MARY ANN SHAFFER & ANNIE BARROWS: KRUMPLIHÉJPITE IRODALMI TÁRSASÁG - Könyvajánló és reflexió

„Remélem, hogy a szereplők és történetük más forrás híján is némi fényt derítenek a Csatorna-szigetek lakosainak szenvedéseire és lelki erejére a német megszállás alatt. Abban is bízom, hogy könyvem nyomatékot ad ama meggyőződésemnek, miszerint a művészet szeretete – legyen szó bár irodalomról, festészetről, szobrászatról vagy zenéről – segít az embereknek felülemelkedni az emberek állította korlátokon.” – Mary Ann Shaffer (2007)

 "(...) a humor  a legjobb szer, hogy az elviselhetetlent elviselhetővé tegye." (Részlet a regényből.)

Mary Ann Shaffer és Annie Barrows eredetileg 2008-ban megjelent regényét a 2010-es, első magyar kiadás után most újra megjelentette a Park Kiadó, úgyhogy ha valami csodálatosan szívmelengető és lebilincselő olvasmányra vágysz, és még nem ismered, uzsgyi, vedd meg, kölcsönözd ki a könyvtárból, vagy szerezd meg e-könyvként és ajándékozd meg magad ezzel az élménnyel! 

Én csak azt sajnálom – na, jó: nem sajnálom! :) -, hogy két nap alatt felfaltam, de ez ennél a könyvnél szerintem természetes. Maga a levél-forma is közel áll hozzám, imádtam gyerekként és kamaszként levelezni, elsőre ismeretlenekkel is és a levélregény műfaját is nagyon szeretem. Nem gyakori manapság, utoljára talán David Mitchell Felhőatlaszának Robert Frobisher-szálában élvezhettem, a régi nagy, klasszikus kedvencem pedig a Veszedelmes viszonyok volt Choderlos de Laclos-tól  (Örkény nagyszerű fordításában). 

A Krumplihéj Pite Irodalmi Társaság viszont ez utóbbinak inkább valamiféle antitézise, mert nemhogy ego-játszmázás nincs benne, de afféle borzalmakat túlragyogó fény az éjszakában. Ennyi emberséggel, szeretettel és humorral teli, és ilyen kiváló egyensúlyérzékkel és eleganciával megírt könyvvel ritkán találkozni!

Az új, 2018-as magyar kiadás borítója.

 A második világháború után, 1946-ban játszódó történet főhősnője egy fiatal írónő, Juliet, aki egy napon levelet kap egy ismeretlentől, a Csatorna-szigetekbeli Guernsey-ből. Hamarosan nem csak vele, hanem a háború alatt alakult különös irodalmi társaság többi tagjával is levelezni kezd. 

Fokról fokra, levélről levélre áll össze, hogyan tartottak ki a háború alatt a németek által megszállt és Angliától elzárt Guernsey lakosai, hogyan segítették egymást és hogyan segítette őket – fizikai és lelki túlélésüket - a művészet szeretete.

"Lehet, hogy a könyvekben valamilyen fészekrakó ösztön munkál, amely igazi olvasóikhoz vezérli őket. Milyen szép volna, ha ez igaz volna!" 

Az angol kultúra, főleg a Brontë-nővérek és Jane Austen regényei, valamint a tipikus angol romantikus vígjátékok ismeretében sok olyan eleme van a könyvnek, ami kiszámítható. 

Ennek ellenére és ezzel együtt számomra nemcsak imádnivaló volt, de az elbeszélésmód különlegessége, a tragikus, komikus, sőt nem egyszer abszurd történetmozaikokból való, váltakozó nézőpontokat felvonultató építkezés izgalmas irodalmi ínyencséggé is tette.  

Gyönyörű egyébként a könyv létrejöttének története is és tökéletes egységben van a mondandójával! Mary Ann Shaffer szerkesztő, könyvtáros, könyvesbolti eladó, irodalom-szerető, de nem főállásban író született írónő szerelem-projektje rengeteg beletett energia és kutatómunka után majdnem megfeneklett, amikor ő súlyos beteg lett. Kellett az unokahúga, Annie Barrows, s még jó néhány ember odaadása, hogy megvalósulhasson. Sikerét még az írónő is láthatta, 2008-ban hunyt el.

Még egy kis részlet a könyvből, de többet a világért sem árulnék el! ;)

 „Mindjárt itt a tavasz. Már ez a gyengécske napfény is melegít. És lenn az utcán – most nem fordítom el a szemem – egy férfi foltozott pulóverben éppen a bejárati ajtaját festi, mégpedig égszínkékre! Két kisfiú pedig, aki az imént még botokkal püfölte egymást, könyörög, hogy segíthessen. Az ember mindegyiküknek ad egy pirinkó ecsetet. Hát talán mégis véget ér a háború…”

Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy olvashattam ezt a regényt és tudom, hogy még fogom is! Kívánom, hogy sok ember szívéhez érjen el! 

A filmes adaptáció már elérhető a Netflixen, ebben a válogatásban emlegettem. Szuper, hogy az elkészülte újra ráirányítja a figyelmet a regényre, hozzám is így jutott el! Azóta láttam és nagyon jó szórakozás, de ha az ajánló alapján Téged is megszólított ez a mű, szerintem mindenképp olvasd el a film előtt! 

UPDATE: Kiegészítésként elmondom, hogy a párom 34 oldalt olvasott belőle, számára ez nagyon "csajos" és "csacsogós". :D Viszont érzi a fílinget és várja a filmet! :))

**

Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság (Guernsey Literature and Potato Peel Pie Society, 2008)

Fordította: Szántó Judit

Park Kiadó, Budapest, 2010, 2018; 375 oldal

Nálam: 10/10

**

További könyvajánlók a blogon. 

Csend-virágok a Facebook-on.

Kétheti hírlevelem extra tartalmakkal!

© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon  felhasználni tilos! A műből idézett szövegrészletek az adott szerző, fordító, illetve kiadó szellemi tulajdonát képezik; a szövegek forrásai megjelölve. 

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos könyvborító.

Mesék a szabadságról: MUSTANG (Filmajánló, önreflexióra hívó kérdésekkel)

„Én már láttam ezt a filmet, csak másról szólt” – jutott eszembe a 90-es évekbeli graffiti, no meg konkrétan Jeffrey Eugenides Öngyilkos szüzek című regénye és a belőle készült filmadaptáció, Sofia Coppola első rendezése (mindkettőt nagyon szerettem 20 évesen).
Öt gyönyörű lánytestvér a bigott, tekintélyelvű elnyomásban, ártatlanul, nőiségükre, a szabadság és szerelem vágyára épp’ csak megnyílva, magukra és egymásra utalt szövetségben…

Deniz Gamze Ergüven '78-as születésű, Franciaországban élő, török származású, szintén első filmes rendezőnő bár nem talált ki eredeti kiindulópontot, mégis olyasmit hozott ki ebből az alapból, ami nagyon más, mint fent említett, nyilvánvaló inspirációja.
Számomra egyébként ez a történet és elbeszélésmód sokkal ütősebb és itt és most igazabb húrokat is pendít meg. Nem nosztalgikus és álomszerű, inkább nyers és őszinte, köszönhetően Ergüven és Anna Wincour forgatókönyvének, a fiatal színészek természetes játékának és a rengeteg kézikamera-használatnak.
S bár érzelmekre ható, sőt nem egyszer gyomorszájba vágó filmdráma, egyben egy erős és életigenlő óda is a szabadsághoz.
(Ezt a szenvedés mélyéről meglepetésszerűen feltörő életszeretetet és szenvedélyes őserőt éreztem már jó néhány török filmben, ilyen például egyik régi nagy kedvencem: Fatih Akin 2004-es A fallal szemben-je is.)

A történet szerint öt árva lánytestvér – kis- és nagy kamaszok -, a nyári szünet kezdetén visszatérni készülnek a városi iskolából az észak-törökországi faluba, ahol nagyanyjuk és nagybátyjuk neveli őket. Ám a hazafelé úton kicsit lemennek a tengerpartra a fiú osztálytársakkal, ruhástól fürdenek a vízben, felszabadultan bolondoznak, és nem is sejtik, ebből mekkora botrány kerekedik.
Az ártatlan epizód ürügyül szolgál, hogy bezárják őket a házba és elkezdjék a betörésüket: vagyis felkészítésüket a jó feleség szerepére és férjhez adásukat.
Mivel nem adják könnyen magukat, szorul a gyeplő, a fokozódó nyomást pedig mindannyian másképp reagálják le.

A film legnagyobb ereje a lendületes cselekmény – és a meghitt atmoszférát teremtő színészvezetés. Rendkívül feszes ez a másfél óra, és bizony erősen bevonódunk a történetbe, az pedig nem kérdés, hogy kiknek az oldalán. Az eseményeket Lale, a legfiatalabb és „legszilajabb paripa” szemszögéből látjuk, de ahogy haladunk előre és fogy a levegő körülöttük, mindegyik lány személyiségéről közeli képet kapunk.

Az alkotói szándék egyértelmű: figyelem-felhívás, egyfajta felébresztés, változásra késztetés.
Ki, a tekintélyelvű, vallásos dogmákba szűkült, emberi jogokat tipró rendszerekből, bele az alanyi jogon szabad, szuverén döntéseket megengedő, egészséges életbe!
Mindamellett nem didaktikus, hisz’ az, amit sodró áramlással elmond, egy művészi alkotásban kel életre.

A Szólíts a neveden kapcsán mondtam valamikor, hogy számomra nem az a fontos, hogy van-e pont ilyen élethelyzet és szereplők a valóságban, vagy, hogy elhisszük-e az alkotóknak, hogy pont ez, pont így megtörtént, hanem, hogy az ábrázolt megélés valós-e.
Ez a mesék lényege is, ez a művészi absztrakció kulcsa, az, amit Picasso úgy fogalmazott meg: „a művészet olyan hazugság, mely a valóságra mutat”.
A Mustang a női formán keresztül megélni vágyott és megélhető szabadságra utal, de mégsem csak női történet, hanem univerzálisan emberi.
Azon túl, hogy jelen életünkben és élethelyzetünkben nem vagyunk ilyen típusú elnyomásban, rengeteg nő (gyerek, kislány, lány, asszony) szenved ettől épp most is a világ sok táján.
És függetlenül attól, hogy női vagy férfi formában tapasztalunk-e épp, a (nők által is kiszolgált és fenntartott!) patriarchális rendszer és kultúra nyomait érezhetjük magunkban, a „saját rendszerünkben”. 
Sokunknak közvetlen tapasztalatunk is van róla, bennem például feljött a több generációs örökség, a falusi közösségben, de még szorosabb családi kötelékben élt és tekintélyelvű, vallásos (református) ideológiával terhelt múlt.
 Sajnos (vagy nem), ahogy a filmben is látszott és ez a remek kritika is rámutat, társadalmi szinten nem várható ezekben a rendszerekben változás, annyira erős a kifelé (egymásnak) való megfelelési kényszer. Egyéni szinten azonban annál inkább és felelősségünk is, hogy mi belül, tudatilag és innen kiindulva „odakinn”, a kapcsolatainkban (párkapcsolatunkban, családunkban) mit éltetünk!

A film ezeket az egyéni döntéseket helyezi a középpontba. Egy sor nemzetközi díjat nyert (például a legjobb első film, forgatókönyv és az évtizedek óta Nick Cave mellett alkotó Warren Ellis kompozícióiért a legjobb filmzene César-díját), Franciaország színeiben pedig a 2016-os Oscar-ért is versenyzett.
Viszont a Mustang nem versenyló, s szerintem ha valaki ráérez, még a kisebb hibái (például az Eugenides / Coppola alap) ellenére is a szívébe zárja.
Egyszerre szép, szomorú és felemelő, szeretettel ajánlom az ilyesmire fogékonyaknak!

…és ahogy ebben a sorozatban szokásom, a kérdés, Hozzád – ezúttal csak egy:

Mi az, amibe jelenleg úgy érzed, 

a korlát-áttörő, kitartó, meg nem alkuvó „musztáng-erőt” kell belevinned? :)

**

Mustang (Mustang, 2015)

R: Deniz Gamze Ergüven

Nálam: 10/9

IMDb.
 
Magyar feliratos előzetes.

(Ezt a trailer-ben szereplő zenét is imádtam, van egy ilyen kis Dirty Dancing-életérzés csavar is benne. Ha már nyár is van... azért Baby-nek egy "kicsit" könnyebb dolga volt!)

**

További filmajánlók a Csend-virágok blogon.

Csend-virágok Facebook-oldal.

(Ha szeretnéd megkapni a posztokat, "Megjelenítés elsőként" jelleggel érdemes követni 

- több oldalt is tudsz így egyszerre!)

Hírlevél.

© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a filmek sajtóanyagában szereplő kép.

Illúzióból a Valóságba: AZ ELKÉPZELÉSEKRŐL

Hat évvel ezelőtt a Cinque Terrén, Olaszország egyik leggyönyörűbb és leghangulatosabb részén nyaraltunk egy barátnőmmel. Igazi, spontán álom-utazás volt, megengedtük magunknak, hát megvalósult és minden okunk meg is volt rá, hogy élvezzük. A barátnőm számára viszont akadt egy tényező, ami egy darabig nagyon megnehezítette a mindennapjainkat. Nem találnád ki, mi volt az, úgyhogy inkább elárulom. :)
Nem úgy, azaz nem ott ment le a nap, ahogyan elképzelte, hogy tökéletes lenne. Szerinte az lett volna a tuti, ha a tengerbe bukik bele; Ő azért jött, hogy pont úgy lássa, ehhez képest mindig egy benyúló hegy lába mögött távozott.
Alkonyattájt elsétáltunk ide, elsétáltunk oda, néztük a vízből, néztük a szárazföldről, néztük mindenhonnan, de sehogy sem akart az általa megfelelőnek ítélt módon lemenni.
Végül, úgy a negyedik nap táján már Neki is sikerült egy jót röhögnie az egészen és minden tekintetben kifújhatta magát.
Ismerős a sztori lényege? Mert mindannyiunké! :)

Milliószor tapasztaltam a saját bőrömön is, hogy az elképzelések igencsak korlátozóak lehetnek, de máris pontosítok, mielőtt beleszaladnánk az egyik legnagyobb félreértésbe:

nem az elképzeléseink, hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk korlátoz le bennünket!

A párommal az eddigi legpontosabban kidolgozott tervünk arra vonatkozóan, hogy hol és hogyan szeretnénk élni (a leendő házunk megvételének legjobb lehetőségén és teljes berendezésén túl a konkrét munkánkra vonatkozóan is, természetesen üzleti tervvel együtt), úgy dőlt össze, mint amikor kihúznak egy kártyalapot a kártyavárból és megy vele az összes többi.
S bár fájt akkor a részben megvalósult, aztán mégis dugába dőlt álmunk (saját ház és elvonuló-hely, spirituális életmódközpont) csődje, ha most, már több mint négy év távlatából visszatekintek az eltelt időre, felsorolni sem tudnám az áldásokat, amit ez a csőd rejtett!
Ha bekötöttük volna az életünket oda, s még mindig abban a zselici kis faluban élnénk, egy láthatatlan, mégis érezhető búra alatt... hát bizony elmondhatatlanul más lenne minden. Sőt rengeteg dolgot csakis annak köszönhetően tudtunk megélni, hogy ez nem jött össze.

A végén mindig kiderül, hogy minden jól van, sőt a lehető legjobban! Ugye Neked is vannak ilyen történeteid? ;)

Nagyon szeretem a művészet metaforáit. Épp ma olvastam és fordítottam Murakami Haruki-tól egy kis szöveget (itt meg is találod; Ő lesz egyébként az Íróktól íróknak sorozat következő részében!), melyben a fikció és az emlékezés analógiája kapcsán arról beszél, mennyire képlékeny, hogy valamit hogyan rakunk össze, azaz milyen jelentést konstruálunk belőle.
A magamra ébredés óta én is jó néhányszor megéltem – immáron tudatosan -, hogy legyenek bármilyen tuti felismeréseim és meglátásaim, mihelyt azokkal készülnék felruházni magam, már érzem is a „ruha” szűkösségét.
Egyszerűen minden identitás illúzió, az egyetlen, ami nem az, a Való.

S az, ami Valódi, csodálatosan, szó szerint végtelenül tágas, tiszta és címkétlen potenciál!  És ez a „valami” Benned, bennem, mindannyiunkban egy. No és nem is „bennünk” van, hanem mi magunk vagyunk. :)

Az elképzeléseinket valóságnak venni és hozzájuk ragaszkodni egy zsákutca. És megint egy másik, amikor ezt megértvén-megérezvén - és persze félreértelmezvén :) – az ember nem hajlandó élni a tudatos teremtés ajándékával.
Ezt is elég komolyan tapasztaltam, hisz’ miután ráébredtem, hogy nem vagyok azonos a személyiséggel, eljött egy olyan szakasz, amikor megpróbáltam elutasítani azt.
Úgy látom, ez egy mélyen fekvő önszabotázs, önmegtagadás az emberben, ami ezer féle árnyalatot ölthet, bizony, még spirituálisat is. De a helyzet az, hogy amikor arra törekszel, hogy "kiégesd magadból" az egót, pont a legfinomabb szövésű egó-csapdába sétálsz bele!

Ezért, ha meghallgatsz, azt mondom: ne tagadd meg az elképzeléseid, de ne is ragaszkodj hozzájuk! 
Természetes dolog teremteni és csodálatos, amikor ezt tudatosan tesszük, már nem kiszolgáltatva magunkat a tudattalanból feltörő mintáknak és reakcióknak.
És ennél talán csak az csodálatosabb, amikor megengeded, hogy a teremtést magát ne keverd össze azzal, amit teremtettél. Hogy ne csinálj belőle identitást, ragaszkodást.

Engedd meg magadnak az elképzeléseket, de úgy, hogy tiszta tudatossággal – szívvel-lélekkel – teremtesz!  ÉS add át magad a misztériumnak - az Életnek, a Valónak, mindegy, minek nevezed - elengedve az akarást és megengedve a jelenlét-teljes formaöltést. 

Történjen pont úgy, ahogyan annak a pillanatban létjogosultsága van! :)

Ebben segít például Io 13 perces vezetett meditációja, az ÁTRAGYOGÁS, ami most új helyről érhető el – innen.
Az összes eddigi meditációs anyagomat / anyagunkat megtalálod ebben az átfogó bejegyzésben!

Szeretettel kívánok Neked örömteli megvalósulásokat!

N’alika

**

Írd majd meg a Facebook-oldalon vagy privátban, hogy tetszik ez az új önismereti sorozat!

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy biztosan megkapd a következő részeit!

 © Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdonát képezi. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztó jogtiszta képe.