2022. november 9., szerda

Hogyan válassz műfajt a történetedhez?

Ahogyan az életben, úgy a tanári hivatásomban is mindig az aktuális szakasz lehetőségeit igyekszem meglátni, annak örömét megélni, ami éppen van, de a nemrég’ véget ért Fantasy, sci-fi és filmnovellaírás kurzusunkat talán még a szokásosnál is jobban élveztem! :)

Annyi remek szöveget kaptam, olyan sok kreativitással és humorral találkoztam és olyan jóízű levelezéseket folytattunk, hogy szinte fel sem tűnt, hogy dolgozom.

Köszönöm Nektek, és azt kívánom, hogy valósítsátok meg mindazt, amit igazán szeretnétek, mert ezzel magatoknak és másoknak egyszerre adtok! ;)

A konzultációk folyamán felmerült több olyan téma, amit továbbgondolásra érdemesnek találok. Az egyikről máris írok, mert amolyan „örökzöld”, és szerintem nem volt még szó róla szélesebb körben:

hogyan tudjuk a lehető legegyszerűbben megkülönböztetni egymástól a rövid, prózai – elsősorban elbeszélő, történetmesélőműfajokat, és mire jó ez nekünk?

Kezdem a végével, mert vannak „vadabb”, az autentikusságukat, ha kell (ha nem :)), féltve őrző alkotók, akik azt mondják: teszek a műfajokra, ne kategorizáljon be engem senki, írom, ami jön!
Én is ilyen voltam; kamaszként saját „műfajtalan műfajt" találtunk ki akkori legjobb barátnőmmel és írótársammal („lelki futamoknak” hívtuk a műveinket :D), és ma is hajlok rá, hogy ne „valamit” akarjak írni, hanem „csak” átadjam magam az Áramlásnak.

A formára való érzékenység, a forma-tudatosság viszont olyasmi, mint a testünkről való gondoskodás vagy a testtudatosság: az ezzel való foglalkozás is tűnhet korlátozásnak vagy kényszernek, ugyanakkor segíti az önkifejezésünket.
Hogy csak néhány ajándékát említsem: a testünk által mozoghatunk, stabilitást kapunk tőle,  a gesztusok, az érintések vagy épp a kimondott szavak révén pedig könnyebben tudunk vele kapcsolódni másokhoz is. 

Gyakran látom, hogy ha ráérzünk arra, mi az, amit írunk, hogy mi is az a forma, ami kezdi kiforrni magát, szinte szárnyakat kapunk.
Nem egy merev műfaji recept vagy szabályrendszer tehát, amit fel kell öltenünk, inkább valami, amin keresztül a lehető legtesthezállóbban, legrugalmasabban ki tudjuk fejezni a témánkat.
Ami úgy passzol hozzánk, mint a legklasszabb, legkényelmesebb ruha: igazi „second skin” – életérzés. :)

Íme, egy kis kalauz ahhoz, hogy a Benned mozgó, Téged inspiráló történethez könnyebben ki tudd választani a legmegfelelőbb műfajt.

A regényt és a kisregényt is érintem majd, de most a rövidebb műfajokra koncentrálok, közülük mutatok be ötöt. Láthatod majd, hogy nemcsak a szigorú értelemben vett elbeszélő műfajok sorakoznak itt - azért, mert történetet sokkal többféleképpen lehet mesélni, mint gondolnánk! 




•    A novella keveset markol, de sokat fog. :) Ha mélységében akarsz valamit ábrázolni, ha jellemzően egy főszereplőt követsz, időben és térben sem barangolsz túl messzire és nem zsonglőrködsz cselekményszálakkal, illetve ha valami újat, akár sorsfordító változást hozót akarsz megmutatni, akkor ez a Te műfajod.

A közkeletű vélekedéssel szemben a novella nem azért novella, mert rövid! A legutóbbi Sci-fi modulunkban szereplő Ted Chiang-történet például kifejezetten hosszú, ám a fenti kritériumok mindegyikének megfelel, épp ezért minden másnál jobban illik rá ez a műfaji megjelölés.

