2023. augusztus 27., vasárnap

Próza: ÉBREDÉS - RÉSZLET A FOLYÓ/VISSZATÉRÉS CÍMŰ KISREGÉNYBŐL

 "Mélyet lélegzem, egy szuszra kidob magából az ágy. Végigfut rajtam az édes izgalom, ami nagyobb nálam, mégis a sajátom; most megint széles mosolyra húzza a szám. Nem ismerek nagyobb örömet a kora nyári, üde reggelénél!


Az első gondolatok csak homályosan kavargó foszlányok: lehet belőlük bármi, messze vannak még tőlem. Nem jut eszembe, hogy felöltözzek, vagy legalább kimossam az álmot a szememből: úgy, ahogy vagyok, hálóingben, papucsot sem húzva rohanok le a lépcsőn. Csendes az egész ház, egy árva lélekkel sem találkozom.

Érzem, ez a nap sem lesz szokványos, mintha tartogatna számomra valamit. Különös erő remeg a levegőben, ami megsimogat és finoman összeborzolja a hajam, ahogy kiszaladok a terasz nyitott ajtaján. A lábam visz előre, miközben a hátsó udvaron át a kiskapu felé veszem az irányt. A rozsdás retesszel meggyűlik a bajom: nagyapám már megint erősebbnek bizonyult nálam. Azért kijutok, s bár a zárral másodszor már nem boldogulok, rutinos mozdulatokkal visszarángatom magam mögött a kaput, amennyire csak bírom. Pár perc az egész, sokat időzni nem érdemes.




Végre átvághatok a hatalmas kerten, mely még ködharmattal, fénylő párával takarózik, és ameddig csak lehet, elodázza az ébredést.

Ilyenkor a legjobb érkezni. Ebben a kivételes pillanatban a legmélyebb csöndbe burkolózva találok mindent és a folyó mellé kuporodva bámulom, ahogy arany szikrákkal telik meg és lassú gomolygással szertefoszlik ez a hajnali világ. Hamarosan helyet ad majd egy másiknak, amelyben én már nem mozoghatok olyan otthonosan. Most azonban még itt vagyok és tudom, bármi is történjen, igyekszem majd visszatérni.

A sás szétnyílik a talpam alatt és puha ülőhelyet kínál, közvetlenül a víz mellett. Odahajolok, homlokommal érintem a bársonyosan hűvös felszínt.

Most csak hallgatom a csendet és együtt ünneplem a reggelt az ébredezőkkel." 


**

A folyó / Visszatérés egy lírai kisregény, két szálon futó és kétszeres* felnövéstörténet, ami gyerekkori, kamasz- és fiatal felnőttkori élményeimből táplálkozik.
(* szó szoros és spirituális értelemben is az)

2009-ben, 30 évesen írtam, idén tavasszal ment át (újra)szerkesztésen és került kiadásra e-könyv formájában. (Többféle elektronikus formátumban olvasható.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése