Önazonosság és művészet. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli, tudatos, alkotó életért.

2020. május 14., csütörtök

Önismeret & könyvajánló: HARRIET LERNER – A HARAG TÁNCA


„Csak akkor ismerjük meg igazán kapcsolatainkat, amikor meg akarjuk változtatni őket.” (182. o.)
Hogy ez a könyv csak most talált rám! Vagy én lettem rá most készen. :) Mindenesetre nagy találkozás volt!
Úgy történt egyébként, hogy Brené Brown, akit nagyon kedvelek egyik legutóbbi podcast-jében Harriet Lerner-rel beszélgetett a bocsánatkérésről, és egyrészt amit Lerner legújabb könyve kapcsán szemezgettek a témáról, nagyon összhangban volt a saját tapasztalataimmal (megtanulni „jól” bocsánatot kérni, úgy, hogy közben a helyemen vagyok, sem alá, sem fölé nem megyek a másiknak, egyáltalán megtanulni valóban bocsánatot kérni – nos, ez olyasmi, amivel a közelmúltban ismerkedtem csak meg mélyebben. :)) Másrészt, nagyon tetszett, ahogy Harriet beszélt (nyugodt, önironikus, szellemes és komoly is volt egyben, mondjuk Brené pörgése is kellett ehhez), szóval kíváncsi lettem Rá, és a Dance Of Anger című, 1985-ös könyvére, amire Brené szuperlatívuszokban hivatkozott.

Csodálkozom, hogy csak most hallottam először erről a könyvről, pedig magyar fordításban is megjelent A harag tánca címmel, 1997-ben, és nem is tartott sokáig beszereznem.
Ha volt egy olyan érzelem, ami az ébredést követően és a beteljesült szerelemben, párkapcsolati helyzetben, saját családot alapítva, nagyon sok (szinte) minden korábbi dolgot leformatálva és újrakalibrálva - tehát az elmúlt közel 8 évemben – engem legjobban megpróbált, az a harag volt. Az azzal való szembesülés, hogy létezik bennem, hogy kitör vagy befelé ordít, és hogy bizony kezdenem kell vele valamit.


 


A felismerések és változtatások folyamatosan történtek, a párommal, majd a kisfiunkkal való közös tapasztalások – és az, ahogyan ezekbe beleálltam - elképesztő nagy transzformáló erővel bírtak...
S hát ez a folyamat zajlik azóta is, aminek következtében sok más kapcsolatom (igazából valamennyi) jelentősen megváltozott, és nem csak azért, mert egy sor „hatalmas elengedés” történt, hanem legfőképpen a hozzáállásmódom egyre tudatosabb átalakítása miatt.
Visszatérek még néhány személyes reflexióval ehhez, de most jöjjön Harriet könyve, aminek az egyik legnagyobb ereje az őszinte, együttérző, de cseppet sem mismásoló szókimondás, ami ha olvasod, folyamatos szembesülésre – és ami ugyanennyire fontos – változtatásra hív!
„…a düh nem jogos vagy jogtalan, értelmes vagy értelmetlen. Haragunk egyszerűen csak létezik. Ha megkérdezzük, vajon 'Jogos-e a düh, amelyet érzek?', mintha azt kérdeznénk: 'Jogomban áll-e, hogy szomjas legyek? Hiszen csak negyedórája, hogy megittam egy pohár vizet – most még semmiképpen nem lehetek szomjas. És különben is, mi értelme lenne megszomjaznom, ha nincsen mit innom?'
A harag éppen olyan érzés, mint az összes többi – létrejöttének mindig van valamilyen oka, ami megérdemli a figyelmünket és tiszteletünket. Jogunk van minden érzéshez, és ez alól a harag sem kivétel.
Mégis felmerülhetnek azonban a dühvel kapcsolatban olyan érzések, amelyeket érdemes lehet feltennünk. (…) (17. o.)
A harag tánca ezeknek a kérdéseknek az egyéni feltárásában segít, hogy ráláthassunk kapcsolati dinamikáinkra, illetve a mögöttük húzódó okokra, és képesek legyünk konstruktív erővé fordítani a haragot. Ami így hozzájárul, hogy mélyebben megismerjük az „igen”-jeinket és megugorjunk olyan személyiségbeli változtatásokat, melyek a fejlődésünket szolgálják.
Nem feszültségcsillapításról meg dühkezelésről van tehát szó, hanem a saját erőnk megéléséről!
Ahogyan a fenti idézet is rámutat, különösen (és nem véletlenül) a nők számára tabu a harag, a két jellegzetes megküzdési mód a jó kislányos, alárendelődő szerep (Harriet ezt „a kedves hölgy szindrómának” nevezi), illetve a nyíltan vagy hát mögött vádaskodó (zsörtölődő, netán kitörő) „hárpia”. Ugyanakkor mindkettő csak konzerválja a meglévő viszonyokat és visszatartja az embert a valódi változtatástól! Attól, ami igazán ijesztő az ember (nem csak a nők!) számára: élni az önállóság erejével.