•    Az elbeszélés a novellával szemben már tágabb spektrumot ölel fel, általában több szereplőt és cselekményszálat mozgat, mégsem annyit, mint egy regény; nem is törekszik olyan mértékű és minőségű komplexitásra.
Egyszerűen nem minden sztoriban van annyi, hogy regény vagy kisregény legyen belőle (ahogy egy többkötetes regényfolyam esetében is kiderül az értő olvasó számára, hogy ez tényleg a tartalommal összhangban lévő forma-e, vagy eladási célokból duzzasztották fel a csekélyke mondandót) - viszont a novella szűkre szabottságát még könnyen kinőheti.
Ha többet szeretnél mutatni a háttérből, s a közegből, melyben a történeted játszódik, ha szereplőket, viszonyrendszereket, illetve valamivel bonyolultabb cselekményt akarsz ábrázolni, akkor ne próbáld magad beszuszakolni egy novellába, válaszd inkább az elbeszélést!
A novellához elég egy hangulat, egy életérzés, egy felnagyított esemény, ami egyfajta átjáróként is működhet nagyobb mélységek, tágabb világok felé, az elbeszélés viszont már összefüggéseket, működésmódokat mutat, (jóval) kisebb szeletben ugyan, mint a regény, de már világot magyaráz.

Móricz Zsigmond elbeszélései - elsőként az Isten háta mögött című gyűjteményre gondolok -  jól példázzák, hogy az ő témája és lelkülete miért ebben a műfajban tudott a legotthonosabban kibontakozni.

•    A mese a varázslat nyelve. Ha a legfontosabb számodra a „bármi lehetséges” csodája és játékossága, ha az olvasódban lévő örök gyermeket (vagy kifejezetten a gyermekeket) szeretnéd megszólítani, akkor írj mesét, használd különleges felhajtóerejét!
Ha így döntesz, érdemes a toposzait eredetiséggel vegyíteni, akár egészen átalakítani, transzformálni; mesemondóként is saját hanggal megszólalni.
A (poszt)modern mese ettől a bátorságtól és a jó, életszerű, alaposan átgondolt  karakterektől fog virulni.

A kortárs gyerekmeséknél látom például, hogy óriási színvonalbeli különbségek vannak a népszerű meseírók munkái között is, s hogy egy-két jó ötlet (és a sorozatszerűség) még nem elég, a mese is komplexitást igényel!
Hogy két, szerintem jó műmesét mondjak az utóbbi időkből: J.K. Rowling A karácsonyi malac című meseregénye hozza az említett komplexitást, Gimesi Dórától az Emma csöndje pedig kifinomult és eredeti.
Ráadásul mindkét szövegre jellemző, hogy tudnak a felnőttekhez is szólni, de nem tolják túl. (Amikor annyira "agyas" egy mese, hogy azt érzed, a gyereket is kis felnőttnek tekintik vagy csak ürügynek van ott a felnőtt mellett, az legalább olyan fájdalmas, mint amikor bárgyú egy történet, és a gyereket nézik teljesen hülyének)

•    Az esszé a gondolat műfaja. Szabad terep a nagyobb ívű, összetettebb gondolatkísérletekhez. Nem feltétlenül elvont, és a jó esszé cseppet sem száraz vagy unalmas, ellenkezőleg! A való életből vett példákkal, akár történetmozaikokkal játszhatsz, sokoldalúan vizsgálódhatsz benne.
Ha úgy szeretnél mesélni, hogy közben a szellemi megértés szándéka vezet,  ha egy adott téma kapcsán azt érzed, egyszerűen nem megy Neked most az, hogy ábrázolj, mert direktebben szeretnél megnyilatkozni, a következtetéseid feltárni, érdemes ezt a műfajt választanod.

Egyik legutóbbi olvasmányom, Réz Anna filozófus Mardos című, a bűntudatról szóló esszékötete remek példa rá, mennyi minden fér bele ebbe a műfajba. 
És ahogy novellafüzért meg összekapcsolt elbeszéléseket is lehet írni, az esszék is megállják a helyüket egy kötetben, igazi könyvélményt adva!

•    A prózavers egy határműfaj. Lírai próza, prózai vers, esetleg mindkettő? Vagy csak valami olyasmi, amit nehezen tudunk bekategorizálni?
Azért megfigyelhetjük, hogy míg az elbeszélő költemény vagy a verses mese inkább vegyíti a műfajokat, a prózavers egyrészt elmossa és kitágítja a határokat, másrészt – míg előbbiek az elbeszélés felől közelítenek -, itt a költői világ, a lírai én kifejeződése az első, a történet (ha van; bár általában felfedezhető) másodlagos. 
A prózaverset az érzés, a ritmus, a benyomásaink vezetik. A „vadabbaknak”, és a kísérletezőknek is jó szívvel ajánlom. :) 

Ez a meglehetősen szabadon értelmezhető műfaj virul most a kortárs irodalomban, sok új kincset is fel lehet fedezni. Szeretem többek között Dékány Dávid prózaverseit. Bár költészetként hivatkozhatunk rájuk, azért mesél Ő, sokat, például itt is. 



Decemberben A novellaírás művészete című online kurzusra várlak, a részleteket itt találod

Addig is további extrákért és friss infókért iratkozz fel hírlevelemre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése