szibilla is, s erre a mosolyokból a legcsilingelőbb, egybehangzó nevetés lett.
Hisz’ hogy is lehetne az ember másmilyen, mint amilyen valójában?

A vörös hajú nimfalány másnap úgy tért haza erdejébe, hogy szívében magával hozta az esti mulatság emlékét: a pillanatét, amikor úgy érezte, minden lehetséges.”

**

Szibilla kalandjai természetesen nem itt érnek véget. ;) A novellát megtalálod a Csendvirágok kötetben!

Ezek pedig a legutóbbi erdei barangolásom képei, számomra kicsit felidézik Szibilla erdejét is. :) Imádom a Zselic lankáit és zöld erdeit, somogyi életünk képeiből itt is szemezgettem.







© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

  Minden jog fenntartva! A szöveg és a képek egy része a szerző szellemi tulajdona. 
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

Az illusztrációként felhasznált első fotó nyilvános megosztó jogtiszta képe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése