Fény és árnyék együtt táncol… ha hallgatsz Magadra!
Úgy látszik, ez a mostani ősz csodás új zenékkel ajándékoz meg: nemrég írtam a Gemini Rising fantasztikus debütáló albumáról, és hamarosan itt a már most ígéretes új Sufjan-lemez, a legfrissebb felfedezettem pedig egy brooklyni női duó, Gracie és Rachel! A napokban jelent meg Ani DiFranco kiadójánál, a Rightouse Babe Records-nál a második lemezük, s bár Ani ajánló sorai is felkeltették az érdeklődésemet, számomra különös módon az ellenállhatatlan hívószó a lemezborító volt: annyira megtetszett, hogy azonnal meg kellett hallgatnom, milyen zene rejlik emögött. Már elöljáróban árulhatom: nem csalódtam. :)
Az első ízelítő „falatok” is nagyon bejöttek - a korábbi dolgaik közül ez a dal és klip kiváltképp tetszett -, az új számokon pedig egyértelműen érződött a továbbfejlődésük: könnyebben befogadható, poposabb dallamviláguk nem megy a mélység rovására, inkább letisztultabbak és érettebbek lettek 2014-2017-es, első időszakukhoz képest. Gracie Coates (ének, zongora) és Rachel Ruggles (hegedű, vokál) olyanok, mint a jin és a jang – s persze erre a megjelenésükkel, vizuális koncepcióikkal is rájátszanak (csak még csavarnak párat a hagyományos „fekete-fehér” elképzeléseinken). Ők ketten még középiskolás korukban találkoztak szülővárosukban, a legendásan nyitott szellemiségű, művészeti képzésekkel teli Berkeley-ben (Kaliforniában). Egy táncos előadást kellett közösen csinálniuk és annyira jól sikerült a kötelező feladat, illetve annyira megragadta őket a kettejük közötti alkotói kémia – ami elmondásuk szerint vonzás és olykor taszítás is: emberileg-művészileg egyaránt kihívást jelent, hogy annyira másmilyenek, ugyanakkor nagyon inspiráló is -, így külön utakon és továbbtanulással töltött éveik alatt is kapcsolatban maradtak. Online, Skype-on keresztül kezdtek dalokat szerezni, de rendszeresen találkoztak, sőt fel is léptek, majd 6 éve közösen választott városukban, New Yorkban telepedtek le, hogy folytassák az alkotói kiteljesedést, immár zenekarként.
Gracie finom, lebegős, bensőséges atmoszférát teremtő énekhangját és lágy dallamait Rachel gyakran elképesztően virtuóz hegedűjátéka ellensúlyozza. Ő korábban klasszikus zenei tanulmányokat folytatott, gyakran kiemelik, hogy míg a konzervatívabb Rachel szabadságot kapott Gracie-től, Gracie tőle struktúrát.
A szövegek nagyon komoly önismereti munkáról tanúskodnak, ezt a reflektáltságot több mint üdítő hallgatni! Ahogy a cím is utal rá („Helló, Gyengeség, te teszel erőssé!”) az egész lemezen végighúzódik az a gondolatmenet, mely szerint
a sokszor eltagadott, szégyellnivalónak tartott tulajdonságaink is hozzánk tartoznak, elfogadásuk pedig nem azt jelenti, hogy azonosulunk egy destruktív önképpel, épp ellenkezőleg: csak ha 100%-ig őszinték vagyunk magunkhoz, elfogadjuk ezeket az érzéseket és felelősséget vállalunk a jelenbeli döntéseinkért, tudunk továbblépni!
Ez egy forradalmi mondandó ("turn up, tune in, the revolution will begin" - hangzik is el a Trust-ban), annak ellenére vagy talán épp azért, mert ilyen finom, feminin energiával suttogják a fülünkbe. (Azt hiszem, a feminista „future is female” = "a jövő női" gondolata sem jelent mást és semmiképp sem a férfiak leuralását, lenézését, mint ezt a gyengédségben rejlő erőt. És kollektív szinten is oltári nagy szükség van erre, elég volt már az elfojtásokból, az érzelmek tagadásából, a szenvedés tudattalan kiéléséből!) A beat-ek és Rachel hegedűfutamai adják a megtartó keretet, így cseppet sem szétfolyós a zene, bár szépen ráülhetünk az óceán hullámaira és megnyugtatja a lelkünk, alapvetően mégsem elandalít, inkább cselekvésre (vagy épp nem cselekvésre, de valahogy megnyilvánulni) hív.
A fentebb linkelt Trust az önbizalom fontosságáról szól, még akkor is, ha sokáig a bizonytalanság határozott meg bennünket. (A videó is szuperség, az árnyoldalunkkal való együtt-táncolással.) Látszólag ellenpont, de inkább továbbvitel a Sidelines, ami meg épp arra mutat rá, hogy a hol stabil, hol instabil én-határokban is rejlik erő, például a mindent megkérdőjelezni tudásé. Az Underneath-ben az én már úgy jelenik meg, mint rétegek sora (a szintén csodás klipben ezeket sorra levetik), amik alatt van az igazi Magunk. Ha meg akarjuk tudni, mi történik a valóságban bizonyos helyzetekben, le kell tudnunk meztelenedni – éneklik. A Stranger-ben a minden emberben jelenlévő bizonytalanság és félelem kerül reflektorfénybe; sem más ember, sem olyan érzések, mint a türelmetlenség vagy a düh nem idegenek („no one is a stranger"). Az Ideas arra ad receptet / tanácsot, hogyan kerüljünk ki a túlpörgött elménkből, a Floating meg hasonlóképp, de még tovább lépve: a „fejünkből le a földre” megvalósító bátorságát hangsúlyozza.
Egyértelműen az utolsó három dal az album csúcspontja, az én személyes kedvencem most a Listen. Igazából minden benne van, amit a jelen még sürgetőbben kényszerítő hatásai között tennünk kell, ha szabadságot és harmóniát szeretnénk.
Az Undo-ban hangzik el a lemez címadó mondata, és simulnak a szövegvilágban is új szinten egységbe, már egy irányba tartva a korábban szétfeszítő belső erők. Az Around pedig a maga vallomásos törékenységével és felfelé emelkedésével Rúmí híres sorait idézi fel számomra: „a seb az a hely bennünk, ahol be tud lépni a fény”.
A lemez megvásárolható itt, és teljes egészében meghallgatható innen.
**
Gracie and Rachel: Hello Weakness, You Make Me Strong (2020)
Rightouse Babe Records
Bár nem akartam már pontozgatni, azért a Gemini Rising-nál és itt is jár a hatalmas, ámuló 10 pont és a hála-ölelés! Köszönöm! :)
Szerző: N'alika (Kupai Eszter)
Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!
