N'alika író és tanár blogja. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. január 8., vasárnap

Az Egység meséi: FELTÁMADÁS - Antaro meséje (részlet)

 
 

Antaro, az öreg szerzetes valamikor régen Isten szolgálatának szentelte magát. Embertársai bölcs tanácsai miatt tisztelettel fordulnak felé, ám afféle mogorva remetének tartják. Mindennapjai kiszámítható mederben zajlanak egészen addig, míg rá nem bíznak egy nehezen kezelhető gyermeket. 
Sikerül-e Antarónak megbirkóznia a kihívással? Meddig futhatunk magunk elől? S mit tehetünk, ha az élet - látszólagos akaratunk ellenére - megnyit bennünket? A novella választ ad rá. :)
Lejjebb egy szövegrészletet olvashatsz, a 15 perces hanganyagot itt hallgathatod meg, a teljes novellát pedig írott formában a Csendvirágok kötetben leled!

Ha vizuális kísérőt is szeretnél, katt ide a novellához készült Pinterest tábláért!  

Visszajelzésed mint mindig, most is szeretettel fogadom! ;) 






"Játék… Antaro szinte el is felejtette mit jelent ez a szó! Hosszan kellett ízlelgetnie, annyira távolinak tűnt. De valami benne, nagyon halványan kezdett emlékezni… Valéria szavai olyanok voltak, mintha egy jégbefagyott tó felszínéhez érne az első napsugár.

Az első próbálkozásokkal kudarcot vallott Ámonnál, de nem adta fel: valami mindig tovább hajtotta. Volt némi erőlködés jellege a dolognak, különösen, ahogy Ámon rendszerint egy mozdulattal söpört le minden nagyszerű játék-ötletet, amivel Antaro előállt számára.

Tél volt épp, és hatalmas, legalább félméteres hó esett, szűz-fehér, vaskos takaró ereszkedett a völgyre. Antaro kirándulni vitte Ámont, s útközben egyszer csak történt valami: az öreg, aki mindig biztonsággal közlekedett mindenütt és tudta a dolgok és tevékenységek megfelelő rendjét, belecsúszott egy árokba, de úgy, hogy szó szerint nyakig ült a hóban… és láss csodát: mérgelődés helyett egy hatalmas nevetés robbant ki belőle!
Nevetett magán, az elmúlt év gyürkőzésén… és ahogy tovább engedte ezt a nevetést, már az egész életének lázas komolyságán, kötelességtudó erőfeszítésén nevetett… Annyira önfeledten kacagott, hogy egy szempillantás alatt kikerült Antaro, a szerzetes szerepéből… a kacagása pedig annyira ragadósnak bizonyult, hogy Ámon is vele nevetett.
Egy hatalmas ragyogás volt a kettejük közös nevetése, és hömpölygött és gurgulázott tovább, mintha az örökkévalóság sem szabhatna neki határt.
Antaro számára csak ezután tudatosult, hogy ő még nem is hallotta nevetni a kisfiút, de bizony arra sem emlékezett, ő mikor nevetett ilyen jóízűt utoljára!"



Olvasd el a teljes novellát a Csendvirágok könyvből! 

Ha meghallgattad a hanganyagot, vagy már ismered és szereted a novellát, a kötet megvásárlásával támogathatsz! Köszönöm! :)



További információért és a megrendelésért kattints ide!
 
💗
 






© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók nyilvános megosztóról származó jogtiszta képek.

Csendvirágok borítófotó © Schäfer Zsófia
 

2017. január 4., szerda

Az Egység meséi: A NAGY UGRÁS - Az Utazó meséje (részlet)

 

 
Az Egység meséi egy novellasorozat a Csendvirágok blogon. A nagy ugrás afféle "alfa és omega" - a sorozat elején vagy végén éppúgy helyet foglalhatna, mégis ez érkezett meg először.

Főhőse egy angyal, aki már rég' elfelejtkezett eredeti származásáról és arról, hogy emberi testben megélt kalandjait valamikor ő maga választotta. Ahogyan arról is, hogy bizony bármikor hazatérhet - még ha nem is pont úgy, ahogyan gondolta. 
Angyalkánk már régóta keresi lelki nyugalmát, de újra meg újra azon kapja magát, hogy szétfeszítik a dilemmák. 
Vajon mi segíthet neki hazatérni önmagába? A történetből fény derül rá! :)

Lejjebb elolvashatod a novella elejét, itt pedig meghallgathatod 12 perces hanganyagként. 

Vizuális inspiráció: Pinterest tábla is készült a történethez! 

A teljes szöveget írott formában a Csendvirágok kötetben találod! 

A mese kezdete nagyon messzire nyúlik vissza, azokba a réges-régi időkbe, amikor még csak a zene létezett. Ez a zene azonban más volt, mint amit manapság zeneként ismerünk. Egykor a legmélyebb csönd méhéből született, s olyan csodálatos, olyan nagyszerű volt, hogy a földi zene – legyen bármilyen szépséges is – legfeljebb úgy viszonyulna hozzá, mint ezüsthíd a Holdhoz: visszfény az éjjeli tavon. A zene csak szólt emelkedetten és áradón, hisz’ maga volt a színtiszta életöröm, maga volt a szárnyalás, maga volt a Szerelem…

Történt egyszer, hogy a fenséges dallam egyik gyönyörű hangja, egy a sok-sok milliárdból, úgy döntött, szeretne egy kicsit kitűnni. Nem akart ő különválni, csak egy kis önállóságra vágyott.
Talán azt kérded: hogyan lehetséges ez? De hisz’ tudod: a mesében minden lehetséges!
Egy szempillantás alatt történt, vagy évezredek múltak el, ki tudná megmondani, de nemsokára egy fényes angyal vált a hangocskából. Boldognak és teljesnek érezte magát, és még mindig énekelt: folyton csak énekelt és nevetett. Szerette ezt az új formáját, nagyon meg volt vele elégedve.

Valamivel később aztán megszületett benne egy új érzés, mely egyre csak erősödött.
„Annyira imádok élni! Teljes szívvel rajongok a létezésért! Szeretném megismerni minden zegét-zugát!” – mondta. Bizony, kíváncsi angyalka volt, s mivel angyal volt, tudta: megteheti, hogy bárhová elutazzon, ahová csak a kedve viszi. Belevetette hát magát a Mindenség csodálatos birodalmába, és hosszú-hosszú, elképesztően hosszú utazásra indult. Olyan útra, melyről maga sem tudta még hová viszi.

Nem csalódott: a létezés maga volt az izgalom, a kaland, az extázis! Nagyszerűnek találta a kirándulást, és az élet adta lehetőségek egyre újabb és újabb tereit akarta bebarangolni. Lelke hona továbbra is ott ragyogott benne: ugyanazt a harmóniát és egyszerű boldogságot érezte, mint amit akkor élt meg, amikor még hang volt és fény, most azonban már testi érzeteket is tapasztalt. Könnyed volt, hisz’ tudta: bármilyen messze is menjen, mindig visszatérhet oda, ahová tartozik. Hiszen hogy is szakadhatna el egy hang a zenétől? Hogyan szakadhatna el a fény a forrásától, mellyel egyként sugárzik most is? „Hát sehogy!” - az angyalka nagyot kacagott ezen a gondolaton, és tovább utazgatott.

Amikor az élményekkel feltöltődött, boldogan tért haza megpihenni. Talán különösnek tartod, de ehhez a visszatéréshez valójában nem kellett sehová se mennie: csak haza kellett figyelnie, magában. Időnként kimondta a varázsszavakat - „Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok! Legyek most otthon!” –, s már ott is volt: végtelen örömben egyesülve a többi hangocskával, énekelve, és feloldódva a zenében.
Az angyalka sokszor nagyon messzire elkóborolt, s mivel a Mindenség hatalmas és valóban magában rejt MINDEN lehetőséget, egyszer úgy döntött, kipróbálja, milyen, ha sokáig nem megy haza. Ahogy említettem már, igazán kíváncsi természetű volt. S hogy-hogy nem, hamarosan megtörtént az, ami annyira izgatta őt: egyre több időt töltött egy olyan vidéken, melyet különösen érdekesnek talált, mert itt valahogy sűrűbb volt minden: sokkal tapinthatóbb, szagolhatóbb, ízlelhetőbb. Igen erős érzéseket keltett benne ez a kézzel fogható világ, s roppant mód szórakoztatták azok a kalandok, melyeket csak itt élhetett át. Mintha különös mesékbe csöppent volna, melyeket - a többi, hozzá hasonló szereplővel együtt - ő maga írt. Hamarosan annyira megkedvelte ezeket a történeteket, hogy egyre többet akart belőlük…

Évezredekkel vagy csak egy szempillantással később az angyalka már ember volt, nagyon-nagyon régóta ember. Éppen sokadik – elfelejtette, hányadik – életét élte, a Föld nevű, csodálatos, zöld bolygón. 


(...)
 

Folytatás a könyvben, valamint hanganyag formájában!

💗







MEGJELENT!


2020 kora tavaszán megjelent az első Csendvirágok kötet, benne Az Egység meséi-sorozat hét novellájával

További információért és a megrendelésért kattints ide!


💮


© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztóról származó jogtiszta kép. 

Csendvirágok borítófotó © Schäfer Zsófia 


 

2017. január 2., hétfő

KÖSZÖNTŐ - és Sarah tűzvirágai

„A Lélekjelenlét az otthonom”- írtam le az imént, s rögtön tudtam: lehetetlenre vállalkoznék, ha meg akarnám örökíteni akár csak egyetlen pillanatnyi csodáját annak, amit a tiszta létezés jelent.
Nem vállalkozom ilyesmire, hisz’ ez badarság volna: mintha csak a végtelen tágasságú teret próbálnám meg apró kartondobozokba csomagolni. Hogy mit teszek akkor? Híradásokat küldök a jelenből.

Megosztom Veled e csendvirágokat, melyek nem az „én csendem”, s nem az „én virágaim”, mégsem mondhatom azt, hogy mindannyiunké. Hisz’ oly’ kevesen merjük érezni, hallani, látni a Valót…

Pedig itt van, s nem csupán körülvesz, hanem legbelülről éltet, mindannyiunkat.

Írom hát a leírhatatlant, azt, ahogyan élem, s amint felvillan a megfoghatatlan, magadra ismerhetsz benne(m).

Szeretettel:

N'alika




A blog illusztrációjaként Sarah Illenberger Flowerwork című sorozatának fotóit a szerző írásos engedélyével használom.

A projektről itt olvashatsz és megnézheted a többi képet!

A választásom okát, s részben a Csendvirágok elnevezés forrását is felismerheted a Felébredés az én illúziójából című könyvben, melyet Kedvesemmel közösen írtunk.

A könyvről itt tudhatsz meg többet. [UPDATE! Ugyanezen a linken az azóta megjelent, Csendvirágok című verses-novellás kötetemet is elérheted! :)]




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

A fotó Sarah Illenberger szellemi tulajdonát képezik, forrása az alkotó honlapja.