Művészet és önismeret. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2020. február 28., péntek

MEGJELENT A CSENDVIRÁGOK KÖTET!


Kedves jelenlegi vagy leendő Olvasóm!

Nagy örömmel osztom meg Veled a hírt, hogy megjelent a Csendvirágok kötet!
48 verset és 7 novellát tartalmaz, melyek mindegyike a magunkra ébredés, a Lélekből fakadó, örömteli cselekvés és a nyugalom erejét közvetíti.

Kívánom, hogy találj rá és legyen Számodra is kísérő, hazahívó szó, mely a Valóságról üzen, gyönyörködtet és inspirál a mindennapokban!


N'alika: Csendvirágok


Különleges könyvet tartasz a kezedben, kedves Olvasó: e versek és novellák szavakból szövődtek ugyan, mégis olyasmire mutatnak rá, ami túl van a szavakon.

Ki vagy te valójában? Mi végre tapasztalsz itt, a Földön? Mit jelent otthon lenni magadban?
Lélekutunk tudatosságunk fejlődése révén tárul fel, melynek fontos tapasztalásmódja a meditáció, ám ugyancsak páratlan lehetőséget nyújt rá a művészet.

E szövegek segítenek elcsendesülni, ha pedig olvasás közben kész vagy a szavakon túlira – Önmagadba – figyelni, a Csendvirágok számodra is kinyílnak, s a fenti kérdésekre nem kívülről érkező válaszokat kapsz, hanem Lelked üzenetét érezheted meg.

© N'alika, 2020

Borítófotó © Schäfer Zsófia

Kiadta az Underground Kiadó Kft.



Az első visszajelzések a könyvről


Csodálatos könyv, teli szívmelengető és perspektívatágító versekkel, novellákkal! Nagy szeretettel ajánlom! 
− Krisztián  

„Nagyon-nagyon vártam ezt a könyvet, hogy megérkezzen hozzám! Csodálatos, ahogy N'alika játszik a szavakkal! A versek a novellák… egyszerűen szavakba öntenem nehéz, hogy mit is gondolok róla. A lelkemhez szólt minden egyes mondata, ríme! Felnyitja az ember szemét, szívét megnyitja és elgondolkodtat!
Vegyétek kézbe ti is és olvassátok!” 
− Tünde 

„A verseiddel feküdtem és keltem. Nagy mélységek és magasságok... ahogy írtad is ... nagyon közel állnak hozzám, tartalmilag és formailag is. Most a novellák olvasása következik. Nagyon jó, hogy megszületett a kötet, várom a folytatást. Nagyon értékes, amit csinálsz, amit adsz. Áldás!” 
−  Judit 

„Valahogyan egy lágyság érződik ezekből a sorokból, amely gyógyító, elfogadó és megnyugtató számomra. Mindig rácsodálkozom újra és újra, hogy a szavaknak milyen ereje van. Köszönöm, hogy olvashattam.” 
−  Edit 

„Én is ajánlom! Napindítóként olvasom, ahol kinyílik. Érzem, ahogy visszahat a napomra. Köszönöm szépen!” 
− Éva

„A köteted a távolba, mégis oly közelre repített! A Csendes dal a himnuszom, az Idő az otthonom, Gaia meséje pedig egy ízig-vérig teremtéstörténet. Antaro meséjét megkönnyeztem, Petit a szívembe zártam, Aziza valahol én (is) vagyok, Darío meséje tanít, Szibillát (nem csak a Facebook-részletből) ismerem... Majd Veled és az Utazóval utaztam, karon fogtatok, együtt suhantunk. Mi minden van Benned! (Kalap le, meghajol. :)) 
A narancsbőr, kávéban kardamom, tágra nyílás, burok-hullatás, karneolfényű délutánok táncával pörgök-forgok, alámerülök és lebukom az írásaidba, és ott lelek nagy korty életet adó levegőre. 
Köszönöm, hogy enyém lehet ez az élmény, csodás a köteted! Szívbemarkolóan felemelő, csilingelő öröm-Forrás!”
− Evelin



Megrendelés


A könyv ára: 2.290 Ft

  • Előre utalás után, házhoz szállítva:  2290  Ft + 420 Ft = 2710 Ft
  • Utánvéttel Foxpost csomagautomatába: 2290  Ft + 1289 Ft = 3579 Ft
  • Utánvéttel házhoz szállítva: 2290  Ft + 1789 Ft = 4079 Ft





(A képre kattintva nagyobb felbontásban olvashatod a részletet!)




2020. február 24., hétfő

Könyvajánló: JONATHAN LETHEM – ÁRVA BROOKLYN

New York hétköznapjai a rozsdás szegénynegyedektől az átlag középosztálybeli utasokkal teli metrón át az elképzelhetetlen luxusig; kisstílű gengszterek és nagy halak, szeretetéhes, de túlélést tanult árvák és elkötelezett zen buddhista gyakorlók. Szendvics, Prince, tikkelés és minden idők egyik legkevésbé rátermett, mégis zseniális detektívje. Összefoglaltam? Nem biztos. :)

Jonathan Lethem regénye 1999-ben jelent meg, magyarra először 2001-ben fordították és Edward Norton adaptációjának köszönhetően tavaly újra kiadták. Imádtuk a filmet és bár tudtam, hogy Norton a könyvnek csak egy részét használta fel, meglepett, milyen mértékben rugaszkodott el az eredetitől. A regény mindenesetre alanyi jogon is csúcsszuper, melegen ajánlom az ínyenc olvasóknak-íróknak, azt is mindjárt elmondom, miért.

„Pattanásig feszülök. Ernyedten lógok. Egész életemet ez a két állapot határozza meg, csak épp nincs köztük semmi átmenet. Igazából egyetlen szónak kéne erre lennie: feszesernyedt. Légzsák vagyok a műszerfalban, rétegesen behajtogatva, várva a pillanatot, amikor végre felrobbanhatok és szétrepülhetek, betöltve az összes létező teret.” – 295. o. 

A 2000-es amerikai kiadás borítója

Rég’ olvastam krimit, nem is vagyok a műfaj nagy rajongója (egyébként a mozikban talán még elcsíphető legújabb Agatha Christie-parafrázis, az extra-csavaros Tőrbe csalva nagyon szórakoztató volt), az Árva Brooklynban megidézett film noir-okat pedig kifejezetten szeretem.
Tudod, ez az a filmműfaj, amit a detektívregények egy csoportja ihletett (+ a német expresszionizmus stíluselemei: kontrasztos világítás, közelik, sötét terek, sziluettek), még az 1940-es években. Általában egy nyomozás áll a középpontjában, a rejtély kutatója pedig - azon túl, hogy ballonkabátot és/vagy keménykalapot visel és sokat dohányzik :) - kicsit hasadt, kicsit antihős-figura, mégis drukkolunk neki. 
Lethem-től azonban egyáltalán nem tipikus krimit kapunk: a műfaj számára sokkal inkább apropó, melynek kliséit és az azokkal való játékot arra használja, hogy valami sokkal fontosabbról meséljen. Hogy miről? Emberi mivoltunk összetettségéről - viszolyogtatóról és szépről, fájdalmasról és megnevettetőről, esendőségről és erőről -, belekóstol(tat)va abba is, hogyan működik, ami mindezt összefogja: a tudatunk. Sőt, egy kicsit még abba is, milyen is igazából magának a tudatnak természete! ;) Irodalom ez a javából - egy zsáner köntösében (a film noir-ok és főleg az ezek alapjául szolgáló hard boiled krimik stílusában), azt minduntalan ki is forgatva. De úgy is mondhatnám, hogy a krimit a tudatáram-regénnyel keresztező, különösen izgalmas, emlékeinkben nyomot hagyó próza.

Ennek a hatásnak a kulcsa, az abszolút jolly joker pedig a narrátor és főhős, Lionel Essrog. Tulajdonképp’ egyedül őt és a belőle kiinduló viszonyrendszert tartotta meg Norton is a filmjében, a cselekmény viszont legalább 80%-ban teljesen más, és amellett, hogy nagyra értékelem az ő társadalmi érzékenységét és a klasszikus drámai dinamikát, amit ehhez az alaphoz hozzátett, Lethem regénye sokkal fordulatosabb cselekményszövésű, sokkal humorosabb, a politikai szál és olvasat helyett pedig ott a spiritualitás, ami viszont a filmből teljesen kimaradt.

Szóval van egy Tourette-szindrómás akcióhősünk, egy Tourette-es, kényszeres magánnyomozónk – ezek a kifejezések már önmagukban is oxymoronnak számíthatnának így együtt. Hisz’ hogyan lehet hatékony egy olyan figura, aki nem csak nem ura a saját elméjének (ettől még csak-csak, mert nyugi, mások sem annyira! :)), de a kimondott szavainak és viselkedésének sem.

„– Örülnék, ha felhívna – Portárs! Korpás! Tortás! – ha bármi furcsát lát.
– Maga elég furcsa – mondta komolyan.
– Ha valami furcsát lát. Rajtam kívül.” –
157. o.
Lionel-ben az a rabul ejtő (és ezért nem tettem le a könyvet a pszichésen inkább megdolgozó első 40-50 oldal után, hogy aztán már végig vigyen magával), hogy teljesen transzparens. Őszinte. Nem csak mint elbeszélő az, hanem aktív cselekvőként is, és ebből a kondicionálhatatlan – vagy alig kondicionálható – energiából egy végülis kontrollálhatatlan erő válik a cselekményben. Lionel nem egy nevető harmadik vagy egy körmönfont zseni, hanem az a játékos, akit leginkább a Tarot 0-ás kártyájával, A Bolonddal azonosíthatnánk (akit/amit a 22-es számmal is jelölnek, afféle „alfa és omegaként”): ő a látszólag őrült, a kaotikus, a szeszélyes, a bohóc, akinek viszont a szíve tiszta, és ez vezeti őt, pillanatról pillanatra.


A 2019-es új, magyar kiadás a Gabo-tól, a film plakátjával

„Bizonyítéka voltam az élet kiszámíthatatlanságának, otrombaságának, fájdalmasságának, életnagyságú modellje saját dilis szívének.” – 71. o.
A regény egyébként főként a 90-es évek Brooklyn-jában játszódik; itt nő fel a négy „Minna-fiú”, Lionel és társai, akik árvák és senkik, mígnem egy furcsa, anakronisztikus alak (kisstílű bűnöző, de a Marlowe-féle detektívek – a lá Humphrey Bogart - szerepébe vágyó) Frank Minna a szárnyai alá nem veszi őket. (Bruce Willis telitalálat volt a filmben erre a karakterre!) A fickó apafigura és példakép a számukra, az egyetlen kötődés, ami őket is láthatatlan szálakon kapcsolja össze egymással és belépőjük a normális(nak hitt) társadalomba.
Amikor Minnát meggyilkolják, Lionel szinte megszállottan kezd el nyomozni a tettes után; ő, aki Tourette-je és "járulékos kényszerei" mellett a gyásszal is küzd, meg úgy általában véve a valósággal. De hideg femme fatale-lal, hősünkhöz meghitten kapcsolódó naivával, nagyágyú és ügyetlen maffiózókkal, gyűrött és ostoba zsarukkal, titokzatos buddhistákkal és mindenféle csavarral is szolgál a történet. Talán nem annyira agyafúrt módon, mint egy hasonszőrű Raymond Chandler-klasszikus, de a „semmi sem az, aminek látszik” érzetünk megvan, mire a végére érünk.

Lethem könyvében a  legjobb  az a tükröztetés, amit az elbeszélő-főhős, illetve maga a Tourette-szindróma és az író, valamint a valóságot értelmező tudat között eljátszik / megmutat.
De a regény egész szövete - nyelv, tér, idő, zene - magán hordozza ezt a sajátosságot: mintha egy belső felfedezőúton járnánk. Hisz' végső soron minden, amit tapasztalunk, a szemlélődő tudaton belül létezik! ;)

 „Elég gyakran általánosítok, de a nyomozók már csak ilyenek. (’A kaliforniai házakon körülbelül az egyetlen hely az elülső ajtó, ahol nem lehet erővel behatolni. – Marlowe, Hosszú álom) És a krimik mindig tele vannak mindiggel: a nyomozó fáradt, szúrós tekintetével körbenéz a dolgok romlott állandóságán, és elbűvöl bájosan nyers általánosításaival: mély, igaz, állandó vagy példaértékű – valami. Na persze. Láttunk már ilyet. Nekem elhihetitek.
Természetesen az általánosítás is a Tourette egyik formája. A világ megérintésének, kezelésének egyik módja, hogy bevonjuk valamilyen magyarázó nyelvvel.”-343. o.

Mindehhez még „hab a tortán” a sokrétű érzékenyítés - az árvaság motívumától az erkölcsi fejlettség kérdésén át a Tourette-ig. Eleve már az is különleges élmény, hogy egy másképp működő aggyal és idegrendszerrel élő ember szemszögéből láthatunk (illetve ezt idézi meg az író), bár számomra - ahogyan az autizmus kapcsán, úgy a Tourette és a kényszerbetegség kapcsán is – egyértelmű, hogy ezek a mechanizmusok egy átlagosan működő elmében is jelen vannak, csak másfajta hangsúlyokkal és fékekkel, másfajta struktúrába rendezetten; így van az egészben valami tényleg mélyen emberi.

A regényt elsősorban az intellektuális humor kedvelőinek, érzékeny könyvbolondoknak, no meg prózaíróknak és íróként fejlődni kívánóknak ajánlom! ;)



**

Jonathan Lethem: Árva Brooklyn (Motherless Brooklyn, 1999)

Magyar kiadás: Gabo Könyvkiadó és Keresk.Kft., 2019
Fordította: Bart Dániel
349 oldal, puhakötés

Nálam: 10/9,5 - Abszolút újraolvasós, annyira jó meglátásokkal, stílussal, párbeszédekkel és jelenetekkel és eszméletlen humorral, hogy nehéz volt kiemelnem csupán néhány szövegrészletet. Annyi, hogy nálam egy lépésre vagy kisebb ugrásra van a még merészebbtől, még transzformatívabbtól, ezért a 9 vagy inkább 9,5 pont. :)

A könyv adatlapja a Moly.hu-n.


**

Szeretnél értesülni az új bejegyzésekről és rendszeres extra tartalmakat kapni?




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon  felhasználni tilos! A műből idézett szövegrészletek az adott szerző, fordító, illetve kiadó szellemi tulajdonát képezik; a szövegek forrása megjelölve. 

Az illusztrációként felhasznált fotó hivatalos könyvborító.

2020. február 19., szerda

Vers: KONZISZTENCIA

Örök szabadság:
feláldozni a képet,
ki egykor voltál.




*divenire (olasz) = folyamatos változás :)


**





MEGJELENT!


A fenti új haiku ugyan nem, de további 48 verset és 7 novellát olvashatsz a 2020 februárjában megjelent Csendvirágok kötetben

További információért és a megrendelésért kattints ide!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blog bejegyzésének belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Borítófotó © Schäfer Zsófia

2020. február 13., csütörtök

Vers: MEGÁLL, MOZDUL

Megáll... figyel... beszív... kifúj...
létezik... nem azonosul.

Az otthonlét: tiszta tudat,
anyagban élsz, mégsem az vagy.

Határtalan, örök, Való:
beszél a csend, hallgat a szó.

Megáll... figyel... beszív... kifúj...
létezik... és mozdul, mozdul!

Az otthonlét: tiszta tudat,
formát öltve is szabad vagy.

Határtalan, örök, Való,
Benned a csend - mesél a szó.



**





MEGJELENT!


A fenti régi-új vers ugyan nem, de további 48 vers és 7 novella szerepel a 2020 februárjában megjelent Csendvirágok kötetben

További információért és a megrendelésért kattints ide!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blog bejegyzésének belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Borítófotó © Schäfer Zsófia

2020. február 6., csütörtök

Filmajánló: KISASSZONYOK

Annyira örülök, hogy megajándékoztam magam ezzel a filmmel – „én-időm” részeként moziztam, azt éreztem, ezt nagy vásznon kell látnom és megint nem csalt az intuícióm! :)
Először is: bármennyire is tudjuk, miről szól az ezerszer feldolgozott történet és bármennyire is szívünkbe zártuk mondjuk az 1994-es adaptációt Winona Ryder-rel, Christian Bale-lel, Claire Danes-szel meg a többiekkel, engedjük el bátran esetleges előítéleteinket! Greta Gerwig újat mond, újszerűen mesél és olyan érzékenységet és mélységet visz Louisa May Alcott - egyébként is érzékeny és mély, de azért ma már részben régimódi, 1868-as regényébe -, ami az ő egyéniségéből és egyedi látásmódjából fakadó plusz. Úgy nyúlt a kiváló alapanyaghoz, ahogyan kell: mintha egy saját művet írna; egyszerre hatalmas megbecsüléssel és hatalmas merészséggel! Ráadásul mostani korunk kollektív folyamataira is nagyon tudatosan reflektál, míg a korábbi feldolgozások inkább ösztönösen tették ezt.




Az első, rögtön szembetűnő húzás, hogy Gerwig szakít a lineáris történetmeséléssel – és hurrá, hogy megteszi! –, az ő Jo March-át már New York-ban élő, tanítóként és íróként pénzt kereső fiatal nőként látjuk, aki eltartja a családját, hogy aztán erről a kiindulópontról szétágazva végig két szálon fusson a cselekmény. A Kisasszonyok egyszerre felnövés-történet és romantikus dráma, ez az adaptáció pedig a mű több karaktert is végigvezető fejlődésregény-jellegét is sokkal markánsabban kiemeli.
A múltbeli és jelenbeli, párhuzamos történetek folyamatosan párbeszédben állnak egymással (ahogy Alcott regénye és Gerwig értelmezése is, sőt, egy ponton túl: a fikció és a valóság!), úgyhogy messze nem arról van szó, hogy újra felmondják nekünk az ismerős leckét női sorsokról, önfelvállalásról, nővéri szeretetről és emberségről, hanem alkotói-befogadói szempontból is olyat kapunk, ami izgalmas és megmozgató. Mint amikor önismerettel foglalkozva egyszerre keressük magunkat a múltban és a jelenben, feltéve a kérdést, mi az igazi belőlünk, és az elvesztett - vagy egyszerűen csak megváltozott - dolgok után mi marad meg egyáltalán, hogyan tudjuk (újra)definiálni magunkat. A fikció és valóság egymásba játszatása is bámulatos, de erről nem akarok többet mondani. :)

A sztorit csak felidézni szeretném, a lehető legrövidebbre fogom, annak ellenére, hogy valószínűleg sokan ismeritek (ennél az írás és irodalom filmes megjelenítéséről szóló válogatásnál is beszélgettünk róla), mégsem akarok spoilerezni, mert jellegzetesek a fordulatai.
Dióhéjban: négy lánytestvér, az őket egyedül nevelő édesanyjuk, amerikai polgárháború (ahol az édesapjuk harcol), szegénység és gazdagság, női életutak és lehetőségek, kitörni akarás és kiteljesedés, kinek-kinek a maga módján. És persze a művészet! Az önkifejezés kalandja írásban, színpadon, festészetben, zenében – és a kérdés: nőként ez hogyan lehetséges?




Greta Gerwig már rendezői debütálásában is Saoirse Ronan-nal dolgozott és olyan ez a rendezői-főszereplői kémia, ami tornádót generál, eszméletlen dinamikus, üdítő, ugyanakkor káoszhoz semmi köze: meghaladja, felemeli azt. Az egész filmre jellemző ez az erős kémia és a „káoszból harmónia” effektus.  Nem szeretem ezt mondani, mert a művészetben igazából nincsenek nemek, de ez egy igazi női film és ezerrel kikívánkozik belőlem, hogy rengeteg ilyen tehetséges női művészre lenne szükség a reflektorfényben is, kár, hogy Greta Gerwig-et egyfajta díszpintyként hordozzák körbe Hollywood-ban, mint anno Sofia Coppolát, mondván, „van nekünk női rendezőnk, látjátok!” De legalább… mert tényleg megérdemli a méltatást. Bár jegyezzük meg, hogy pont a legjobb rendezés Oscarjára nem jelölték (míg a legjobb filmre és forgatókönyvre igen; fun fact: párjával, a Házassági történetet jegyző Noah Baumbach-hal „Oscar-riválisok” és ugyanígy jártak, 6-6 díjra jelölték őket, de a rendezőire egyiküket sem) – pedig mindenekelőtt rendezői bravúr az a gyönyörűség, amit látunk. Minden és mindenki, tényleg minden apró részlet a helyén van, egyenesen kiváló, de ennek a mozinak szíve-lelke van! Gerwig úgy fogja össze az egészet, a múltat-jövőt, gyermek- és felnőttkort egymásba játszató cselekménytől a parádés szereposztáson át az összetetten megkoreografált, sokszereplős jelenetekig, mint egy gondos, figyelmes, szeretettel tápláló édesanya. (Fun Fact 2: a forgatás idején valóban várandós volt, kisfia a márciusi utómunkálatok vége után szinte azonnal megszületett – szépen együtt áramlott vele! :))




Az új Kisasszonyokban az a legjobb, hogy bár megőrzi az eredeti figurák és mondandó archetipikus rétegét is, süt belőle a valódiság és eredetiség. Imádtam Saoirse (egyébként is nagy kedvencem, a színésznő és a karakter is) Jo-ját, de legalább annyira Florence Pugh-t Amy szerepében, a titkos favoritom azonban egyértelműen Laura Dern Marmee-ja! (Ó, és mennyire bírom az ilyen apró nüanszokat, hogy például az ő ruháinak színeiben az összes lány meghatározó színe szerepel.)

Mindennek értelme van, minden tapasztalat és tapasztalásmód a helyén van, az életünk értékes és jelentőségteljessé tehetjük. Az önmegvalósítás és az örömteli kapcsolatok között nem kell választanunk, és egyáltalán nem kell megalkudnunk, mert a mi, egyéni utunk – amennyiben szeretetből fakad! - teljes és tökéletes lesz úgy, ahogy van. Számomra ezt az üzenetet adta a film, és ahogy a múltkor az Árva Brooklyn-t dicsértem és a ’19-es év meglepetés-legjobbjának neveztem, örömmel teszem mellé a Kisasszonyokat is. Nézzétek meg, felemelő!
A Kisasszonyokat január 30-ától játsszák a magyar mozik. Bónuszként pedig itt egy érdekes videó, melyben a négy legfontosabb filmes adaptációt hasonlították össze, olyan szempontból is, hogy hogyan változtak a nőtípusok és a női léttel, női szerepekkel kapcsolatos mondandó a négy korszakban!

**

Kisasszonyok (Little Women, 2019)

R: Greta Gerwig

Nálam: 10/10







© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. 
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók hivatalos filmplakátok, a film sajtóanyagából származó képek, illetve nyilvános megosztók jogtiszta fotói.

2020. február 5., szerda

Önismeret & alkotás: HOGYAN MOTIVÁLJAM MAGAM? – A valódi kitartás kulcsai

Januárban Élet-hívatás kurzust tartottam egy csodás 15 fős csapatnak, és nagyon élveztem a beszélgetéseket Veletek!
A kérdéseitekből szemezgetek, elsőként egy olyan témát kiemelve és blogbejegyzés formájában is megvilágítva, ami iránt általában is sokan érdeklődtök: a kitartásét, úton maradásét. 

