N'alika író és tanár blogja. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2020. október 30., péntek

OLVASS BELE A CSENDVIRÁGOK KÖTETBE!


Versek

Csendes dal

Minden várhat.

Nincs fontosabb, mint hazatérni.
Egy történetet sem mesélni.
Csak így: lenni, lenni, lenni.
Semmibe nem feledkezni.

Otthonom a legmélyebb csönd,
Mindegy, hogy ha zaj is köszönt.
Itt vagyok Való Magam.
Innen szól majd halk szavam.

Az hallja, aki megáll.
Most nem siet sehová.
Így visszhangzunk egymásban.
Örök-csendes sodrásban.


Cím nélkül

Nincs, ki szítsa a tüzet benned,
egyetlen vagy, ki megteheted.
A Nap felkel, de csodát benne,
elméd nem lát, csak tiszta szíved.

Akarsz-e élni, úgy igazán,
kibontva magad a sűrűből?
Teszel-e, ha nincs jóváhagyás,
csak ami születik, Lélekből?

Igenjeidből terem a mag,
lépéseiddel hajt ki utad.
Alkot, de nem köt az, aki vagy -
ismerd meg magad, szabad tudat!


Együtt dobog

Együtt dobog a szívünk;
„tiéd”, „enyém”: nem különb.
Ugyanaz a motor hajt.
Ugyanúgy működünk.

Talán épp más mozgat,
más gondolat, érzés
köti le a figyelmed.
De tudod, ismerős nekem
minden gondod, örömöd,
vágyad, félelmed.

Gyere hát, Kedves,
itt egy hely mellettem!
Most csak nézzük egymást,
csendben, szelíden.

Szememből visszacsillan,
ami vagy.
Szemedből visszacsillan,
ami vagyok.
Olyasmi történik, amitől
eláll minden szavunk…

Bárkinek is képzeltük magunk,
ami most van: örökké vagyunk.


Világ

Nem a világ a sebed, 
az „én ilyen vagyok” az.
Ezzel határolod be
„világodat”.

Sebezhet egy gondolat?
Kínod valósnak érzed,
hisz’ annyira megszoktad.
Tényleg te vagy?

Ha nem köt ítélet,
érzés vagy gondolat,
ha befelé nézel,
hol figyelmed szabad,

mondd, mi marad?

Épp itt és most,
ki az, ki vagy?

S hol a világ?


Hazaérkezés

Nincsen sietés
Édes pihenés
Békés figyelés
Csöndes nevetés
Csak a létezés
Hazaérkezés.


💮

Az Egység meséi - Novellák


Újjászületés - Darío meséje (részlet)


„Mert ma, mert ma, mert van az a vacsora…" – skandálja magában ütemesen Darío és szinte lebeg a Rue de Buci kockakövei fölött, ügyesen egyensúlyozva a válláról lelógó papírhengerekkel a járókelők nyüzsgő raja meg a kávézók ráérős népe között.
Egyébként is olyan, akár egy szellem, legalábbis szeret úgy gondolni magára, mint a város szellemére − „te, cimbora, egy vagy a város vérkeringésével!” szinte hallja barátja, Mortimer hangját, benne a nem szűnő ámulattal −, bár most inkább kedvére való virtuóz táncosként látnia magát, higanytestű, erős és szabad, örök játékosnak… hóha, hó, felkér és felkéretik, egyszer ezzel, egyszer amazzal, de leginkább mindennel és mindenkivel, egész Párizzsal táncol!
Nem minden napja ilyen könnyű és vidám, széles mosolya is inkább olyan, mint a hanyag eleganciával viselt, drága napszemüvege: egy bizonyos szinten már része a kulturáltságnak, munkaeszköz, amit nem hagyhat otthon. Ó, milyen keményen megdolgozott azért, hogy most így érezze magát, mennyit lótott-futott - ahogy szegény, néhai nagyanyja mondogatta, mint a mérgezett egér -, és mennyit tűrt!
De ma, de ma, de ma van az a vacsora!"


Négy nővér - Szibilla meséje (részlet)


"— Úgy vélem, itt az ideje, hogy kimondd, mit is szeretnél igazán! – szólalt meg az este egy pontján jelentőségteljesen Olívia.

— Szeretnék olyan lenni, mint ti! – vágta rá némi töprengés után Szibilla.

— Ezt nem gondolod komolyan! – Míra egyszerűen kikacagta. - Nézz már ránk, mind teljesen másmilyenek vagyunk!

— Felszabadultak vagytok… és a helyeteken vagytok.

— Fogalmazd meg a lehető legpontosabban! – szólt rá Olívia.

— Szeretném, ha minden megváltozna.

— Figyeld meg az érzést, mondd ki a lehető legőszintébben, legyél benne teljesen! – emlékeztette Amélia, a barna szemű és hajú harmadik nővér, akinél kedvesebb és elfogadóbb lényt nemigen ismert.

— Bárcsak olyan lehetnék, amilyen valójában vagyok! – szakadt ki Szibillából.

A nővérek összenéztek és egymásra mosolyogtak. Most már csatlakozott hozzájuk Szibilla is, s erre a mosolyokból a legcsilingelőbb, egybehangzó nevetés lett. 
Hisz’ hogy is lehetne az ember másmilyen, mint amilyen valójában?

A vörös hajú nimfalány másnap úgy tért haza erdejébe, hogy szívében magával hozta az esti mulatság emlékét: a pillanatét, amikor úgy érezte, minden lehetséges.”







© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blog bejegyzésének belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!


Csendvirágok borítófotó © Schäfer Zsófia 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése