Önazonosság, letisztultság, művészet. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli, tudatos, alkotó életért.

2017. május 24., szerda

A VISKÓ – Filmajánló és reflexió

A spirituális önismeret útján járók között William Paul Young A viskója legalább olyan kultusz-regény, mint annak idején Richard Bach vagy Dan Millman könyvei voltak.
A történet - melyben a kislányát brutális körülmények között elveszítő apa egy különös hétvége alatt mélyreható gyógyuláson, (ön)feloldozáson megy keresztül - világviszonylatban is bestseller lett, ezért is meglepő, miért nem kapott nagyobb nyilvánosságot a filmes feldolgozása.

Az adaptáció – bár érthető, hogy nem tudja ugyanazt hozni, mint a könyv – teljesen korrekt. Egyszerű, elbeszélő játékfilmes stílusban, amerikai módra didaktikusan, de nem túl szájbarágósan, a Hollywood-i giccs határán, de nem elmerülve benne tálalja az Isteni szeretet, a megbocsátás és megváltás üzenetét.
Az az érzésem, hogy nem véletlenül szorulnak az ilyen filmek háttérbe a fősodorból, hiszen a figyelem középpontjába helyezve rengeteg embert lennének képesek mozdítani önmaguk felé, befolyásolhatnák a kollektív tudatosságot a szenvedésből való kilépés irányába.

Bár vannak igencsak egydimenziós karakterek (a steril, kertvárosi képeslap-Amerikából), Sam Worthington (Avatar, Cigánykerék) színészi jelenléte mindenképp kiemelendő! Nagyon nem volt mindegy, kire osztják a főszerepet, s ő tényleg hitelesen hozza, amit kell. Octavia Spencer is nagyon jó, mint mindig!

Ami ambivalens érzéseket keltett bennem, az a vallásos világkép, kifejezetten a kereszténység abszolúttá tétele. Mert bár jó néhány olyan, univerzális üzenet csillan fel, ami túlmutat ezen, mégis kár, hogy ez ennyire egyeduralkodó.
Amikor Mack a viskóban töltött első éjszakáján a fiókot kinyitva a Bibliát találja benne, vagy a templomi éneklés-imádság kerete (a film eleje és vége), számomra egy magába záruló világképet rögzít. Egy (spirituális) én – és világképet, ahol továbbra is egy külső valakihez megy a fohászkodás, akivel ugyan már bensőséges a kapcsolat, de ez továbbra is: kapcsolat, nem pedig az Egység valósága.
Tudom ez, messzire vezet, de aki mélyebben elindult már maga felé, rendszeresen meditált, figyelt befelé, annak lehetnek olyan önálló felismerései, melyek túlmutatnak az itt ábrázoltakon.

Azért számos pillanat nagyon a helyén van, és továbbgondolásra, beszélgetésre és belső megfigyelésre ösztönözheti a nézőit. Örömmel üdvözöltem volna, ha mondjuk a különböző vallások gyökerénél jelenlévő Egység-alapra felhívja a figyelmet,  elég lett volna néhány apróság… én mindenesetre megteszem itt ezt az emlékeztetést. ;-)

Mindezzel együtt is szép, szívhez szóló film, amit jóérzéssel ajánlok a mélyebben figyelőknek.




**


A viskó (The Shack, 2017)

Rendezte: Stuart Hazeldine

Nálam: 10/7

IMDb

Magyar feliratos előzetes.

**

További filmes írások a blogon.

Csend-virágok a Facebook-on. - Örülök, ha itt is találkozunk!:-)



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó hivatalos filmplakát.

2017. május 23., kedd

A LEGJOBB FILMEK A FELNŐTTÉ VÁLÁSRÓL (Coming Of Age filmek)

Ha olvasod a blogot, jó néhány olyan filmes és egyéb művészeti tárgyú írással találkozhattál már, amelyek a változást, elsődlegesen a tudat síkján végbemenő transzformációt mutatják be.
A mozgókép különösen alkalmas a mozzanatok (shiftek = elmozdulások) ábrázolására, az ifjúsági filmek alműfajaként is ismert coming of age filmek ("felnövés-történetek") pedig igazán különleges kincsek.
Bár manapság is szép számmal készülnek, hisz’ a téma örök klasszikus, az utóbbi években divatos young adult (Éhezők viadala, Beavatott-széria stb.) műfajtól pont ez a „mozzanatosságuk” különbözteti meg őket: nem kész karaktert tolnak egy extrém és díszletszerű szituációba, hanem magát a benső érési folyamatot ábrázolják, s a külső díszlet és a történet ennek rendelődik alá.

A műfaj gyökerei természetesen irodalmiak – a fejlődésregény és az ifjúsági regény -, egyik leghíresebb előképe pedig Salinger Zabhegyezője. Még mélyebb, spirituális gyökereinél azonban a beavatás misztériuma áll, ami minden kultúrában jelen volt.

Sokáig tanítottam kamaszokat, az elmúlt 5 évben pedig a gyerekek révén váltam érintetté (a két nagy mostanra már 19 és 13), így a most következő válogatást ezek a tapasztalatok is formálták.
„Hiába” mondhatjuk például generációk kultikus filmjének a Négyszáz csapást a a Diploma előtt-et vagy a Nulladik órát, vagy hiába imádtam huszonévesen az Öngyilkos szüzeket, később meg a Submarine-t, ezek vagy egy adott korhoz kötöttnek, vagy túl extrémnek bizonyultak - a karakterekkel a legtöbb gyereknek / kamasznak kevésbé sikerült azonosságot érezniük.

Erre a listára inkább olyan filmeket tettem, amiket jó eséllyel meg tudsz nézni kis és/vagy nagy kamaszokkal, úgy, hogy mindenki jól járjon (úgy is jön a nyári szünet), de akár nélkülük is ugyanúgy élvezheted őket, mert sokkal, de sokkal több van bennük, mint a nosztalgia-faktor!
(Miközben írom, eszembe jutott egy meglehetősen bizarr élmény, amikor 15 évesen, első gimis koromban hazavittem a szüleimnek videón Gus Van Sant Otthonom, Idaho –ját. Hát, maradandó sokk volt azt hiszem, onnantól nem erőltettem a kedvenceim ilyen jellegű, apával-anyával közös megnézését. :-D )

No de most jöjjön a (nem-sokkoló) lista! Élvezetes felfedezést és/vagy újra-felfedezést, és ha eszedbe jut valami, amit hozzátennél, ne tartsd vissza! ;-)

+1 –nek máris ideírom Richard Linklater Sráckor (Boyhood) című filmjét, ami egy fantasztikus, filmtörténetileg egyedülálló vállalkozás: 12 éven forgatták és a főszereplő srác felnövését így valóban hitelesen tudták dokumentálni. Bár vannak benne igazán mágikus pillanatok is, de a forgatókönyv és a rendezés számomra nem hozza azt az erőt, amitől például Linklater Before… filmjei annyira tökéletesek. (Itt írtam róluk.)


10. MEGÁLL AZ IDŐ (1982)

Gothár Péter filmje Bereményi Géza forgatókönyvéből a 60-as évek Magyarországáról, a felnövés határmezsgyéjén küzdő kamaszokkal. Levegőtlen puha diktatúra, 56-örökségével és az apátlansággal való szembenézés. Erőteljes rendszerkritika, nyomasztás és humor különös egyvelege, szállóigévé lett mondatokkal és kultikus figurákkal („A szar is le van szarva”; Pierre, a Lázadó… stb.)

Bár több generáció számára meghatározó film, a mostani kamaszok közül a már érettebbeknek érdemes bedobni és aztán nagyot beszélgetni róla, meg a magyar kollektív identitásról.
Mondjuk a meghatározó, sorsformáló mintákról és a változtatás / változás igényéről, hogyanjáról. ;-)
15-16 éves kor felett ajánlom.


9. CIGÁNYKERÉK (Somersault, 2004)

Az egyetlen film a listán, mely egy lány felnőtt nővé érését mutatja be (eleve jóval több a „fiús” coming of age történet – azért említem még a Ghost World- öt – Tétova tinédzserek, és Sofia Coppola női karaktereit).
Cate Shortland ausztrál rendezőnő első filmje egy 17 éves lány útkereséséről szól (Abbie Cornish fantasztikus!) - önállóságról, önfelvállalásról, szexualitásról és szerelemről, nagyon finoman, a benső világ rezdüléseit megjelenítve.

Igazi ínyencség és szépség, a zenét és a képi világot illetően is; a szó legnemesebb értelmében véve „női film”. Belemenni az ismeretlenbe egyedül, vállalni a sebezhetőséget, a tapasztalást, megnyílni a szerelemre, változni tudni, őszintének lenni... csupa fontos üzenet, egyedi módon ábrázolva.
Úgy 15-16 felett ajánlom ezt is.


8. BILLY ELLIOT (2000)

A 80-as évek vidéki Angliájában, a bányász-sztrájkok idején játszódó történetben a 11 éves Billy az előírt bokszmeccsek és keménykezű apja intése ellenére beleszeret a balettba.
Minden álma az, hogy táncos legyen!

Az önkifejezés egyéni módjának megtalálásáról és az önfelvállalásról
  szóló, feel good hangulatot és jó zenéket sem nélkülöző, szívmelengető családi film, Jamie Bell szuggesztív alakításával.
Akár a kisebbeknek, 11-12 éves kiskamaszoknak is bátran ajánlom!


7. OKOSTOJÁS (Rushmore, 1998)

Wes Anderson-tól több film is idepasszol, nagy királya ennek a műfajnak, a Holdfény királyságot mindenképp említem még! Ez a darab mégis az egyik legesszenciálisabb felnövés-történet, úgyhogy erre szavazok! :-)
Max Fischer törtetése a zsenivé válásért egyszerre bájosan idétlen és abszurdan vicces, ugyanakkor a sok irónia nem megy a mélység rovására.

Megtanulni veszíteni és őszintének lenni – nem hangsúlyozható eléggé mennyire fontos az életben, és ebből a zsánerből sem maradhat ki. Inkább 14-15 felett.


6. MONSIEUR IBRAHIM ÉS A KORÁN VIRÁGAI (Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran, 2003)

Párizs, 60-as évek: Momo (Moses) nagyon-nagyon szeretne már felnőni, de ehhez egy csomó dolgot nem spórolhat meg - így az első nagy szerelmet, a csalódást és az önmagába figyelést sem.
Miután az őt egyedül nevelő, örökké elégedetlen apja is magára hagyja, az öreg arab boltos veszi szárnyai alá (Omar Sharif egyik utolsó, nagy alakítása) – igazi szeretettel és bölcsességgel vezetgetve.

Gyönyörű, szívhez szóló beavatás-történet, spirituális ihletettséggel. Nyitottságra, toleranciára, figyelemre is nevel. 14-15 felett ajánlom.


5. A NYÁR KIRÁLYAI (Kings Of Summer, 2013)

Nem túl régi film, sok momentuma ismerős lehet innen-onnan, viszont összességében nagyon rendben van! Joe és barátai saját házat építenek az erdőben, saját törvényeket hoznak és elszöknek otthonról, hogy ott éljenek.

Egység a természettel, nagy barátságok, szabadság, bátorság és felelősség, szerelem és csalódás… az első nagy lépések a férfivá érés útján.
A gyerekek imádták, 12-13-tól már ajánlom!


4. DONNIE DARKO (2001)

Anno a tanári pályám alatt kamaszoknak levetített filmek közül az abszolút Nr.1 volt, mind a tetszést, mind az utána következő, mélyebbre menős beszélgetéseket illetően, ami engem őszintén szólva meglepett, mert inkább az én generációm díszletei, zenéi között játszódik.
A különböző műfajok keverésével (vígjáték, fantasy, egy  kis horror, sci-fi, ifjúsági film, szuperhős film  stb.) és mindenekelőtt a szerzői kreativitással viszont elképesztően jól elkapták a lényeget!
A sztori szerint egyébként a kissé különc Donnie-t meglátogatja egy óriásnyúl és közli vele, hogy a jövőből jött és a világnak 28 nap múlva vége. Donnie-nak pedig mentenie kell, ami menthető.

A kamaszkor, a nagy változás traumáját, az önfelvállalást és a másokért való áldozathozatal témáját egészen eredeti módon és izgalmasan bontja ki a film. A párhuzamos univerzumokról és az időutazásról nem is beszélve. 15-16 felett ajánlom.


3. MAJDNEM HÍRES (Almost Famous, 2000)

Nemrég lelkesedtem erről a filmről, úgyhogy nem akarom ismételni magam, itt megtalálsz mindent! 

Összességében egy szuper hangulatú film, zenével, szerelemmel, illúzióromboló, mégis inspiráló őszinteséggel.
A 70-es évek rockzenéje a háttér, de túlmutat a közegen és a kamasz korosztályon is.

Kicsit nagyobbaknak már, 15-16 felett.


2. HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA (Dead Poets’ Society, 1989)

Biztos, hogy sokszor láttad Te is…  én meglepődtem, milyen erőteljesen működik még mindig! Igazi, generációkon átívelő, időtlen klasszikus az élet nagy kérdéseiről, amit először kamaszként tesz fel az ember. 
Hogy utána hajlandó-e még velük foglalkozni - szárnyalni, merülni, önmagát megismerni és olyan dolgokat csinálni, ami szívéből jön - nagyjából ekkor dől el. Azonban sosem késő újra kinyitni a bezárt ajtókat, elcsomagolt álmokat! ;-)

Kell már hozzá érettség, a humor és a jó hangulat mellett azért erős filmdráma ez; egyén-függő, de 15-16 felett ajánlom, és szerintem minden tininek látnia kell!


1. ÁLLJ MELLÉM! (Stand By Me, 1985)

„A kevesebb több” iskolapéldája, nagyon-nagyon egyszerű történetvezetés, erős irodalmi alapanyag (Stephen King The Body című novellája – semmi köze a horrorhoz!). Ez is olyan mozi, ami működik sok év távlatából, más generáció számára is.
A történet négy 13-14 év körüli kissrác sorsfordító-érlelő nyári kalandjáról szól, akik egy vonatbaleset áldozatát akarják megkeresni.

Ártatlanság, barátság, szeretet, őszinteség, szembenézés a félelemmel (ismeretlennel, halállal) – a sok humor mellett ezek a minőségek időt állóan gyönyörűen vannak ábrázolva benne!
Kisebbeknek is ajánlom, akár 10-12 éves kortól.



**

UPDATE: Azóta bővült a kínálat a blogon hasonló témájú filmekből, könyvekből - lásd a coming of age címkét!

Ha tetszett az írás, lájkold a Csend-virágok oldalát a Facebook-on és vidd hírét, hogy mások is ráleljenek! :)

A blog további filmes írásait itt találod!




© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók hivatalos filmplakátok
vagy a filmek sajtóanyagában szereplő képek.


2017. május 22., hétfő

A LÓTUSZ ÉNEKE

Öltöttem száz ruhát -
meztelen vagyok.
Fölszívtam ezer színt -
hófehér vagyok.
Játszottam jót, s rosszat -
ártatlan vagyok.

Bújtam sárba,
törtem mennybe,
mégis itt vagyok.
Égtem porrá,
hulltam földre,
és csak ragyogok.


Kép: Bahman Farzad - Forrás





2017. május 12., péntek

Újranézve: MAJDNEM HÍRES (Filmajánló és reflexió)

A múltkori újranézéses írásomban használt film-bor-érés metaforát felelevenítve: egy igazán nagy alkotás azért adhat még többet, még mélyebbre vivőt, mert mi megyünk át egy tudati érésen.
A legutóbbi újranézésemre, ha lehet duplán vagy még inkább triplán igaz ez, ami nem is csoda, hisz' az Almost Famous első és második megnézése óta eltelt némi idő (kb. 17, illetve 12 év).

A film minden idők egyik legjobb életérzés és zenés filmje. Felnövés-történet, amely nagy dózisban tartalmazza a lelkesedésnek és a változtatni akarásnak a kamaszkorra jellemző csodás elegyét.  ("Alacsonyabb oktávon" ezt nevezhetjük rajongásnak és lázadásnak, de a kettő minőségbeli különbsége a filmből is érezhető!)

A sztori dióhéjban, ha esetleg nem láttad: 15 éves ártatlan tekintetű és tiszta szívű zeneimádó fiú elkísérheti a feltörekvő, menő rockbandát egy turnéra – zene, szerelem, őrült kalandok, varázslatos pillanatok és csalódások sorozata.
Tényleg egy igazi  feel good mozi, tele humorral, tökéletes arányérzékű rendezéssel, tökéletes szereplőkkel... Szerelmi vallomás a zenének, ugyanakkor bálványrombolás is, finom iróniával, de ütős jelenetekkel. 70-es évek korrajz, rock and roll, szabadság vs. függés, valódiság vs. zeneipar… és így tovább.

Egy kicsit személyesebb vizekre evezve: így újranézve értem már, miért volt bennem korábban egy szinte zsigeri tiltakozás ezzel a filmmel kapcsolatban - paradox módon amellett, hogy már akkor is tetszett. A válasz egyszerű: nyakig vagy inkább fejtetőig benne ültem azokban az illúziókban, amiket Cameron Crowe rendező zseniálisan - szeretettel, okosan és őszintén - leleplez. Én meg akkor még nem tudtam ezt befelé megtenni, mert nem voltam rá elég érett.




Aki a múltból ismer, az tudja, aki olvasta a könyvet, az is, aki meg mostanában kapcsolódik a blogot olvasva, annak lehet egy érdekesség, hogy a zene - mondjuk úgy - szuperlatívuszokban kifejezve volt meghatározó dolog Eszter számára. Most is imádok zenét hallgatni, de azért beszélek múlt időben és ilyen furcsán, E/3-ban erről, mert mára lebomlott az a fajta rajongó, vágyakozó, hiányból táplált, az egységet óhajtozó attitűd és mintacsomag, ami miatt a Teljességet a zenén, na és a zenészeken, főként a zenész férfiakon keresztül kerestem. (Hogy csak egy mókás momentumot emeljek ki: 16 éves koromtól, a legelső párkapcsolatomtól 30 éves koromig az ÖSSZES meghatározó szerelem tárgya az utóbbi volt. A zenész férfi. :-) )
De nem csak a szerelmes rockmúzsa, Penny Lane illúziókban való vergődése, hanem a film valamennyi szereplőjének viselkedésmintái, vágyai, félelmei, kudarcai, sikerei és belső küzdelmei mélyen ismerősek. És nyilván Cameron Crowe-nak is ugyanez volt a tapasztalati játszótere, ha ezt ennyire hitelesen sikerült ábrázolnia.

Az ebben a filmben a legcsodásabb, hogy nem veszi el a kedvünket, sőt gyönyörűséggel mutatja meg az életérzést, az álmot, miközben a hangsúly szépen, folyamatosan áthelyeződik a VALÓSÁG, illetve a VALÓDISÁG kérdésére.
A magánrepülőn való zuhanásközeli landolás jelenete, amikor a szereplők a halál érintésének köszönhetően kétségbeesett őszinteségi rohamot kapnak, szerintem a filmtörténet egyik csúcsjelenete. Színdarabban is el tudnám képzelni, annyira klasszul megkomponált, abszurdan vicces, de mélységet sem nélkülöző.

Szóval a Majdnem híres jóval több feel good movie-nál, de nyilván azok tudják ezt az oldalát értékelni, akik mertek már teljes odaadással lelkesedni... mentek már bele ennek szárnyán álom-megvalósító, ego-pumpáló kalandokba és törtek aztán össze ennek zátonyán - tudatosan, ébredve belőle.
Meg akik a saját bőrükön tapasztalva felismerték, mi a mozgatórugója egy szeretői vagy rajongáson alapuló (művész-múzsa) kapcsolatnak. Ahol a férfi a nő tükrében látja csak önmaga legjobb verzióját, míg a nőnek szüksége van arra az energiára, amit a férfitől kap az ő naggyá tevésének illúziójáért cserébe.

Mert bizony valódi Önmagunkhoz csakis a tapasztalatokon és felismeréseken keresztül vezet az út...
Hála ezért, és hála, hogy léteznek ilyen igazi filmek!

**

Majdnem híres (Almost Famous, 2000)
Rendezte: Cameron Crowe

Nálam 10/10.

IMDb adatlap

Előzetes



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó hivatalos filmplakát.



2017. május 8., hétfő

Újranézve: FELHŐATLASZ (Filmajánló és reflexió)

Az elmúlt hetekben volt néhány spontán ötlettől vezérelt film-újranézésünk, például három estét szenteltünk a Mátrix-trilógiának, tegnap pedig a Felhőatlasz jött. Nem gondoltam, hogy írni fogok róla, hisz’ emlegettem már például itt is, mennyire csodálatos alkotásnak tartom, s biztosan Te is láttad, talán hozzám hasonlóan többször is.
Viszont ez az ötödik (vagy talán hatodik?) újranézés most, hosszabb kihagyás után olyan rácsodálkozás volt megint, hogy ihajj!

Ez bizony egy örök mű!

Amikor a filmben Robert és Vyvyan megírja a Felhőatlasz-szimfóniát, az öreg zeneszerző azt mondja, ez a dolog annyira jelentős, hogy nem lehet „enyémnek” vagy „tiédnek” nevezni. (Utána azért jól elborul az agya; mint amikor megtapasztalod a jelenlét tisztaságát, aztán gyorsan bejelentkezik az ego: „helló, én azért nem akarok itt meghalni!” :-) )
A Wachowski-testvérek és Tom Tykwer (de a regény-eredetit író David Mitchell-t se hagyjuk ki!), pontosan ilyen dolgot alkottak.

Ez a film olyan, mint a jó bor, az íze érik és mélyül az újranézésekkel. Ahogyan a Mátrix esetében, itt is a valóságba való bepillantások tapasztalatának minőségét érezzük, s ez messze túl vezet a karaktereken vagy az elmesélt történeteken.
Jóval túlvisz egyébként Mitchell könyvén is, ahol a hat cselekményszál ilyen szintű összekötéséről, egymásba játszatásáról, pláne mondjuk reinkarnációról vagy jelenbeli egyidejűségről szó sincs! (Bizonyos mélységek meg a könyvben benne vannak, de innen érthető okokból kimaradtak – így a filmet szerető irodalom-rajongóknak én a regényt is ajánlom!)


Részlet az egyik kedvenc jelenetemből. Neked melyik a kedvenced?


A címbeli Felhőatlasz annyira kifejező metafora! A felhők állandó mozgása adta gyönyörű és folyton változó térkép, amit mi, formát – tudatot, testet – öltött emberek írunk, együtt...
Néhány jelenetnél a különböző idősíkok, szereplők és cselekményszálak szinkronicitása olyan fantasztikusan van ábrázolva, hogy a nézőben valóban áttöri az idő, a tér és a forma korlátainak képzetét.
Ahogyan a főszereplők is kilépnek formai meghatározottságukból, öntudatlanul működtetett mintáikból – tudatosulva, s a tudatos lépésükkel egyéni és kollektív változásokat megmozdítva.

A vágást csodáltam most tátott szájjal és főleg az átlátást az alkotók részéről, amitől egyszerre tud egy teljesen jelen idejű (zenéhez, vershez hasonló) jelleggel, és egy klasszikus, sodró, történetmesélős áradással működni a film.
Ennek titka egyébként abban is rejlik, hogy a hat cselekményszál összekapcsolására egyszerre használnak szimbolikus és narratív kulcsokat. (Illetve három szinten: a tartalmi elemek azonosságával, a szimbólumokkal és a történetmeséléssel kötik össze őket.)
 A legszebb talán, ahogyan a lineáris idő minduntalan feloldódik, és megmutatkozik, hogy a jelenbeli döntéseinkkel hogyan írjuk át a jövőt, sőt a múltat is.
 
Egy példa: amikor az 5. cselekményszálban Sonmi kimondja, hogy a halál csak egy ajtó, amin belépve valami teljesen új vár ránk, a következő jelenetben az ajtó kinyílik, majd a lineárisan 1. számú történetben, egy másik megtestesülésében találkoznak a szerelmével.

Azonban ez a „felhőtánc” több, mint körforgás: még ha vannak szereplők, akik látszólag süllyednek, mégis mindig előre, felfelé mozdulás van, egyre magasabb oktávon élődnek meg a tapasztalatok, egy-egy karakter számára addig a pontig, amíg valóban változtatni nem tudnak (ez a Tom Hanks által játszott Zachary figurájában bomlik ki a leglátványosabban).

Nos, bőven tudnék még lelkesedni milliónyi finom árnyalat és a nagy egész kapcsán is, most e megfigyeléseket mégis inkább zenébe oldom át. :-)
Zárásként beszéljen ez helyettem…  (Egyébként csak most realizáltam, hogy ennek a műnek is Tom Tykwer az egyik szerzője!)… illetve még egy mondatnyi idézet a filmből:

My life extends far beyond the limitations of me.

 „Az életem messze túlterjed énem korlátain.” - Robert Frobisher




**

Felhőatlasz (Cloud Atlas, 2012)
Rendezte: Lana & Lily Wachowski & Tom Tykwer

Nálam 10/10.

IMDb adatlap

Magyar feliratos előzetes

**

További filmes írások a Csend-virágok blogon.

Ha szeretnél első kézből értesülni az új írásokról, kedveld és kövesd a Csend-virágok Facebook-oldalát!




© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók a film sajtóanyagában szerepló kép.


2017. május 2., kedd

GYERMEK


Jöjj, Kedves, hadd mutassam meg a világot!
Nem mondom meg, milyen; nekem se kell tudnom.
Maradjunk meg együtt tisztán rácsodálkozók:
végtelenre nyitott kapuk.

Gyere, fedezd fel! Gyere, tapasztald!
Nem baj, ha másképp sikerül,
mint ahogy akartad!
Hisz’ a forma: játék.
S te: szabad vagy!


**

Csendvirágok Facebook-oldal


Hírlevél


MEGJELENT!


48 verset és 7 novellát olvashatsz a 2020 februárjában megjelent Csendvirágok kötetben!

További információért és a megrendelésért kattints ide!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blog bejegyzésének belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Borítófotó © Schäfer Zsófia

ACROSS THE UNIVERSE – Csak a szerelem kell (Filmajánló és reflexió)

Egy igaz szerelem története Beatles-dalokon keresztül elmesélve, a 60-as évek Amerikájának és Angliájának hátterével: beat-nemzedék, hippi-korszak, művészet és forradalom, New York, Vietnám, pszichedélia, Hendrix, Joplin, Hair – és még ennél is több popkulturális utalás. Megvéve? Részemről nagy „igen” a válasz! Működik? Igen (és van, amikor nem). Mindjárt kifejtem bővebben.

Különleges kedvencem ajánlom most figyelmedbe, annak apropóján, hogy a minap (újra)néztük (most került fel több online… khm… „videótéka” virtuális polcára :)). Azért is különleges darab ez számomra, mert ritkán vagyok úgy egy filmmel, hogy ennyire egyenetlennek érzékelem a színvonalát, összességében mégis imádom. Oké, pontozás alapján nem lehet leírni egy filmet, de azért legtöbbször rá lehet mondani valamire, hogy nem tökéletes, de a 10-ből úgy 7-8 pontot adnék rá. Ennek a filmnek viszont úgy a 60-70%-a amolyan igazi, erős és ragyogó 10 pontos, míg a közepétől az utolsó negyedéig tartó szakasza viszonylag gyenge.
Irodalomelméleti tanulmányaim jutnak eszembe (szürreális, tudom! :D), legalábbis Paul De Mann híres mondata, miszerint a regény a „monumentális formátlanság” műfaja, s ebben a tekintetben az élethez hasonlatos. Nagyszabású regények esetében gyakran történik meg, hogy 50-70 vagy netán 100 oldalnyi unalom vagy középszerű rész is beficcen csodálatos ékkőként pompázó 20 oldalak közé, mégis, összességében egy nagy alkotásként könyveljük el, amit olvastunk. Egy filmmel azért alapvetően más a helyzet, a 2007-ben készült Across The Universe esetében pedig rendezői-forgatókönyvírói hiba okozza ezt a nagy leülést.
Szóval egy "monumentális kudarcnak" is nevezhetném, mégis annyira öröm nézni! :)



Julie Taymor rendezőnő (többek között a Fridát is ő jegyzi; nagyon bírom) és csapata igen kockázatos, nagyszabású vállalkozásba fogott, eleve azzal, hogy Beatles-dalokra komponáltak egy musical-t, viszont ez a film nagy részében fantasztikus természetességgel működik! Semmi erőltetettség, a dalok élnek! Szinte végig zseniális módon helyezik kontextusba és értelmezik őket (utoljára Baz Luhrmann Moulin Rouge!-ánál láttam hasonlót), mindez zeneileg és vizuálisan egyaránt izgalmas, bátor, kreatív… varázslatos!

A két főszereplő, Jude és Lucy (Beatles-dalokból léptek elő filmhősökké) tökéletes. Tisztaság, ártatlanság, erő, szabadság … megvan bennük és a köztük lévő kémiában mindaz, aminek a megjelenítésére ez a film született. Bár a zene annyira elképesztően jó (és annyi ötlet van a feldolgozásokban is), hogy engem vitt magával, a dramaturgiai leülés, főleg újranézve kétségtelen.

Az „én és a világ” felépített párhuzamát sajnos itt nem sikerült továbbvinni afelé a belső, tudati forradalom felé, amiről Jude a Revolution című dalban énekel. Így a lezáráshoz vivő motivációt sem nagyon értjük, de annyira ízes és szépséges jeleneteket hagytak a végére, hogy ezt is megbocsátjuk.

Nehéz kedvenc jeleneteket / számokat választanom, mert rengeteg van, de íme, három.
Ha ezek bejönnek, szerintem hozzám hasonlóan – tökéletlenségével együtt is - nagyon fogod szeretni ezt a filmet!



**

Across The Universe - Csak a szerelem kell (Across The Universe, 2007)

Rendezte: Julie Taymor

Nálam 10/8 (de tízesekkel tarkítva! :))

IMDb

Előzetes




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó hivatalos filmplakát.

2017. május 1., hétfő

AZ ÖRÖM ÚTJA - Videók (2017-2018)


2018

#Lélekidő 1. nap - Szemlélődés





2017

Szív és elme összhangja - Egyszerű gyakorlat a mindennapokra




A "jónak lenni" mítosza 





"Nem itt kellene tartanom" - Hogyan lépj túl a fejlődés-parán?




Életfeladat, elhívatás, megvalósítás



Az érzelmi öröm és a Lélek-öröm megkülönböztetése



Varázspálcát fel! ;) - Gyakorlat




Feliratkozhatsz a YouTube-csatornámra is, ahol meditációs hanganyagaimat, Az Egység meséi "hangoskönyvét" és a zenei válogatások lejátszási listáit és is megtalálod! [UPDATE! Az Egység meséi hanganyagok azóta lekerültek, a novella-füzér hét darabja nyomtatásban is megjelent 2020 kora tavaszán. Itt olvashatsz a Csendvirágok könyvről!]

A Facebook-on is tudsz követni, örülök, ha kapcsolódunk egymáshoz, hozzászólsz, kíváncsi vagyok Rád! ;)




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A videók a szerző szellemi tulajdonát képezik. 
A blogbejegyzés belinkelésével vagy a YouTube-on keresztül szabadon megoszthatók.