ÜZENET A BENNED ÉLŐ SZABAD ALKOTÓNAK

Személyes megéléssel kezdem:

Tizenhat lehettem és magyarból egy választott műalkotásról kellett otthoni fogalmazást írnunk. Nem akármilyenről, mert a barokkot vettük, ám az a szerencsés egybeesés valósult meg, hogy tudtam olyat választani, amiért szívből lelkesedtem. Bernini Szent Teréz eksztázisa című szobra volt az, és emlékszem, egészen delejesen hatott rám.
A „miért”-re a teljes válasz sok év múlva tárult csak fel, kamaszkori néma, figyelő döbbenetem azonban a „nagy kérdésről” szólt: HOGYAN KÉPES AZ EMBER ILYET ALKOTNI?

Később is számos műnél - legyen szó versről, zenéről, festményről, épületről vagy filmről - zengett fel bennem a rácsodálkozó kérdés, s ez vitt aztán a magyar, esztétika, majd filmelmélet-filmtörténet szakokra is.
Nem a rózsaszirmot is szétcincáló, agyonelemző ego akarása, hanem a Lélek sugallata.
Már négy évesen, a görög mitológiát illusztráló ókori szobrokat nézegetve ugyanez az áhítat volt jelen bennem: imádat és meghajlás a misztérium előtt. Amit képtelen vagyok birtokolni, ésszel felfogni vagy darabjaira szedni, mert folyton összeáll eggyé, egésszé… és csak egy valamit tudok biztosan: hogy teljes lényemmel szeretem.

Nem sokkal azután, hogy a Bernini-szobor szépségében gyönyörködtem, kezdett el a kétely és a vele együtt érkező önbizalomhiány hosszú időre véglegesnek tűnően leteríteni.
Annyira vágytam alkotni!
Nem tudtam, mit - s már nem is feltétlenül az írás volt a kitüntetett forma, mint korábban sokáig - hanem egyszerűen csak szerettem volna kifejezni magam itt, a világban. Szabadon, úgy ahogyan az természetesen jönne belőlem, de azt láttam magam körül, hogy szabályok, sablonok, elvárások uralnak mindent. A hagyományos értelemben vett művészi kifejezésmódokat épp úgy, mint egy egyszerű, családi vasárnapi ebédet.

Még nagyobb korlát volt azonban, ami belül dübörgött: „NEM VAGY ELÉG JÓ!”
Unos-untalan ismételt lemez, ám úgy tűnt mégsem elégszer ahhoz, hogy meg tudnék tőle szabadulni.

Aztán, mivel az elfojtásaimnak a boldogtalanság és a magánéleti káosz volt az ára, egyszer csak megelégeltem, és léptem egy nagyot magam felé. Elhatároztam, hogy megélem azokat a dolgokat, amik bennem vannak, csak épp jó mélyre eltemettem őket.
Kezdetét vette egy hosszú, önmegvalósító időszak, melynek egy részében megpróbáltam magamnak bebizonyítani, hogy igenis elég jó vagyok. Nem egy, nem két, de minden fronton, hiszen a teljességre törekedtem. :-)

A minőségi átalakulás a spirituális út megjelenésével köszöntött be, és nyert teret fokról fokra.
Olyan, lényem legmélyéből fakadó elhivatottság volt ez, amely mindent felülírt. Önmagamban és másokban egyaránt a Legmagasabbat, az Istenit szolgálni - a kettő között nem volt különbség és ez szárnyakat adott!

Jimmy Lawlor festménye

Miközben egyre teljesebben átadtam magam - azaz egyre inkább megengedtem, hogy azt éljem, ami valójában vagyok - végre megértettem, hogyan lehet úgy alkotni, mint a „nagyok”.
Nem a „fejemmel” értettem meg, hanem átéltem, ahogyan azt is, hogy nem csak a szó szerinti értelemben vett műalkotásokat, hanem bármit lehet így csinálni.
Meg azt, hogy ami ilyenkor megvalósul, minden előzetes elképzelést, még a "legnagyobb jóét" is felülmúlja.

S hogy bármikor, amikor az igazi művészetben - akár a természetben, akár az ember által alkotott formákban – gyönyörködünk, Önmagunkat csodáljuk…

Online kreatív írás kurzusaim Neked szólnak, ha szeretnél szabadon vagy még szabadabban, kifejeződni... 

• ha van olyan álmod, amit elzártál magad elől, de most kicsomagolnád… 

• ha vágysz rá, hogy valamilyen művészeti ágban megszólaltasd a hangod… 

• vagy ha egyszerűen csak hív a Lelked, hogy "kiragyogd" magad és ebből a minőségből teremts az életedben  

Lehet, hogy írsz vagy íróvá szeretnél lenni, ám az is, hogy az írás csak egy (választható) eszköz, ugródeszka számodra - a kurzusokat szívből ajánlom, bármilyen formán keresztül is hív az alkotóerőd, a Teljességed kifejezése! 

Az aktuális, 2020 első felére szóló kurzusnaptárat itt találod!

