Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2019. december 18., szerda

Filmajánló: HECTOR A BOLDOGSÁG NYOMÁBAN (2017)

Elképesztő, hogy ez a - most már öt éves - film eddig elkerülte a figyelmem! Persze annyira nem meglepő, hisz’ egy kisebb költségvetésű, nem hollywoodi stúdióban, hanem német-kanadai koprodukcióban készült, független moziról van szó, ami nem kapott akkora reklámot.
A másik oka, hogy a perifériára szorult és az értékelései is elég vegyesek (vagy nagyon bejön az embernek vagy teljesen hidegen hagyja és untatja őket), hogy kifejezetten önismereti témájú. Bizony manapság itt tartunk, hogy a „mi az élet értelme?”, „ki vagyok én valójában?” vagy jelen esetben a „mi a boldogság?” olyan jellegű kérdések, melyekre nem tűnik kifizetődőnek építeni sem a szórakoztatóiparban, sem máshol.
Azért vagyunk, akik nagyon is igényeljük ezt és örülünk, amikor ilyen kis igazgyöngyszemekre bukkanunk, mint ez a François Lelord regény-sorozatából készült, Peter Chelsom rendezte film.

„Volt egyszer egy Hector nevű fiatal pszichiáter, aki nem volt igazán elégedett magával…” ez a könyv és a film kezdőmondata is. Ahogy az lenni szokott, ha krízis, hát legyen kövér: Hector (Simon Pegg) nem csupán orvosként, hanem a saját életével kapcsolatban is megfeneklik, mert egyszerre szembesül azzal, hogy sem a páciensein nem tud érdemben segíteni, sem magán.
Viszont – oly’ sokakkal ellentétben – nem áll meg a hárításnál és hasításnál, és nem is menekül el Elméletbe sem, hanem egy nagy utazásra szánja el magát. Több országon átívelő, természetesen sok izgalmat és fordulatot rejtő kalandja során a legkülönbözőbb, tervezett és spontán útitársnak teszi fel a kérdést: „szerinted mi a boldogság?”
Szorgalmasan jegyzetel, miközben sok impulzus éri, számos oldalról megvilágítva a kérdését, a kép pedig egyre árnyalódik. Ám ami még ennél is fontosabb: újra mer tapasztalni és végre megengedi magának, hogy érezzen...




Tartottam egy kicsit attól, hogy kiszámítható lesz a történet, de ez az érzésem nagyjából az első tíz percben elszelelt. Annyira szórakoztató, kedves és remek alakításokkal teli a film, hogy az ismerős mondandó is üdítően hatott és azzal, ahogyan tálalta nem csak lekötött, de meg is tudott lepni.
Simon Pegg-et egyébként is nagyon bírom (még a Spaced című sorozatban meg Edgar Wright többi filmjében zártam a szívemben), sajnáltam, hogy csak üres hollywoodi blockbusterek többnyire ugyanolyan mellékszerepeiben mutatkozik jó ideje, ebben viszont végre sokkal jobban meg tudta mutatni magát.
Teljesen hiteles volt az a karakterív, amit leír a változása, persze az a semmilyenség és szürkeség, amiből indul, elég fájdalmas, amennyiben átérzi az ember. Az egész kinyílása és tapasztalatainak ábrázolása remek és szerintem nincs az az önismereti / spirituális úton járó, aki ne tudna valahogyan magára ismerni benne. Nagyon élő Toni Colette és Christopher Plummer is a maguk kicsi, de fontos szerepében és mindazzal, amit kimondanak / megmutatnak Hectornak. (Főleg az elengedni vágyott ex-barátnőt játszó Colette!)

Számomra most (is) nagyon aktuális az, hogy mindegy, milyen tudást gyűjtöttél össze magadról, a világról, másokról, merj ártatlanul, nyitott szívvel-tudattal közelíteni, figyelni és lenni.
Nem kell ehhez külső utazásra indulnunk (bár van, amikor az segít bennünket hozzá nélkülözhetetlen tapasztalatokhoz), viszont az életünkben, épp ott, ahol vagyunk jelen lehetünk egyfajta Utazói minőségben (mint az első Egység-mese angyala :)), felismerve és befogadva az "úttalan út" ajándékait és ez nagyon izgalmas. Egyre jobban tudom értékelni és élvezni a nem beragadást, a koncepciókon túli, szabad formaöltést! Ami nem egy spirituális lebegés a dolgok felett, hanem belemenetel az élet sűrűjébe.

Ezzel az örömteliséggel ajánlom minden önmagára és emberi mivoltunk lényegére kíváncsi tudatnak ezt a jópofa, de cseppet sem súlytalan, nagyszerű filmet! Ha tetszett mondjuk az Életrevalók, az Az a hülye szív vagy szereted a nagy változásról szóló vígjátékokat, ezt is szeretni fogod!

...s persze zárszóként adja magát a kérdés: szerinted mi a boldogság? ;)



A teljes film magyar szinkronnal innen azonnal megnézhető. (Bár ez is rendben van, de talán egy fokkal jobb minőségben is megtalálod más online megosztókon.)


**

Hector a boldogság nyomában (Hector and the search for happiness, 2014)

R: Peter Chelsom

IMDb adatlap.

Angol nyelvű előzetes.

Nálunk:  legalább 10/9, de kedvenc lett, akár többször nézős is lesz! :)



**




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. 
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó hivatalos filmplakát.


2019. december 11., szerda

Képzőművészet: A PILLANAT BŐSÉGE - ERIC WERT FESTMÉNYEI

„Csendélet, ami megmozgat” – ez volt az első gondolatom, miután az első ámulaton túljutottam Eric Wert fantasztikusan élettel teli, hiperrealisztikus festményeit szemlélve. És: „Lust For Life”, ahogy Iggy Pop énekelte. :)

Lenyűgözően színesek, szinte kézzelfoghatóak, a valódiságot már-már felülmúlóan túlcsordulóak az 1976-os születésű amerikai művész főleg gyümölcsöket, zöldségeket és virágokat ábrázoló kompozíciói. A Föld ajándékainak csodálata és az apró részletek pontosságra törekvő megmutatása nem meglepő: Eric Wert a Chicagói Természettudományi Múzeum illusztrátoraként kezdte a pályáját, természettudományos érdeklődése és tanulmányai megelőzték a festészetit.

