N'alika, író és tanár blogja önismeretről, művészetről. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2019. április 30., kedd

Írói kisokos 3.: ÍRÓ VAGYOK, HOGY MUTASSAM MEG MAGAM? – 7 + 1 tipp publikálni vágyó szerzőknek


Ebben a cikkben egy sokatokat foglalkoztató kérdésre szedtem össze a válaszokat. Ha már írsz és szeretnéd megtalálni az utad a közönségedhez, az alábbi lehetőségeket érdemes megfontolnod.
Ide teszek azonban egy „nulladik lépést” is, amolyan origót. Szerintem ugyanis elengedhetetlen, hogy tisztázd magadban: mit jelent számodra a siker, mi a valódi szándékod ezzel az egésszel?
Mélyebben érintettem a témát ebben a korábbi, 6 perces videóban (nem az írásról, hanem általánosságban véve az élethivatásról szól), és jó szívvel ajánlom ezt a bejegyzést is, melyben tíz író leginspirálóbb meglátásait gyűjtöttem össze.

Ezek tehát a „hogyan”-ok, de lássuk a „mi”-ket is, a gyakorlat szintjén! :)


1.   FEJLŐDJ, ÉRLELŐDJ! – Sokan úgy vélik, akkor lesznek csak igazán jók, ha a külvilág visszaigazolja őket, és lehetőleg minél hamarabb megteszi. Teljesen érthető, hogy az ember szeretné magát megmutatni, ahogyan a visszacsatolás iránti vágy is, s természetesen mindenkit bátorítok, hogy ha ez a szíve vágya, ne csak az íróasztalfióknak írjon!
Azonban az írás esetében talán minden más művészeti ághoz képest meghatározóbb a belső munka: a tapasztalatanyag, illetve az a tudati, önismereti érlelődés mely alkalmassá tesz bennünket rá, hogy ezt magunkon átszűrve áttranszformáljuk. Azaz a mégoly’ személyes tartalmakat egyedi formában, mégis egyfajta univerzális érthetőséggel adjuk közre.
Nincs egy mindenki számára érvényes recept arra, mikor, kinek és hogyan mutasd meg az alkotásaidat, számos tényező befolyásolhat ebben, végső soron pedig nem hibázhatsz, hisz’ mindenből tanulhatsz. Mindenesetre érdemes feltenned a kérdést magadnak: mi az időszerű? És hallgatni az intuitíven érkező válaszra!


2.  TALÁLJ SEGÍTŐTÁRSAKRA! – Fontos, hogy legyenek körülötted olyanok, akikben megbízol, akiknek adsz a véleményére, akik emberileg, ízlésük vagy a minőség iránti igényük révén, illetve akár szakmai szinten is hitelesek számodra.
Nagyon jó, ha egy csoport vagy közösség részévé tudsz válni, ahol támogatást kaphatsz és adhatsz. Én ezért is örvendezek a Felszabadító Kreatív írás kurzusokhoz létrehozott, „örök-tagságos” Fb-csoportnak, és minden olyan alkalomnak, amikor aktívak vagytok, megmutatjátok magatokat vagy kinyújtjátok a kezeteket egymás felé. A kritika kezelésének mikéntjéről nemrég írtam, itt!


3.  INDULJ EL PÁLYÁZATOKON! – Az otthonos, zártabb köreinkből, vagyis a komfortzónánkból érdemes kilépni, és akár távoli helyekre is kirándulni! Ezt a lépést persze adhatja egy új csoporthoz való csatlakozás, vagy ha az adott közegben előlépsz a háttérből és megmutatod magad, de az is, ha keresel irodalmi pályázatokat és azokon méretteted meg magad.
Hogy hol találsz ilyeneket? Például itt, a blogon, ugyanis az Alkotósarokban mostanában szezonról szezonra összeszedem az aktuális pályázatokat! 
Motiváló cél lehet, különösen, ha hajlamod van halogatni és persze ugródeszka is, hogy kapcsolódj, látszódj, támogatást kapj. Több kurzuson a csapat jelentős része küldte be az alkotásait pályázatra és jó buli volt megosztani a műveket, visszajelzésekkel vagy szavazással segíteni egymást, illetve közösen leszűrni a tapasztalatokat.
A pályázatok számos publikálási lehetőséghez juttathatnak közvetlen vagy közvetett úton, bekerülhetsz például antológiákba vagy folyóiratokba is. Az eredményre rágörcsölni azonban nem érdemes, inkább a felhajtóerejüket használd!
Nem foglaltam külön pontba, de az újságokhoz, magazinokhoz, blogokhoz való írás-beküldés is kvázi pályázati lehetőség, még ott is érdemes lehet rákérdezni, fogadnak-e szöveget, ahol épp nem keresnek szerzőt.



4.  INDÍTS BLOGOT! – Nem kell arra várnod, hogy egy „nagy kiadó” felfedezzen, kiadja a műved és akkor majd elindulhatsz végre: ha startra késznek érzed magad és szeretnéd megosztani másokkal a műveid, kezdj bele bátran!
Számos remek ingyenes blogmotort találhatsz, van, ha ez számít Neked, van, amelyik alapból reklámmentes, mint a Blogspot-é, vagy kisebb anyagi ráfordítással azzá tehető, mint a Wordpress. De a Blog.hu vagy a Cafeblog előnyei is megvannak, ahogyan annak is, ha azonnal Facebook-oldalt is indítasz, esetleg ott kezded a blogolást.
Azt javaslom azonban, hogy ne a Facebook legyen az egyetlen csatornád az emberek felé, nem csak azért, mert könnyű komolyan függővé válni az ottani impulzusoktól, hanem mert nem biztos, hogy releváns: azaz a valódi olvasótáborod nem feltétlenül esik / esne egybe a Facebook-ozókkal, vagy ha fenn is vannak, elérés szempontjából ki vagy szolgáltatva a Facebook-algoritmusoknak, amelyek az állandó reklámbevételért korlátozzák az elérhetőséged.
A saját szabadságod érdekében mindenképp érdemes önálló szerzői honlapot vagy blogot létrehoznod, ahol az említett algoritmusok szűrőitől függetlenül is megtalálhatnak.
Honlap készítéshez sem kell feltétlenül külső segítség, egészen profi  oldalakat csinálhatsz például Wix-szel vagy Wordpress-szel, és saját domain-nevet is olcsón, gyorsan beszerezhetsz.
[UPDATE! Azóta Blogírás online kurzusra is jöhetsz hozzám, a következő 2021 júniusban lesz! Mindent elárulok benne arról, amit egy sikeres blog beindításához - vagy újraindításához - tudnod szükséges! ;)]

5.  HASZNÁLD A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁT! – A blogod/honlapod mellett érdemes egy vagy több közösségi média csatornát is beizzítanod, hogy elérd az olvasóid. Eleve kezdhetsz úgy, hogy ilyen fórumon indítod a blogodat – például a Moly.hu-n, ahol sok könyvimádót elérhetsz, vagy ahogy előbb említettem, a Facebook-on, de a már meglévő honlapod vagy blogod mellett is célszerű készítened ilyet. Az Instagram, a Twitter vagy a YouTube egyaránt hasznos lehet, de nem kell rögtön mindenhová regisztrálnod, lehet, hogy nem is lesz rá szükséged. Mérlegelj, mi az, aminek előnyei vannak számodra, és amit / amiket szívesen gondoznál! [Ezzel is részletesen foglalkozunk a Blogírás kurzuson!]
Legyen Benned az érzet, hogy kikhez szólsz, ha nem tudod  pontosan meghatározni, akkor is! Sok csalódástól kímélheted meg magad, ha nem akarsz mindenkihez szólni, de akikhez igen, azokhoz tudatosan teszed. Ha van egy markáns hangod, amin örömmel beszélsz (írsz), ha valódi tartalmak alkotása a szándékod és nem a lájkvadászat, biztos, hogy az ezzel összhangban lévő közönséged is megtalál majd!



6.  KERESS MEG KIADÓKAT! - Ha elkészültél a könyveddel és szeretnéd kiadni, alapvetően két lehetőséged van: kiadóhoz fordulsz vagy saját, szerzői utadon csinálod végig.
Előbbi előnye, hogy nem kell beruháznod, „csak” a szellemi tőkéd, s hogy a terjesztésben nagy segítséget kaphatsz: eljuthatsz könyvesboltokba, webshopokba, illetve kiadótól függően marketinget kap a könyved. Hátránya, hogy főleg a nagyobb presztizsű kiadókhoz nem könnyű bekerülni, de az is, hogy szerzőként igen kevés pénz landol a zsebedben. (Kiadótól függ, de kb. 10-15% marad a szerzőnél – mondjuk egy 3000 Ft értékű könyv esetében 300 Ft kifejezetten nem egy méltányos összeg, ha az alkotómunkába és magadba fektetett rengeteg energiát nézzük).
Ha nem számít Neked a bevétel, ám fontos mindaz az előny, amit a kiadótól megkaphatsz (és megbizonyosodtál róla, hogy valóban megkapod), érdemes pályázni.
Mielőtt kéziratot küldesz, mindenképp érdeklődj a feltételekről, a fogadóképességről, illetve a benyújtás módjáról! Van olyan kiadó, ahová elég szinposzist vagy expozét küldeni (a kurzusokon megtudhatod, ezek mik és hogyan írjunk jót!), van ahová meghatározott számú fejezetet (például egy szerző ív terjedelemben - erre is "gyúrunk"! :)).
Ha kiadják a könyved, akkor is hasznos a honlap / blog és a közösségi média használata és ha van önrendelkezésed, saját csatornáid!


7.  ADD KI SAJÁT MAGAD! – Ha nem akarod, hogy a kiadó lefölözze a hasznod, illetve ha szeretnéd Te magad kézben tartani a dolgokat, saját vállalkozásban is kiadhatod a könyved. Ahhoz, hogy értékesítsd, nem kell céget alapítanod, elég egy egyéni vállalkozói is (de akár ajándékba vagy adomány-jelleggel is adhatod a könyved).
Keress meg nyomdákat, kérj ajánlatot és válaszd a legjobbat! A könyv marketingjét is intézheted saját magad (honlapra és/vagy blogra, valamint közösségi média csatornára mindenképp szükséged lesz).
Olyan lehetőségek is vannak - tulajdonképp' a 6-7. pont melletti köztes megoldások -, melyekkel a magánúton elkészített könyvedhez terjesztésbeli és/vagy marketingbeli segítséget vehetsz igénybe. Számos, kifejezetten a "saját könyves" szerzőkre specializálódott magánkiadó létezik, ahol nem feltétel, mit írsz, mindent kiadnak és igény szerint az eladást is segítik. Ez kényelmes, de valamivel költségesebb lehetőség. (Persze attól függ, milyen szolgáltatásokat rendelsz meg!)
Könnyen lehet egyébként, hogy a szerzői kiadású könyveddel nagyobb sikert aratsz, mintha (hagyományos) kiadó adta volna ki, jobban megtalálnak vagy közvetlenebbül kapcsolódhatsz a közönségeddel.
Nem csak print könyvben, hanem e-book formátumban is gondolkodhatsz, nyomtatás esetén pedig létezik olyan modell is, melyben az előrendelések után történik meg a példányok elkészítése. (Ez a POD vagyis PrintOnDemand gyártás, ami több helyen igénybe vehető.)
Remélem, tudtam segíteni a továbblépésedben! Ha tetszett az írás, örülök, ha visszajelzel!

 

** 

Ha pedig szeretnél fejlődni íróként, 
illetve általában véve önkifejezésedben és önismeretedben, 
szeretettel ajánlom Felszabadító Kreatív írás online kurzusokat! 



Szeretettel látlak a blog olvasói között és a kurzusokon! 



© Csendvirágok 

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

A felhasznált fotók nyilvános megosztó jogtiszta képei.

2019. április 22., hétfő

Az Egység meséi 12.: A GYÓGYÍR - Gaia meséje


Az Egység meséi egy novellasorozat a Csendvirágok blogon. Valamennyi történet önálló, kerek egész, ha mindet elolvasod, mégis többet kapsz, mint a részek összege. 
A tizenkettedik novella becsült olvasási ideje 14 perc. Ha szeretnél hozzá képi inspirációt is, nézd meg a mesenovellához készült Pinterest táblát


Egyszer, réges-régen egy fiatal galaxis szívében megszületett a formaöltés vágya. „Vajon hogy történhetett ez meg?” – kérdheted. Mi kell ahhoz, hogy valakiben fellobbanjon a létezés szerelme?  Talán elege lett az űr hideg magányából, talán csak ez a dolgok rendje, s egy ártatlan pillanatban egyszerűen megjelent benne az érzés: „változni szeretnék!”

Vágyott rá, hogy kifejeződjön, így szépen, lassan elkezdte anyagba álmodni magát. Tejfehér csillagködeinek végtelennek tetsző tengere sűrűsödni kezdett, majd kiemelkedett belőle egy tüzesen ragyogó csillag – mintha csak most éledt volna fel igazán a szíve! -, s körötte kilenc izzó gömb. 

Forrt a láva, pulzált a tűzmag, és hosszas, különös alkímiával kialakultak a bolygók. Mindőjük más volt, ám mind ugyanannak az egynek a részét képezte. Tökéletes harmóniában keringtek tápláló fényforrásuk körül, de a formaöltés áradó tánca nem állt meg: ők maguk is tápláló forrásaivá váltak az életnek, mely sajátos, csak rájuk jellemző módon öltött testet rajtuk.


Hogy a Rend része, s az Isteni Szerelem kifejeződése, Gaia abban a pillanatban felismerte, hogy öntudatára ébredt. Ekkorra már végbement benne a kiegyensúlyozódás folyamata: a forró magmát hűs óceán borította be, az egymásba záródó maghéjak kéreggé szilárdultak, majd a kölcsönhatásból létrejött a légkör, mely gyengéd, de biztosan óvó karokkal ölelte át a felszínt.

Gaia legbelül, lénye magjában - mely ugyanúgy pulzált és ragyogott, mint odakinn a Nap – pontosan érezte küldetését. Olyasmire rendeltetett, amire azelőtt soha senki: méhéből egyedi és megismételhetetlen csoda fakad majd! Bioszférájának megszületése és fejlődése végtelen örömmel töltötte el, s ahogy az öröm a maga természetes útján tovább áradt, Gaia megannyi elképesztő átalakulás után burjánzó, zöld bolygóvá vált. Őserdei ontották a friss, oxigéndús levegőt, hatalmas, mélykék óceánjai pedig maguk is anyaméhekké lettek: belőlük emelkedtek ki az első élőlények.

Mennyi, de mennyi mindennek kellett tökéletes rendben együttműködnie ahhoz, hogy az Isteni értelem, az önállóan tapasztalni képes, tiszta tudatosság is testet ölthessen rajta!

Gaia kitartóan táplálta, kérlelhetetlen gondoskodással hordozta, regenerálta, szülte meg, bontotta le és szülte újjá az élet szikráját, mire felszínén megjelent az állati létformát meghaladó, ám azzal eredendő harmóniában élő faj: az ember.

Az ember, aki Édenkertként kapta a Földet, s aki számára Gaia egyszerre lehetett bölcső és sír: újjászületések és kiteljesedések áradó formaöltésének talaja. Otthon, melyben tudatosságának Napként világító fényénél megismerhette önmagát.


Április vége volt. Szelíd, de már életerős napfény simogatta a lustán hömpölygő folyó felszínét, a platánok zsenge zöld leveleit és a nagy, edzett-üveg ablakokat.  Simogatta volna az emberek arcát is, de jó ideje már senki nem fordult a Nap felé. A természet a nagyvárosok peremére és a távoli vadonba száműzve csendesen munkálkodott, csak az időjárás egyre megszokottabbá váló szélsőségei hívták fel rá a figyelmet.

„Hogy is emlékezhetnének rám, ha önmagukat sem ismerik? Hogy becsülhetnének, ha maguknak is ártanak?” – gondolt szomorúan gyermekeire Gaia. Az élet áradt tovább, hisz’ ez volt a dolga, s ő ugyanolyan odaadóan ontotta áldásait, mint az édesanya, aki nem kérdi, kell-e táplálnia szülöttét.

Soha ennyi ember nem élt még a Földön, tudatuk azonban sűrű fátyolba burkolózott. Évmilliókon át tapasztalt az ember, lélekben szárnyalva és sárban dagonyázva, civilizációk sorát teremtve meg és bontva le, ám mára egészen elfeledte, ki ő és mi végre él itt.

Mostanában a legtöbben az elméjüket uraló virtuális világba menekültek, kézzel fogható, hús-vér valóságuktól pedig egyre távolodtak. Ahogyan Napjuk áldását nem érezték, úgy azt sem, mit ad nekik a Föld. Nem tudták már, milyen mezítelen talppal érinteni a talajt vagy átölelni egy fát, átengedve magukat a visszaáramló ölelésnek. Nem tudták, milyen, mikor a szív ragyog és a magára ébredt tudat látja a Valóságot: hogy minden, ami körülveszi - így a másik ember is - önmagával egy, s ugyanannak az egésznek a része. Az energia megrekedt. Az ember már jóval többet pusztított, mint alkotott, sem magát, sem az állat- és növényvilágot nem kímélte és észre sem vette, hogy mindennapjait és rendszereit a táplálkozástól az oktatáson, munkán és szórakozáson át a gyógyításig és a spiritualitásig mennyire átitatja az erőszak.
 
A még józanságra képes emberek között az utóbbi időben egyre több szó esett Gaia megbetegedéséről. Bizony, sokasodtak Gaia lázrohamai, aminek következtében a hirtelen felmelegedés, majd a hidegrázós lehűlés szakaszai váltották egymást, napról napra látványosabban rajzolva át a Föld tájait és végérvényesen megváltoztatva az ott lakók életét.

Ahogyan a test a tudat fájdalmas elzárkózására tünetekkel reagál, Földanyán is kiütköztek a krízis jelei. Amanda épp ezen gondolkodott, amikor szokás szerint aggodalmas megoldás-keresésbe merülve rótta a most szinte teljesen üres utcákat. Hétvége volt és igazán kellemes tavaszi idő, ám senkit nem látott odakinn. „Hol a fenében vannak?" – zakatolt benne. „Egyáltalán én mit keresek még itt?”

Neki mindig fontos volt a természet, ezért is lett eleinte lelkes, majd harcos, később már inkább csak elkeseredett környezetvédő aktivista. Ő és a társai folyamatosan szervezték a tüntetéseket, tartották az előadásokat, szólongatták az embereket, ám úgy érezték, kezdeti sikereik után nem tudtak valódi változásokat elérni: kevesen csatlakoztak hozzájuk és legfeljebb egészen kis lépések megtételére voltak hajlandók.

„Falra hányt borsó, minden, amit mondunk. Hiába figyelmeztetünk nap, mint nap a veszélyre, az emberek nem akarják meggyógyítani Gaiá-t.” Amanda kezdett belefáradni a küzdelembe, kimerültségét pedig tetézte a sejtelem, hogy az emberek közönyénél is jobban bántja saját hitének elvesztése. Elégedettsége az elképzelt eredményektől függött, ezek elmaradása pedig egyre rosszabbul érintette. Olykor derűsebben tudott látni, egészen apró dolgoknak is örülni, máskor sötétebben, csalódottan, mostanra viszont már nagyon elege volt ebből a hullámvasútból.

„El innen!” – suttogta maga elé. Csak a gondolatainak akart megálljt parancsolni, ám a lába is megtorpant. Egy fényűző lakberendezési üzlet kirakatát bámulta és annyira életszerűtlennek tetszett minden, amit ott látott a szmokingba-tűsarkúba öltöztetett műanyagbabáktól a márványlapos, aranyozott konyhabútorig, hogy elnevette magát. Sarkon fordult és meg sem állt a zónázó vonat állomásáig.

Áldás volt megérkeznie az erdőszéli kilátóhoz, megmászta, kiszellőztette a fejét, majd a nagy, parkosított tér felé vette az irányt. Most még az sem zavarta, hogy mások is vannak itt, néhány méterre tőle egy család ücsörgött a fűben. Amanda leheveredett a lejtős oldalon és már csak Gaia érintésétől is megkönnyebbült. Megszokta, hogy élő entitásként tekint a bolygóra - már gyerekkorában is beszélt a fákhoz, a kis patakhoz és a békákhoz a kert végében -, eddig mégsem jutott eszébe, hogy kéréssel forduljon felé. 
„Mit keresek én itt? Mi végre ez az egész? Gaia, segíts tisztán látnom, segíts, hogy segíthessek!”

Hosszan felsóhajtott, aztán nem győzte újra meg újra venni és kifújni a mély levegőt. Választ nem kapott, mégis egyre jobban érezte magát. Olyan valós és kézzelfogható volt minden, szikrázott a nap, melegen, stabilan tartotta a föld. Saját lélegzetvételét és szívdobogását hallgatva az futott át rajta, hogy teste éppoly’ stabilan hordozza őt, mint Gaia. Pici szellő cirógatta az arcát, egy sasmadár vitorlázott át az égen, annyira nem volt semmi agyalni való, csak ez az egyszerűség itt, most.

Jobbra pillantott és a család három év körüli kisfiát látta meg. Épp lefeküdt a földre, az oldalára gördült és a lágy lejtésű lankán gurulni kezdett. Amandában nem ilyen kép élt a gyerekekről, ez a kicsi valahogy más volt. Két kézzel markolta a füvet, élvezettel túrta a néhol löszös-homokos talajt, újra és újra ismételte a legurulást - de csak úgy, a saját örömére - és közben hahotázott. Mire széles vigyorral az arcukon a szülei is közelebb léptek hozzá, Amandából is kibuggyant a nevetés.

Ez a gyermek érezte a Földet. Úgy játszott Gaiával, mint aki az anyukája csiklandozásáért huncutkodik, és vele együtt viháncol ilyen önfeledten.

De hisz’ Amanda is érzett, de még mennyire, hogy érzett! Arcán könnycseppek gördültek végig, mégis határtalan öröm árasztotta el. Újra a Rend része volt. A Föld élt és vele egyként ő is. A szíve lüktetett. A boldogság, a nyugalom és az erő nem máshonnan érkezett: őbenne ragyogott!


Csupán hónapok teltek el, de Amanda első óhaja, amit azon a városból kiszabadulós napon, a vonaton hazafelé menet kimondott, máris elkezdett testet ölteni. Az életében szépen és nem is olyan lassan változások sora indult el. Most pedig itt állt valami egészen újnak a kapujában: arra készült, hogy megnyissa az erdei iskolát, melyet régi álmának felélesztésével szinte játszi könnyedséggel valósított meg.

Mintha csak öröme visszhangoznék, özönlöttek hozzá a gyermekek. Szüleik lelkesen íratták be őket hozzá, hogy segítségével a Földdel harmóniában tapasztalhassanak és tanuljanak.
Bár aktivista társaival továbbra is zajlott a közös munka, az átalakulás kézzel fogható volt. A félelem és düh helyét átvette valami más. 
Amanda öröme ragadósnak bizonyult és közülük is egyre többen álltak bele saját erejükbe, szívvel-lélekkel munkálkodva hivatásukon - pontosan úgy, ahogyan az csakis rajtuk keresztül fejeződhetett ki.

Mivel önmaguknak nem ártottak többé, másoknak sem tudtak, s az energia felszabadultan áramlott tovább, olyan alkotásokat létrehozva, melyek minden elképzelésüket felülmúlták. Gaia pedig minden pillanatban, amikor valaki hazatért hozzá, tisztább, egészségesebb és boldogabb lett.

„Vajon hogyan történhetett ez meg?” – kérdheted. Mi kell ahhoz, hogy valakiben fellobbanjon a létezés szerelme?  Talán elég volt a bezárkózásból, talán csak ez a dolgok rendje: vágyd meg, lépd meg, éld! 
 
**

Tetszett a mesenovella? Jelezz vissza hozzászólásban vagy üzenetben!

 


© Csendvirágok 

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos

2019. április 16., kedd

Alkotósarok: HOGYAN KEZELJÜK A KRITIKÁT?

Sok tanítványom és alkotótársam visszatérő „mumusa” a kritika, számomra is hosszú időn át az volt. Érdemes erről a témáról beszélni és teret engedni annak a felemelő érzésnek, amikor készen állunk változni, és megtanuljuk helyükön kezelni a dolgokat. Mert legyen szó bármilyen önkorlátozó múltbeli berögzülésről, mi adtunk neki energiát és mi is alakíthatjuk át a tudatosságunk erejével! 

Ez az írás tehát nem csak azoknak szól, akik írnak vagy más területen alkotnak, hanem mindenkinek, aki félt vagy szenvedett már mások kritikájától, elutasításától, bántó vagy bántónak érzett véleményétől. Váljék egész-ségetekre! :)

Íme, öt dolog, amit érdemes megfontolnod és megtenned, ha kritikáról van szó:


1.  LÉPJ ELŐ!

Az elismerés iránti vágy és a kritikától való félelem motorja ugyanaz. Sokunknak van kihívásunk az egészséges önértékeléssel, ami legtöbbször egy érzelmileg elérhetetlen szülőtől ered.
A „jó hír” az, hogy ez hatalmas ösztönző erő, hogy az önismeret és önkiteljesítés útján járhassunk! Nem kaptad készen az önbizalmat, de igazából ezt senki nem kaphatja kívülről: a gyakorlatban, a tettek mezején kristályosodik ki, mi a valódi és mi nem az.
Legbelülre hallgatózva mindig érezheted, hogy a Lelked azt súgja, egyedi és értékes vagy. Olyasmit adhatsz a világnak, ami csak Általad önthet formát. Légy bátor, merj látszódni, mutasd meg, ami Belőled születik!

2. ENGEDD MEG MÁSOK LÁTÁSMÓDJÁT! 

Alapvetően igaz, hogy „több szem többet lát”: a nézőpontok és kifejeződési módok sokfélesége tápláló, inspiráló és fejlesztő. Ha arra gondolsz, milyen jó érzés Neked szabadon tapasztalni, máris segít, hogy elfogadd, másoknak is az. Még akkor is, ha esetleg nem értesz egyet a véleményükkel vagy ők a Tieddel. Mások látásmódja és az egymással való kommunikáció – ha a jóindulat és építő szándék jelen van – mindannyiunkat gazdagít és emel.
Ez is olyasmi, ami nem megy egyik napról a másikra. Régi, zsigeri szinten rögzült megszokásokat, félelmeket, bizalmatlanságot felülírni nagy kaland, de megéri! 

3.  NE VEDD KÉSZPÉNZNEK A VÉLEMÉNYEKET!

Tudod, sokan szeretnék, ha valaki megmondaná a tutit, de minden „objektív vélemény” illúzió. Minden ember a saját szűrőjén keresztül lát és ezer dologtól függ, hogy adott pillanatban mit érzékel igaznak.
Ha nem megmondó-embereket és kőbe vésett igazságokat, hanem a Valódból születőt keresed, akkor magadhoz kell hűnek és őszintének lenned. Akár alkotásról, akár bármi másról van szó az életedben, ki ismerhetné jobban, mélyebben azt, aki vagy, mint Te magad?
Tanulj meg bízni az intuíciódban, támaszkodj minél többet erre a belső forrásra és minden tekintetben egyre több csodát élsz majd meg! 


4.  KÜLÖNBÖZTESD MEG A KONSTRUKTÍV KRITIKÁT A TERMÉKETLENTŐL! 

Amikor valaki kritikát fogalmaz meg az alkotásoddal, viselkedéseddel vagy cselekvéseddel kapcsolatban, figyeld meg, hogy elsősorban Róla szól az, amit mond vagy Téged támogat?
Nem mindig könnyű ezt megkülönböztetni, főleg akkor, ha érvényesnek fogadtunk el olyan szabályrendszereket, melyek folyamatos diszharmóniát keltenek bennünk.
A megoldás, hogy kilépsz a kapcsolati játszmákból – s ha az illető nem „jön” Veled, magából a játszmás kapcsolatból is érdemes! Merj tisztán látni és nemet mondani azokra az emberekre, akik személyedben kritizálnak, akiknek sosem lehetsz elég jó! Találj olyan támogató közegre, ahol a helyeden lehetsz, mert ilyen mindenkinek jár!
A megkülönböztetés finomabb – és az önismereti úton elkerülhetetlen – szintje, hogy a saját elmédből érkező hangokat is meg tudd különböztetni. Hagyj fel a destruktív, önmarcangoló mintákkal, fedezd fel újra azt, ami természetes: hogy szerető és támogató módon állsz önmagadhoz!

5.  MERJ VÁLTOZNI!

„Nem a világ a sebed, az én ilyen vagyok az” – írtam a kötetben szereplő, Világ című versben. Amíg ragaszkodsz ahhoz, hogy Te valamilyen vagy, másmilyen pedig nem lehetsz (és ugyanezt másokról is kiállítod), szükségszerűen újragenerálod a szenvedést. Felsorolni sem tudnám, mennyi örömteli változást köszönhetek a más látásmódok, netán kritika hatására elinduló benső folyamatoknak. A kulcs itt is az, hogy belülről kifelé változzunk és változtassunk, ne magunkra erőltetve valaki más nézőpontját vagy elvárásait, hanem a lelkünkből vezérelve!
Ahogyan egyre inkább megtanulunk így tenni, megtapasztaljuk, mit jelent együtt-áramlani a - bennünk és a világban egyként ott lüktető - élettel. 
Ez a boldogság, a szabadság és a fejlődés természetes létállapota. Élvezd! :)


Ha tetszett és adott az írás, örülök, ha kifejezed!

Ezek pedig Felszabadító Kreatív írás online kurzusok, melyekre egyaránt jöhetsz az alkotói kiteljesedés vagy az önismeret szándékával.


© Csendvirágok 

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdonát képezi. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

A felhasznált fotók nyilvános megosztó jogtiszta képei.