Művészet, önismeret és a mindennapi élet gyönyörűsége. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli és tudatos alkotásért.

2018. szeptember 26., szerda

Illúzióból a Valóságba: FÜGGŐSÉG VAGY SZABAD LÉT?

Volt egyszer egy inkább közepes, mint kiemelkedő vígjáték, a Get Him To The Greek (magyarul: Felhangolva) , melynek lecsúszott rocksztár főhősét így osztotta ki az exe: amikor a fickó azzal jött, hogy de hát ő leszokott a heroinról és egészséges életmódra váltott, közölte vele, hogy hiába, hisz' ő még a jógából is képes volt heroint csinálni. :)

A biztos pont keresése, a vélt biztosba való belekapaszkodás és a kényszeres ismételgetés minden ego sajátja. Auti-manó 5 évesünknél - bár halványul már ez a vonulat és növekszik az értelem -, elég látványosan megfigyelhető, mit is jelent mindez lecsupaszított, ösztön-szintű verzióban.
Legutóbb például egy legóból épített hajó volt a nagy kedvence, a lakáson belül is mindenhová magával vitte, s mivel már akadályozta a szabad mozgásban, eltettük. Nem is kereste. Viszont váltott a kristályokra, naponta sokszor kérve, hogy vegyük le neki a nagy üvegtálat, amiben vannak. :)

A „mi”-k tehát cserélődhetnek, míg a „hogyan” - a ragaszkodás valamihez, a belőle való energia-merítés és a hozzá kötött biztonságérzet - ugyanaz marad.
Így van ez általában az emberrel. Biztosan Te is megfigyelted már magadon, hogyan alakult át egy múltbeli érdeklődésed – akár szenvedélyed – tárgya valami mássá, viszont az ismerős minták lényegüket tekintve megmaradtak.

Erős és alapvető függőségünk ön- és világképünk, de leginkább az a környezet – belső attitűd; gondolati, érzelmi és ösztöni világ – amihez hosszú ideig szokva voltunk.
Ami különös, hogy a mélyen megszokottból akkor is biztonságot tudunk meríteni, ha az nem tölt el bennünket valódi örömmel.
Nálam például ilyen minta volt a „mindenért keményen meg kell küzdenem” érzésvilága, vagy párkapcsolatban / kapcsolatokban a visszatérő nagy csalódás, az „úgyis egyedül vagyok, senki nem szeret” letaglózó gondolatköre.
Az ismerős minta az én számára még a fájdalommal, keserűséggel, állandósult hiányérzettel együtt is komfortosabb(nak tűnik), mint a szabad lét... Vajon miért?




Érzésem szerint egyszerűen azért, mert amikor az utóbbit éljük, nincs kapaszkodó: nincs identitás, ami alapján elkülönülve szemlélnénk, méricskélnénk, ítélnénk a dolgokat.
Csak teszed egyik lépésed a másik után és annyira magától értetődő minden, annyira Teljes úgy, ahogy van, hogy eszedbe sem jut, hogy bármi hiányozna.
Még akkor sem, ha fogalmad sincs, mivel jár majd a következő pillanat.

Ha felismered magadon a függőséget bármitől – akár mindennapi megszokásoktól, akár kapcsolatoktól vagy a tipikus reakcióidtól – és szeretnél változtatni rajta, kötelezd el magad legbelül az egyetlen „nem-függőség”: Való önmagad „mellett”!
És nem „majd egyszer”, hanem mindig a pillanatban!

Ha ide figyelsz és cselekszel, "haza fog hozni". 

Nem egy steril, kontrollárt létállapotba, hanem a tökéletes, élettel teli, éber kifejeződésbe, ahol teszed egyik lépésed a másik után, és magadat is megleped a csodákkal, melyek teremtődnek Általad.

Tudatébresztő kérdések, megfigyelni valók: 
  • Hagytál már magad mögött olyan szokásokat, kapcsolatokat, helyzeteket, melyeket belül függőségnek, káros szokásnak tituláltál? Hogy emlékszel, mi volt a kulcs a leszokáshoz?  
  •  Felismersz magadban mélyebb szintű mintákat, "hogyan"-okat? Olyan visszatérő gondolati és érzelmi reagálás-módokat, amiket szívesen meghaladnál? 
  • Mi történik a meditációban? Mi történik az önátadásban?  Mi történik, ha a pillanatban egyszerűen megfigyeled, minek kell lennie valójában - valahogy így - és akként cselekszel? Figyeld, tapasztald, éld meg! ;)

Ha tetszett az írás, nagyon örülök a visszajelzésednek - hozzászólhatsz itt, a Facebook-oldalon vagy privátban is írhatsz nekem! Minden kontakt itt!

**

Az új önismereti sorozat előző darabját, mely az elképzelésekről szól, itt találod.

Jóval mélyebben olvashatsz a témáról a Felébredés az én illúziójából című könyvünkben!

Kétheti hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!



 © Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdonát képezi. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztóról származó jogtiszta kép.

2018. szeptember 17., hétfő

Lemezajánló: NESSI GOMES – DIAMONDS & DEMONS (2016)

Hú, de rég' vártunk ilyen minőségű új zenére! Nessi Gomes Guernsey szigetéről származik (igen, erről a helyről nemrég írtam e nagyszerű könyv kapcsán!), brit-portugál származású énekes-dalszerző, 37 éves.
Zenei gyökerei az alternatív és folk vidékén vannak, kedvenceiként emlegeti többek között Kate Bush-t, PJ Harvey-t, Björk-öt, Ane Brun-t, a Cure-t, a Radiohead-et, Johnny Cash-t, Jeff Buckley-t vagy a Warpaint-et.
Két éve, debütáló lemeze megjelenése óta járja a világot párjával, Linóval és két zenésztársával, de nem csak koncertezik, hanem Vocal Odyssey címmel workshopokat is tart, ahol a hangjukon keresztüli szabad önkifejezésben segíti az embereket. 
A zenéje – bár kétségtelenül hatottak rá például a fent említett alkotók – rendkívül egyedi és bensőséges. Akár egy szál gitárral lép fel, akár komplett zenekarral, vonósokkal, őstehetség és erő árad belőle.
Lemeze pedig a nyilvánvaló „dark folk” vonulat mellett sokrétű, zeneileg gazdag és egészen meglepő kompozíciókat is tartalmaz.




Egy kicsit mesélek még az inspiráció gyönyörű útjairól! Szóval az úgy volt, hogy pénteken egy másik csodálatos ember, Niberaina, aki most épp a Felszabadító Kreatív írás kurzuson vesz részt, a zárt csoportunkban megosztotta ezt a videót, amit egy 15 éves (!) srác, Orion Eshel rendezett Nessi egyik dalához.
S miután megnéztük-meghallgattuk Io-val, leesett az állunk és akkorát dobbant a szívünk, hogy még most is hallani. :) Nem volt kérdés, pikk-pakk megvettük Nessi Gomes első és ez ideáig egyetlen albumát, a 2016-os Diamonds & Demons-ot.
(A YouTube-on egyébként csak két klip van fenn, meg koncertvideók – mellékelek majd szokás szerint a bejegyzés végén egy kis válogatást, de ez korántsem az album!)
Leültünk meghallgatni, érezve az első perctől, hogy ennek meg kell adni a módját. És azóta is így hallgatom / hallgatjuk, mert ez nem valami háttérzene, tiszta figyelmet igényel!
Mi teljesen együtt-áramlottunk vele... én mondjuk többször sírtam, Io inkább táncolt… hát így megy ez. :D

Keats után szabadon: szép az, ami igaz és ez nagybetűsen IGAZ. Hiszen az első számtól (Into The Earth: leszületés, belelényegülés, beleveszés a földi létbe, a formaöltés sokkja és ébresztő ajándéka) az utolsóig (You Guided Me: megérkezés a most-ba, az élet átölelése, az, amikor végre megengeded magadnak a szabad ragyogást) egy olyan ívet ír le a lemez, amit így vagy úgy mindannyian megtapasztaltunk vagy meg fogunk tapasztalni itt, a Földön.

A These Walls arról szól, milyen az elkülönült lét: az ego falaiba ütközni újra meg újra, s hogy magunk vágjuk le a szárnyainkat…
A címadó, részben Sam Lee -vel közösen énekelt Diamonds & Demons pedig arról, hogy csak a fényt akarva ne utasítsuk el sötétséget, inkább engedjük át magunkon… ("Diamonds and demons I fight with at night / Thinking only the light is right / This is misguided / I must see it all / There is a place for it all")
A Don't Jump In az illúzióba való (újra) belesüllyedéstől óv...
A Hold My Hand egy hatalmas ima és felemelkedés a szenvedés mélyéről, ezzel a deklarációval:

Let me breathe into life / Let me be as I am just this time


Kiemeltem néhány pillanatot, de képtelen lennék túlelemezni ezt a gyönyörűséget. Ha Neked is van rá hívásod, szíved-füled, hallgasd meg és öleld át... Magad! :) 💗



A lemezt Nessi honlapján vásárolhatod meg.

Nessi Gomes Facebook-oldala.

Nessi a SoundCloud-on. (Itt is belehallgathatsz a lemezbe.)

**

Nessi Gomes: Diamonds & Demons (2016)

Nálunk: naná, hogy 10/10! :)


**


Hírlevél.

© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos lemezborító.


2018. szeptember 14., péntek

Lemezajánló: HAIM – SOMETHING TO TELL YOU (2017)

A  három lánytestvérből álló HAIM – [ejtsd: hájm] Danielle (gitár, ének, sz. 1989), Este (basszusgitár, ének, sz. 1986) és Alana (gitár, ének, sz. 1991) – számomra az utóbbi évek egyik legklasszabb formációja. Ráadásul a zenéjük annak dacára izgalmas, hogy szinte egy az egyben retro elemekből építkezik. Egyrészt mert a stílusokat annyira széles palettán és olyan természetes könnyedséggel ötvözik, hogy az elegy már nem igen határolható be. Másrészt pedig, mert nem valami üres héj, amit kapunk, hanem csupa tűz, szenvedély és életöröm.

A 2013-as, debütáló lemezüket, a Days Are  Gone-t nem tudom megunni, olyan dinamikus, iszonyat profi, ugyanakkor szívbéli popzene (a pop mellett legalább annyira rock, indie, R&B és soul is), nagyon szeretem mozgáshoz (tánchoz, edzéshez) is.
(Ha nem ismered őket, akkor javaslom, ne hagyd ki ezt sem, egy kis ízelítőként róla két dal: The Wire, Don’t Save Me)

A második albumuk tavaly nyáron jelent meg, de valamiért csak most mélyültem el benne jobban.
Hú, hát van itt erő és spiritusz! És milyen jó, hogy a könnyed műfajokon keresztül is működik az önkifejezés, ha valami valódi!
A HAIM-ban a legtutibb továbbra is a hármuk által képviselt – és persze olyan alkotótársakkal, mint Ariel Rechtsaid és Rostam Batmanglij létrehozott - harmónia, legfőképpen a közös ének és a ritmusok.
Bobby Gillespie, a Primal Scream énekese nyilatkozta a testvérekről egy közös projekt kapcsán, hogy olyanok, mint a gospel-énekesek és van valami „mennyei és telepatikus” abban, ahogyan összerakják a dalaikat. A teljes egészében a párkapcsolat és kapcsolatok témájának szentelt Something To Tell You épp ezért a különös kémia miatt tud egyszerre szívfájdalmas és feel good, magányos és ölelősen repítő, összetört és felemelő lenni.




Pattogósan üde ez a lemez is, ugyanakkor minden tekintetben felnőttebb, mint az előző.
A lányok 70-es-80-as évek imádata maradt, kiegészülve még több 50-es évekbeli hatással, meg azért a 90-es évek igényes popzenéjének lenyomata is tagadhatatlan.
Ami a kapcsolati témát és a szövegvilágot illeti, azért némileg idősebben és tapasztaltabban is érdekes utazás ez. Egyrészt látom, milyen fontos belemenni a tapasztalatokba, átégni rajtuk, leszűrni az esszenciákat és így továbbmenni. Másrészt a kapcsolatok témája - a kapcsolódás, kommunikáció, az együtt változás vagy nem változás, önmagunk és a közös helyzeteink megértése - nagyon örökzöld téma. (És nem csak feltétlenül a párkapcsolatokra gondolok, ahogyan ők sem.)

Az önreflexió igénye végig jelen van a dalokban, amikor pedig koncerten látom a Haim-ot, mindig megerősítik az érzésem, hogy náluk a stílusokkal való játék egyfajta mimikri és kapaszkodó.
Az ösztönös tehetség és virtuozitás mellett szuper-érzékeny művészek, és remélhetőleg a tudatosságuk és az „egységben az erő” életérzés miatt nem fognak arra a sorsra jutni, mint mondjuk szegény Amy Winehouse.
És azért a Haim le sem tagadhatná, hogy a napfényes Kaliforniából származik, ráadásul egy támogató családi közegből.


Kedvenc dalaim a lemezről:

Ready For You – Ez így George Michael Faith-je, Michael Jackson Bad-korszaka, sőt a Jackson Five egyben, és mégsem, illetve mégis valami más. :)
Arról az állapotról szól, amikor az ember felismeri, hogy éretlenül viselkedett, de most már tisztában van magával.



Found It In Silence – A lemez egyik legdinamikusabb, legsodróbb száma, felismerésében is egy csúcspont. (Hősies, mint a Flashdance What A Feeling-je  és az I Need A Hero együttvéve. ;D) Szövegileg számomra ez rezonál leginkább (vagyis a refrén mondandója: a csendben találod meg a válaszaidat és tudod, mi az igazán jó Neked).

Night So Long – Ó, ez a lemez-záró dal elég szívfacsaró, ugyanakkor tágas is… mert egyszerűen létjogosultsága van az ilyen hosszú, magányos éjszakáknak is. Tudod, hogy egyszer vége lesz, történik a változás, de addig a legtöbb, hogy ott vagy magadnak. :)

További kedvencek: Kept Me Crying, Something To Tell You, Want You Back, Right Now, Walking Away


(Videókat is tettem bele)

**

HAIM: Something To Tell You (2017)

Nálam: 10/8,5


**








© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos lemezborító.


2018. szeptember 9., vasárnap

Őszi filmcsomag: AZ ÉLET ÍZEI & EDDIE, A SAS & UGYANÚGY MÁS, MINT ÉN & A KÖNYVTOLVAJ & KSZI, SIMON

5 szuper film az elfogadásról és az élethivatásról - akár ezt a címet is adhattam volna ennek az ajánlónak, bár eredetileg nem tematikus válogatásnak készült. Közülük csak a legutolsó újabb, 2018-as darab, mi a közelmúltban láttuk mindegyiket. A maga módján az összes tetszett és adott, mégsem akartam önálló bejegyzéseket szentelni nekik. Inkább "összecsomagoltam" őket, ahogyan erre tavaly nyáron és legutóbb télen is volt már példa.
Aztán menet közben világlott fel, hogy az elfogadás mennyire fontos mondandója mindegyiknek, csak más-más aspektusból,  illetve hogy az öt film közül négy egy egészen más, de azért az előbbihez gyakran kapcsolódó témát is feldolgoz: az elhívatottságét.

De nézzük őket sorban! :)


AZ ÉLET ÍZEI (The Hundred-Foot Journey, R: Lasse Hallström, 2014)

Lasse Hallström (Csokoládé, Árvák hercege) szokás szerint nagyon hangulatos filmjében egy indiai bevándorlócsalád kerül a festői francia kisvárosba, és épp egy szuper Michelin csillagos étteremmel szemközt készül megnyitni a sajátját.
A főhős, Hassan született szakács, de nem csupán az ételkészítő, sokkal inkább a művész értelmében. Hisz' érzi "az élet ízeit"és az érzéki tapasztalatain, saját megélésén keresztül varázsol a konyhában.

Bármilyen mesébe illő is időnként a film, van benne valami nagyon igazi. Egyrészt azt sugallja, hogy nagyon is érdemes követni, amit belülről az utadnak érzel, még akkor is, ha olyan fordulatokat hoz, melyeket mások nem értenek vagy ellenérzést vált ki belőlük.
Másrészt, hogy a különbözőségeinkből az egymásra való nyitottságunk és együtt-működésünk (lényegében az Élettel való együttműködésünk) révén Isteni fúziók születnek! :)

Nálam: 10/8.5

IMDb és magyar nyelvű előzetes.

Közvetlen link a filmhez!



EDDIE, A SAS (Eddie The  Eagle, R: Dexter Fletcher, 2016)

Eddie Edwards olyannyira létező figura, hogy az 1989-es, Calgary-ban rendezett téli olimpia egyik sztárja volt.

Az időnként abszurdba hajló, sírva-nevetősen bájos történet példa rá, hogy mit jelent kitartani akkor is, ha a külvilág nem igazol vissza.
Hogy miért nagy dolog, amikor nem másokat, hanem magadat akarod meghaladni, s mi az, ami még ennél is nagyobb: örömből cselekedni.
Ezt a brit filmet nem lehet nem szeretni, Taron Egerton és Hugh Jackman párosa pedig kifejezetten üdítő! :)

Nálam: 10/8.5

IMDb és magyar nyelvű előzetes.



UGYANÚGY MÁS, MINT ÉN (Same Kind Of Different As Me, R: Michael Carney, 2017)

A gazdag felső középosztálybeli amerikai házaspár, Ron és Debbie Hall házassága válságba jutott, ám ők nem adják fel, inkább megpróbálnak visszatalálni egymáshoz. A nő belső látomását követve hajléktalanoknak kezd el segíteni, a karitatív munkára a férjet is ráveszi, aki inkább kelletlenül sodródik az eseményekkel, minthogy igazán benne lenne.
Denverrel, egy színes bőrű hajléktalannal kötött barátságuk aztán mindent megváltoztat...

A filmbe Denver karaktere és Djimon Hounsou alakítása visz igazi mélységet, s persze a cselekmény fordulatai, amiket semmiképp nem lőnék le. Mindenesetre ez a valós eseményeken alapuló történet szépen meséli el, mit jelentenek a belülről érlelődő, nagy változások.
Melyek nem csak tükröződnek megváltozott minőségű kapcsolatainkban, de azok egyben a változás legfőbb katalizátorait is jelentik.

Nálam: 10/8

IMDb és előzetes.


A KÖNYVTOLVAJ (The Book Thief, R: Brian Percival, 2013)

A Markus Zusak 2005-ben megjelent, azonos című regényéből készült monumentális alkotás igazán passzolna ebbe a válogatásba is és rögtön eszembe jutott róla az általam nyáron olvasott nagyszerű könyv, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság.
Nem véletlenül, hisz' itt is az emberség és a művészet, a könyvek társasága és egymás szeretete teszik elviselhetővé a második világháború borzalmait.

A főhős, Liesel egy elárvult kislány, akit 1939-ben, az egyre inkább a nácik uralma alá kerülő Németországban adoptál egy gyermektelen pár (remek színészek, Geoffrey Rush és Emily Watson alakítják őket, de Sophie Nélisse-re sem lehet panasz).
A kezdetben analfabéta kislány nem csak az olvasást és a könyvek szeretetét tanulja meg, hanem az igaz emberséget. 
A család által bújtatott zsidó fiúval kialakuló, sorsfordító barátság hatására pedig az írói önkifejezésre is megnyílik.
A film nemzetközi (amerikai-német-francia) koprodukcióban készült, kicsit lassabban csordogál és vannak hibái, de érződik rajta az igényes irodalmi alapanyag; sok tekintetben túlnő a hollywoodi kliséken és összességében nagyon szerethető.

Nálam: 10/8

IMDb és magyar feliratos előzetes



KSZI, SIMON (Love, Simon, R: Greg Berlanti, 2018)

Kamasz comig out film, de annyira szórakoztató, egyben a figyelmet a lényegre irányító formában, hogy alapvetően túlmutat a melegség-témán. Tulajdonképp' vonatkozhat bármire, ami nem evidens önmagunk és a környezetünk számára, így (ön)elfogadást, önfelvállalást, kiállást igényel.

Hogy ennyire jól működik Simon sztorija, abban egész biztos, hogy itt is nagy szerepe van az irodalmi alapnak, azaz Becky Albertalli Simon és a Homo Sapiens-lobbi című regényének.
A kamaszszereplők egészen nagyszerűek, különösen Nick Robinson (A nyár királyai, Jurassic World, Minden, minden), akinek szerintem magasan ez az eddigi legösszetettebb és legjobb alakítása.
Különösen tetszett, ahogyan az erkölcsi vonatkozásokat bemutatja a film: mi a különbség aközött, hogy valakit a valamilyensége miatt ítélnek el, vagy a tetteit tartják kifogásolhatónak.
Ezt a filmet (egyébként A könyvtolvajt és az Eddie, a sas-t is) ajánlom kis- és nagykamaszokkal való megnézésre is, családban vagy suliban is.


Nálam: 10/8.5

IMDb és magyar nyelvű előzetes.


**







© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók hivatalos filmplakátok.

2018. szeptember 2., vasárnap

Újranézve: NOÉ – Filmajánló és reflexió

Már első megnézésre is nagyon tetszett Darren Aronofsky Noéja. Érdekes, hogy sokan lehúzzák, ám annyira mégsem meglepő, tekintve, milyen ritka, hogy művészember rendezhet nagyszabású mozit. Ha pedig valaki a Bibliához nyúl, és bátran, netán a Valóra nyitottan meri feldolgozni bármelyik történetét, a vallásos emberek nagy részétől elutasításra számíthat.
Ennél a filmnél amolyan „két szék között a padlóra” effektus működik abban az értelemben is, hogy a materiális világképbe záródott, szórakozni vágyó közönség és a művész értelmiség is nagy eséllyel tartja túl misztikusnak. S mivel a kifejezetten keresztény szemléletmóddal közelítő – a Mária Magdolnához hasonlóan - számos fogást találhat rajta, amennyiben nem hű a „fekete könyvhöz”, marad a spirituális természetére nyitott entellektüel, mint szűk befogadó réteg. (Aláírom, ez részben erre a blogra is igaz! :D)

A Noé nem csak egy vizuálisan karakteres és különleges, Aronofsky-féle utazás, hanem zseniálisan megírt és végigvezetett dráma, mely a legelemibb emberi kérdésről szól: a szabad akaratról.

Én nem a jó és rossz („ártatlan” és „gonosz”, „fény és „sötétség”) harcaként vagy ellentéteként látom már ezt az egészet, viszont ha ezeket az ideologikus felhámokat engedjük lehullani az értelmezésről, nagyon izgalmas, ami marad.
Ha ugyanis része az embernek a (teremtéstől, létezéstől, testvéreitől) való elkülönülésre törekvés (= az ego; vagy ahogyan a Noéval szembeszegülő Káin-utód Király fogalmaz: „nem azért csinálom, mert az Ég akarja, hanem mert én akarom!”), akkor nem eredendően kódolt-e az emberi faj bukása? Ha igen és ezt felismertük, miért vagyunk itt?
És mi az, amit tehetünk, hogy a teremtéssel (újra) összhangban éljünk?




Noé (Russell Crowe kiváló alakítása) a tiszta férfi minőséget képviseli; ő az Isteninek való önátadásban él és belső vívódásai ellenére is az Isteni ige végrehajtója. Képes a személyesen felülemelkedni és a legnagyobb jót nézni.
Az Életet védi és a felesége is ugyanazt védi, csak ő a (tiszta) női minőségen keresztül.
Talán kettejük dinamikájának és az erők kiegyenlítődésének ábrázolása a legcsodálatosabb a filmben: bennük, általuk ugyanis maga a polaritás egyenlítődik ki.
A dráma csúcsán Noé csak a nagyobb képet látja, míg a felesége csak a szűkebbet, az Isteni és az emberi, az univerzális és a személyes, a logika és az érzelmek, a sors és a szabad akarat feszül egymásnak...
 Hogy végül az Isteni megvalósítsa magát a kettő egységén keresztül, tökéletes rendben.

Aronofsky nem fogja vissza magát: a csodák ebben a világban természetesek; Noé jeleket kap, virág nő és forrás fakad a semmiből. Amikor az ember önazonosan cselekszik, a manifesztáció gyors és egyértelmű, ott terem az út a lábad alatt. Amikor széttép a kétely, szürke és hangtalan az ég, nem jön jel, Isten hallgat.

A megbocsátás, a kegyelem (magunknak és egymásnak), a létezésbe vetett bizalom maga a szeretet – nem üres frázisok, ha a hús-vér valóságról, az életünkről van szó.
A megtisztulás egy belső folyamat és az ember egyéni felelőssége, hogy átadja-e magát annak, ami ezt belülről vezérli.

A Noé, mint minden Aronofsky-film meglehetősen sötét hangulatú és nehéz darab, bár kifutásra a Forráshoz hasonlóan, sőt azt túllépően felemelő.
Bár elsőre is sokat ad, szerintem igényli az újranézést. Bennem legalábbis négy és fél év távlatából mélyebb megértéseket tárt fel, különösen a férfi és női formáról és együttműködésről való mindennapi tapasztalatok révén.
Jó szívvel ajánlom!

Ha szeretnél róla beszélgetni, a Csend-virágok Facebook-oldalán vagy a spirituális önismereti zárt csoportunkban is megtehetjük!

**

Noé (Noah, 2014)

R: Darren Aronofsky

Nálam: 10/9

IMDb.

Előzetes.




© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a film sajtóanyagában szereplő kép.