Művészet és önazonosság. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli, tudatos, alkotó életért.

2018. február 22., csütörtök

5 EGYSZERŰ LÉPÉS, HOGY ABBAHAGYD ÖNMAGAD SZABOTÁLÁSÁT

Amikor elhatározod, hogy meglépsz az életedben változtatásokat és energiát fektetsz abba, hogy megvalósuljon, amit valóban szeretnél, tapasztalhatod a gyors, tiszta, örömteli áramlást.
Kihívás lehet, hogy rá merj lépni arra az útra, melyre belső hívást érzel, ám az is, hogy rajta maradj!
A nem cselekvés vagy lelassulás lehet áldásos és szükségszerű is, ám amikor számunkra egyébként fontos teendőket halogatunk, nem cselekvésünk a változástól való félelem „terméke".

Honnan ismerhető fel, hogy ez így van? Lássunk néhány példát!

•   Ingerültséget, nyugtalanságot tapasztalsz.
•   Olyan érzés, mintha valami szétfeszítene: mennél előre, de valami folyton visszatart, lebénít.
•   Valahogy pont arra nem jut időd, amire igazán szeretnéd.
•   Nem tudsz nemet mondani, határokat húzni; van egy vagy több olyan kapcsolatod, melyet úgy élsz meg, mintha túl sok energiát venne ki belőled.
•   Nehezedre esik lazítani és bízni az életben; keveset vagy nem jól alszol.
•   Kevés vizet iszol, nem is kívánod.
•   A feltorlódott energia fejfájásban vagy más fizikai / pszichés tünetekben tetőzik.
•   Pótcselekvések vannak jelen az életedben, például túl sokat internetezel, eszel, tévézel, pletykálsz… (behelyettesítő bármivel, amiről úgy érzed, nem inspirál, nem tölt el örömmel, csak elfolyik rá az energiád!).
•   Úgy érzed, még nem vagy kész, vársz valamilyen külső jelre, megoldásra, jóváhagyásra, talán magad sem tudod, kitől és honnan.
•   Dilemmázol, agyalsz, pro és kontra érveket sorolsz, szövögeted az elképzeléseket arról, hogyan lenne jó… és az elemezgetéssel rengeteg energiád megy el.

Ez bizony a jó öreg önszabotázs, mely a legtöbbször tudatalatti, automatikusan működő minták jelenlétére utal. Kicsit profánabbul fogalmazva: szívatod magad, mert megszoktad. :)
Ne ijedj meg, és ne fogadd el, hogy akkor ennek most így kell lennie, inkább ismerd fel a jelenséget, és tedd meg magadért ezeket az egyszerű, de nagy erejű lépéseket!


Kövesd a belülről érkező inspirációt - csak bátran! ;)

#1 MERJ SZABAD LENNI - VÁLJ LE A GONDOLATOKRÓL!

Ez mondhatni alfa és omega. :) A szabadság ott kezdődik, hogy hajlandó vagy "felállni a saját fejedben futó mozi vetítéséről" - azaz felismerni és abbahagyni a gondolatokkal, érzelmekkel és ösztöni érzetekkel való öntudatlan azonosulást.
Amíg készpénznek veszed a gondolataid valóságtartalmát – szóljanak bármiről! -, függsz tőlük, és elfátyolozod magad elől a Lélek valóságát. Ez sokkal egyszerűbb dolog, mint amilyennek tűnik, ám mivel automatikus üzemmódban működik – ráadásul körülöttünk szinte mindenki függő, a saját vetítése rabja -, nem is olyan könnyű „lejönni” erről.
A LÉNYEG: Kezdd el megfigyelni, hogyan működik az azonosulás, és kezdj el leválni a gondolatokról!
Már csak azért is érdemes megtenned ezt a lépést, mert agyalással úgy sem haladsz előre…  nem mellesleg pedig, ha a Való(d)(i) hív, elkerülhetetlen, hogy leleplezd az illúzióid!
Ha felteszed a kérdést, hogy a benned felbukkanó gondolat egyenlő-e a valósággal, és őszintén megfigyeled a választ, már hatalmasat léptél Önmagad felé!


#2 KÜLDD EL A „BELSŐ CENZORT” MELEGEBB ÉGHAJLATRA! :)

Nincs olyan, hogy „jól” csinálni! Ez egy koncepció, ami mindenkinek és minden helyzetben mást jelent – és lényegében csak egy gondolat-halmaz (ld. az 1. pontot!)
Ne terheld magad elvárásokkal, egy elképzelt normához való igazodással – teljesen mindegy, hogy készen kaptad valakitől vagy magad ötölted ki, hogyan kellene lennie a dolgoknak! (Azért leginkább az előbbit variáljuk.)

Benső, „vezérlő csillagod” – az, ami vagy – nem egy belső cenzor! Légy rá nyitott, hallgasd meg, mire hív! Sosem lesz erőszakos, nem fog ítélkezni és feltételek elé állítani, viszont egyértelműen „érezteti”, mi „a legnagyobb jó” az adott helyzetben.
Rendszeres figyelemmel egyre könnyebbé válik, hogy megkülönböztesd: az, amit érzel a Lélekből eredő intuíció, vagy az ego huzavonája, biztonságát féltő akciója.
(Az ego mindig diktatórikus,”kell”-ekben, kategóriákban gondolkodik, kőbe vésett és valamire kényszerítő igazságokban… míg a Lélek szabadon ragyog és szeret. Tisztán látja azt, ami éppen van és cselekszik…)


Amikor "hibák" tömkelegét látod a megnyilvánulásaidban,
avagy a belső cenzor működésben. :) 


#3 LÁSS RÁ, HOGYAN SZABOTÁLOD MAGAD!

Nézz szembe magaddal őszintén és ítélkezés nélkül, és lásd meg, mi az oka a megtorpanásodnak!
Miért halogatsz? Mivel indoklod? Hol, mire folyik el az energiád? Mik a „kedvenc” kényszereid, pótcselekvéseid, és főleg: korlátozó hiteid, melyekkel a saját utadba állsz?
Szánj rá időt, energiát, hogy tisztába gyere ezekkel a dolgokkal, de ne spilázd túl: az agyon-elemezgetéssel csak korlátozod magad. Amint legközelebb meglátod e kényszereket munkálkodni a gyakorlatban (mert nem elég elméletben tudni!), tegyél meg akár egyetlen egy lépést másként
Biztos sok tuti módszert kipróbáltál már, de lebontani csak Te tudod őket, mégpedig úgy, hogy a pillanatban másként cselekszel!


#4 CSELEKEDJ!

Ez is egy jolly joker! ;) Nem azt jelenti, hogy folyton le kell foglalnod magad valamivel (ld. az előző pontot, a pótcselekvéseket!), aztán meg keseregsz, esetleg másokat vagy önmagadat hibáztatod, hogy nem haladtál előre!
Amint érzed azt, hogy mire vagy hívva, tegyél egy lépést (bármilyet, bármekkorát) ennek szellemében! 
Sokszor az tart vissza a cselekvéstől, hogy nem látjuk a teljes folyamatot, vagy akár a következő lépést sem, a szabad áramlás, a Lélek áradása azonban nem egy tervezhető vagy kontrollálható folyamat!
Nem csak egy nagy ugrást, hanem folyamatos figyelmet igényel: pillanatról pillanatra való kifejeződést, ami azonban egyre erőteljesebb jelen-léttel jár.

Az „utadat” felvállalva nem a nehézségek tűnnek el, hanem a megkülönböztetésre való készséged és a tisztánlátásod erősödik, így egyre könnyebben átragyogsz rajtuk.


Igen, van, hogy ekkorát kell ugrani! :)



#5 PIHENJ MEG „A  FORRÁSBAN”!

Ne sajnáld magadtól a „Lélek-időt”, a minőségi pihenést, a Csendbe való visszavonulást
!
Ez nem a feszültséglevezető kikapcsolódás vagy a különböző technikák alkalmazása, sokkal inkább
a pillanatban való éber ellazulás. 

Hívd magad haza valódi Önmagadba! Íme, a legegyszerűbb, legtisztább és legerőteljesebb megkülönböztetés, melyet épp egyszerűsége okán hajlamos az ego vezérelte tudat elbagatellizálni:
Figyelj! Ha valami a Valódból fakad, mély békét és nyugalmat tapasztalsz, még akkor is, ha körülötted kavarognak a dolgok.
Fedezd fel a Lélek-örömöt, ami nem valaminek szól, hanem mindentől függetlenül benned ragyog – mindig, most is!
Érezz rá, engedd, hogy vezessen, és lépésről lépésre megnyilvánuljon!

Szeretettel kívánok Neked Teljességedből élt pillanatokat, életet és várlak a Felszabadító Kreatív írás online kurzusokra - az aktuális program-naptárat itt találod!
N’alika

2018. február 18., vasárnap

AZ IGAZI CSODA – Filmajánló és reflexió

Ha felemelő és inspiráló alkotásra vágysz, mely nem „hurrá optimizmust” tol az arcodba, inkább megmutatja, mit jelent egy nehéz élethelyzetben a bennünk rejlő legmagasabb lehetőséggel élni, a Wonder a Te filmed!
A(z egyébként szinte kivétel nélkül pozitív) kritikákat olvasva, bevallom, kisebb-nagyobb giccstengerre számítottam, vagy legalábbis arra, hogy óhatatlanul belefutnak a végére valami ilyesmibe, mégsem így látom az eredményt. De nem szaladok ennyire előre… :-)

A történet szerint Auggie (August) egy komoly rendellenesség miatt (amolyan „fordított genetikai lottóötösként”) torz arccal született, amin a sok-sok műtét sem javított annyit, hogy ne ez legyen az első, ami az emberek számára rögtön feltűnik rajta. Szülei és nővére egyfajta szeretet-burokban nevelik, de 10 éves korában eljön az idő, amikor az ő érdekében szükséges a váltás – így magántanulóból iskolás lesz. Stephen Chbosky (Egy különc srác feljegyzései) filmje arról szól, hogyan alakítja át ez a változás Auggie-t és környezetét.




Sajátos nevelési igényű (autizmus spektrumon érintett) gyermek anyukájaként én kb. 1 perccel a kezdés után már morzsoltam az első könnycseppeket… és igen, ez egy ilyen „készítsd a százas papírzsepit” típusú mozi. De ami igazán nagyszerű, hogy jók az arányok, nem fullad szirupba és nem érzed azt a mesterséges, manipuláló reakciógomb-nyomogatást, ami annyi hollywoodi film jellemzője.
Ez pedig elsősorban az irodalmi alapanyagnak és a belőle írt forgatókönyvnek köszönhető, ami egy tiszta és erős mondandót kíván átadni, de nem hajuknál fogva előrángatott helyzetekből összerakva, hanem következetes belső logikával.  
Az igazi csoda készítői egy olyan ön- és világképet éltetnek, melyben kulcs, hogy a figyelmed által tudsz változni, képes vagy továbblépni és együtt élhetsz másokkal úgy, hogy mindenkiben „a legnagyobb jó” erősödik.

A forgatókönyv azért szuper, mert különböző nézőpontokból mutatja meg ugyanazt az élethelyzetet. Ennek során feltárul annak igazsága, hogy nem csak körülöttünk forog a világ, mindenkinek megvannak a saját nehézségei, fájdalmai, félelmei. Mindenki arra vágyik, hogy szeressék / elfogadják / ne mondjanak le róla, de ez egy olyan „műfaj”, hogy sokszor merni kell, lépni, nyitni, hogy beáramolhasson az, ami eleve ott van. És sokszor bizony egészen váratlan helyekről érkezik. :-)

Imádtam ezt a szép, bölcs építkezést, a sokféle nézőpontot, Auggie-t (Jacob Tremblay már A szobában kedvencemmé vált), de a nővérét játszó Izabela Vidovic-ot is.

Nagyszerűen megtalálták az alkotók Auggie „másságát” és annak ábrázolását, ami gyakorlatilag minden másságra ráültethető, így valóban univerzálisan működik a film.
Ha felróható neki az idealizmus, az – néhány olyan apróság mellett, hogy a szükségesnél 3-4-szer nagyobb házakban, iskolában, amerikai mozis stílusban szuper anyagi körülmények között élnek a főszereplők, a suli is nagyon minta tanárostól-gyerekestől mindenestől, és anya-apa karaktere azért elég elnagyolt lett -, hogy itt tulajdonképpen mindenki képes változni. 
Azért az a kiindulópont hitelesíti, hogy van egy erős, támogató családi közeg, és van egy klassz (magán)iskola – amiről bár az tök más, mégis eszembe jutott a Summerhill. A lényeg, hogy olyan emberi kvalitások és pedagógiai szellem mentén szerveződik, ami képes egy ember-központúbb és lélekre mutatóbb életet teremteni, mint a jelenlegi iskolák többsége.

A film azt is sugallja, hogy a valamilyen szempontból „más” gyerkőcök óriási katalizátorok lehetnek a többiek – sokak - belső változásához. 
Ezt kicsiben – azaz a saját, szűkebb környezetünkben, családi életünkben – mi is tapasztaljuk, ahogyan a tudatosság és a (magunkra és) egymásra való figyelem gyakran mindent felülíró erejét is.

Szívből ajánlom ezt a filmet felnőtteknek, gyerekeknek, családdal, suliban együtt megnézésre is – minden olyan embernek, aki nyitott a változásra!


**

Az igazi csoda (Wonder, 2017)

Rendezte: Stephen Chbosky

Írta: R. J. Palacio regényéből Stephen Chbosky, Steve Conrad és Jack Thorne

Nálam: 10 / 9,5

IMDb

Magyar szinkronos előzetes.

**


(Ha szeretnéd megkapni a posztokat, "Megjelenítés elsőként" jelleggel érdemes követni 
- több oldalt is lehet így!)

Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!




© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a film sajtóanyagában szereplő kép.

2018. február 14., szerda

A NAGY TALÁLKOZÁS – 10 film a formán túlmutató, átlényegítő kapcsolatokról

Úgy alakult, hogy Valentin-napon kerül fel a blogra az új tematikus filmes válogatás. Bár mi nem ünnepeljük ezt az alkalmat és nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, tudom, hogy sokan igen. Talán egy picit ráirányíthatom a figyelmet arra, hogy egyrészt a címbeli „nagy találkozásnak” többféle formája létezik, másrészt, hogy a klasszikus értelemben vett szerelemre és a párkapcsolatra is érdemes a „rózsaszín ködös” sztereotípiákon túlról is rátekinteni. ;-)

Formán túlmutató, azaz a kapcsolat jellegét, életkort, nemeket és a személyiségek egyéb meghatározottságait meghaladó egymásra találásokat „hoztam”.
Nem mind szerelem, nem mind férfi-női kapcsolat, van, hogy nem is két ember közötti, s tarthat két pillanaton vagy egy életen át.
Egy biztos, aki megél egy ilyet, az nem lesz ugyanaz az ember többé: én-határain valamiképp túllép.
Amikor létrejön egy ilyen „Lélektől Lélekig” érintődés, egymásban való magunkra ismerés, az ego burka hirtelen eltűnik, és rövidebb-hosszabb időre megérezhetjük a Valóság ízét. :-)
Itt, a blogon is gyakran emlegetem ezt, a könyvünkben pedig részletesebben, mélyebben is írtunk róla.

Izgalmas és sokszínű válogatás következik, ahogyan a téma is az – nem feltétlenül „tökéletes” alkotásokkal, inkább meglepetésszerűen felcsillanó gyöngyszemekkel.  Mint az életben a váratlan találkozások. :-)
Több olyan film is jöhetett volna a listára, mely már korábbi válogatásokban szerepelt – például itt, itt vagy itt -, most mégis olyanokat szeretnék mutatni, melyek újak a blogon.

Ha Neked is vannak a témába vágó kedvenceid és szívesen megosztanád velünk, örömmel fogadom – szólj hozzá bátran lejjebb vagy a Facebook-on!


S akkor lássuk a tíz „nagy találkozást”! :-)


10.  JANE EYRE (R: Cary Fukunaga, 2011)

A szürke egér külsejű, halk szavú, árva szolgálólány és a múlt árnyaitól szenvedő, zord földesúr története a klasszikus regényen kívül számos filmes feldolgozásból ismert.
Az erős atmoszférateremtő képességéről híres Cary Fukunaga (True Detective első évad) 2011-es darabja Mia Wasikowska és Michael Fassbender remek főszereplő párosával abszolút kedvencem mind közül.
Nemcsak vizuális szépségével, kékes-szürkés és pasztellbarna árnyalatú képeivel gyönyörködtet, sőt a látvány alárendelt az intimitás, a finom rezdülések ábrázolásának.

Két, látszólag össze nem illő ember megváltó szerelme – s az utóbbi évek egyik legjobb kosztümös filmje.


9.  ÉN, EARL ÉS A CSAJ, AKI MEG FOG HALNI (Me, Earl and the Dying Girl, R: Alfonso Gomez-Rejon, 2015)

A halál közelsége, mint katalizátor az igazi változáshoz – jelen esetben egy flegma kamasz srác benső átalakulásához.

Egy különös fiú-lány barátság története, fanyar humorú, kedves indie film lenne a szokásos dramedy és coming of age műfajok találkozási pontján, mégis jóval nagyobbat szól.
Köszönhető ez annak is, hogy igazi szerzői film, hiszen az alapjául szolgáló regény írója rendezte.
Rá kellett egy kicsit hangolódni, de meglepően klassz: őszinte, keresetlen és nagyon szerethető.


8.  KAPCSOLAT (Contact, R: Robert Zemeckis, 1997)

Megnyílás és találkozás az ismeretlennel… egy 90-es évekbeli klasszikus.
Újranézve azért a film utolsó harmadát kitevő tárgyalás-jelenetet már kevésbé érzem remeknek, de a földönkívüli létformával való találkozás ábrázolása – a felkészüléstől a megvalósulásig – még mindig zseniális.

Az jutott eszembe, hogy egymáshoz közelíteni is valahogy így szép… a másik ember és maga az egymással való igazi találkozás is ilyen fejes ugrás az ismeretlenbe.


7. ÉDESEK ÉS MOSTOHÁK (Stepmom, R: Chris Colombus, 1998)

Hollywood legjobb formájából több kapcsolódás-történet is fel került erre a listára, ez a dráma mindig megérint. Valahogy giccsen és erőltetettségen innen marad, elegáns és hitelesen emberi.

A Susan Sarandon játszotta szuper-anya és a riválisnak tekintett új feleség egymásra találását az élet kényszeríti ki… ahogy az lenni szokott, amikor nagyon kellene változnunk, de nem hajlunk másképp. Mégis a határátlépéshez kell a hajlandóságunk…


6. TUDATLAN TÜNDÉREK (Le fate ignoranti, R: Ferzan Özpetek, 2001)

Hasonló, szépséges és megérintő, csak épp művészfilmes megvalósításban.
A sztori is kicsit szokatlanabb, de lényegileg ugyanaz: két ember, akinek a papírforma szerint gyűlölnie kellene egymást, felülemelkedik a mintákon és kölcsönösen meglátja, megszereti a másikat.

Az olasz filmben a férj váratlan halála után a feleség átkutatva a hátrahagyott holmikat, döbbenetes titokra bukkan… és a nyomába ered.


5. TITANIC (R: James Cameron, 1997)

Nem tudtam nem ide tenni, szerintem ez a filmtörténet egyik legszebb találkozása. :-)

Szerelem, sőt nagy szerelem, de változást hozó hatásában túlmutat a férfi-női párkapcsolati szerepeken. A Titanic tavaly volt 20 éves, nyáron néztük újra, és semmit nem veszített nagyszerűségéből.



4. ELVESZETT JELENTÉS (Lost In Translation, R: Sofia Coppola, 2003)

Ismét egy finom szerzői film (most ez ilyen „egy sima-egy fordított” fűzés lett :-) ), nő és férfi találkozása, de egészen másként.

Egy idegen kultúrában – egy idegen világban – két magányos, élete fordulópontján álló ember, akik máshonnan jöttek, korukból és valamennyi tapasztalatukból következően is máshol tartanak, mégis meglátják és megérintik egymást.
Ez valahol maga a csoda, nem? :-)


3.  A NAGY SZÉPSÉG (La grande bellezza, R: Paulo Sorrentino, 2013)

Paolo Sorrentino „imádom-filmjében” :-) nem egy, hanem nagyon sok apró találkozás mozaikjából áll össze a katarzis. Bár mindegyik furcsa emberi találkozás és az "örök várossal", Rómával való is magában rejti a katarzist.

Ez a film életvágytól és életszeretettől duzzad, a „szépség” illuzórikus fogalmi burkát pedig megannyiszor kipukkasztja… érzékeltetve, hogy a nyitottságunk révén az egész létezés azzá válik, pontosan így, a maga „tökéletlenségében”.
Én kicsit másra futtattam volna ki, de ez a csoda Sorrentinón keresztül született meg.


2.  A NAGY HAL (Big Fish, R: Tim Burton, 2003)

Szerintem ez Tim Burton legjobb filmje (nálunk családdal, gyerekekkel közösen is nagy kedvenc), és nem is elsősorban a képtelen és lenyűgözően fordulatos történet, hanem az alapszituációként fennálló apa-fiú szál miatt.

Adott egy nagy mesélő, aki a színes és őrült sztorijain keresztül élt, és egy (már felnőtt) fiú, aki mindig a periférián érezte magát, és direkt nem lett egy fantáziadús és másokat elkápráztató valaki, mint az apja. Mit kezdenek egymással a búcsú küszöbén? Hogy fogadjunk el valakit, aki annyira más mint mi, és amit mi helyesnek gondolunk? 
Annyira szép film, és maga az a mozzanat is az, hogy amit szenvedélyes odaadással keresel, azzá válsz…


1.  BENJAMIN BUTTON KÜLÖNÖS ÉLETE (The Curious Case Of Benjamin Button, R: David Fincher, 2008)

Legutóbbi (spontán) újranézésünk kerül ide, pedig nem egy tökéletes remekmű, a giccsbe is belefordul… és mégis van valami nagyon erős Benjamin Button ugyancsak képtelen sztorijában.

Mindenekfölött Benjamin és Daisy kapcsolatának ábrázolása, nem is az „egy és örök szerelem”, hanem a forma – itt a test, az öregedés visszafordulása, testi tökéletlenségeink és adott esetben épp „nem-szinkornicitásaink” – felülmúlása.
Túllátva a felszínen, mindenkor készen, hogy érezzük és szeressük egymást…


**

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha kifejezed!

További filmajánlók a blogon.

Ha szeretnél értesülni a friss bejegyzésekről, kedveld Csend-virágok Facebook-oldalát, és a követési beállításoknál válaszd a "Megjelenítés elsőként" opciót! (Több oldalt is lehet így követni egyszerre!)

Kétheti hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdonát képezi. 
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók hivatalos filmplakátok
vagy a filmek sajtóanyagában szereplő képek.

2018. február 3., szombat

FÖLDI JÁTÉK

Látod? Sosem hagytalak el téged.
Hogy is tűnhetne el való lényed?

Mindegy, ha szökellsz,
mindegy, ha félsz...
már most Teljességedben élsz.


Kép: Ismeretlen szerző