Nagyon üdítő, hogy Lerner olyan feminista pszichológus, aki nem a patriarchátus ostorozásával vagy a női nem magasztalásával van elfoglalva (ez utóbbi manapság a spiritualitásban valami elképesztő mértékben dívik, ezzel egyébként szintén el lehet szabotálni a valódi változást), hanem a személyes felelősség és az önismeret szintjéről kiindulva vizsgálja meg a helyzeteket. És ez igazából nem csak üdítő, hanem a szabadság tágassága, friss levegője „fúj” belőle. Nemrég írtam le magamnak múltbeli tapasztalatok kapcsán, milyen egyszerre látni, hogy minden csak így lehetett, ahogyan volt (determinálva az ego látásmódja, viselkedésmintái által) ÉS mindeközben ezerféleképpen máshogy is lehetett volna! Ez a sors és szabad akarat dilemmájának természetes feloldódása is, amikor meglátjuk a pillanatban, hogy sok-sok lehetőségünk van mindig és közben evidens, hogy azt választjuk, ami velünk összhangban van. De ekkor már tudatosan (egyébként magától értetődően, dilemma nélkül) lépünk! És amikor így teszünk, tuti, hogy nem fogjuk megbánni, amit tettünk, mert önazonosan cselekedtünk.
 „Ha egy-egy kapcsolatunk állandó haraggal vagy keserűséggel tölt el bennünket, az annak a jele, hogy tisztáznunk, erősítenünk kellene egyéniségünket. Felül kell vizsgálnunk énünket, mégpedig gondolataink, érzéseink és vágyaink fényében; el kell döntenünk azt is továbbá, mit szeretnénk megváltoztatni az életünkben.” (43. o.)
Éles meglátás az is, hogy nőként (és lánygyermekként is) mennyire erősen kondicionált a kapcsolatokért, azok összetartásáért való cselekvés az egyéniséggel szemben, illetve annak vágya, hogy szeressünk és szeressenek - akár azzal szemben is, hogy mi a valóság, az igazság, a helyes, a vállalható a számunkra. Mennyire meghatározóak a családi mintáink (és mennyire jót tesz, ha szembenézünk velük, első lépésként a megfigyeléssel!), s hogy mennyire nagy kihívás sokunknak megtalálni az egyensúlyt az összetartozás és az egyéniség között.
Harriet arról is ír, mit jelent a túlteljesítés-alulteljesítés „húzd meg, ereszd meg” játéka egy kapcsolatban, milyenek a háromszögeink (amikor egy másik személlyel vezetjük le azt a feszültséget, ami igazából más valakivel áll fenn), vagy, hogy miért könnyebb másért felelősséget vállalni, mint magunkért (nőként tipikus), és hogyan lehet ebből kijönni.
Meg hogy mondjuk hiába tudjuk, hogy érdemes "én-üzenetekkel" kommunikálnunk (amikor a saját nevünkben, a saját érzéseinkről, véleményünkről stb. beszélünk), de ehhez mindenekelőtt tudatos egyéniség kell. Az esetleges bizonytalanságainkkal elfogadással és önszeretettel szembenézni viszont nem csak felemelő, de a tisztázás első lépése is.


Az amerikai kiadás és Lerner többi könyvének fotója.
Forrás: Harriet Lerner Facebook-oldala


Ami nagyon érdekes tapasztalatom – erről egyébként írtam az ősszel, például itt meg itt is -, látni mondjuk magamon, hogy a spirituális énkép (ideális önképem) milyen szinten erősített rá az elfojtásokra, és hogy valóban üdvös (és sokszor nagyon nehéz) ezekből az elképzelésekből és a magunkkal kapcsolatos ködös elvárásokból kiébredni, hogy hiteles életet élhessünk, beleértve a kapcsolatainkat is, illetve azt, ahogyan jelen vagyunk bennük.
Ilyen szempontból egyébként vitatkoznék Harriet-tel (aki nagyjából annyi idősen írta ezt az első könyvét, mint én vagyok most), igaz, ez alapvetően egy pszichológiai könyv - de a nagyon olvasmányos, önsegítő fajtából, könnyen érthető szöveggel és elképesztően sok és tűpontosan leírt, tisztán átlátható és a saját életünkre alkalmazható példával! -, hátterében a Bowen-féle családrendszer-elmélettel, Gordonnal… S ugye 35 évvel ezelőtt írta, a New Age meg a non-duális spiri vonal is később robbant be, mindkettő önmagunk legjobb verziójának elérésével kecsegtetve és hajtva sokunkat (csak az előbbi a szuperego, utóbbi a „szuper nem ego” önképével :)). Egy szó mint száz, szerintem nem kell (ennyire) kényszeresen ragaszkodunk bizonyos kapcsolatok megjavításához, sokszor valóban az a feloldás, ha elengedjük őket. (Ő nagyon - szerintem túl - kevés olyan példát említ, ahol ez lett a végkifejlet.)
Persze igazán nem mindegy, hogyan történik ez, és ezer százalék, hogy az, ami gondot okozott, vissza fog térni más kapcsolatainkban (akár új személyekkel) egészen addig, míg tényleg fel nem oldjuk, meg nem lépjük magunkban!

„Ha mérgesek vagyunk, személyeket, nem kapcsolati jellegzetességeket tekintünk gondjaink okozójának.” (153. o.)
Ez is egy kulcsmondat és rámutat, hogy nem a személyek, hanem a mi „hogyan”-jaink a kiindulópontok (nem mondja, hogy ezek hívják be az adott személyeket, de persze hogy…), no meg ez:
„Hiszen nem vehetünk rá valaki mást, hogy változtassa meg egy olyan táncban eljárt lépéseit, amelyet réges-régen ugyanúgy táncol; ha azonban mi kezdünk másképp lépegetni, a tánc sem folyhat úgy tovább, mintha mi sem történt volna.” (27. o.)

Azt még nagyon fontos elmondanom a könyvről, hogy legnagyobbrészt gyakorlati példákkal van tele és konkrét kérdésekkel, illetve megfigyelni és cselekedni hívó tippekkel, olyanokkal amiket nem csak nem szeretnék, de nem is tudnék itt lelőni. Nagyon sok „aha élményt” és ráismerést tartalmaz, és annak ellenére, hogy nem vagyok az ilyen „ezt minden nőnek olvasnia kellene” típusú ajánlók híve… azt hiszem, ezt tényleg minden nőnek olvasnia kellene! :)) Vagy legalábbis sok nőnek.
Nekem nagyon jól jött, egyfajta összegzésként és továbblépésként is, úgyhogy ha ez a téma megszólít, meleg szívvel ajánlom az önfeltáráshoz és a lehető legörömtelibb változásodhoz!

Ha ismered vagy elolvastad, írj, nagyon kíváncsi vagyok a meglátásaidra - egyébként nem csak a könyvvel, hanem általában véve a témával kapcsolatban is! ;)

**


Harriet Goldhor Lerner: A harag tánca - Útmutató nőknek kapcsolataik megváltoztatásához  

Édesvíz Kiadó, Budapest, 1997

Fordította: Dobi Ildikó és Endreffy Júlia

Nálam: 10/9

Adatlap a Moly.hu-n.


**

Szeretnél értesülni az új bejegyzésekről és rendszeres extra tartalmakat kapni?



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon  felhasználni tilos! A műből idézett szövegrészletek az adott szerző, fordító, illetve kiadó szellemi tulajdonát képezik; a szövegek forrása megjelölve. 

Az illusztrációként felhasznált fotók hivatalos könyvborítók.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése