Önazonosság, letisztultság, művészet. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli, tudatos, alkotó életért.

2018. március 20., kedd

A 7 LEGGYAKORIBB TÉVHIT AZ ALKOTÁSRÓL ÉS A FELOLD(ÓD)ÁSUK

Alkotói blokk, alkotói válság, „tiszta lap szindróma”... sokkal inkább: önkorlátozó minták! Melyek azok a hitek, hitrendszerek, melyek az önbizalom és önértékelés nehézségeit, kreatív erőink elakadását okozzák? És a lényeg: hogyan léphetünk tovább rajtuk?

Meghatározó múltbeli tapasztalom, hogy mennék előre, de mintha belülről visszatartana valami.
Kamaszkoromig imádtam írni, aztán bő tíz évre abbahagytam (csak az egyetemen kötelező esszéket és szakdolgozatokat írtam, fiatal tanárként pedig a diákjaimnak segítettem). Majd nagyjából tizenkét évvel ezelőtt úgy döntöttem, kibontom magam a masszív leblokkoltságból.
Érdekes volt, mert ez az alkotói krízis nálam elsősorban a magánéleti nehézségekben ütközött ki. Magyarán nem úgy gondoltam magamra, mint akinek írni vagy alkotnia kellene, de nem csinálja. Csak azt éreztem, hogy valami feszít belül, valami kifejezésre, elkezdésre törekedne bennem, de nem megy, nem érzem magam késznek rá.
Belevágni nem volt könnyű, mert a komfortzónából való kilépés sosem az, az ismeretlen mindig ijesztő. A magamba fektetett munkának azonban nagyon hamar el kezdett realizálódni az eredménye és olyan dolgokat hozott, melyek messze felülmúlták az elképzeléseimet. 
Újra írtam, megszülettek első novelláim, elbeszéléseim, kisregényem. Emellett számos más művészeti ágban is kipróbáltam magam a selyemfestéstől a táncig (éveken át csináltam mindegyiket). A barátaimmal közösen alapítványt hoztunk létre, később egyedül is vállalkozásba fogtam. Megismertem a párom és - számos más közös alkotás mellett - könyvet írtunk együtt. Majd 2017-ben egszületett a Csend-virágok blog, melynek alkotásai olyan könnyedén gördülnek, mint korábban semmi soha... :) ...és így tovább.
Most pedig éppen ezek miatt a megélések miatt tudok segíteni, hogy belekezdj, amibe igazán szeretnél, ha úgy tetszik, megszüless (újjászüless) alkotóként, vagy továbblépj, ha úgy érzed, megrekedtél valahol.
Ezúttal azokat a tévhiteket szedtem össze, melyeket saját tapasztalataimból és mások alkotói útját  támogatva megfigyeltem. Lássuk hát, milyen gondolatok akadályoznak bennünket leginkább a szabad önkifejezésben - és hogyan oldhatók fel! Vagy inkább: oldódnak fel, mintegy maguktól, a gyakorlatban. Ám ehhez mi kellünk! ;)






1.) „Zseninek kell lennem, hogy csináljam.”

A leggyakoribb önkorlátozó gondolatminta – egész gondolatkör vagy hitrendszer – nem meglepő módon arról szól, hogy nem tartjuk magunkat "elég jónak".
Az önleértékelés jelentősége és mértéke nagyon sokáig tudattalan, egészen addig, míg el nem kezdjük megfigyelni és leleplezni - a gyakorlatban!

Valójában az ego a komfortzónában maradáshoz talál egy jó érvet magának (ne feledjük, hogy a kellemetlen, a fájdalmas, a hiányos is lehet komfortzóna, sőt nagyon gyakran az is - a lényeg, hogy ismerős, megszokott legyen!) Magyarán azért nem mozdulsz tovább, mert elhitted, hogy ez Neked úgy sem sikerülhet. Úgy gondolod, az, amit szeretnél, csak kevesek kiváltsága.

Valójában ez egy kollektív hitrendszerből fakad, mert a társdalom számára a lelkük hangját követő, alkotó egyéniségek borítják a status quo-t, azaz a bevált mintákat! Hisz' ha az ember nem áll be a sorba, nem irányítható.
A feloldás: Egyrészt nézd meg őszintén ezt a „zseni” és „tehetség” dolgot! Címkék, melyeket számos esetben utólag, a haláluk után osztanak ki az alkotókra. Másrészt a művészi önkifejezés hajtóereje nem a valakivé válni akarás szándéka, hanem a Lélek öröme! Ha ezt, a tiszta lelkesedést felleled önmagadban és ebből cselekszel, semmi nem állíthat meg, hogy boldog és szabad életet élj! 


2.) „Ha belekezdek, tuti felkopik az állam, mert ebből nem lehet megélni.”

Az egzisztenciális félelem elég meghatározó visszatartó erő tud lenni, és annál inkább az, minél többen azonosulnak vele tudattalanul.
Neveltetésünktől, szűkebb családi és társadalmi környezetünktől nagyban függ, mit sajátítottunk el ezzel kapcsolatban, de hasonlóan ahhoz, amit az előző hiedelemnél leírtam, érdemes belátni, hogy ez is csak egy gondolat, aminek épp az ágyaz meg a fizikai valóságban, hogy a legtöbb ember szentírásként tekint rá.
Szerencsére sokan vannak olyanok is, akik még a saját félelmeiken is túlragyogva merik követni, amire belülről inspirációt éreznek.
A feloldás: Ha ezt a kihívást tapasztalod, érdemes lehet megkeresni és megtalálni a számodra pozitív példákat, olyanokat, akik ennek a tézisnek az ellenkezőjét bizonyították. Persze, könnyebb lenne művészként (vagy életművészként) boldogulni, ha a családból lennének ilyen mintáink, de ha ott nincsenek, tovább kell tekinteni! Ne is azért, hogy utánozd őket, hanem hogy konstatáld: nem igaz, amit mások vagy a fejedben lévő hang állít - hogy lehetetlen, tuti kicsúszik alólad a talaj, és nem fog sikerülni. Hogy mondjak is egy példát: az megvan, ugye, hogy J.K. Rowling hogyan kezdte el írni a Harry Potter-könyveket? ;) UPDATE: Azóta fordítottam Tőle, itt olvashatod, amit Ő maga mond erről, az Alkotósarokban pedig találsz még egy sor ösztönző rámutatást másoktól is!


3.) „Majd ha meglesz hozzá az anyagi bázisom / elegendő szabad időm / kellő önbizalmam / tudásom, belevágok.”

Nem akarlak elkeseríteni, de ez a „tuti nem”. Én legalábbis senkit nem láttam még, aki „majd megcsinálta”. Persze bármit el lehet később kezdeni, de a legtöbben, akik ezt mondják, mire odáig eljutnának, hogy csinálják, kiégnek.
Mindenkinél, aki akár a művészi önkifejezésben, akár más jellegű, alkotó önmegvalósításban „kiengedte a szellemet  a palackból”, láttam önmeghaladást, nagy ugrást, olyan komfortzóna-elhagyást, ami bizony nem mindig volt számára kellemes.
A feloldás: Ugorj… vagy lépj – mindegy hogy nevezzük, de menj bele, vágj bele és tedd egyik lépésed a másik után!
Persze nem kell össze-vissza kapkodni, és lehetsz, sőt legyél is kegyes magaddal! A letisztuláshoz, erőgyűjtéshez és kiinduló muníciókhoz tudok én is segítséget adni Neked a kurzusokkal. ;)


4.) „Már annyi mindent felépítettem, nem hagyhatom veszni…”

Pedig a formaöltéshez képesnek kell lenni formát bontani, az (újjá)születéshez meghalni, elengedni, lenullázni akár.  Ez baromi félelmetes tud lenni, és könnyű beszélni róla, viszont meg lehet és gyakran meg is kell csinálni (vagy megtörténik).
Én ezek nélkül a nagy elengedések nélkül nem csak nem tudtam volna olyan, számomra csoda-dolgokat megvalósítani, mint akár ez a blog, de ami ennél jóval fontosabb: nem találtam volna valódi belső szabadságra!
A feloldás: Értsd meg, de leginkább érezd át az elengedés igazságát, az ebben rejlő erőt! Maga az alkotás, például az írás is egy "kis halál", hiszen, ha valaminek formát adsz, utána azzal a témával (vagy pontosan úgy) már nem fogsz foglalkozni, azt magad mögött hagyod.
Ne félj ettől, hisz’ az élet része, éld meg az elengedéseket, mert nem az vagy, amit felépítesz! Azt, ami Benned Valódi, senki és semmi nem veheti vagy rombolhatja le!


5.) „Ha megélem az igazi erőmet, nem fognak szeretni.”

Szintén nagyon erős tudattalan önkorlátozó félelem, hiszen a személyiség függ a többiek jóváhagyásától, megerősítésétől, az energiától, amit elismerés, elfogadás, anyagi vagy egyéb jutalom révén belőlük nyer (vagy reméli, hogy fog). Csakhogy ez nem egyenlő ám a szeretettel!
Én azt tapasztalom, hogy amilyen mértékben csökkent bennem a másoknak való megfelelés kényszere, egyrészt úgy virágoztak ki a támogató kapcsolatok, és morzsolódtak le azok, ahol már nem tudtunk együtt haladni, ahol elvárások, felülkerekedés, irigység és egyéb játszmák voltak jelen. Alapvetően nagyon sok támogató erőt kaphatunk egymástól, jóval többet, mint ahogyan azt sokszor hisszük, viszont az igazi áramlásban, Lélekjelenlétben nem csak a kritikáktól, de a dicséretektől sem függünk!
A feloldás: Beleállni az erődbe, abba, ami vagy. És ehhez elengedhetetlen az önismeret. Szembenézni, mi mit vált ki belőled, nem sodródni, tisztán, éberen létezni… s ez a szándékkal kezdődik!
Legyél tisztában azzal, mit szeretnél, mit jelent számodra itt és most a siker vagy elégedettség, és ennek szellemében, magad szeretve és felvállalva cselekedj! 


6.) „Úgy kell csinálnom, mint X.Y., mert neki bevált.”

Csodálatos, egyedi kifejeződés mindenki! Inspirálódhatunk egymástól, de autentikus lény vagy, olyan hanggal, témával, formával, olyan szépséggel, erővel, amiből nincs még egy!
A feloldás: Merj önálló lenni! Hallgass meg azok meglátásait, akiket hitelesnek tartasz, meríts erőt a konstruktív kritikából (ha nem az, mondj rá nemet bátran!), de ne függj senkitől!
Mi és hogyan akar megnyilvánulni Rajtad keresztül? Bízz a belső iránytűben, a Lélek vezetésében! Ez a legeslegtöbb, mégpedig elképzeléseket felülmúló! :)


7.) „Ha nem sikerül azonnal, azt jelenti, hogy rosszul csinálom.”

Ó, dehogy! Van az a híres mondás, miszerint az a különbség a mester és a kezdő között, hogy a mester többször hibázott, mint ahányszor a kezdő egyáltalán elindult.
Ezzel együtt a "kezdőség" is nagyon fontos szerintem, vagyis az a tiszta, ártatlan állapot, amikor hagyod megszületni, aminek tényleg meg kell, nem a fejedbe vett elképzeléseket akarod valóra váltani. Néha egész más érkezik ihletből, mint, amit kitervelnénk, és sokkal, de sokkal nagyszerűbb lesz.
A feloldás: Azok, akiket esetleg csodálsz, hogy milyen könnyedek, nem ma kezdték. Hagyd a tökéletesség hajszolását, nyílj meg a Való minőségedre és onnan élvezettel fogsz alkotni.
És bizony nem egy majdani célért, hanem úgy, hogy benne vagy… minden egyes pillanatban! :)

Örülök ha hozzászólásban  - akár itt, akár a Facebook-on-, vagy privátban megosztod a tapasztalataid!
Online kurzusaimon élesben kipróbálhatod, mit jelent szabadon áramolni és létrehozni a Belőled születő alkotásokat! ;)


**

Facebook-oldalaim :



(Kövesd őket „Megjelenítés elsőként” jelleggel, hogy megkapd a posztokat - több oldalt is lehet így egyszerre!)

A Csend-virágoknak (nagyjából kétheti) hírlevele is van, az új bejegyzéseken kívül extrákat is küldök - 
 itt iratkozhatsz fel rá!

Szeretettel látlak!

N'alika

💗


© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztó jogtiszta képe.




2018. március 16., péntek

Életre szóló zenék: SUFJAN STEVENS (+ a 10 kedvenc dalom Tőle)

A Szólíts a neveden című film több szempontból is csoda, sikerének egyik nagyszerű hozadéka, hogy most sokan megismerik három kiemelkedő (többek között Oscar-jelölt) dalának szerzőjét, Sufjan Stevens–t.
Azt az alkotót, aki 18 évvel első albumának megjelenése után is csak szűkebb (indie/alternatív és folk) körökben volt népszerű, de egyrészt ott épp eléggé, másrészt egész attitűdjéből adódóan sosem lesz mainstream.
Ez viszont kiváló alkalom, hogy én is írjak róla, tiszteletadásként és azért is, mert lehet, hogy sokan most hallanak róla először.

Az 1975-ös születésű Sufjan Stevens-t és zenéjét legtöbben a szomorúsággal asszociálják (van is egy ilyen „a Sad song on the World’s saddest banjo by Sadjan Stevens” poén – azaz kb.: „egy szomorú dal a világ legszomorúbb bendzsóján Szomorjú Stevens-től… ezen mindig nevetek. :-))
Tény, hogy veszteségről, magányról vagy úgy általában a múlandóságról többet és – szerintem - szebben kevesen írtak dalokat, de igazságtalanul leegyszerűsítő lenne simán „depisnek” hívni a zenéjét. Egyrészt mert iszonyú sokoldalú és kísérletező, multiinstrumentalista művész, amolyan igazán nagy formátumú, aki következetesen és óriási odaadással halad az útján.
Hangszerei egyébként az említett bendzsó mellett a gitár, zongora, dob, xilophon, van, ahol azt írják, tizenhat, van ahol meg, hogy negyven (!) hangszeren játszik.

Másrészt bár eszünkbe juthat róla a szintén nagyon tehetséges és „felemelően szomorú” zenét alkotó Nick Drake vagy Elliot Smith, már bizonyos, hogy ő más utat választott, valószínűleg nem fog belefulladni a depresszióba és már most nagyobb szabású és sokszínűbb az életműve, mint fent említett elődeié.
Zenéje és dalai mindig túlmutatnak a vigasztalanságon, és sokszor egész váratlan csavarral egy transzcendens dimenzióba emelik a szomorúságot.
Az érzelmi őszintesége, elképesztő hitelessége mellett emiatt a minőség miatt tartom Őt különösen nagynak.

Sufjan Stevens egyébként egy kifejezetten enigmatikus személyiség – ahogyan a zenéjéről is ez jut eszembe. Hallgatod és letaglóz, de olyan „úristen, mi volt ez, hogy volt ez, micsoda szépség ez?!” –érzettel - rám legalábbis a legtöbb dala így hat. :-) Bár van egy sajátos stílusa, mélyebben figyelve észreveszed, hogy egy csomó hangulat és érzelem simul egybe a dalokban, és még a legegyszerűbb harmóniák mögött is van legalább három jelentéssík.
Eleve a szövegek is erősen összetettek, ahol megfér a keresztény szimbolika és a hétköznapi történetmesélés, ahol nem tudod, hogy a saját életéről mesél, egy képzeletbeli regény / film narrátora vagy egy vers lírai alanya. Nem véletlenül hasonlítják egyébként Bob Dylan-hez. Csak ő ezerszer spirituálisabb. Misztikus és realista egyszerre, akit az élet ihlet és foglalkoztat.
Leginkább a szenvedés megértése és az abból való kiút, személyesen és kollektíven.

És akkor jöjjön a zene! Bár nagyon sok kedvencem van Tőle, hisz' az elmúlt 15 évemet végigkísérte, ezeket válogattam:


10. All The Trees Of The Field Will Clap Their Hands (Seven Swans, 2004)

Ez a dal számomra olyan, mint benyitni egy új, mégis időtlenül ismerős térbe. Így kezdődik a Seven Swans és egyébként minden Sufjan Stevens-lemez első dalának van egy ilyen delejes hatása, hogy folyton vissza kell hozzá térni. Ebben a tízesben három lemeznyitó dal is lesz.





9. Chicago (Illinoise, 2005)

Utazós és eklektikus, olyan sokszínű, ellentmondásos és mégis egységes, mint az élet. A Little Miss Sunshine című filmben is tökéletes helye volt.
Szeretem az Illinoise lemez időnként teljesen zavarba ejtő, bátor zenei kísérletezését, furcsa vidámságát, a rengeteg hangszert, a szomorúságon és úgy általában mindenen átsütő életszeretetet.




8. Mystery Of Love (Call Me By Your Name Soundtrack, 2017)

Emiatt a dal miatt néztem meg a filmet, és továbbra is megunhatatlan. Ékes bizonyítéka annak, hogy ez modern költészet, szövegileg, zeneileg és azzal az enigmatikussággal, amit említettem.
És bár nyilván egy fizikai síkon végessé vált megélésről szól, simán átemeli azt az öröklétbe… :-) Elmondhatatlanul passzol a filmbe.




7.  Vesuvius (The Age Of Adz, 2010)

Az Age Of Adz is bátor és kísérletező lemez, őszinte és intelligens, mint minden Sufjan-tól, de egészen más stílusú. Nagyon mélyre vivő, egyfajta transzformációs belső utazás.  „Hisztérikusan drámai” – mondta róla valahol. Szerintem ezt az albumot hallgattam a legtöbbször az eddigiek közül, ez pedig egy nagyon furcsa erő-dal. (Mindig jóóó hangosan szólt, most is. :-) )
Rengeteget voltam akkoriban társtalanul és magamba figyelve, és segített ezt az energiát megélni és felemelni.




6. For the Widows in Paradise, for the Fatherless in Ypsilanti (Michigan, 2003)

Ez csoda-gyönyörű, akkor is, amikor egy szál bendzsón adja elő. Mindig rácsodálkozom, hogy lehet ennyire jót írni.
Az együttérzésről szól szerintem, hihetetlenül vigasztaló, és így hirtelen nem is akarok többet írni róla…





5. The Only Thing (Carrie & Lowell, 2015)

Ettől a daltól, meg az egész Carrie & Lowell lemeztől azóta is kész vagyok. A legmélyebb szomorúságba, a szeretethiány mélyébe való utazás… szüleivel való kapcsolata ihlette, főként édesanyja halála. (Anyja egyfajta mítosz volt számára, elhagyta gyerekként, aztán hol felbukkant, hol eltűnt. Depressziós, skizofrén és drogfüggő volt, amellett, hogy szeretetteljes és kreatív, és imádott vele lenni.)
Valami teljes lemeztelenedés jellemzi és olyan különös megtalálása a fénynek, a tudat felemelő erejének… leginkább a sokszor próbára tett hite által („Isteni kegyelem”), és azon keresztül, hogy elfogadja, amin nem tud változtatni. Nem csodálom, hogy öngyilkosságra készülőket mentett meg ez a lemez!




4 . Come On! Feel The Illinoise! (Illinoise, 2005)

Ez olyan csupa játék és meglepetés, ezernyi hangulat, Sufjan zenei és komponista zsenialitása nagyon megmutatkozik benne. Sok-sok „50 állam projektes” dalt még! (Eredetileg az összes USA-államnak szeretett volna lemezt szentelni.)
A kedvencem ennek a dalnak is a kifutása, a lényegi kérdés: „are you writing from your heart?” („Szívedből írsz-e?”)
És a mély elfogadás: "For the Earth, and materials, they may sound just right to me".



3. Should Have Known Better (Carrie & Lowell, 2015)

Na, már kevesebb szóval, de még mindig és ismét a Carrie & Lowell lemezt méltatom.
Ennek a számnak például a második fele olyan elképesztő… ilyen „felvillan a fény az alagút végén” effektus.




2. Death With Dignity (Carrie & Lowell, 2015)

Az egyik legszebb dal az elengedésről…




1. Futile Devices (The Age Of Adz, 2010)

Ez pedig  szeretetről, szerelemről... arról a pillanatról, amikor elfogynak a szavak…

(Ez a dal kicsit újabb hangzással itt is - ez a filmbeli verzió.)




A teljes listát egyben is meghallgathatod, itt!

**


Csend-virágok a Facebook-on - kövesd "Megjelenítés elsőként" jelleggel!



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

2018. március 9., péntek

SZÓLÍTS A NEVEDEN - Filmajánló és reflexió

Felkavart és megosztott belül ez a film, annyira, hogy el kellett töprengenem rajta.
Úgy vélem, egy igazi műalkotás ismérve, hogy megmozgatja a nézőjét, önreflexióra és önálló meglátásokra készteti. Önmagában már az is felér egy katarzissal, hogy jelen korunkban születnek még ilyen alkotások. Nem csak felfedezni és átélni szeretem őket, hanem megmutatni is Nektek. J

Az André Aciman azonos című regényéből készült Szólíts a neveden! kapott nyilvánosságot bőven mostanában, hisz’ kis költségvetésű szerzői filmhez képest igen nagyot futott. Egy sor díjra jelölték, melyek közül többet, így a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscart James Ivory révén meg is kapta. Gyakorlatilag minden kritika agyondicsérte, a nézőközönséget már jobban megosztotta.

A történet 1983-ban játszódik, „valahol Észak-Olaszországban”. A 17 éves Elio egy idillien gazdag és elfogadó művészcsalád sarjaként, egy XVII. századi villában, gyönyörű természeti környezetben tölti kicsit unalmas mindennapjait. Olvas, zenét komponálgat, úszik, flörtöl és bulizik, s a kamaszkorból kinőni igyekezve próbálja leküzdeni félszegségét. Ehhez igazi motivációt akkor kap, amikor megérkezik régészprofesszor apja amerikai tanítványa, Oliver. 
Elio eleinte példaképként tekint a nála nem sokkal idősebb, de határozott és sármos férfire, majd a baráti vonzódásból hamarosan sokkal több lesz. Küzdenek ellene, elsősorban önmagukkal, de szerelembe esnek és megélik, azt, amit meg kell élniük…

Az első akadály – egyben a film megosztó volta – nyilvánvalóan onnan ered, hogy két férfit láthatunk egymáshoz közeledni, majd egymásba gabalyodni, ám ez csupán addig a pontig lehet zavaró, amíg eldöntjük, kell-e nekünk ez a film. 
Ez a lépés, hogy egyáltalán megnézzük-e, igényel némi nyitottságot, de komolyan, engem is meglepett, s ez Luca Guadagnino harmadik rendezésének kétségtelenül egyik legnagyobb csodája: teljesen univerzális! 
Annyira hitelesen ábrázolja magát az első nagy vonzalmat, a két ember közötti kémiát, a szexualitással való letaglózó szembesülést (és ebben nincs kifejezett szerepe a szexuális identitáskeresésnek vagy válságnak!), az egység vágyát és megvalósulását, hogy a szereplőkről teljesen leolvad a nemek általi meghatározottságuk.



Ami számomra a nehézséget okozta, hogy annyira szenzuális a film megvalósítása, annyira bevon, hogy az már szinte sokkoló.  A rendezővel láttam néhány interjút most, és gyakorlatilag szó szerint megerősítette, amit éreztem utána az alkotói szándékkal kapcsolatban. Az intimitás, amit megvalósít az elképesztő erős atmoszférával, képekkel és az egész rendezéssel teljesen tudatosan arról szól, hogy ő, mint rendező nem tart távolságot a tárgyával, hanem ugyanezzel a vágyakozással, a kamasz-szerelem ártatlan érzékiségével közelít hozzájuk. 
Egy ponton a filmben elhangzik a görög szobrokkal kapcsolatban, hogy szinte kínálják magukat, hogy kívánjuk meg őket. És ez a „bajom” ezzel a filmmel, ami egyben a legnagyobb erőssége is: hogy ennyire bevon és bevonódik a tárgyába maga is. Hogy minden egyes képe kelleti magát, hogy Elio és Oliver úgy vonul a szemünk előtt az első pillanattól fogva és úgy rezegteti a szél a leveleket az olasz nyári estében (Antonioni után szabadon) és úgy szakítják le azt a barackot, meg markol szívbe régi nagy kedvencem, Sufjan Stevens melankolikus zenéje, hogy tudod: ezt nem feleded, ettől nem szabadulsz. Ahogyan a szereplők is tudják.

Nagyon kétélű ez, mert egyrészt szépséges és fontos szerintem arra emlékeztetni és inspirálni, hogy éld meg, éld át, amit valóban szeretnél, ne félj mélyre menni! 
Másrészt az első nagy megnyílás, illetve „az én te vagyok és te én”, az egység felragyogásának csodáját egy ilyen élményhez, vagy egy meghatározott emberhez kötni óriási illúzió!
Ha jól értelmeztem az olvasottakat, a könyv különösen hangoztatja ezt, de a film is sugallja.
Mintha egyszer élhetnéd át az eggyé válás és a felismert egység tapasztalatát, ráadásul így, a szexualitáson és érzelmeken keresztül, jóformán éretlenül… értem, hogy az ego világában ez egy csúcsélmény, nekem is megvolt, ráadásul többször is (mert van többször is, ha mersz vágyni), és ugyanígy a belehalásig… és ez kell, hogy az ember igazán megélje és megismerje magát. 
Csak ami nagyon fontos, hogy van tovább és nem kell a fájdalomban és veszteség-érzetben ragadni.
Az élet fantasztikus!

És az utolsó mondatomban megfogalmazott mondandó miatt kell, hogy szívből ajánljam Nektek ezt a filmet.
Mert rámutat erre, s arra, hogy a szerelem misztérium, amit nem tudsz és nem is kell kontrollálnod. Hogy élhetsz bűntudat nélkül. Hogy minden szerelembe esés, ember-ember közötti valódi érintődés egyedi és csodálatos. S az elengedés, a végesség is az élet része.
Én pedig azt teszem hozzá, hogy ha mered ezeket a csúcsélményeket a fájdalmat is vállalva megélni, ha belemész és nem ragadsz le a félelmeknél, de a csalódásnál, fájdalomnál vagy a nosztalgiánál sem, akkor előbb-utóbb feltárul a Valóság. 

És ez a Tiéd, egyedül és a másik szemébe nézve is… mert Te vagy.

Ui: Nem, nem maradhat ki a színészek méltatása, totálisan lenyűgöző, amit Timothée Chalamet és Armie Hammer művel!

**

Szólíts a neveden! (Call Me By Your Name, 2017)

Rendezte: Luca Guadagnino

Nálam: 10/10 



Linkgyűjtemény (interjúk az alkotókkal, zene, recenziók) a Csend-virágok Fb-oldalán!


>> ÚJ A BLOGON! Luca Guadagnino-rendezőportré (2019. március)  

**


(Ha szeretnéd megkapni a posztokat, "Megjelenítés elsőként" jelleggel érdemes követni 
- több oldalt is tudsz így egyszerre!)

Hírlevél.



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a film sajtóanyagában szereplő kép.

2018. március 7., szerda

Zeneajánló: BRANDI CARLILE – BY THE WAY, I FORGIVE YOU (2018)

Legalább tizedszerre írom újra a bevezető sorokat, azt hiszem, ez a „nem találok szavakat” effektus... :-) Brandi Carlile-t csak most, a hatodik stúdiólemeze kapcsán ismertem meg, és látjátok, ezért is érdemes blogokat olvasni :-) - hála Amandának, hogy írt róla néhány sort!
Brandi Carlile amerikai énekes és dalszerző, a folk szcénából, ami egyáltalán nem áll tőlem távol – itt, a Csend-virágok zeneajánlói között Ani DiFranco-ról vagy az Iron & Wine-ról is írtam, meg Sam Beam és Jesca Hoop csodás lemezéről, ebben a válogatásban pedig Ani mellett  egy másik kedvencem, Anais Mitchell is szerepel.
Az 1981-es születésű Brandi Carlile és csapata zenéje azonban legalább annyira country, blues és rock is, mint folk, meg most már még több minden, vonósokkal, sőt komplett nagyzenekari hangszereléssel. 
Ő egyébként gitározik és zongorázik (mindkettőt autodidakta módon tanulta meg), a dalszerző és zenész társai pedig egy testvérpár, Tim és Phil Hanseroth. Teljes az összhang!

Ami számomra a legelképesztőbb, hogy ez a nő tényleg a legnagyobb talentumok között van, mégis alig ismert. Oké, nem mainstream, de Amerikában is úgy tűnik, csak fokozatosan ér el a szélesebb közönséghez. Két éve Grammy-re jelölték, ezért a lemezért szerintem meg is fogja kapni.
Művészi elismertségét jelzi, hogy tavaly The Story című lemezének 10. évfordulója alkalmából megjelent egy feldolgozás-lemez, amin olyan énekesek és zenészek adták elő a számait, mint Adele, Dolly Parton vagy a Pearl Jam.

Mondjuk hallgassátok / nézzétek meg ezt a dalt az új albumról, és akkor ezt az egészen frenetikus, lenyűgöző erőt és szépséget nem is kell nagyon szavakkal ecsetelnem:




A lemez maga nagyon változatos, igencsak érződik rajta a művészi kísérletezés és az odaadás.
Ez az eklektikusság, valamint az énekesnő mély kitárulkozása és a dalok időnkénti drámaisága nehezítheti is a befogadást, de hát ez nem az a habkönnyű műfaj, és nem is háttérzene.
Kicsit „bele kell bújni” ebbe a 45 percbe, de nagyon bele lehet szeretni!

Nálam oda-vissza megy most, nagyon bejön az érzelmi sokszínűsége és a stílusok váltogatása is. Nehezen tudnék kedvenc dalt választani, de vannak azért kiemelkedő pillanatok. Imádom ezt az anyaságról szóló kis gyöngyszemet, főleg így, ezzel a videóval, ahogyan a kislányának énekli... olyan őszinte, egyszerű, megérintő. 
De mondjuk az első dal fülbemászó, „útra kelős” gitár-folkjától az utolsó zongorákkal és vonósokkal lassan építkező, egyszerre fájdalmas és felemelő lemeztelenedéséig a bejárt út maga is gyönyörű.

Ahogyan a cím is utal rá, a lemez alaptémája a múlton való továbblépés és a megbocsátás.
Ehhez kapcsolódóan Brandi - aki nem csak zenész, de elkötelezett aktivista is - egy különleges versenyt is hirdetett a közönségének. Arra bátorította őket, hogy #bythewayiforgiveyou hashtag-gel meséljenek el egy történetet az életükből, amikor megbocsátottak.
50 inspiráló szöveget / videót megoszt a közösségi oldalán, egy valakit pedig meghívnak magukhoz a zenekarral. Példával ő járt az élen, amikor az egykori lelkipásztorának való megbocsátásáról írt (tinédzserként, miután felvállalta leszbikusságát, nem keresztelte meg, el kellett hagynia a baptista gyülekezetet). Azt mondja, bár akkor nagyon fájt neki, ez az eset motiválta, hogy másokon segítsen, és ami a legfontosabb, Istenbe és az emberségbe vetett hitét nem tudta lerombolni.
Végső soron minden, negatívnak ítélt helyzet magunkhoz emel, ahogyan ez a dalszövegekből is szépen kirajzolódik.

Néhány meglátás a megbocsátásról a lemez kapcsán:
Tudni továbblépni. Először József Attila Eszmélet-e jutott eszembe, egész pontosan ezek a sorok: „Láttam, hogy a mult meghasadt s csak képzetet lehet feledni; s hogy nem tudok mást, mint szeretni…” Itt azzal az erővel társulva, hogy vállalod, amit sebződésként éltél meg, a megértés szándékával és megengedve a gyógyulást, és képes vagy továbbmenni, akár kilépni olyan helyzetekből, emberi kapcsolatokból, melyek már nincsenek összhangban Veled. "I love you, whatever you do, but I've got a life to live, too" - énekli.  És persze olyan is van, hogy nem tud az ember megbocsátani, akkor egyszerűen nem szabad erőltetni, de akkor is tovább lehet lépni, figyelni befelé, megélni, elengedni, amit kell... Meg olyan is van, amikor nem a másik ember mellől, hanem a saját mintáidból, saját "rossz társaságodtól" (mérgező kapcsolat belül) szükséges "elsétálni".
Magadat feloldozni. Ez a megbocsátósdi elsődlegesen magad felé kell, hogy szóljon, anélkül nem lehet semmit feloldani! Megérteni magad és a jelenben hagyni feloldozódni, hogy akkor azt tetted vagy nem tetted, amit. Önmagunk szeretetéről itt is írtam. Itt a "nem szeretnek"-érzésről, ez a bejegyzés pedig az (ön)elfogadásról szól.
Jelenlét... amikor nincs kinek, s nincs miért. Ez a Lélekjelenlét, a való minőségünk. Amiről nem is szeretném szaporítani a szót. :) Talán egy szösszenet, rámutatás, érzet: ez a mini-novella. Minden szintnek és aspektusnak megvan a létjogosultsága... érezzük, éljük, tegyük! Mert a szabadság pontosan itt van, bennünk, a jelen pillanatban!
Köszönet Brandi Carlile-nak ezért a csodás inspirációértt! :)

Kedvenceim az albumról: The Joke, Whatever You Do, The Mother, Party Of One, Every Time I Hear That Song, Hold Out Your Hand

A lemezt nálam is meghallgathatod, de ha tetszik és megteheted, támogasd a művészt és vedd meg, akár valahol, akár online! ;)


**


Csend-virágok a Facebook-on - kövesd "Megjelenítés elsőként" jelleggel!

Hírlevél.




© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!





2018. március 2., péntek

Mesék a szabadságról: EGY EGYESÜLT KIRÁLYSÁG / A PENTAGON TITKAI (Filmajánlók önreflexióra hívó kérdésekkel)

2 az 1-ben filmajánló következik egy filmes szempontból kevésbé kiemelkedő, de remek valós alapsztorival rendelkező, és egy nagyszerű darabbal. Ami összeköti őket azon túl, hogy mindkettő megtörtént eseményt dolgoz fel, hogy a szabadságról és az önrendelkezés fontosságáról szólnak.

S mint minden olyan mű, amely nem csupán a felszínen karcolgatja  a témát, több oldalát megvilágítják, nem elhanyagolva a szabadsághoz szervesen hozzátartozó felelősség kérdését sem.



EGY EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

Ez egy annyira szép és inspiráló igaz történet, amiről érdemes tudni, épp ezért jó szívvel ajánlom a filmet.
Bevallom, fogalmam sem volt Botswana állam születéséről, és erről a bőrszínen, kultúrákon, rasszizmuson és politikai hatalmi játszmákon átívelő-győzedelmeskedő szerelemről.

Kicsit kreatívabb, ellaposodást is leküzdő forgatókönyv és rendezés segített volna emlékezetesebbé tenni, de ezeknek az életrajzi vagy „megtörtént események alapján” típusú filmeknek sokszor ez a legfőbb küldetésük, hogy hitelesen beszámoljanak valami nagyszabásúról, ami volt és hat, hathat ránk is. Ez a film pedig a – Katwe királynőjéhez vagy az Oroszlánhoz hasonlóan – remekül teljesíti ezt a feladatot.

Ami számomra meglepő volt, hogy a tradíció megbontása nem valami barbár gesztussal történt, és hát nem is egyik napról a másikra, hanem egy elég hosszú, és kemény kitartást igénylő nem-is-küzdelemmel, hanem kiállással. 
A férfi főhős karakterében van egy olyan úriemberség, szeretetteliség és türelem, amit nagyon jó volt látni, több ilyen minőséget a filmekbe (is)!
S a szerelem meg… na, az tiszta őrültségnek tűnik a kívülállók szemében, viszont igazi, határokat és lehetetlent nem ismerő katalizátor lehet olyan változásokhoz, melyekről azelőtt nem is álmodtunk. :-)

**
Egy egyesült királyság (A United Kingdom, 2016)

R: Amma Asante

Nálam: 10/7,5

IMDb.

Előzetes.


A PENTAGON TITKAI

Steven Spielberg új filmjének üzenete egyszerű, mondhatni didaktikus, mégis 148 percen át egyetlen unalmas pillanata sincs, én legalábbis így éltem meg.
Mesteri arányérzék és karaktervezetés! Persze jutalomjáték Meryl Streep-nek és a megint új karaktert villantó Tom Hanks-nek is. És végre, végre hosszabb idő után Spielberg mert vágni és 2 óra alá menni, ami nagyon jót tett ennek a történetnek.
Amin egyébként szintén túlmutat a mondandó, és különösen a mai Magyarországon (de világviszonylatban is) érzékelhető eltolódások miatt fontos felhívni a figyelmet arra, miről is szól az újságíró szakma, mi a média felelőssége és az egyes ember egyéni felelőssége a közösségért.

Szerintem a szabadság és felelősség kérdéséről beszélni kell, sokat. A tájékozódáshoz való jog fontossága és a média, mint a (mindenkori) hatalmon lévők ellenőrzésének letéteményese nem egy másodrendű és idejétmúlt téveszme. Ennek tudata bennünk, emberekben nem szabad, hogy elsikkadjon, eltompuljon, a mi felelősségünk is, hogyan reagálunk, ellenőrzünk, választunk. Mind a sajtótermékekkel, mind a politikai vezetőkkel kapcsolatban, s persze mindennel!

Szóval hajrá nekünk! :-) Ha pedig jó oknyomozó / politikai thrillert szeretnétek látni, olyat, ami nem azt nyomja az arcunkba, hogy korrupt és sz*r a világ és esélytelen változtatni, hanem hogy van lehetőség a (gyakran nagy bátorságot igénylő, sokat kockáztató, mégis egyenes) kiállásra, akkor ajánlom A Pentagon titkait.

A Pentagon titkai (The Post, 2017)

R: Steven Spielberg

Nálam: 10/8,5

IMDb.

Magyar szinkronos előzetes.

**

A Mesék a szabdságról filmes sorozat eddigi darabjait itt találod.


>> És a "hagyományhoz" híven a kérdések:

A kiállás, bátorság, döntés minősége hogyan jelenik meg most az életedben?

Van-e olyasmi amiben változásra vagy hívva ezzel kapcsolatban?

Hogyan tudod megtenni, megélni – mi az első lépésed? ;)

**


Facebook-oldalam, amit "Megjelenítés elsőként"-tel érdemes követni.

Csend-virágok hírlevél.



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók a filmek sajtóanyagában szereplő képek.