Azért bűvészkedtem ilyen "kávéfoltból szív plecsnis" borítófotót az év második Alkotónaplójához, mert ez az időszak abszolút ilyen volt, illetve erre emlékeztetett: Isten (az Élet, a Valóság, a kreatív áramlás… ki-ki a saját szája íze szerinti módon behelyettesítheti :)) útjai kifürkészhetetlenek, de valahogy mindig valami jó jön ki belőlük.
Azt hiszem, ez leginkább a „csoda-faktort” vagy kegyelmi állapotot jelenti az életünkben. Ha bízunk az Áramlásban, ha tiszta szándékunk szerint élünk és egyik lépésünket tesszük a másik után, akkor valahogy minden összeáll, és valahogy mindig minden már most rendben is van. Egyszerre. :)
A „kifürészhetetlenségről” pedig az jut eszembe, hogy a kegyelmet, a csodát, a varázsütés-szerű helyre kerülés pillanatait egyszerűen nem lehet akarattal előidézni! Sőt, sokszor a konkrét elképzeléseink ellenére, de azokat mindenképp meghaladva jönnek létre.
Ezt most, a tavaszi, újabb karantén idején is volt alkalmunk ismét gyakorolni és tudatosítani. Már a harmadik ilyen, huzamosabb ideig tartó, több hónapos együttlétünk volt Nimróddal, illetve hármasban non-stop, ezúttal Nimnek "csak" 44 napig nem volt ovi (utolsó éve pedig az iskola előtt). S hát tulajdonképpen a legjobbat sikerült kihozni ebből, minden értelemben.
Ha valamire, arra biztosan tanított sokunkat az elmúlt, koránával terhelt vagy épp megemelt – nem csak kinek-hogy, hanem akár 2in1 :) - már több, mint egy éves periódus, hogy rajtunk múlik az alapvető hangoltságunk, s ha ez rendben van, minden rendben is lesz.
És ugye ezt az ismétlődések révén újabb és újabb szinteken tapasztalhattuk.
Ilyesféle, „kifürkészhetetlen” összeállás volt az Autimesék kisprózai sorozatom születése is márciusban, de tulajdonképpen Nimród egész autizmusát, meg amit az életünkbe hozott mondhatom ilyennek! Ajándék, még ha nem is annak látszott vagy látszik sokszor.
Ami a szövegeket illeti, három-négy éve meglévő kis részletek, szösszenetek egyszer csak, bumm, összeálltak valami többé, jobbá, mint gondoltam.
És örül(t)ünk neki, Ti is, szerintem semmire nem kaptam még az alkotásaim közül ennyi pozitív visszajelzést. A könyvre persze igen, de azért mégis meglepett, mennyire vettétek ezt az adást és köszönöm is nagyon!
Sokan voltatok a kurzusokon, áprilisban konkrétan rekordot döntöttünk, és megint szuper jó, bensőséges és számomra is inspiráló beszélgetéseket folytattunk - talán legtöbbet az Élethivatáson, de A novellaírás művészetén és a Gyógyító mese- és haiku-íráson is.
S megint a "kávéfolt" esete: többször felmerült a hibázás vagy a „nem tökéletesség” kérdése, a "nem vagyok készen, mégis úgy érzem, csinálnom kell”. És azt hiszem, ez is egy erős impulzus és üzenet a mostani időkben, ami a mindennapi életünkben és a kurzusaimon keresztül is megnyilvánul:
hogy TÉNYLEG oké, ha nem vagy épp oké! :) Hogy lehetsz valódi, hagyhatod a tökéletesség maszlagot.
Erről én is sokat tanulok, tapasztalok és olyan nagy szabadság, akkora öröm ez, amikor megengeded magadnak, hogy olyan lehess, amilyen vagy! Hatalmas csavar az élettől, hogy csak innen tudsz valóban változ(tat)ni. Hogy önazonosan változhatsz (hogy ez a szókapcsolat nem oximoron, csak paradoxon! :D)
No, ez a napló most elég önismereti jellegű lett, de a hangsúly talán azért erősödik itt is, mert újra kedvem lett önismereti(bb) szövegeket is írni és feltenni ide. Lett megint ilyen menü és egy új írás is, a családról. (A naplók is itt kapnak helyet ezentúl.)
Hogy miért bontottam le a régi rovatot, annak van köze az előbb említett tökéletesség-hajsza témájához. Ezt a „mit hogy csinálj” észosztó energiát egyre-egyre távolodni éreztem már magamtól, s inkább olyasmivé ért össze bennem, hogy finomabb utakon tanítani nekem sokkal testhez állóbb, mint kinyilatkozatni.
A költészet bölcseleti, tanító része, az aforizmák azért is jöttek (van a kötetben is jópár), mert a művészet nyelve nem akar Tőled semmit. Egyszerűen ott van, ha kell, megérinted vagy hagyod, hogy megérintsen (inkább mindkettő), de a direkt (spirituális) tanítástól már ódzkodom, annyira félrevihet, annyira sok illúzió és szenvedés forrása. Sem klasszikus értelemben vett tanítóként, sem tanítványként nem kérem, köszi. :)
Szóval bizonyos szempontból "óvatos duhajként" írok ezentúl direkt önismereti bejegyzéseket, miközben a kurzusokhoz kapcsolódóan van egy csodásan személyre szabott, magától megvalósuló flow, amiben kölcsönösen tudunk egymásnak adni, s ahol megvalósul az, amit én az "igazi tanításon" értek:
rámutatás, a potenciálok segítése, a fejlődés természetes motorjának emlékeztető "belendítése".
És ennyi. A többi a Te dolgod, a Te utad, életed, legyél az, aki vagy, legyél szabad és önálló! :)
Fordítottam is megint, föltettem a Facebook-oldalra egy tavaly tavasszal hírlevélben már elküldött Rúmí-szöveget, gyönyörű! És felfedeztem egy amerikai indián költőnőt, Joy Harjo-t, eléggé megizzadtam a versével… basszus, na, tényleg az adott nyelven lehet legjobban érezni, élvezni, kifejezni a költészetet! A próza szerintem más, valamivel könnyebben gördül más nyelven is, talán a történetmesélés univerzálisabb megértéssel párosul, míg a lírai, az érzelemvilág jobban kötődik a nyelvi réteghez?
Nem tudom biztosan, de elgondolkodtató, és kíváncsi vagyok, Te hogy látod! ;)
Ennyi fért most bele alkotás-ügyileg a két hónapba – ja, még egy újabb „a régi újjászületett” érzés az Autimeséken kívül: a Nem félni élni című, szintén három éves, a kötetből kimaradt vers. Kapott egy új ritmust és harmadik versszakot; jó érzés volt.
Ami még szuperség, hogy egyre többen és egyre bátrabban léptek színre a blogjaitokkal és szerzői oldalaitokkal, születnek a művek és bár a Kultnaplóban is írhattam volna, mert végülis oda tartozik, most itt említem meg, mennyire örülök ennek! Ibolya, „Örök álmodozó” szépséges, lélekemelő versei, Évi Igazságmorzsáinak embersége és természettel való egysége, Ivett Delfintáncának humora és megkapó őszintesége egyaránt megörvendeztetett mostanában. Szóval hajrá, Írótársak, élvezettel, örömmel a Végtelenbe és tovább! Többiek, a Ti kibonatkozásotokat is ünneplem, és ha beindulnak a projektek, blogok, oldalak, szóljatok, kíváncsian olvaslak Benneteket! ;)
Ez volt az év második Alkotónaplója, a következő majd valamikor nyár derekán jön.
**
Szerző: N'alika (Kupai Eszter)
Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A felhasznált fotók nyilvános sajtóanyagból származnak.
