Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2018. szeptember 28., péntek

Íróktól (nem csak) íróknak - 6. rész: 10 INSPIRÁLÓ FELISMERÉS, HOGY TE IS ÖRÖMMEL ALKOTHASS

Az Íróktól íróknak sorozat hatodik darabja ezúttal egy válogatás a Felszabadító Kreatív írás Facebook-oldalán az elmúlt hónapokban megjelent írói inspirációkból.
Olyan alapvető meglátások, egyéni formán keresztül leszüremlett, mégis univerzális felismerések ezek, melyek segíthetnek, hogy merd azt az utat járni, amire belülről hívást érzel - merj belekezdeni, rajta maradni, avagy tovább haladni új minőségek megtapasztalása felé -, még akkor is, ha olykor nehéznek  tűnik.

Az összeállítást nem csak az írás és irodalom szerelmeseinek ajánlom, hanem mindennemű, szabad és örömteli kifejeződéshez, egyéni hangod felvállalásához és a Rajtad keresztül kibontakozó megvalósításhoz! :)


1. A SIKERRŐL

Alapvetően siker-orientált világban élünk, de ez bizony egy igencsak illuzórikus fogalom, amit ha nem vagy rá éber, a társadalom definiál a számodra.

Nekem nagyon tetszik, amit Maya Angelou amerikai író, költő és emberjogi aktivista (1928-2014) a maga keresetlen egyszerűségével megfogalmazott!





2. A LELKESEDÉSRŐL

Mindig nagyszerű hallani, ha valaki elégedett azzal, amit csinál és hálás, hogy teheti. Azzal adhatjuk a legtöbbet embertársainknak is, ha a lelkesedésünk útját követjük (ugye milyen szép ez a magyar szó? :))

Julie Delpy francia-amerikai színésznő, forgatókönyvíró, zenész és rendező (született 1969-ben), többek között a Mielőtt... trilógia társalkotója jó példát mutat rá, hogy nagyon is ér felvállalni az örömöd és mindebből anyagi szempontból is prosperáló élet teremthető!


Fotó: Reuters


3.  A VALÓDISÁGRÓL


Lehet "jól" írni, illetve lehet - bizonyos szűrőkön keresztül szemlélve - kiemelkedően vagy profin csinálni bármit.
Ernest Hemingway (1899-1961) szép sorai a Vándorünnep című Göncz Árpád fordította regényéből viszont arra utalnak, hogy igazi értéke annak van, ami hiteles. Mert belülről születik.

Nem baj, ha később már másként gondolod, érzed, írd le azt, ami itt is most igaz számodra! Törekedj arra, hogy valódi légy, akkor nem tévedhetsz el! :)




4.  A SZÓKIMONDÁSRÓL

Őszinteség, önfelvállalás, nyíltság -  sokféle aspektusa van annak, hogy egyenes módon kifejezed magad. Bizonyos írók ("írástudók" - ahogy anno Babits fogalmazott) tudatosan vállalnak közéleti szerepet. 

Arundhati Roy 1961-es születésű indiai regényíró (Az Apró Dolgok Istene és A felhőtlen boldogság minisztériuma szerzője) számára felismert igazság, hogy a belső reflexió és a külvilág, a másokra való érzékenység nem elválaszthatóak egymástól.
A szavak erejében - akár művészi alkotásokban, akár újságírással, de a mégoly' hétköznapi kommunikációnkban is - ott az együttérzés és mások felemelő szándékú segítésének lehetősége.
Még akkor is, ha ezzel esetleg konfrontációt kockáztatunk.


A kép és a szöveg forrása: Elle


5.  A TEREMTŐ KÉPZELETRŐL

A legtöbb ember már gyerekként, igen korán megtanulja, hogy ne képzelegjen, mert az "rossz", nem lesz vele "sikeres" (és így tovább), ezért aztán, amikor a saját életére vonatkozó teremtőerejével élnie kellene, gyakran már „első körben” lekorlátozza magát.

Pedig hogyan is teremthetnénk a "több mint legnagyobb jót" önmagunk és a világ számára, ha még belső világunkban sem merünk szabadon szárnyalni?

J.K. Rowling (szül. 1965-ben) egyik nagy érdeme, hogy mind Harry Potter regény-sorozatával, mind saját példájával és abból eredő írói tanácsaival rámutat eredendő a "varázserőnkre".




6.  A MŰVÉSZET GYÓGYÍTÓ EREJÉRŐL

Michael Ende (1928-1995) az egyik kedvenc íróm, A Végtelen történet (melyből az alábbi idézet is származik, Hárs Ernő fordításában) és a Momo pedig a kedvenc regényeim között vannak, többször újraolvasott és még újraolvasandó, örök művek! 
Az általam írt Az Egység meséi novellea-sorozat darabjai, sem pedig a Felszabadító Kreatív írás kurzusok nem születtek volna meg Nélküle.

Hogy a mese műfaján keresztül micsoda univerzális, tiszta bölcsesség "hozható át", ami egyáltalán nem csak gyerekeknek szól (ahogyan annak idején a mesék maguk sem gyerekmesék voltak!), arra az Ő munkássága gyönyörű és nagyon inspiráló példa. 
(És nézd ezt a jelenlét-ragyogást a szemében! ;))
 



7.  TANÍTÁSRÓL, RÁÉBRESZTÉSRŐL

Frederico Fellini (1920-1993) olasz filmrendező és forgatókönyvíró ars poeticának is beillő sorait kicsit hosszabban, s ezúttal kommentár nélkül :) idézem:


„Azt hiszem – legalábbis hinni vélem -, hogy semmit sem viselek annyira a szívemen, mint az emberi szabadságot, az egyén megszabadulását azoknak az erkölcsi és társadalmi konvencióknak a szövevényéből, kötelékéből, hálójából, amelyekben hisz, vagy inkább hinni vél, és amelyek megbéklyózzák, korlátozzák, jelentéktelenné, néha akár hitvánnyá teszik.

Ha mindenáron valamilyen pedagógiai jelszót akarnak tulajdonítani nekem, hát az így hangzik: ’Lenni, amik vagyunk.’ Ez pedig önmagunk felfedezését jelenti, ettől tudjuk szeretni az életet.

Szerintem az élet szép, minden tragédiájával és fájdalmával együtt.
Szeretem, jókedvre derít és felvillanyoz. És mindent megteszek, hogy másokkal is megoszthassam ezt az érzést."




Forrás:
Frederico Fellini: Játszani, mint a gyermek, Háttér Kiadó, Budapest, 2003, 86. o. (ford. Schéry András)






9. A "KIFEJEZHETETLEN" KIFEJEZÉSÉRŐL

A következetesen útját járó (élet)művész megtapasztalja, hogy nem is olyan könnyű és magától értetődő hűen kifejezni, ami "odabenn" van. Ha hitelességre törekszik az ember előbb-utóbb a szavak (és bárminemű nyelv) korlátozott voltának falaiba ütközik...

Antoine de Saint-Exupéry (1900-1945), A kis herceg írója szerintem épp arra mutat rá, hogy nem kell megállnunk ott, hogy "erre úgy sincsenek szavak", megtalálhatjuk a módját, hogy kifejezzük a kifejezhetetlen(nek tűnő)t is - ahogyan annak a pillanatban létjogosultsága van!


A szöveget fordította: Pődör László


8. A KIFEJEZÉS KORLÁTAIRÓL - ÉS SZABADSÁGÁRÓL

Murakami Haruki 1949-ben született japán regényíró is meglátta, hogyan konstruáljuk a valóságot az emlékezettel és a fiktívnek titulált történetek mesélésével egyaránt. 
Nagyon tágas, amikor az ember ráérez erre... s bizony szédítő is! ;)

„Az emlékezés olyan, mint a fikció, vagy másképpen: a fikció olyan, mint az emlékezés.
Nagy felismerés volt számomra, amikor elkezdtem fikciót írni, hogy az emlékeink fikciónak tűnnek, és ez fordítva is igaz.

Egyik esetben sem számít, milyen nagy erőfeszítéssel próbálsz mindent a megfelelő formába önteni, az összefüggés elvándorol, lehet ilyen is, olyan is, míg végül teljesen feloldóik.

Ott maradsz egy kupac macskával, akik egymás hegyén-hátán nyüzsögnek. Élettel teliek és reménytelenül labilisek.
És aztán kiteszed ezeket a dolgokat, mint eladható darabokat, elnevezed őket befejezett alkotásoknak. Időnként őszintén zavarba ejtő még csak rágondolnom is, belepirulok.”





10.  A BESZÉDRŐL ÉS A CSENDRŐL

S végül jöjjön a költő...! :) Pilinszky János gyönyörű szavaival zárom ezt a válogatást.

"Ha van is tudománya, maga a nyelv nem tudomány. Elsőrendűen: közlés és összeköttetés.
Kimeríthetetlen eszköz arra, hogy hírt adjak magamról másoknak, s azonos szinten híreket szerezzek másokról a magam számára.
A beszéd tehát: adás és befogadás. Nyitottság. Szeretet.

Ahol visszaélnek a szeretettel, vagy ahol megszűnik a szeretet, ott nyilvánvalóan elhal a beszéd eredendő értelme is, és visszájára fordul művészete. Ahol a beszéd a tagadást, az elkülönülést, az elidegenedést szolgálja – előbb vagy utóbb maga is elhal, elnémul, s ha tovább él is, ez az élet aligha lesz több rákos burjánzásnál.
A szeretet elhalása minden nyelvromlás igazi gyökere, s az így támadt betegséget nem gyógyíthatja semmiféle tudós kezelés, nyelvészkedő gond, szerkezeti elemzés.

Mindez azt is jelenti azonban, hogy a beszéd véghetetlenül több is, mint a szigorúan filológiai értelemben vett nyelvi kifejezésformák. A világ is „beszél”, csak meg kell hallanunk a szavát. Sőt: ezzel kezdődik minden beszéd. Hallgatással. Meghallgatással. Tehát újra csak: nyitottsággal, vagyis szeretettel.

De minden beszéd legmélyén csönd lakik. Isten minden beszédet felülmúló csöndje, az a legfőbb és kimondhatatlan beszéd, mely szavainkban örökösen megtestesülni kíván, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan az Ige testet öltött közöttünk.
Ezért írhatta Pierre Emmanuel hasonló, de sokkalta gazdagabb elmefuttatásai során, hogy „minden gondolat – emberi szó – erőfeszítése végső határán: imádság”.
S ugyaninnét Simone Weil nagyszerű definíciója a költői zsenialitásról, mely szerint „zseni az, aki szereti az igazságot, még akkor is, ha nem jutna tovább a puszta dadogásnál”.

A nyelv elsőrendűen nem a nyelvészet, még csak nem is a költészet, hanem az ember megszentelődésének, a szeretet teljességének és kiteljesítésének a gondja.
A többi csak irodalom, és csak filológia."


Néhány szó a szavakról; megjelent az Új Ember című folyóirat 1968. november 24-ei lapszámában.

A szöveg forrása.




Ahol nem jelöltem fordítót, én fordítottam a szöveget - N'alika (Kupai Eszter)


**

Alkotósarok a blogon további inspirációkkal.

Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!

Felszabadító Kreatív írás Fb-oldal.

Csendvirágok Fb-oldal.

(Kövesd őket 'Megjelenítés elsőként' jelleggel - több oldalt is lehet így egyszerre!)



Ha pedig hív az önkifejezés nagy kalandja, ajánlom figyelmedbe 2020 nyári alkotó és önismereti online kurzusokat!




Szeretettel várlak!

💗


© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)


Bizonyos jogok fenntartva! A szövegek az adott szerző és fordító szellemi tulajdonát képezik; források megjelölve.
A blogbejegyzés  szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

A felhasznált képek általában nyilvános megosztók jogtiszta képei vagy sajtóanyagokból,könyvborítókról származnak, eltérő esetben a forrás megjelölve.

2018. szeptember 26., szerda

Illúzióból a Valóságba: FÜGGŐSÉG VAGY SZABAD LÉT?

Volt egyszer egy inkább közepes, mint kiemelkedő vígjáték, a Get Him To The Greek (magyarul: Felhangolva) , melynek lecsúszott rocksztár főhősét így osztotta ki az exe: amikor a fickó azzal jött, hogy de hát ő leszokott a heroinról és egészséges életmódra váltott, közölte vele, hogy hiába, hisz' ő még a jógából is képes volt heroint csinálni. :)

A biztos pont keresése, a vélt biztosba való belekapaszkodás és a kényszeres ismételgetés minden ego sajátja. Auti-manó 5 évesünknél - bár halványul már ez a vonulat és növekszik az értelem -, elég látványosan megfigyelhető, mit is jelent mindez lecsupaszított, ösztön-szintű verzióban.
Legutóbb például egy legóból épített hajó volt a nagy kedvence, a lakáson belül is mindenhová magával vitte, s mivel már akadályozta a szabad mozgásban, eltettük. Nem is kereste. Viszont váltott a kristályokra, naponta sokszor kérve, hogy vegyük le neki a nagy üvegtálat, amiben vannak. :)

A „mi”-k tehát cserélődhetnek, míg a „hogyan” - a ragaszkodás valamihez, a belőle való energia-merítés és a hozzá kötött biztonságérzet - ugyanaz marad.
Így van ez általában az emberrel. Biztosan Te is megfigyelted már magadon, hogyan alakult át egy múltbeli érdeklődésed – akár szenvedélyed – tárgya valami mássá, viszont az ismerős minták lényegüket tekintve megmaradtak.

Erős és alapvető függőségünk ön- és világképünk, de leginkább az a környezet – belső attitűd; gondolati, érzelmi és ösztöni világ – amihez hosszú ideig szokva voltunk.
Ami különös, hogy a mélyen megszokottból akkor is biztonságot tudunk meríteni, ha az nem tölt el bennünket valódi örömmel.
Nálam például ilyen minta volt a „mindenért keményen meg kell küzdenem” érzésvilága, vagy párkapcsolatban / kapcsolatokban a visszatérő nagy csalódás, az „úgyis egyedül vagyok, senki nem szeret” letaglózó gondolatköre.
Az ismerős minta az én számára még a fájdalommal, keserűséggel, állandósult hiányérzettel együtt is komfortosabb(nak tűnik), mint a szabad lét... Vajon miért?




Érzésem szerint egyszerűen azért, mert amikor az utóbbit éljük, nincs kapaszkodó: nincs identitás, ami alapján elkülönülve szemlélnénk, méricskélnénk, ítélnénk a dolgokat.
Csak teszed egyik lépésed a másik után és annyira magától értetődő minden, annyira Teljes úgy, ahogy van, hogy eszedbe sem jut, hogy bármi hiányozna.
Még akkor sem, ha fogalmad sincs, mivel jár majd a következő pillanat.

Ha felismered magadon a függőséget bármitől – akár mindennapi megszokásoktól, akár kapcsolatoktól vagy a tipikus reakcióidtól – és szeretnél változtatni rajta, kötelezd el magad legbelül az egyetlen „nem-függőség”: Való önmagad „mellett”!
És nem „majd egyszer”, hanem mindig a pillanatban!

Ha ide figyelsz és cselekszel, "haza fog hozni". 

Nem egy steril, kontrollárt létállapotba, hanem a tökéletes, élettel teli, éber kifejeződésbe, ahol teszed egyik lépésed a másik után, és magadat is megleped a csodákkal, melyek teremtődnek Általad.

Tudatébresztő kérdések, megfigyelni valók: 
  • Hagytál már magad mögött olyan szokásokat, kapcsolatokat, helyzeteket, melyeket belül függőségnek, káros szokásnak tituláltál? Hogy emlékszel, mi volt a kulcs a leszokáshoz?  
  •  Felismersz magadban mélyebb szintű mintákat, "hogyan"-okat? Olyan visszatérő gondolati és érzelmi reagálás-módokat, amiket szívesen meghaladnál? 
  • Mi történik a meditációban? Mi történik az önátadásban?  Mi történik, ha a pillanatban egyszerűen megfigyeled, minek kell lennie valójában - valahogy így - és akként cselekszel? Figyeld, tapasztald, éld meg! ;)

Ha tetszett az írás, nagyon örülök a visszajelzésednek - hozzászólhatsz itt, a Facebook-oldalon vagy privátban is írhatsz nekem! Minden kontakt itt!

**

Az új önismereti sorozat előző darabját, mely az elképzelésekről szól, itt találod.

Jóval mélyebben olvashatsz a témáról a Felébredés az én illúziójából című könyvünkben!

Kétheti hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!



 © Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdonát képezi. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztóról származó jogtiszta kép.

2018. szeptember 17., hétfő

Lemezajánló: NESSI GOMES – DIAMONDS & DEMONS (2016)


Bensőséges, nehéz és gyógyító utazás az elfogadás útján, sötétségből a fénybe...

Hú, de rég' vártunk ilyen minőségű új zenére! Nessi Gomes Guernsey szigetéről származik (igen, erről a helyről nemrég írtam egy számomra szívszerelem-könyv kapcsán!), brit-portugál származású énekes-dalszerző, 1981-es születésű.
Zenei gyökerei az alternatív és folk vidékén vannak, kedvenceiként emlegeti többek között Kate Bush-t, PJ Harvey-t, Björk-öt, Ane Brun-t, a Cure-t, a Radiohead-et, Johnny Cash-t, Jeff Buckley-t vagy a Warpaint-et.
Két éve, debütáló lemeze megjelenése óta járja a világot párjával, Linóval és két zenésztársával, de nem csak koncertezik, hanem Vocal Odyssey címmel workshopokat is tart, ahol a hangjukon keresztüli szabad önkifejezésben segíti az embereket. 
A zenéje – bár kétségtelenül hatottak rá például a fent említett alkotók – egyedi és bensőséges. Akár egy szál gitárral lép fel, akár komplett zenekarral, vonósokkal, őstehetség és erő árad belőle.
Lemeze pedig a nyilvánvaló dark folk vonulat mellett sokrétű, zeneileg gazdag és meglepő kompozíciókat is tartalmaz.




Egy kicsit mesélek még az inspiráció gyönyörű útjairól! Szóval az úgy volt, hogy pénteken egy másik csodálatos ember, Niberaina (Viki), aki most épp a Felszabadító Kreatív írás kurzuson vesz részt, a zárt csoportunkban megosztotta ezt a videót, amit egy 15 éves (!) srác, Orion Eshel rendezett Nessi egyik dalához.
S miután megnéztük-meghallgattuk Io-val, közösen leesett az állunk és akkorát dobbant a szívünk, hogy talán még most is hallani. :) Nem volt kérdés, pikk-pakk megvettük Nessi Gomes első és ez ideáig egyetlen albumát, a 2016-os Diamonds & Demons-ot.
(A YouTube-on egyébként csak két klip van fenn, meg koncertvideók – mellékelek majd szokás szerint a bejegyzés végén egy kis válogatást, de ez korántsem az album!) [Azóta az egész elérhető, frissítettem a lejátszási listát!]
Leültünk meghallgatni, érezve az első perctől, hogy ennek meg kell adni a módját. És azóta is így hallgatom / hallgatjuk, mert ez nem valami háttérzene, tiszta figyelmet igényel!

Számomra mélyen ismerős tapasztalatokat és felismeréseket önt zenei formába Nessi... az első számtól (Into The Earth: leszületés az anyagba, belelényegülés, beleveszés a földi létbe; a formaöltés sokkoló, de végső soron ébresztő ajándéka - "veszítsd el magad a földben és ragyogj!") az utolsóig (You Guided Me: megérkezés a most-ba, az élet átölelése, az, amikor végre megengeded magadnak a szabad áradást, a táncot) egy olyan ívet ír le a lemez, amit így vagy úgy mindannyian átélünk vagy át fogunk élni itt, a Földön.

A These Walls arról szól, milyen az elkülönült lét: az ego falaiba ütközni újra meg újra, s hogy magunk vágjuk le a szárnyainkat…
A címadó, részben Sam Lee -vel közösen énekelt Diamonds & Demons pedig arról, hogy csak a fényt akarva ne utasítsuk el sötétséget, inkább engedjük át magunkon… ("Diamonds and demons I fight with at night / Thinking only the light is right / This is misguided / I must see it all / There is a place for it all")
A Don't Jump In az illúzióba való (újra) belesüllyedéstől óv... a Hold My Hand pedig egy hatalmas ima a szenvedés mélyéről való felemelkedésért:

"Let me breathe into life / Let me be as I am just this time"


Kiemeltem néhány pillanatot, de képtelen lennék túlelemezni ezt a gyönyörűséget. Ha Veled is rezonál, hallgasd meg és öleld át... Magad! :) 💗



A lemezt Nessi honlapján vásárolhatod meg.

Nessi Gomes Facebook-oldala.

Nessi a SoundCloud-on. (Itt is belehallgathatsz a lemezbe.)

**


Nessi Gomes: Diamonds & Demons (2016)

Nálunk: naná, hogy 10/10! :) 


**




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos lemezborító.


2018. szeptember 9., vasárnap

Őszi filmcsomag: AZ ÉLET ÍZEI & EDDIE, A SAS & UGYANÚGY MÁS, MINT ÉN & A KÖNYVTOLVAJ & KSZI, SIMON

5 szuper film az elfogadásról és az élethivatásról - akár ezt a címet is adhattam volna ennek az ajánlónak, bár eredetileg nem tematikus válogatásnak készült. Közülük csak a legutolsó újabb, 2018-as darab, mi a közelmúltban láttuk mindegyiket. A maga módján az összes tetszett és adott, mégsem akartam önálló bejegyzéseket szentelni nekik. Inkább "összecsomagoltam" őket, ahogyan erre tavaly nyáron és legutóbb télen is volt már példa.
Aztán menet közben világlott fel, hogy az elfogadás mennyire fontos mondandója mindegyiknek, csak más-más aspektusból,  illetve hogy az öt film közül négy egy egészen más, de azért az előbbihez gyakran kapcsolódó témát is feldolgoz: az elhívatottságét.

De nézzük őket sorban! :)


AZ ÉLET ÍZEI (The Hundred-Foot Journey, R: Lasse Hallström, 2014)

Lasse Hallström (Csokoládé, Árvák hercege) szokás szerint nagyon hangulatos filmjében egy indiai bevándorlócsalád kerül a festői francia kisvárosba, és épp egy szuper Michelin csillagos étteremmel szemközt készül megnyitni a sajátját.
A főhős, Hassan született szakács, de nem csupán az ételkészítő, sokkal inkább a művész értelmében. Hisz' érzi "az élet ízeit"és az érzéki tapasztalatain, saját megélésén keresztül varázsol a konyhában.

Bármilyen mesébe illő is időnként a film, van benne valami nagyon igazi. Egyrészt azt sugallja, hogy nagyon is érdemes követni, amit belülről az utadnak érzel, még akkor is, ha olyan fordulatokat hoz, melyeket mások nem értenek vagy ellenérzést vált ki belőlük.
Másrészt, hogy a különbözőségeinkből az egymásra való nyitottságunk és együtt-működésünk (lényegében az Élettel való együttműködésünk) révén Isteni fúziók születnek! :)

Nálam: 10/8.5

IMDb és magyar nyelvű előzetes.

Közvetlen link a filmhez!



EDDIE, A SAS (Eddie The  Eagle, R: Dexter Fletcher, 2016)

Eddie Edwards olyannyira létező figura, hogy az 1989-es, Calgary-ban rendezett téli olimpia egyik sztárja volt.

Az időnként abszurdba hajló, sírva-nevetősen bájos történet példa rá, hogy mit jelent kitartani akkor is, ha a külvilág nem igazol vissza.
Hogy miért nagy dolog, amikor nem másokat, hanem magadat akarod meghaladni, s mi az, ami még ennél is nagyobb: örömből cselekedni.
Ezt a brit filmet nem lehet nem szeretni, Taron Egerton és Hugh Jackman párosa pedig kifejezetten üdítő! :)

Nálam: 10/8.5

IMDb és magyar nyelvű előzetes.



UGYANÚGY MÁS, MINT ÉN (Same Kind Of Different As Me, R: Michael Carney, 2017)

A gazdag felső középosztálybeli amerikai házaspár, Ron és Debbie Hall házassága válságba jutott, ám ők nem adják fel, inkább megpróbálnak visszatalálni egymáshoz. A nő belső látomását követve hajléktalanoknak kezd el segíteni, a karitatív munkára a férjet is ráveszi, aki inkább kelletlenül sodródik az eseményekkel, minthogy igazán benne lenne.
Denverrel, egy színes bőrű hajléktalannal kötött barátságuk aztán mindent megváltoztat...

A filmbe Denver karaktere és Djimon Hounsou alakítása visz igazi mélységet, s persze a cselekmény fordulatai, amiket semmiképp nem lőnék le. Mindenesetre ez a valós eseményeken alapuló történet szépen meséli el, mit jelentenek a belülről érlelődő, nagy változások.
Melyek nem csak tükröződnek megváltozott minőségű kapcsolatainkban, de azok egyben a változás legfőbb katalizátorait is jelentik.

Nálam: 10/8

IMDb és előzetes.


A KÖNYVTOLVAJ (The Book Thief, R: Brian Percival, 2013)

A Markus Zusak 2005-ben megjelent, azonos című regényéből készült monumentális alkotás igazán passzolna ebbe a válogatásba is és rögtön eszembe jutott róla az általam nyáron olvasott nagyszerű könyv, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság.
Nem véletlenül, hisz' itt is az emberség és a művészet, a könyvek társasága és egymás szeretete teszik elviselhetővé a második világháború borzalmait.

A főhős, Liesel egy elárvult kislány, akit 1939-ben, az egyre inkább a nácik uralma alá kerülő Németországban adoptál egy gyermektelen pár (remek színészek, Geoffrey Rush és Emily Watson alakítják őket, de Sophie Nélisse-re sem lehet panasz).
A kezdetben analfabéta kislány nem csak az olvasást és a könyvek szeretetét tanulja meg, hanem az igaz emberséget. 
A család által bújtatott zsidó fiúval kialakuló, sorsfordító barátság hatására pedig az írói önkifejezésre is megnyílik.
A film nemzetközi (amerikai-német-francia) koprodukcióban készült, kicsit lassabban csordogál és vannak hibái, de érződik rajta az igényes irodalmi alapanyag; sok tekintetben túlnő a hollywoodi kliséken és összességében nagyon szerethető.

Nálam: 10/8

IMDb és magyar feliratos előzetes



KSZI, SIMON (Love, Simon, R: Greg Berlanti, 2018)

Kamasz comig out film, de annyira szórakoztató, egyben a figyelmet a lényegre irányító formában, hogy alapvetően túlmutat a melegség-témán. Tulajdonképp' vonatkozhat bármire, ami nem evidens önmagunk és a környezetünk számára, így (ön)elfogadást, önfelvállalást, kiállást igényel.

Hogy ennyire jól működik Simon sztorija, abban egész biztos, hogy itt is nagy szerepe van az irodalmi alapnak, azaz Becky Albertalli Simon és a Homo Sapiens-lobbi című regényének.
A kamaszszereplők egészen nagyszerűek, különösen Nick Robinson (A nyár királyai, Jurassic World, Minden, minden), akinek szerintem magasan ez az eddigi legösszetettebb és legjobb alakítása.
Különösen tetszett, ahogyan az erkölcsi vonatkozásokat bemutatja a film: mi a különbség aközött, hogy valakit a valamilyensége miatt ítélnek el, vagy a tetteit tartják kifogásolhatónak.
Ezt a filmet (egyébként A könyvtolvajt és az Eddie, a sas-t is) ajánlom kis- és nagykamaszokkal való megnézésre is, családban vagy suliban is.


Nálam: 10/8.5

IMDb és magyar nyelvű előzetes.


**







© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók hivatalos filmplakátok.

2018. szeptember 2., vasárnap

Újranézve: NOÉ – Filmajánló és reflexió

Már első megnézésre is nagyon tetszett Darren Aronofsky Noéja. Érdekes, hogy sokan lehúzzák, ám annyira mégsem meglepő, tekintve, milyen ritka, hogy művészember rendezhet nagyszabású mozit. Ha pedig valaki a Bibliához nyúl, és bátran, netán a Valóra nyitottan meri feldolgozni bármelyik történetét, a vallásos emberek nagy részétől elutasításra számíthat.
Ennél a filmnél amolyan „két szék között a padlóra” effektus működik abban az értelemben is, hogy a materiális világképbe záródott, szórakozni vágyó közönség és a művész értelmiség is nagy eséllyel tartja túl misztikusnak. S mivel a kifejezetten keresztény szemléletmóddal közelítő – a Mária Magdolnához hasonlóan - számos fogást találhat rajta, amennyiben nem hű a „fekete könyvhöz”, marad a spirituális természetére nyitott entellektüel, mint szűk befogadó réteg. (Aláírom, ez részben erre a blogra is igaz! :D)

A Noé nem csak egy vizuálisan karakteres és különleges, Aronofsky-féle utazás, hanem zseniálisan megírt és végigvezetett dráma, mely a legelemibb emberi kérdésről szól: a szabad akaratról.

Én nem a jó és rossz („ártatlan” és „gonosz”, „fény és „sötétség”) harcaként vagy ellentéteként látom már ezt az egészet, viszont ha ezeket az ideologikus felhámokat engedjük lehullani az értelmezésről, nagyon izgalmas, ami marad.
Ha ugyanis része az embernek a (teremtéstől, létezéstől, testvéreitől) való elkülönülésre törekvés (= az ego; vagy ahogyan a Noéval szembeszegülő Káin-utód Király fogalmaz: „nem azért csinálom, mert az Ég akarja, hanem mert én akarom!”), akkor nem eredendően kódolt-e az emberi faj bukása? Ha igen és ezt felismertük, miért vagyunk itt?
És mi az, amit tehetünk, hogy a teremtéssel (újra) összhangban éljünk?




Noé (Russell Crowe kiváló alakítása) a tiszta férfi minőséget képviseli; ő az Isteninek való önátadásban él és belső vívódásai ellenére is az Isteni ige végrehajtója. Képes a személyesen felülemelkedni és a legnagyobb jót nézni.
Az Életet védi és a felesége is ugyanazt védi, csak ő a (tiszta) női minőségen keresztül.
Talán kettejük dinamikájának és az erők kiegyenlítődésének ábrázolása a legcsodálatosabb a filmben: bennük, általuk ugyanis maga a polaritás egyenlítődik ki.
A dráma csúcsán Noé csak a nagyobb képet látja, míg a felesége csak a szűkebbet, az Isteni és az emberi, az univerzális és a személyes, a logika és az érzelmek, a sors és a szabad akarat feszül egymásnak...
 Hogy végül az Isteni megvalósítsa magát a kettő egységén keresztül, tökéletes rendben.

Aronofsky nem fogja vissza magát: a csodák ebben a világban természetesek; Noé jeleket kap, virág nő és forrás fakad a semmiből. Amikor az ember önazonosan cselekszik, a manifesztáció gyors és egyértelmű, ott terem az út a lábad alatt. Amikor széttép a kétely, szürke és hangtalan az ég, nem jön jel, Isten hallgat.

A megbocsátás, a kegyelem (magunknak és egymásnak), a létezésbe vetett bizalom maga a szeretet – nem üres frázisok, ha a hús-vér valóságról, az életünkről van szó.
A megtisztulás egy belső folyamat és az ember egyéni felelőssége, hogy átadja-e magát annak, ami ezt belülről vezérli.

A Noé, mint minden Aronofsky-film meglehetősen sötét hangulatú és nehéz darab, bár kifutásra a Forráshoz hasonlóan, sőt azt túllépően felemelő.
Bár elsőre is sokat ad, szerintem igényli az újranézést. Bennem legalábbis négy és fél év távlatából mélyebb megértéseket tárt fel, különösen a férfi és női formáról és együttműködésről való mindennapi tapasztalatok révén.
Jó szívvel ajánlom!

Ha szeretnél róla beszélgetni, a Csend-virágok Facebook-oldalán vagy a spirituális önismereti zárt csoportunkban is megtehetjük!

**

Noé (Noah, 2014)

R: Darren Aronofsky

Nálam: 10/9

IMDb.

Előzetes.




© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a film sajtóanyagában szereplő kép.