A programokat kényelmesen tudod végezni otthonról, akár munkás hétköznapok mellett is, ha hajlandó vagy némi teret és időt adni Önmagadnak.

Végezetül egy verssel búcsúzom: a török származású, ma Kanadában élő, török és angol nyelven alkotó modern szúfi költő, Turgut A. Akter írta.
Ma reggel, miután arra figyeltem, mit is üzenjek Neked, valami mást keresve, egy régi fiók-mélyről Akter kötete került a kezembe – a Kedves találta nyomtatta-fűzte nekem ajándékba, majd' 4 évvel ezelőtt… már egészen megfeledkeztem róla. Itt nyílt ki. ;-)

játszd el dalod

játszd el dalod
a sajátodat barátom
nem valaki másét

énekeld a dalod
táncold el a dalod
éld meg a dalod
mielőtt másnak játszanád

találd meg a szót
várd ki sorod
értsd meg sorsod

légy önmagad dallama gyermekem a magadé
a tiéd szeresd megéld
vigyen akárhová
sodorjon örvényibe

játszd a dalod
táncold
és légy a dalod

jel lesz ez rajtad
a nem látható forrásból adomány
mely ide-oda repít szárnyain
és lélegezni tanít hogy szárnyalj

megízleled így a hihetetlen evilági kéjt
mi magához szólít bőséges felfoghatatlan fényt
hogy lángra gyújtsa dallamod
és szívedig elérj

játszd a dalod kedvesem
táncold
és légy a dalod kedvesem
a dal te magad légy

 Fordította: Tarnóc János

**

Csend-virágok a Facebook-on.

Felszabadító Kreatív írás Fb-oldalam

(A Facebook-oldalakat "Megjelenítés elsőként" jelleggel érdemes követni.)

Csend-virágok hírlevél.

A LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILMEK A NAGY VÁLTOZÁSRÓL - Frissített változat!

UPDATE! A lenti lista több mint két éves, egy kis függelékkel egészítettem ki! 

Transzformáció, nagy változás, átlényegülés… ha olvasol, bizonyára tudod, mennyire szívesen foglalkozom ezzel a témával. Ez a mostani írás tulajdonképpen egy „Kilépés-történetek 3.” - van egy ilyen sorozat a blogon. Olyan filmekről és könyvekről írok benne, melyek kifejezik azt a momentumot, amikor a főhős kilép megszokott játékteréről, de nem (csak) a külső események szintjén, hanem és elsősorban tudatossága szempontjából megy át egy nagy, mindent átformáló változáson.

Nagyon örülök, mert ezt az új összeállítást már Ti ihlettétek!  Két olvasóval való beszélgetésben is felmerült az utóbbi időben, hogy írhatnék az animációs filmekről - Miriel, Barbi, köszönettel vettem az inspirációt! ;)
Nálunk itthon eléggé mindennapos vendégek a rajzfilmek, nyilván az utóbbi években Nimród miatt, de tőle függetlenül is rengeteg kedvencünk van. Művészi magasságokba-mélységekbe nagyon is sokan emelkedtek az ebben a műfajban alkotók közül, és mondanom sem kell, hogy a lenti kis „top-lista” csak egy pici felvillantás a teljes spektrumból, elsősorban hollywoodi animációs történetekre koncentrálva!
Példának okáért külön bejegyzést szentelhetnék Hayao Miyazaki munkásságának, akinek szinte mindegyik rajzfilmjében hangsúlyos az átváltozás motívuma, de egészen más módon, más elbeszélői stílussal és karakterformálással, mint az itt felsorolt rajz- és animációs filmeknél. Úgyhogy esélyes, hogy készítek majd legalább még egy, Amerikán kívüli válogatást! :)

A most következő filmeket felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ajánlom, akár (tudatosabb) újranézésre is. Amellett, hogy szórakozást és közös programot nyújthatnak, klassz beszélgetéseket is inspirálhatnak, akár a mostani, húsvéti ünnepek alatt vagy a tavaszi szünetben.

5.  ESZEVESZETT BIRODALOM (The Emperor’s New Groove, 2000)

Minden idők legviccesebb Disney-je, legalábbis nálunk sokszor látott és még többször idézett poénok tömkelegét szolgáltatja. Egy eredeti agymenés, elképesztő karakterekkel (Yzma! Kronk!!), humorral és szívmelengető bölcsességgel.

A főhős, Kuzco nárcisztikus személyisége egészen komoly átalakuláson megy át, ehhez azonban előbb egy igazi, fizikai átváltozást is el kell szenvednie: véletlenül lámává varázsolják, és az egyetlen ember, akinek a segítségére számíthat, az a földműves, akit nem sokkal korábban arrogánsan kidobatott a palotájából.
Az elkényeztetett királyfi a dzsungel veszélyes terepén, lámabőrben menekül az üldözői elől, s bár sokáig tartja magát egészen abszurd helyzeteket produkálva, végül változni kényszerül.

Az önzésből az „együtt”-be való átfordulás szép metaforája bomlik ki, az igazi, klasszikus tanmeséket idézően (Aesopus mellett Apuleius Aranyszamara is eszembe jutott), miközben végig dőlünk a nevetéstől.

Korosztály: igazán élvezni szerintem 6 éves kor felett tudják a gyerekek, onnantól felfelé azonban minden korosztálynak ajánlom.
 

 4. MEGAAGY (Megamind, 2010)

Ahogy Ben Folds énekli: „There’s always someone cooler than you” (avagy: „Mindig van valaki, aki menőbb nálad.”) :) Mielőtt Megaagy a Földre érkezik, az utolsó pillanatban megelőzik: a jólfésült ficsúr, Metroman lesz a tökéletes szuperhős, ő meg, mivel nem akar örök második lenni, szupergonosszá válik.

Imádom ebben a filmben, ahogy rámutat a lényegre: a szerepek, dinamikák, a tök evidensnek gondolt önképek (ki vagyok én? mi dolgom a világban? hogyan viszonyulok az emberekhez? stb.) csupán hatások és reakciók, ergo döntések következményei.
Minden játszmából ki lehet szállni és lehet óriásit is változ(tat)ni! A Megaagy főhősei felismerik a játszmákat és bölcsen lépnek, követve azt az utat, amire az igazi hívást érzik.

Korosztály: Végignevetős, időnként egészen abszurd, felnőttesebb (de azért nem kifejezetten felnőtt) humorral teli, szuper-élvezetes film. Nagyjából 10 éves kor felett ajánlom.


3.  CROODÉK (The Croods, 2013)

„Rettegj jól, és akkor minden rendben lesz!” – ez Crood-apuka jelmondata, és eddig bevált: közel s távol az övéké az egyetlen, még életben lévő ősember-család. Még életben, de boldogan?
A visszavonhatatlan változás Crood-ék szabadságvágyó és életimádó kamaszlányán keresztül köszönt be, de a (szó szerinti) átlépéshez mindannyian kellenek.

Zseniálisan és bájosan mutat rá ez az animációs film az emberi ego egyik legalapvetőbb ösztönére: a biztonságvágyra és az ismeretlentől való félelemre. És arra is, milyen nehéz, sőt "hagyományos" módon - leküzdve, elnyomva)- lehetetlen ezzel megbirkózni. Csak a bátorság és az életnek való megadás segít. A fejlődés alapja viszont ez: elengedni a biztonságot jelentő fogódzókat és továbblépni!

Korosztály: Kicsit hasonlóan a Megaagyhoz, bár ez univerzálisabb, úgyhogy kisebbeknek is - úgy 6-7 éves kortól már talán több minden érthető számukra.


2. ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT! (How To Train Your Dragon, 2010)

A vikingek földjén annyira nem tejjel-mézzel folyó Kánaán az élet, különösen, hogy a vad sárkányok rendszeresen fosztogatják őket. A törzsfőnök fia, Hablaty amolyan „hiba a mátrixban”, mert egyáltalán nem olyan erős, zord, férfias karakter, mint az apukája meg a többi "normális" viking. Ki szeretne törni a rákényszerített, széltől is óvott lúzer szerepéből, így elindul az útján, vállalva a konfrontációt is – ám amit talál, egészen más, mint amit elképzelt. Változik és változtat, azzal, hogy mer önmaga lenni, kapcsolódni, szeretni.

Szívhez szóló történet, szuper-látványosan és élvezetesen elmesélve, humorral, sok akcióval, sárkányokkal… én mindenekelőtt a kapcsolat, nem csak az új, de eleve a másik felé való nyitás bátorságot igénylő, transzformáló erejének ábrázolása miatt szeretem annyira. Hablaty nyitása és barátsága a sárkánnyal elindít több nagy változást,  az önfelvállalása és őszintesége révén például az apukája is nyit őfelé - azért az életben ez nem mindig így történik, de az utat, a lehetőséget, amivel legbelül mindannyian összhangban vagyunk, megmutatja. Gyönyörű, meghitt, Valódi…

Korosztály: bátran ajánlom a legkisebbeknek is, úgy 3 éves kor felett, de ettől még felnőtteknek is legalább annyira!


1.  ARANYHAJ ÉS A NAGY GUBANC (Tangled, 2010)

Ezen az ötös listán a második Disney-mese csupán és bár „hercegnős” (egy kiskorában elrabolt és hazataláló királylány a főszereplő, Rapunzel sztorija pedig klasszikus), azért ez mégsem egy tipikus Disney-mese!
Rengeteget tudok lelkendezni arról, mennyire jó, hogy egy ilyen női – és mellé Eugén személyében egy ilyen férfi - karaktert, és egy ennyire transzformatív történetet vittek a vászonra.

Nagyjából ez egy ilyen „ezt mindenkinek látnia kell!” érzés, mert olyan gyógyító, az illúziókból az egységbe hívó kulcsok vannak benne, hogy ihajj! Ez egy női önfelvállalás-történet, de a női figura szabadságba való lépése legalább annyit ad a férfinak is, hogy ő is önmaga lehessen és együtt azok, akik.
Rengeteg archetípust és mitikus motívumot vonultat fel a mese, kedvencem a végén lévő áldozathozatal (melyben Aranyhaj egy, a személyisége szempontjából fontosnak hitt, de - ahogy kiderül - a valóságban nem meghatározó dologról mond le, s ezzel következik be a hatalmas változás). Többet nem akarok lelőni belőle, hátha van, aki nem látta és megnézné! :)

Korosztály: Ezt is a kicsiknek is… elsősorban minden kislánynak, örömmel! De ahogy írtam, az Így neveld…-hez hasonlóan nagyon erős, felnőtt-gyógyító vagy inkább emlékeztető mese is!

**

...és akkor jöjjön még az ígért UPDATE - frissítés!  Az ötös listára fel nem került, de remek változás-történetek (amerikai animációs filmek):

• Lilo és Stitch - A csillagkutya (2002)

• Madagaszkár; Shrek (mindkettőből az első három rész

• Szilaj, a vad völgy paripája (2002)

• Zootopia - Állati nagy balhé (2016) - Klasszik tanmese az előítéletekről, felnőtteknek is! Kedvcsináló a leghumorosabb részek közül.

• Karácsony Artúr (2011), Coco (2017) - Mindkettő felér egy-egy komplett családállítással, de kicsiknek is jók.

• Vaiana (2016) - Csodás női gyógyulás és felemelkedés-történet, ha nem láttad, ne hagyd ki! Itt egy pici részlet arról, hogy áldásos fogadni az élet ajándékait. :)

• ...no és az Így neveld a sárkányod! folytatások, a második és különösen a harmadik rész! (Erről a trilógiáról szerintem lesz egy különálló elemzés, annyira nagyszerű!)

**

További filmajánlók és tematikus válogatások a blogon.

Csendvirágok Facebook-oldal.

Felszabadító Kreatív írás Facebook-oldal.

(Ha szeretnéd megkapni a posztokat, kövesd az oldalakat 'Megjelenítés elsőként' jelleggel! Több oldalt is lehet így egyszerre!)

(Kétheti) hírlevél.

💗

© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók hivatalos filmplakátok
vagy a filmek sajtóanyagában szereplő képek.

CRAIG THOMPSON: HABIBI – Könyvajánló és reflexió

Még az előző Egység-mese, az Aziza álma kapcsán jutott eszembe ez a gyönyörű illusztrált regény, s úgy érzem, megér egy írást, hogy felhívjam rá a figyelmet.
Craig Thompson-t még 2003 őszén, Blankets című önéletrajzi regényén keresztül ismertem meg, ami alapjaiban változtatta meg mindazt, amit addig a „képregény” fogalma alatt értettem.
Egyrészt nem találkoztam még olyan műalkotással, mely az emberi érzéseket és gondolatokat a maguk áradásában és komplexitásában egyszerre képileg és irodalmilag ennyire tökéletesen kifejezte volna.
Másrészt teljesen egy húron pendültem vele: az igazán sorsformáló, átalakító nagy szerelemről szól - a találkozástól a kölcsönös inspiráción át a szükségszerűen bekövetkező elválásig -, egy erőteljes vallási neveltetést kapott, bűntudattal küzdő srác önfelvállalásáról és művésszé válásáról.
Mindez a 90-es évek kulisszái előtt, grunge stílussal, Cure-imádattal, Nirvana és Björk poszterekkel a falakon… Akkori baráti körömben igazi kultuszregény volt ez a könyv, én is számtalanszor olvastam, az angolban való fejlődésre is motivált, és sok éven át végigkísért...

2011-ben jelent meg Craig Thompson második ilyen nagyszabású munkája (leszámítva egy nagyon hangulatos, kedves és humorral teli útinaplót, a Carnet Du Voyage-t).
A Habibi (arabul „kedvesem”, „szerelmem” - szeretett személyre utal, nem feltétlenül párkapcsolati értelemben) még a Blankets-nél is monumentálisabb: több mint 700 oldal elképesztő részletgazdagságú és lélegzetelállítóan gyönyörű rajzok áradatával, már kézbe fogni és átlapozni is nagy élmény! (Ugye vannak még rajtam kívül, akik ilyesmiben lelik örömüket az internet korában? ;))
A könyv megjelenését a szerző 6 éven át tartó kutatómunkája és közel-keleti utazásai előzték meg, melyből iszlám misztikával, vallási és kulturális utalásokkal teli, különleges regény született.
Nem egy könnyű mű, én többször is nekifutottam, mire elérkezett a végigolvasásának az ideje (mondjuk miután megkaptam, közbejött pár dolog, úgy mint szerelem, költözés, gyermekszületés, vállalkozás és a többi...:)), és mostanáig mintha még mindig feldolgozás alatt lett volna.

Mindig így van egyébként, hogy az igazán nagy alkotások odabenn munkálkodnak, s aztán időről időre visszatér az ember hozzájuk. Újragondolásra, akár többszöri újraolvasásra is késztetnek, s van egy folyamatos párbeszéd a szöveggel – ebben az esetben a képekkel legalább annyira! (Jut eszembe: frissítettem az itteni profilom, s beírtam néhány ilyen, számomra „örök művet”, főleg irodalmat meg filmet.)

A Habibi-ről beugrott a brutiful kifejezés, egy szójáték, mely az angol „brutális” és „gyönyörű” szavakból áll össze. Két szökött rabszolga, Dodola és Zam története, gyermekként ismerjük meg őket: egy nagyobbacska kislány és egy kisfiú, akinek ő segített megszökni az emberkereskedőktől és vigyáz rá. Az emberektől távol, a sivatagban egy régi hajón találnak átmeneti menedéket…
A sztori rengeteg fordulaton visz végig a valódi, testi és lelki felszabadulásukig, de addig mi, olvasók is belehalunk párszor.
Bizonyára a női áldozati minták miatt is, de eléggé felkavart, hogy Dodolát amellett, hogy szinte folyamatosan ki van téve az éhes férfitekinteteknek (erre az ábrázolással rá is játszik Thompson), többször megerőszakolják, illetve ő kényszerül a szexualitás fegyveréhez nyúlni, hogy megmeneküljön. Zam sorsa, miután hosszú időre elválnak útjaik, szintén kőkemény…

Mindeközben a könyv lapjain keresztül szinte tapintható sűrűséggel átjön mindaz, amit nem csupán a harmadik világbeli viszonyok ábrázolásának neveznék, hanem benne van az egész mostani kor káosza, szélsőségesen egyenlőtlen hatalmi viszonyaival, elnyomásával, szegénységével, a Föld kizsákmányolásával és szennyezésével – s az ember, eredendő ártatlanságával, szeretet- és szabadságvágyával… a Lélek igazságával.

Én a benne ábrázolt sok szenvedés ellenére azért tudom annyira szeretni a Habibi-t, mert egyrészt a szerző egy olyan együttérző, szeretetteljes tekintetettel van jelen, ami végigkíséri a borzalmakat (a Blankets-nél és a Carnet du Voyage-nál az volt fantasztikus, ahogyan ezt a tekintetet önmaga felé is megnyilvánította, ezzel a művel viszont elhagyja az ismerős közeget és sokkal univerzálisabb üzenetet tud áthozni).
Másrészt és nem utolsó sorban messze túllép a külső események szintjén: főszereplőinek a világ erőivel folytatott küzdelménél még erősebb a saját magukkal való.  
A legnagyobb kérdés az, mikor ad végre kegyelmet az ember önmagának (s a kollektív szempontjából ugyanez, csak épp egyéni szinten dől ez el – Aziza meséje sem csupán az arab motívum miatt kapcsolódik ide).
A Habibi azért válik igazán katartikus alkotássá, mert erre a kérdésre hegyeződik ki. Ezt az utat pedig mindkét karakternek külön-külön is be kell járnia.

Végül csak a szeretet marad, s ez olyan elsöprő erővel ábrázoltatik, hogy nem maradnak szavaink… Ez mos el minden drámát és szenvedést, és ünnepli az életet és a jelent. S ez hívja Zamot és Dodolát is egy új útra, együtt.

**

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, az Amazonról biztosan meg tudod rendelni.
Ha belenézegetnél, akkor pedig ebben a kritikában vagy itt például több kép is van belőle.

Egyszerű guglizással még ennél több - nézd csak!

Craig Thompson: Habibi (2011)

Nálam: 10/9,5

**

További könyvajánlók a blogon.

Csend-virágok a Facebook-on.

Hírlevél.


© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon  felhasználni tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos könyvborító.

Az Egység meséi: VARÁZSERŐ-NYERŐ MESE - Peti meséje

Az Egység meséi-sorozat negyedik darabjának főhőse, Peti nem igazán van a topon önbizalom terén, azt pedig nem is sejti, hogy ő valójában nagy hatalmú varázslók leszármazottja. Mígnem egy különös erdei hölgy - tündér? boszorkány? – meg nem tanítja őt a varázslás „alapjaira”.

Biztos, hogy a világ olyan, amilyennek látjuk és hisszük? Lehet másmilyen is? S hogyan tudunk a lelkünkből teremteni? A meséből kiderül! ;)

A mesenovellát  15 perces hanganyag formájában is meghallgathatod, ha ide kattintasz!

Volt egyszer egy kisfiú, Petinek hívták. A szülei nem szidták sokat és még kevesebbet dicsérték, ritkán hozott nagyon rossz vagy nagyon jó jegyeket, és hátulról a negyedik helyen állt a tornasorban. Nem tudott arról, hogy ezek a dolgok mit sem számítanak, ahogyan arról sem, hogy ő bizony nagyhatalmú varázslók leszármazottja.

Réges-rég’, a feledés homályába merült időkben egyik őse visszaélt a hatalmával, ártott másoknak és önmagának, utódai pedig attól tartva, hogy ők is megismételnék e tettet, megfogadták: soha többé nem varázsolnak. Mivel a gyermekeik és az ő gyermekeik is követték a példájukat, néhány emberöltő alatt mindenki leszokott a mágiáról. Peti szülei már úgy hitték, a világ tökéletesen varázstalan, és mi mást is taníthattak volna a fiuknak, ha nem ezt?  Azért leszögezték, fontos, hogy az ember ne csináljon bolondságot, mert bár semmi sincs azon túl, amit a két szemünkkel láthatunk, „azért vigyáznunk kell, nehogy kicsússzon a lábunk alól a talaj!” Teljes meggyőződéssel vallották: az a legjobb, ha az ember biztosra megy és olyasmivel foglalkozik, amit előre ki tud számítani. Mindketten könyvelőként dolgoztak.

Petit nem érdekelte a számtan, rajzolni azonban, főleg épületeket kitalálni és megtervezni nagyon szeretett. Sőt, néha még különös fantázialényeket is papírra vetett, de a rajzait nem mutatta meg senkinek, mert azt gondolta, nem túl jók. Ebből a tantárgyból is csak négyes volt, az órán mindig másolni kellett, ami épp, hogy összejött neki, de egy cseppet sem élvezte. Másrészt rajzolni már olyan ciki dolognak számított, az osztályból senki nem csinálta. Osztálytársai legszívesebben kis kütyüik fölé görnyedtek és a szünetekben is azon versengtek, melyikükén futnak a legtutibb játékok. Peti próbált ugyan bekapcsolódni, de gyakran elmélázott. Tanító nénije legalábbis így nevezte azt, amikor Peti „csak úgy bámult bele a semmibe”. Pedig hát ő közben figyelt dolgokat! Egy zümmögő légy útját az osztályterem plafonjától a padtársa uzsonnáján át a táblaszivacsig, majd ki az ablakon. Egy madár röptét fönn, az égen, miközben elképzelte, milyen lehet ott repülni, és onnan látni mindent. A nagy falióra mutatóját, amiről minduntalan az jutott eszébe, hogy a gondolataival elmozdítja… most… nekiveselkedett, koncentrált, de valahogy mégsem sikerült.

Igazság szerint Peti mindennapjai elég unalmasan és eseménytelenül teltek, egészen addig a verőfényes nyári napig, amikor - miután a szülei úgy döntöttek, hogy tíz év után adnak egy kis pihenőt maguknak és elutaztak kettesben - elküldték őt a vidéki rokonokhoz. Még sosem járt a nagybátyjánál, aki családjával pontosan a falu legvégén lakott, egy kissé omladozó falú, nagy házban. Petit azonban a háznál ezerszer jobban izgatta az erdő, ami a kerítésen túl kezdődött. Igazi vadon! S mivel a nagybácsiék sokkal engedékenyebbek voltak a szülőknél, elmehetett teljesen egyedül csatangolni.

Annyira élvezte ezt a szabadságot, hogy a szívét majd szétvetette az öröm! Új terepen járt, mégis úgy tetszett, mintha mindig is ismerte volna ezt az erdőt. Belesett a bokrok aljára, megérintette a fák göcsörtös gyökereit, bekukkantott az odúkba és fel-alá futkározott a vízmosásokban, mígnem azt vette észre, hogy bizony már nem tudja, merre jár. „Eltévedtem.” – zakatolt fel benne a gondolat. Ám fura mód a félelem hamar elmúlt, hisz’ annyi mindenre lehetett itt figyelni. Hamarosan a kaland izgalma árasztotta el: „Itt vagyok egy igazi vadonban és felfedezem! Annyira messze nem lehetek és különben is, még rengeteg időm van visszamenni!”

Az egyik fán kis mókus ugrándozott, és ő még soha nem látott ilyen állatot ennyire közelről, elkezdte hát követni az útját, ágról ágra, fáról fára… Egészen addig, amíg egyszer csak egy tisztás tárult eléje!

Hűha, nem akármilyen hely volt ez! A selyem-zöld kis rétet ezernyi pitypang pettyezte. A napfény játszott vele vagy valóságot látott? A puha virágok belülről gyémántfénnyel világítottak! A mókus már eltűnt, ám hirtelen megpillantott egy csodaszép kék pillangót. Ahogy tekintetével követni kezdte, a pitypangmező végében egy kunyhóra lett figyelmes. Mintha a semmiből rajzolódott volna ki, pedig kétségkívül ott állt. Elsőre egy hatalmas fának tűnt, alapját az is szolgáltatta, közelebbről nézve azonban egyértelművé vált, hogy egy takaros és vidám lakóhelyet alakítottak ki, valamiként szerves egységben ezzel a faóriással: egyszerre benne, rajta és mellette.

Ahogy Peti kíváncsian közeledett a kuckóhoz, ajtaján egyszer csak kilépett egy hófehér hajú, de teljességgel kortalan tekintetű hölgy és mosolyogva üdvözölte:

—  Isten hozott, már nagyon vártalak!

—  Csókolom… én azt hiszem, eltévedtem, és…

— Ne aggódj, pont itt kell most lenned. – hangzott nevetős hangon. A nő egész lénye megmagyarázhatatlan bizalmat ébresztett benne. – A nevem Gréta, szólíthatsz így is, vagy Gréta mamának, ahogy jobban tetszik. És tegezz bátran!

—  Honnan tetszett… honnan tudtad, hogy jövök?

—  Ő mondta, hogy már itt jársz a közelben. - Gréta mama az egyik faágon ülő és épp lázas mogyorómajszolásba feledkezett mókusra mutatott. – De gyere, szívesen meghívlak egy forró csokira, kerülj beljebb!

A tér jóval nagyobbnak tűnt belülről, mint odakintről, de Peti még inkább elámult azon az egyszerű harmónián és szépségen, amivel a kis lak szolgált. Fából faragott fotelbe huppant, amit olyan pihe-puha, többrétegű takaró borított, amit mintha pitypangból szőttek volna. Az asztalon már ott volt két, finom virágmintákkal díszített porcelán csésze és egy nagy fém kanna, mintha csak az ő jövetelét várták volna, ám az igazi rácsodálkozás még csak ezután kezdődött! Gréta mama derűs mosollyal körbenézett, majd megkérdezte:

—   Szeretnél látni egy kis varázslatot?

—   Igazit? – kérdezte óvatosan Peti.

—   Mi mást?

—   De… olyan nincs. Az csak illúzió.

—   Ó, ezt az apukád mondta, ugye? Én máshogy látom. Figyelj!

A következő pillanatban a konyhaasztalról lágyan emelkedni kezdett a kanna, játékosan megkoccantotta a csésze szélét, az pedig felé hajolt, mintha csak válaszolt volna neki egy biccentéssel. Majd a még mindig a levegőben lebegő kiöntő gőzölgő forró csokoládét töltött belé és elegánsan visszaereszkedett a helyére.

— Ez hogy lehet?! - Peti izgalmában felugrott. Kétszer is megdörzsölte a szemét.

A következő pillanatban két kistányér indult el a konyhapultról, s mire az asztalon landoltak, mellettük már egy másik tálon illatozó mogyorós sütemény szeletei várakoztak, egy gyönyörű, friss virágcsokor társaságában.

—   Ezt nem hiszem el!

—   Pedig történik. – kacsintott Gréta.

—   De… hogyan?

—   Gyere, próbáld ki! Úgy, ahogy igazán szeretnéd!

Peti izgatottan nekifogott. Egy ezüst villa hevert előtte. Sűrűn összehúzta a szemöldökét, úgy koncentrált.

—  Emelkedj fel! — mormogta összeszorított fogakkal.

—  Nem megy. – sóhajtott aztán lemondóan. – Én sosem tudtam ilyesmit csinálni.

—  Így gondolod?

—  Persze.

 — Pedig… ha nem gondolkozol, nem félsz. Akkor minden könnyebben megy. – kacsintott Gréta mama, majd kicsit elmerengett, mint aki egy kedves múltbeli emléket idéz fel.

— De akkor hogyan csináljam?

— Várj egy kicsit! Ne szaladjunk úgy előre! Kóstold meg ezeket a finomságokat!

Peti nekiállt. Tényleg kár lett volna kihagyni a mennyei süteményt és a mandulatejes forró csokit, mely olyan volt, akár az édes, folyékony selyem: mintha még sosem evett-ivott volna ilyen ízleteset.

—  És minden, amiből van, itt terem. Ez sem kisebb varázslat! – mondta Gréta jelentőségteljesen.

Az uzsonna folytatódott, s közben végig beszélgettek. Gréta mama kérdezgette Petit arról, hogyan telnek a mindennapjai, s főként hogy, mi az, amit nagyon szeret csinálni. Peti örömmel mesélt a kis világáról, ami most - csodák-csodája – a figyelmes kérdező jelenlétének köszönhetően nem is tűnt olyan kicsinek: egyre tágasabbra nyílt. Különös vendéglátójáról nem sokat tudott meg, az viszont bizonyos volt, hogy remekül érzi nála magát. Egyenesen úgy, mintha valamiképp ő is ide tartozna! Azzal búcsúztak, hogy amíg a nagybátyjáéknál vakációzik, minden nap meglátogatja Gréta mamát. A hazaúton ismét segítségére volt a mókus, akiről kiderült, hogy Eszmeraldának hívják és egy kicsit sértődékeny, de egyébként nagyon kedves.

A következő nap Peti már magától tudta az odautat, és olyan boldog izgalommal várta a találkozást, mint még talán soha semmit. Az idő remekül telt Gréta mama és állatai társaságában, de ami igazi meglepetésnek bizonyult, az volt, hogy bár az uzsonnákat leszámítva nem is került sor kifejezett varázslatra, mégis, mintha minden, amit Peti tapasztalt varázslat lett volna!  

Gréta mama egyszerű dolgokat kért tőle, ő pedig örömmel segített, például az udvar végében álló kis veteményes gondozásában. Egy másik alkalommal pedig alkotott neki valami csodaszépet: egy lepkeetető és fürdőhelyet, amit teljesen maga talált ki! Álmában sem gondolta volna, hogy valami, amit ő csinál, ilyen klasszul sikerülhet és ilyen egyedi módon... egyszerre volt az az érzése, hogy nem látott még hasonlót, és mégis: mintha mindig is lett volna!

—  Azért, mert szeretetből született. – súgta Gréta mama. – Hopsz, elárultam a legnagyobb titkot! – tette hozzá huncutul és megcirógatta Peti arcát.

—  Gyere, mutatok valamit, ez tetszeni fog!

A kertben egy szép körtefa állt, odavezette Petit.

—  Nagyon kell figyelni! – suttogta. Becsukta a szemét, majd néhány percnyi csend után megemelte a kötényét – és láss csodát: egy hatalmas, érett körte hullott bele!

Most Peti volt soron.

 — Először tedd föl a kérdést magadban, időszerű-e ez, szeretne-e most a fa gyümölcsöt adni - és figyelj!

Peti, ahogy csöndben, lehunyt szemmel és nyitott tenyérrel állt ott, egyszerre szíve felmelegedését érezte. Mintha kedves-szelíden „igent” dalolt volna neki a fa, s egy röpke pillanattal később, már ott volt a kezében a zamatos körte!

A napok teltek és olyan nagyszerű volt minden perc, amit a kis tanyán és az erdőben töltöttek együtt, hogy az üdülés végének közeledtével Petire kezdett rátelepedni a szomorúság.
—   Nem akarok hazamenni…
— Na, ne lógasd már az orrod! Ma elmegyünk egy olyan helyre, amitől tényleg elámulsz.
Peti épp egy őzikének adott enni – ahogy Gréta mama, már ő is természetszerűen gondoskodott a körülötte lévő élőlényekről -, és nem gondolta volna, hogy történhet még olyasmi, ami tovább emelhetné ittlétének fényét. Azért, ahogy eddig is, nyitottan és kíváncsian indult el erre a kirándulásra. Útjukat énekesmadarak kísérték, a fák ragyogó zöldben tobzódtak és balzsamos szellő hűsítette a meleget. Egész szép kis túra után, melynek utolsó szakaszában egy vígan csörgedező patakot követtek, jutottak el úticélukhoz. Nagyobb sziklák alkotta lépcsőn kellett lemenniük, majd szinte a semmiből tárult Peti elé egy gyönyörű szoros, a közepén egy szüntelen csobogó, tiszta vizű forrással.

Soha azelőtt nem járt ehhez fogható térben, és egészen lenyűgözte nem is az, amit látott, hanem, amit érzett! Az a melegség és öröm, ami akkor járta át, amikor alkotott vagy varázsolt valamit, itt most nem csupán a szívét vagy kezét töltötte el, hanem egész testében érezte – sőt: még azon is túl!  Figyelni kezdett befelé, ahogyan Gréta mama tanította neki, és egyszer csak bizonyossá vált számára: a teste nem határ, hanem mindennel, amit maga körül tapasztal, tökéletesen egy.
— Ez az! – mondta mosolyogva, de hogy mi is „az”, képtelen lett volna szavakba önteni. Csak fürdött benne és olyan tisztának és szabadnak élte magát, ami többé nem hagyott kétséget benne afelől: bármit megvalósíthat, és olyan életet teremthet, amilyet csak szeretne.
— Jegyezd majd meg, amikor eltévedsz: mindez benned van. Csak figyelj majd rá újra és mindig tudni fogod, mit kell tenned!

A nyaralás véget ért, de Peti már nem szomorúan búcsúzott, hanem mély hálával és olyan örömérzettel, amiről tudta: elvehetetlen tőle. Nem fogy el soha, hanem árad, szüntelen. Haza már nem az a kisfiú utazott, aki egykor volt. Elindult egy úton és csodálatos dolgokat teremtett. Sokan nem értették meg, sőt voltak, akik flúgosnak nézték, mivel nem maradt már mindig a háttérben észrevétlenül, mint annak idején. Ám akadtak olyanok is, akikben szintén felébredt a varázsolhatnék, s akikkel együtt merültek bele a csodákba.

De erről már nem szólhatok… valamit viszont megkérdezek Tőled: mi az, amit a legnagyobb örömmel teremtenél? :)

**

Csendvirágok Facebook-oldal

Verseim és rövid szépprózai műveim a blogon

Hírlevél

MEGJELENT!

2020 kora tavaszán megjelent az első Csendvirágok kötet, benne Az Egység meséi-sorozat hét novellájával! A blogon olvashatóak közül a Varázserő-nyerő mese szerepel benne! :)

További információért és a megrendelésért kattints ide!

© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blog bejegyzésének belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztóról származó jogtiszta kép. 

Borítófotó © Schäfer Zsófia