Képei a 17. századi holland mestereket idézik (Meg Loaks fotóin is visszaköszöntek, akiről nyáron írtam), viszont van bennük néhány meglepő csavar. Önmagában mondjuk az sem szokványos, hogy káposztákban meg pagoda-karfiolokban gyönyörködjünk. :)
Aztán, ami még hamar feltűnhet, az valami  tökéletlenség-féle, egyenesen a színpompás tökéletesség kellős közepén. Eldőlt vagy törött vázákból lógnak ki, gyakran oldalukon fekszenek vagy fejükön állnak a virágcsokrai, szétplaccsan a görögdinnye, föld feketéje pettyezi a sárgarépákat…
A mulandóság, az esetlegesség, a „most még itt van, de már nem sokáig” érzete lengi be őket. 

Most van itt… ismerd fel, éld meg!” – jut eszembe és mosolyra késztet. Nem egy felszínes ingerre adott válasz ez, inkább jelentőségteljes, ha úgy tetszik, komoly mosoly. Látni a teljeset, az üdét, a bőségeset és látni a mulandót, a keretet adó, megtartó, mégis minduntalan elköszönő formát.
A felbomlás határán táncolunk. A festményeken mindkettő ott van, épp ezért annyira különlegesek és megszólítóak.

Észrevesszük-e, mi mindenünk van?
Megtöltjük a mennyiséget minőséggel?
Elfogadjuk, kiélvezzük, elengedjük, amit a pillanat ad?

Figyelmes gyönyörködést kívánok úgy a képekben, mind a mindennapi életed valóságában! :)

Szokás szerint kíváncsi vagyok, Neked hogy tetszenek, írd meg, ha van kedved!


Facebook és Instagram oldalai.


















**


© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

A festményekről készült fotók Eric Wert szellemi tulajdonát képezik, forrásuk az alkotó honlapja.


2019. december 4., szerda

Könyvajánló: DANIEL TAMMET - SZÁMOKBAN LÉTEZÜNK

Milyen módon függ össze a nyelvünk a számolási szokásainkkal, és hogy tükrözi mindez a gondolkodásmódunkat? Hogyan mérte meg Archimédész, hogy mennyi homokszem férne el az Univerzumban, és főleg: miért? :) Mire emlékeztet bennünket a hópelyhek végtelenül bonyolult és egyedi szerkezete? Mi a kapcsolat Dante, a haiku műfaja és a prímszámok között?
Hogyan hatott Shakespeare-re és Tolsztojra korának matematikája? Na és hogyan itathatja át a mi hétköznapi észlelésünket, ha tudatossá válunk rá: a matematika művészet és mindenütt jelen van?

Minderre választ kaphatunk Daniel Tammet magyar nyelven most megjelent könyvéből, melynek eredeti, 2012-es kiadása a Thinking In Numbers (Számokban gondolkodni) címet viselte.
Februárban nagy lelkesedéssel írtam Daniel Kék napon születtem című önéletrajzi művéről: fantasztikus látásmódjáról, és arról a sok erőfeszítéssel és meglepő fordulatokkal teli fejlődéstörténetről, amit halmozottan hátrányos helyzetéből kiemelkedve  (autizmus, Savant-szindróma, epilepszia, kilencgyermekes, szegény családból való származás) bejárt.
Daniel ma Párizsban él, író és a fejlődés iránt továbbra is elkötelezett. Érzékeny megfigyelései, nyitottsága és nyughatatlan intellektusa úton tartják, miközben az erre fogékonyakat – magamból kiindulva biztos vagyok benne :) - elképesztő módon inspirálja.
Ezt a könyvét is legszívesebben receptre írnám fel mindenkinek, aki vágyik rá, hogy mélységében érzékelje az életet - ne csupán a fejéből kinézve vagy ösztönlényként, automatikus cselekvésekbe merülve, hanem a szívével is. A teljes lényével. Mert ez az út hazavezet és minden pillanata a végtelenre nyit ablakot.

„Amikor leesik a hó, az ember meglátja, amit addig csak nézett. A villanypóznák és a veranda lépcsői, a facsonkok és a vezetékek felöltik saját arcukat. Azt látjuk, hogy milyenek, nem azt, hogy mire valók. Görbületük, szögleteik, a ritmusuk vezeti a pásztázó tekintetet; az erdőjáró megáll és rácsodálkozik az ágak, kerítések, az elágazó ösvények geometriájára. Aztán csak csóválja a fejét és csendben ámul.”
(108. oldal, Ember a hóban)
 


Sosem gondoltam, hogy egy matematikáról szóló könyv nekem ennyit adhat, őszintén szólva, eleinte némi idegenkedéssel ültem le vele. Aztán már azon kaptam magam, hogy alig várom a következő estét, amikor újra vele utazhatok, a reggeli kávénál pedig – meg úgy random húszszor napközben – erről elmélkedtem, hosszas kiselőadásokat és spontán felolvasásokat tartva a páromnak - hogyan szőhetem tovább a gondolatokat :) Annyira bennem maradt, hogy egészen biztosan újra fogom még olvasni!
Az egyik legnagyobb blamázs, sőt mondhatni katasztrófa, hogy nem Daniel és a hozzá hasonló, Valóságra nyitott tudatok tanítanak nekünk matematikát. Lúdbőrözök, milyen lenne az oktatás, ha a helyükre kerülnének a dolgok! A jelen formájában a(z iskolai) matematikából (is) pont csak a lényeg vész el. Semmi gond, csak a Lélek.... De ebben a huszonöt esszében – mind egy kis gyöngyszem – visszatér belé és ránk mosolyog. :)

Rövid szövegek sorakoznak, melyek mindegyikében rácsodálkozhatunk egy sor dologra, az információkat és a mégoly’ elvont matematikai műveleteket pedig teljesen életszerűvé varázsolja a sok konkrét példa, a mindennapok sűrűjéből szóló analógia.  Mindeközben azt vehetjük észre, hogy a kíváncsiság nő bennünk, hogy nagy „aha” élményes bólogatásokkal meg „azta” felkiáltásokkal konstatáljuk az összefüggéseket, sőt, ahogyan én is tapasztaltam, elkezdhetünk Danielhez hasonló módon érzékelni.
Ő egyébként hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy minden emberben meglévő képesség (szinesztéziának is hívják, ebben a videóban beszél róla). A lényeg, hogy a különböző érzékterületek természetes módon összekapcsolódnak bennünk, és így erőteljesebb egység-szemléletben tudjuk látni és kifejezni a dolgokat.
Daniel világrekordja, amivel tulajdonképp’ híres lett - a pi 22.000 tizedesjegyig való megtanulása és előadása – szerepel ugyan a Kék napon születtem című könyvben -, de nagyon érdekes volt, hogy ebben a kötetben, egy különös esszé-novella formájában mennyire ütött, valóban teljesen újszerű élmény volt olvasni, mintha egy másik síkról mesélte volna el az egészet.
Itt egy kis részlet ebből:

„A pi misztrériumával szemben igyekszem összehúzni magam, amennyire csak lehetséges. Kiürült állapotomban minden egyes jegyet közelről vehetek szemügyre. Nem a részletek kellenek, nem akarom darabokra törni a számot. A számjegyek párbeszédeire figyelek; az egybefüggő egész érdekel. 
A harang nem ismeri az időt, de mozgása irányítható, úgy hogy el tudja mondani, tizenkét óra van – hasonlóan egyetlen ember sem tud végtelen sok számjegyet megjegyezni, de belső mozgása irányítható, úgy, hogy el tudja mondani a pit. 
’Három, egy, kettő, egy, kettő, három, kettő, kettő, három, három, egy…’
Miközben mondom a szavakat, megpróbálom pontosan számba venni a belső képeket és az érzéseimet, Szeretném, ha a hallgatók is látnák a formákat és a színeket, ki akarom mutatni, mit érzek, mindenkinek, aki most itt van ebben a teremben. Meg akarom osztani a magányomat azokkal, akik most rám figyelnek és engem hallgatnak. Meghitt lesz a hangom.” 
(180. o., A csodálatos pi számról)

Daniel rámutat, hogy a sokak szerint legracionálisabb tudományterületek igazi áttöréseket elérő gondolkodói valójában a legnagyobb misztikusok voltak – mint a fekete lyukak titkát megfejtő indiai matematikus, Ramanujan vagy a fizikus Albert Einstein - és ugyanúgy a „nagybetűs” Szépet és Igazat keresték, mint a művészek. Bármibe is tesszük bele magunkat, ha igazán odaadóan műveljük, Istenhez jutunk… a végtelenhez.
A legszebb ebben az esszékötetben, hogy a hatalmas, végtelenül tágas dolgok itt nem csak „papíron működnek”. Danielt példaképeihez hasonlóan nem taszítja a "kicsi" sem, nem menekül az absztrakcióba – lásd Szerb Antal Utas és holdvilágának professzorát, aki csak az elméletet tartja elég „zöldnek” és valósnak -, hanem mindvégig az élő, lélegző, hétköznapi, emberi élet talaján marad. Illetve azon IS. Ezért annyira klassz és valódi.

A kötetben egyedül a jegyzetek keltettek bennem némi disszonanciát. Egyrészt nem értem, miért kellett efféle hosszas közbevetésekkel megtörni az olvasásélményt (a könyv végére rendezni szimpatikusabb lett volna, mint lábjegyzetben az oldalakra), másrészt a stílus annyira nem passzolt a szöveghez, sőt nem egyszer méltatlannak éreztem. (Például van, ahol indoklás nélkül csak annyit ír: ez nem így van. De kb. így. Időnként nagyon alapos, máskor slendrián és néha elég leiskolázó is szerintem.)

Lényeg a lényeg: a könyv nagyszerű! Olvassátok el és ne ijedjetek meg akkor sem, ha hozzám hasonlóan inkább bölcsész-művész aggyal gondolkodónak hittétek magatokat, mert tényleg érthető - ami kevésbé, azt meg annyira élvezetesen teszi oda, hogy kedvetek támad megérteni.
S hát végső soron mi másért vagyunk itt - fantasztikus módon, mulandó formában és végtelenként, a kötött és a kötetlen táncát járva -, ha nem azért, hogy a felfedezzünk? ;)

„Minél tovább gondolkodom a költészet és a prímszámok közös titkain, annál meglepőbb, hogy ezt a kapcsolatot meglepőnek tartjuk. Hiszen olyan természetes, ha jobban belegondolunk. A költészet is kiszámíthatatlan, és a prímszámok is azok, nehéz hozzájuk férni és gazdag jelentést hordoznak, mint egy emberi élet. 
Gyakran homályban marad ez az élettel gazdag minőség, amely összekapcsolja őket. Az igazat megvallva töméntelen vers pihen bebalzsamozott antológiák lapjain; valahogy úgy, ahogy a prímszámok sokasága tengődik a matematikusok formuláiba zárva. Tudós szakértők gyűjteményei őrzik őket, nem irányul rájuk figyelem, nem sugárzik feléjük szeretet. 
És mégis, oly tisztán látni Dante asszonyát, ahogy bejárja az emlékezet tájait, vagy Basó virágot majszoló lovát: mindennél valóságosabbak. Szabadon, akár a prímszámok, a rímek mankói és az irodalmi kánonok fölött, a klisék ballasztjait hátrahagyva elébe fordulnak a várakozásainknak.” 
(223. o., Prímszámok verstana)

Köszönet az Európa Könyvkiadónak a recenziós példányért!


**

Daniel Tammet: Számokban létezünk (Thinking In Numbers, 2012)

Magyar kiadás: 2019, Európa Könyvkiadó; 313 oldal

Fordította és jegyzetekkel ellátta: Pataki János

Nálam: 10/10


**

Szeretnél értesülni az új bejegyzésekről és rendszeres extra tartalmakat kapni?




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon  felhasználni tilos! A műből idézett szövegrészletek az adott szerző, fordító, illetve kiadó szellemi tulajdonát képezik; a szövegek forrásai megjelölve. 

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos könyvborító.

2019. november 30., szombat

Képzőművészet: ÁTLELKESÍTETT TÁRGYAK - RUNE GUNERIUSSEN INSTALLÁCIÓI

Különös művészeti irányzat a land art, melyben a természet és az ember alkotta formavilág elemei kelnek frigyre. Az új egységet a művész egyéni víziója, a precíz fizikai kivitelezés és a fotózás hármasa teremtik meg, és mindig nagyon fontos ezeknek az installációknak a pillanatszerűsége, hisz’ csak egy meghatározott időben léteznek, létrejöttük után általában hamar lebontják vagy az enyészetre bízzák őket.
Akárhányszor volt szerencsém land art kiállításon járni vagy részt venni ilyen projektekben, mindig nagyon inspirálóan hatott rám és rácsodálkoztam, miért nincs több ilyen alkotás, hiszen valami nagyon elemi módon van ebben jelen az, amiért művészként kifejeződünk.
Ember és természet, idő és tér, megtestesült ige, valóságteremtés: csupa ilyen dolog jut eszembe róla, meg az ősi, szakrális térrendezés, a Stonehenge oszlopai vagy a labirintusok.

A hamarosan kezdődő, decemberi mese-író kurzusunkra készülve kerültek elő nálam Barry Underwood „neonfényes” installációi - lehet, hogy majd írok Róla is, mert nagyon jókat alkot, itt megkukkanthatod őket -, viszont egy korábbi kedvencemre is asszociáltam, akinek a képei még mindig ámulatba ejtenek. Ő egy norvég land art művész, Rune Guneriussen és amint látni fogod, igen jellegzetes stílussal bír. Nem csupán azért, mert ismétlődnek bizonyos tárgyak a képein – lámpákat, könyveket, székeket vagy telefonokat különösen szeret térbe rendezni -, és gyakran az erdő a helyszíne, hanem azért ahogyan komponál.
Az 1977-es születésű Rune alkotásait sokan nevezik szürrealistának, én inkább azt emelném ki Vele kapcsolatban, hogy sajátos módon élővé varázsolja a tárgyakat. Sőt, ami a legizgibb, hogy minden egyes képen történetek sejlenek fel, a maguk gazdagságával, mélységével.

Óhatatlanul ráirányítja a figyelmünket a tárgyainkhoz való viszonyunkra is, ami a mai, folyamatos túlfogyasztást etalonná tévő kultúránkban egyre elkerülhetetlenebb.
Abszurd (mégis logikus) ellentmondás, hogy a tárgy-kultusz növekedésével egyre kevésbé értékeljük a tárgyi környezetünket és egyre kevésbé születnek értékes, időtálló tárgyak (már ami a tömegtermelést illeti).
Pedig a tárgyak is a teremtő energiából származnak, hűen szolgálnak bennünket, aztán - olykor nagyon hamar - hűtlenné válunk hozzájuk.
A képeken bensőséges fényt árasztó, színes lámpák vagy egy-egy tárgy emberi gesztushoz hasonló tartása bennem felidézi, milyen jó érzés, amikor az elengedésre kerülő tárgyaim, egy-egy könyv, ruha vagy régi játék éppen a megfelelő, őt örömmel fogadó tulajdonosához kerül. Vagy, hogy milyen szerelmetes végigsimítani itt és most az általam viselt ruhadarabokon (az újabb kardigánon épp úgy, mint a régi, eleve használtan hozzám került, mégis szuper tartós és csinos farmeron), a koros, de nagyon szépen szolgáló ünnepi abroszunkon vagy a falakat tartó masszív fagerendákon.
A környezettudatosság – ami mindig aktuális, de Karácsony közeledtével talán még inkább azzá válik – szerintem nagy mértékben szól arról, hogy valóban harmonikus viszonyunk legyen nem csak a természettel, aminek a részei vagyunk, hanem az ember alkotta tárgyi környezettel is. Hogy olyan dolgokat vegyünk és úgy használjuk őket, hogy abban szeretet és megbecsülés legyen.

Rune Guneriussen képein mintha a megunt és kidobott tárgyak találnának menekülőútra és új életre a vadonban. Irodalmi párhuzamok sora is beugrik, a mesék varázslatos világától Örkény telefonfülkééig, no meg a költészet maga és az egyik réges-régi, mégis időtálló alakzat, a megszemélyesítés… milyen jó játékaink voltak idén a Felszabadító Kreatív írás kurzusokon, az anyagok mellett a zárt Fb-csoportban is! (Emlékeztek "a takaró mesélte" történetekre? ;))
Lelket lehelni az anyagba, Valónkból viszonyulni mindenhez, ami körülvesz, meglátni a fizikain túlmutató szépet a klasszikus értelemben akár kevésbé szépben is – vagy épp megálmodni és formába önteni a még nem létezőt: ez a(z) (élet)művészi minőség, aminek a megtapasztalásáért sokan itt vagyunk. 
S az olykor hajmeresztő, szokatlanban gyönyörködtető, kreatív megvalósítások, mint amilyenekkel a norvég alkotónál is találkozunk arra ösztönöznek bennünket, hogy merjünk merészek lenni. :)


Most pedig jöjjön a tizenöt képből álló válogatásom - örömteli felfedezést kívánok hozzá! Ha tetszett, szívesen fogadom visszajelzésed és beszéljünk a képekről akár itt, akár az Fb-oldalakon! ;)
(Ezeket az elérhetőségeket lásd lejjebb!)





















© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

A fotók Rune Guneriussen szellemi tulajdonát képezik, forrásuk az alkotó honlapja.

2019. november 22., péntek

Lemezajánló: BAT FOR LASHES – LOST GIRLS (2019)

Hú, nagyon, nagyon fel vagyok dobva! :) Ez a lemez most egy meglepetés nekem az év végére, mint egy váratlanul rám talált ajándék. Miközben a múltkori válogatást készítettem, realizáltam, hogy szeptemberben megjelent az új Bat For Lashes-lemez és nem is akármilyen!

Natasha Khan is egy lélektestvér, már a múltbeli dolgai is mély ismerősséggel csengtek bennem, különösen a Fur and Gold című, 2006-os első albuma, de a Two Suns-t (2009) is nagyon szerettem – ha nem ismered Őt és kíváncsi vagy, talán ezzel a dallal érdemes kezdened!
Aztán a darkosabb-drámaibb időszakában kicsit szem elől tévesztettem, de most olyasmivel tért vissza, amit egyszerűen imádok!



A ’79-es születésű, brit-pakisztáni gyökerekkel rendelkező énekesnő-dalszerző gyakorlatilag egy személyben a  Bat For Lashes zenei formáció: gitározik, zongorázik, dobol, komponál, de vizuális és előadóművészként is rendkívül karakteres.
Abszolút papnői kisugárzással bír, finom, "nem evilági" feminin energiája erős, szinte delejes kiállással párosul (emiatt vagy nagyon bejön valakinek a stílusa, vagy nagyon nem, akár az olyan előképei esetében, mint Kate Bush, Björk vagy PJ Harvey).
Zenéje egy különös szintézis, leginkább az elektronika és a hangszeres zene találkozása, indie is, rock is, dark és dream pop is. 
Eddig is bőven merített a ’80-as évek zenei és filmes világából, de az új, ötödik stúdióalbumán, a Lost Girls-ön még meghatározóbb ez a vonulat.

Már a lemez felütése, a Kids In The Dark olyan, mintha egy süllyesztőből előkerült - vagy még inkább: sosem elkészült -, 80-as évekbeli  tinifilm kísérőzenéje lenne. Erre még két lapáttal rátesz a The Lost Boys című 1987-es filmet és Madonna korai időszakát is megidéző videoklip.




A „sosem elkészült film” egyébként szó szerint is értendő, hiszen Natasha Khan nem is lemezt akart eredetileg készíteni, hanem forgatókönyvírónak ment Los Angelesbe. Aztán film helyett valami olyan dolog született, ami egyszerre hasonlít egy soundtrack-re, egy ódára a nagy kedvencekhez, ennél is tovább nézve pedig a Szerelemhez. :)
A legeslegjobb az egészben, hogy úgy van tele életörömmel, hogy az nem valami erőltetett optimizmus és a mélységek tagadása, hanem épp azok által, felemelkedve születik meg az emberben. Amikor nem azért táncolsz, hogy elmenekülj valami elől, hanem mert elég sok sötétséget tapasztaltál már meg ahhoz, hogy tudatossá válj rá, hogyan szeretnél igazán élni.

Erre – a lemez valódi üzenetére - mindjárt visszatérek, de néhány szó még a ’80-as évek idézésről. Annak ellenére, hogy nagyon szeretem a Stranger Things-sorozatot, egészen más az ottani nosztalgia-egyveleg (főleg a legutóbbi évadban), mint az, ahogyan Natasha (hasonlóan az M83-s Anthony Gonzalez-hez) alkot. Nála úgy hat az egész, mintha a jellegzetes ’80’s vibe egy-egy színárnyalatát használná fel egy festő, hogy azokból és másféle színekből valami egészen eredetit alkosson.
Ellentétben egy HAIM-mal, akiket szintén bírok, de azért nagyon más kategóriát képviselnek (vagy Lana Del Rey-jel és még sokakkal) nem pusztán újrahasznosítást kapunk, nem a dallamok vagy maguk a dalok az ismerősek, hanem ezek a színárnyalatok.
Mondjuk, ha az új album kikevert színeit kellene kicsit konkrétabban megragadnom, nekem olyan karmazsinnvörös és persze „Peach Sky” (mint az utolsó előtti dal címe), nyári, kaliforniai naplemente színű… s még több, a kettő közötti, „föld és ég közötti” árnyalat. :)


„Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy sikeres emberi lény legyél, folyamatosan, újra meg újra le kell merülnöd a tudatalattidba. Nem élhetsz csak a valós világban és nem élhetsz csak a mágikus, művészi világban sem. Számomra nagyon fontos ez a beleugrás mindkét világba és annak művészete, hogy egyensúlyt teremtsek közöttük.”
 – mondja Natasha ebben a remek interjúban. Ahol többek között arról is beszél, hogy az örökbefogadott kutyája nyitotta meg az igazi szeretetre és az életébe azóta belépett új társával már egészen más szinten éli a szerelmet, mint a korábbiakkal.

A szerelem csodája és annak kihívása, hogy egy alapvetően szenvedéshez szokott tudat ki tudjon lépni a mintáiból, előre nézzen és életigenlően éljen – ez és ennek a tudatos választása, ami miatt (túl a sok közös lelkesedésünkön) annyira rezonálok ezzel a lemezzel.
A ’80-as évek filmes világa is úgy jön itt a képbe, hogy nem csak a filmekben volt még meg az ártatlanság és a rácsodálkozás, a felfedezés izgalma, hanem magunkban érdemes ahhoz a minőséghez visszatalálnunk (mindegy, milyen hívószak és esetleges díszletek segítségével), amikor így vagyunk képesek nézni a világra.
Tudva, hogy átutazók vagyunk, mégis megélve a vágyat, és élvezve e végességével és „tökéletlenségeivel” teljes élet minden pillanatát. :)

Kedvenceim az albumról: Mountains (ez nekem sírós-katartikus, sokszori hallgatásra is, fantasztikus zárótrack!), Safe Tonight (táncolós, mélyről felszabadító), Peach Sky (szépséges-vallomásos), The Hunger (egyszerűen ütős, az egóról szól, drámai, de felemelő). Kids In The Dark (a beleszeretés, a kezdet…  a Mountains-szel tökéletesen keretezi a lemezt), So Good (tánc, tánc, tánc!), Vampires (a sosem volt Cure-dal, halál és élet, világok találkozása, a „mégsem” és „mégis”) … és igazából az egész! :)




Bat For Lashes Facebook-oldal és Instagram.


**

Bat For Lashes: Lost Girls (2019)

Kiadó: AWAL (Artists Without A Label)

Nálam: 10/10


**


💗



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a videó sajtóanyagában szereplő kép, illetve lemezborító.

2019. november 20., szerda

Playlist: A SELF-RECOVERY SESSION – Zenék felgyógyuláshoz


Dalban mondom (és mozgom) el… :) Sokszor ugrik be egy gondolatról, állapotról vagy megélésről zenei asszociáció és milyen fantasztikus – hála és rácsodálkozás -, hogy ilyen előadók léteznek! Engem elmondhatatlanul inspirálnak és felemelnek.
Most, az év végéhez közeledve, introvertáltabb és összegző időszakomban megint bensőséges utazásra indultam új és régebbi zenékkel. Ez a gyöngysor fűződött belőle.

Számomra ezt gyógyító, varázslatos és megbékéltető hallgatni. Emlékeztet, hogy érzékenynek lenni jó, hogy elfogadni szükséges, továbbmozdulni pedig áldás. 

Nagyon sok női előadó került bele és olyan férfiak, akik az érzelmi oldalukat nem félnek felvállalni – és valahogy mindegyikben egybesimul az erő és a játékosság.
Több élő felvételt is választottam, mert van egy olyan lendület és jelenvalóság bennük, amit a stúdióban nem lehet megteremteni.
Éteri-szép, dark-os, pszichedelikus, rockos, popos és elektronikus (táncolható) hullámok következnek - és csupa őszinte hang. Imádom őket, leljétek bennük örömötöket Ti is és találjatok kincsekre!

Szeretettel:

N’alika




Ezek a dalok szerepelnek rajta:

01  Firts Aid Kit: Running Up That Hill (Kate Bush Cover, Live at Rock Werchter) 
02  Harry Styles: Lights Up (Saturday Night Live) 
02  Warpaint: Love Is To Die (Live on KPEX) 
04  Bat For Lashes: Kids In The Dark 
05  Grimes: So Heavy I Fell Through The Earth 
06  Sigma feat. Birdy: Find Me (Live at Crashes Plymouth) 
07  Robyn: Ever Again 
08  Nick Cave and the Bad Seeds: Breathless 
09  HAIM: Hallelujah 
10  Tom Waits: Hold On 
11  Eddie Vedder: Can’t Keep 
12  The Cardigans: A Good Horse 
13  Anouk: It's A New Day

**



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztóról származó jogtiszta kép. 

2019. november 16., szombat

Önismeret: TESTKÉP-VARÁZSLAT – Avagy hogyan szabadultam meg a súlyfeleslegemtől?

Az utóbbi két önismereti bejegyzésben elsősorban szellemi és érzelmi szinten történt változásokról írtam – úgy, ahogyan én megéltem, remélve, hogy ezzel Neked is tudok adni. Ezt az „újjászületés-sorozatot” most egy nagyon is fizikai témával zárom. Bár az a helyzet, hogy minden, de minden a tudatból indul ki, ezért is választottam a fenti, játékos címet, na meg azért, mert tényleg ilyen könnyed, szinte varázsütés-szerű módon éltem meg a változást.
Amikor tudatilag sikerült átfordulnom egy másik minőségbe, amikor megtörtént a perspektíva-váltás, a test elképesztően gyorsan követte! Nagyjából hét éven át cipelt (de igazából több, mert a várandósság előtt is jojóztam a súlyommal) felesleg ment le egy - maximum másfél hónap alatt, és sokkal stabilabbnak érzem ezt az átalakulást, mint a korábbiakat.

Alapvetően a testemhez való viszonyom változott meg, illetve az, ahogyan benne vagyok, az ezzel kapcsolatos munka pedig már jóval korábban kezdetét vette, csak mindig volt (vagy legtöbbször napok alatt visszajött) egy stressz-faktor, ami egy önszabotáló, félelem-alapú evésmintát aktivizált. (Az „ételbe kapaszkodni”- érzés.) A húszas éveim elején elég sokat sanyargattam magam diétával, túledzéssel, rendszertelen evéssel és folytonos elégedetlenséggel magam miatt, a bűntudat pedig meghatározóvá vált. Valahogy mindig is ott volt.


Bűntudat nélkül, szeretve magam!

Ez egy nagyon nagy tanulság nekem, amit szívesen megosztok (rímel a fent említett két, korábbi írásomra is): amíg a bűntudat lekorlátoz, nincs valódi változás! Megbocsátani magadnak, feloldozódni nem egy nagy happening, azaz nincs mire várni ezzel kapcsolatban! Tapasztalatom, hogy hajlamosak vagyunk nagy történéseket vizionálni, jövőben bekövetkező dolgokra várni az „itt és most” konkrét, kicsinek látszó, de nem is annyira kicsi lépései és ellazulásai helyett.
Egyszerűen meg kell látni őszintén, mi működik, elhatározni a változást, aztán lépni – és a gyakorlatban helyre kerül minden. Beérik a maga legjobb módján és idejében, csak legyünk rajta, legyünk benne!
A testünk ebben nem hogy ellenségünk, hanem csodálatos szövetségesünk, aki a jó szót és tettet fantasztikus módon, sok meglepetést és örömöt okozva képes meghálálni!



Beau Taplin sorai: „A tested nem templom. A templomok lerombolhatók és kifoszthatók. A tested erdő – juhárfa-lombok sűrű szövedékével és az aljnövényzetből előtörő vadvirágok illatával. Mindig visszanősz, újra meg újra, mindegy mennyire voltál lerombolódva.”



Ráhangolódva, tudatosan

Én úgy szoktam teremteni, hogy hangolódom, kinyilatkoztatom, amit és ahogyan véghez szeretnék vinni és a vezetést a Léleknek adom át. Aztán pedig cselekszem. :)  Mindig mindent, ami igazi - és így igazán működőképes tud lenni -, így, önátadásban, megadásban vittem és viszek véghez.
Elég megmosolyogni valónak találtam, amikor rájöttem, hogy ezzel a témával kapcsolatban ezt eddig nem is csináltam! Most viszont igen, tehát az is hangsúlyos része az egésznek, hogy nem egy külső, mondjuk a mainstream média által sulykolt testkép-ideálnak való megfelelés irányított.
Hanem az a szándék, hogy a legharmonikusabban, azaz a szervezetem harmóniájának legmegfelelőbb módon, na és a legkönnyedebben, szinte észrevétlenül, de mégis észrevehetően, örömmel és felszabadultan menjen végbe a változás. (Két vers jutott még eszembe, az egyik a Test, amit egy korábbi, elfogadásba belekóstoló szakaszban írtam, a másik a Készenlét, ami nemrég újjá is született, és a fent leírt teremtési folyamatról szól. Mindkettőt az azóta megjelent Csendvirágok kötetben olvashatod!)

Ha foglalkoztat a téma, akkor biztosan arra is kíváncsi vagy, mit változtattam a fizikai síkon, ez is szerves része a „hogyan”-nak, úgyhogy folytatom. :)


Öröm alapú mozgással

Egyrészt egész évben elég sokat és rendszeresen mozogtam, év elején egy nagy, újrakezdő svunggal kicsit túl is toltam az edzéseket, szóval úgy nyár eleje óta elkezdtem tudatosan kerülni a túlhajtásokat és fokozatosan egyensúlyba kerültem. Az örömre koncentrálok elsődlegesen, de van ebben szisztematikusság is, mert manapság általában minden másnap edzek itthon, kb. 40-45 percet (ez heti 3-4 alkalom). A fele legalább súlyzós edzés, a többi cardio (főleg tánc). Sokat és figyelemmel nyújtok, lélegzem, figyelek – szóval jól érzem magam. :)
(Nagyon sok ingyenes edzés-videó van fenn YouTube-on, én a FitnessBlendert szerettem meg, meg Keiara LaShae-t, de sok minden mást is csinálok, van, amikor csak teljesen szabad mozgást. Vagy pilatest, ami kötöttebb - mikor, mi jön, elég széles és bővül is a repertoár. Nyáron mondjuk sokat úsztam, a klóros víz most egyelőre nem hív, de lehet, hogy majd az is lesz megint.) [UPDATE! Azóta teljesen mellőztem az edzés-videókat, jó katalizátorok voltak, de idén, 2020-ban szinte minden mozgásom önálló volt, nem más által vezetett. A zene mozdító-inspiráló erejével azért örömmel éltem, ez a lemez egyébként azóta is a Nr. 1. nálam, ha mozgásról van szó! :) ]


Öröm alapú táplálkozással

A kaja részén most ősszel sikerült változtatnom, az említett benső elhatározást és ihletettséget követve. Fontos, hogy tényleg nem sanyargatom magam, semmiféle tiltó listám nincs, nem diétázom, csak nagyobb figyelemmel és egyébként nagy élvezettel eszem.
A kenyér és pékáruk helyett elkezdtem másféléket enni, de azokat sem vonom meg magamtól, csak mondjuk néhány  alkalommal eszem őket a héten, nem naponta.
Reggelire legtöbbször kásákat fogyasztok (rizs-, köles-, zab- stb.) szezonális gyümölcsökkel, magvakkal, aszalványokkal. Vagy házi készítésű müzlit, granolát, chia pudingot és hasonlókat, általában növényi tejekkel. Az étkezésem leginkább növényi alapú (kb. 70%-ban biztosan), de vegetáriánus vagyok, nem vegán. (Tojást már szinte alig, mondhatni nem eszem.)
A párommal mindketten nagyon-nagyon imádunk a konyhában alkotni, főzni és enni, szóval minden nap valami csoda-kreáció kerül az asztalunkra.
Vacsira leggyakrabban saláta, párolt vagy grillezett zöldség vagy leves jön nekem, változatos módon elkészítve, tényleg nincs két egyforma verzió. A saliba sovány sajtot (grillsajt, orda, cottage cheese, esetleg feta, mozzarella) teszek vagy sült tofut, magvakat. Nem szoktam éhezni vagy megvárni, amíg leesik a vércukor szintem (ez szerintem típusfüggő is), nekem kell általában délelőtt (néha délután is) egy kis snack, mondjuk Korpovit keksz joghurtsajttal vagy zöldségkrémmel.
Általában egy kávét iszom, reggel (ritkábban kettőt), növényi tejjel és agave sziruppal. Ebéd után egy-egy kocka csoki befigyel, ha kívánom. Süti, ahogy kijön, egy-két alkalommal a héten biztosan. Esti filmnézéshez heti párszor egy kis utóvacsi-nasi, a pisztácia régi-új kedvenc mostanában.
Az biztos, hogy kevésbé eszem mértéktelenül, mint korábban, de mindig kellemesen jóllakott vagyok. Forrásvizet iszom, meg teákat, édesítés nélkül (az mindig is így volt).

Azt hiszem, ennyi és elég alaposan leírtam mindent (egyébként többen kérdeztétek, az adta a közvetlen inspit, hogy ilyenről írjak – köszi! ;)), de a leglényegesebb, ami igazán megkönnyít mindent, az tényleg az attitűd! És minden csiszolódik, „finom-hangolódik” folyamatosan.
Igazából tökre élvezem a testápolást meg az öltözködést, meg mindent (és persze klassz, hogy a 38-40 helyett megint 36-osat hordok mindenből), szóval jó itt lenni az anyagi síkon, de nem beleragadva.
Sem megtagadva, sem beleragadva. És azt is látom, hogy valóban örülni neki csak így lehet. :)


Semmi különös, csak egy gyors pillanatkép elinduláskor. :)

Remélem, adott ez a bejegyzés! Ha igen, örülök, ha kifejezed.
Szép napot és nagyszerű változásokat Neked abban, amiben szeretnél és úgy, ahogyan kívánod! :)

Szeretettel:

N’alika


**


Csendvirágok Facebook-oldalát itt kedvelheted!

(Ha szeretnéd megkapni a frissítéseket, a követési beállításoknál érdemes 
a "Megjelenítés elsőként"-et választani - egyszerre több oldalt is lehet így követni!)



💗


 © Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdonát képezi. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

A felhasznált képek saját fotók, illetve nyilvános megosztóról származó jogtiszta kép.

2019. november 4., hétfő

Alkotósarok: JELENLÉT ÉS ALKOTÁS – 10 perces ötletek, hogy az őszi / téli időszakban is flow-ban maradhass



Bár idén nagyon lassan - de legalábbis furcsa, váltakozó ütemben - köszönt be az igazi ősz (az udvarunkon lévő hatalmas, ölelő hársfán még alig van néhány barna levél!), már itt a "bekuckózós" idő érzete. Egyre korábban sötétedik, a reggelek lassan aranyfényűből szürkés-ködösre váltanak, s talán valamivel nagyobb odafigyelést igényel, hogy az ember derűsen és tetterővel élhesse a mindennapokat.
Nem kellenek különös körülmények ahhoz, hogy megnyíljunk a pillanatok meghittségére és a bennünk lévő alkotóerőre. Mindannyian egyedi potenciállal rendelkezünk ahhoz, hogy életünket olyanná tegyük, amilyenné igazán szeretnénk, hogy megéljük és létrehozzuk mindazt, amivel mély összhangot érzünk.
Minden szezonnak megvan a szépsége, s ha az adott időszak értékeire koncentrálunk, nem korlát, hanem ugródeszka lesz önmagunkhoz.
Íme, néhány egyszerű ötlet, melyek a legzordabb, cidri időben is segítenek rövid idő alatt feltöltődnöd, hogy áramlásba kerülhess – vagy épp benne maradhass! ;)





1.  Vedd fel az eső vagy a hóesés ritmusát! – Engedd meg magadnak, hogy lelassulj, sőt merj bambulni, „csak úgy” lenni! :) Szemléld, ahogyan az esőcseppek végigmossák az ablaktáblákat és benedvesítik a tetőcserepeket... de ha nem esik, akkor is csinálj ilyen „fejből kinézős”, nyugodt session-öket! Miért kellene mindig lefoglalnod magad valamivel? Hiszed vagy sem, ezek a mégoly’ irracionális tevékenységek kaput nyitnak arra, ami igazából van (és vagy). Ne sajnáld hát rájuk az időt! ;)


2.  Igyál meg egy forró italt figyelemmel! – Tea, kávé, forró csoki... mi a kedvenced? Vagy a jól bevált helyett alkotsz egy új kreációt? Jöhet valamilyen kényeztető ital, a lényeg, hogy légy benne egészen abban, ahogyan elkészíted és abban is, ahogyan magadhoz veszed!
Az ilyen egyszerű momentumokkal is gyakorlod mind az összpontosítást, mind az ellazulást a pillanatban!


3.  Keress és hallgass új zenéket! – Szentelj figyelmet annak, amit hallgatsz, fogadd be, nyílj meg, mélyülj el benne! (Ha új felfedezni valókat keresel, ajánlom a blog zene-rovatát, nagyon sok mindent meg is hallgathatsz innen vagy a YouTube csatornám listáiról!)


4.  Mozgasd át magad! – Biztos, hogy tíz perc szabad mozgásra mindig van időd, de ha csak öt percre, akkor se hagyd ki! Nyújtózz lágyan, hosszú be- és kilélegzések közepette! Érezz és lényegülj bele a testedbe, mintha a legkényelmesebb ruhádban élvezkednél! :)


5.  Írj automatikus írással egy szösszenetet! – Nem kell „jónak” lennie, nem kell hozzá cél, csak engedd, hogy szaladjon a toll a papíron vagy az ujjad a klaviatúrán! Figyeld és játssz vele: mi születik most Rajtad keresztül a pillanatban?


6.  Sétálj a szabadban! – Öltözz fel melegen és menj ki egy kis feltöltő sétára! Légy közel a természethez, lélegezz egyként vele, hagyd, hogy szertehulljon a fejedben lévő képzetek halmaza, Érintődj meg - és aztán cselekedj újult erővel!


7.  Írj ötlet-listát! – Nem teendő-listát! ;) Most, amikor ezt írom, kevesebb, mint két hónap van hátra az évből! Nyilvánítsd ki magadnak, mi az, amit igazán szeretnél megvalósítani - legyen szó teremtésről, alkotásról vagy élményről! Melyek azok a dolgok, amikkel szeretnéd megajándékozni magad és megkoronázni ezt a 2019-es évet?


8.  Kezdj el valamit! „Egy nap Elméletbe költözöm, mert Elméletben minden jól működik.” (Raphaëlle Giordano) :D Szoktál halogatni számodra fontos dolgokat? Nevess egy jót Te is az előbbi idézeten és tegyél meg egy megvalósító lépést az ötlet-listádról MOST! Ettől fogsz igazi szárnyakat kapni, nem egy külső motivátortól - a Te tetteidet semmi nem pótolja! ;)


9.  Mutass meg magadból valami igazit! – Ossz meg valakivel vagy valakikkel olyasmit magadból, amiről azt érzed, ez a Te egyedi értéked, a felszínen túlmutat és őszinte örömmel árad belőled!
Hidd el, nem az igazodással, a sablonokkal, a megfeleléssel, hanem a valódiságoddal adod a legtöbbet mind magadnak, mind a világnak!


10. Pihenj tudatosan! – Lazulj el, kapcsolj ki úgy, ahogyan azt tested és tudatod számára a legtáplálóbbnak érzed! Ez utóbbi egy fontos kulcs és lehet, hogy őszinte megfigyelésére, esetleg szokások átalakítására hív. Jó, ha a pihenésre is ráhangolódsz, hogy olyat és úgy csinálj, ami valóban feltölt!

Nyugodtan csináld ezeket rendszeresen és többszörözd meg az időt, amit ráfordítasz arra, ami Téged épít, inspirál és örömteli módon fejleszt! Meg fog térülni! ;)


Csodás téli napokat kívánok Neked! :)

Szeretettel:



💗

Facebook-oldalaim:



>> Itt az új, 2020. szeptembertől decemberig esedékes kurzusnaptár!






© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megoszthatók, más módon felhasználni őket tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotók nyilvános megosztók jogtiszta képei.