„Rájöttem, hogy nem tudom magam motiválni. Amiket felírtam a motivációs listához, azok nem igazán motiválnak engem. Itt elakadtam. Nálam az szokott beválni, hogy ha érzem, ég a talpam alatt a talaj. Az a típus vagyok, aki utolsó nap tanul a vizsgára, vagy aznap reggel... akkor tudok összeszedett lenni. Nem működik, hogy jutalmazom magam, mert valójában úgyis folyton ezt teszem az alacsony önbecsülésem kompenzálására. Hiába mondják, hogy a célok elérése motiváló, és ha nem motivál eléggé, akkor nem az igazi célod... ez nekem sántít. 
Ez a félelem motiváltság, amit fent írtam, kockázatos dolog, nem hiszem, hogy ezzel kellene motiválnom magam. Vagy tudom ezt valahogy kevéssé veszélyes formában alkalmazni?
Hátha tudsz egy másik nézőpontot, jó ötletet adni ebben a témában!”

A fenti, nagyszerű kérdés hatására megfigyeltem, mit is jelent számomra a motiváltság és a személyesben alighanem valami univerzálisat is felfedeztem, mert erre jutottam: a szabad önkifejezés örömét. :) Egyrészt tehát akkor vagyok motivált (és szerintem a szó valódi értelmében mindannyian akkor vagyunk azok), ha öröm (életöröm, Léleköröm) van abban, amit csinálok, sőt: abból indul ki!

Azt tapasztaltam, hogy a célok kevésbé vagy máshogyan, legfeljebb rövidtávon és nem a lényeget tekintve motiválnak. Persze szükségesek az úton, de ezek elé is oda tennék valami mást: a szándékot. Azaz a "mit elérni?" elé a "milyen szándékkal, miért tenni?"-t!

Visszatérve az örömre, az örömteli önkifejezésre: ennél nagyobb - és tartósabb - motiváció, minthogy örömből és örömmel tesz az ember valamit, szerintem nincs.
Van azonban egy másik faktor is, hisz' "szabad önkifejezést” emlegettem. Az önmagunkban való kételkedés bizony felül tudja írni a természetes örömérzetünket.

Szóval ne bonyolítsuk túl, önmagunk elszabotálásának alapvetően két oka van:


1.)   Olyasmit csinál az ember, ami nincs vele összhangban. Nem esik jól, ezért halogat, ezért nehéz kitartania. A megoldás / feloldás, hogy egyszerűen nem kell erőltetni. Viszont merni kell beleállni abba, amit tényleg örömmel jön! (A "de a körülmények nem engedik" kitételre lejjebb mondok még valamit!) 
2.)  Megvan már, mit esik igazán jól csinálni, mi van a Lelkünk hívásával összhangban, de a magunkban való kételkedés miatt blokkoljuk. Mondok egy példát: imádtam írni gyerekként, ösztönösen is jött a készség, a tehetség, aztán kamaszkorban letörtek a szárnyaim és nagyon erősen elkezdtem alárendelődni az engem ért hatásoknak, tekintélyeknek, más embereknek. Frusztrált voltam, így nehezemre esett újra kezembe venni a tollat, halogattam, pótcselekvésekbe, függőségekbe menekültem (máskor meg pont az írás volt a kényszer, a függőség természetéről itt írtam.) Ami segített, hogy az öröm és szabadság iránti vágyam, az erőre kapás vágya felülírta a kételyeket. Másik hivatásomnak, a tanításnak is egyre tágasabb és megfelelőbb teret adva, folyamatosan tettem egyik lépésem a másik után. Ahogyan ebben a videóban is beszéltem róla, az évek során a tartalom folyamatosan érlelődött és a forma is folyamatosan változott. 



Ahhoz, hogy kellőképpen tudd motiválni és az úton tartani (a TE utadon!) magad, elsősorban az önismeret és a számodra igazi, önazonos létezés iránti elkötelezettség kell.
Amire az elhívatottságot érezzük, a Lelkünk vágya, nem olyasvalami, ami hiányozhatna belőlünk, vagy ne tudnánk benne „jók” lenni!

A körülményeinken pedig csak akkor tudunk változtatni, ha megértjük: senki más nem hagyhatja jóvá helyettünk, amit teszünk! Ha esetleg olyan emberek vesznek körül, akik folyamatosan abban erősítenek meg, hogy ami Belőled fakad az nem megfelelő, akkor nem olyan környezetben vagy, ami Veled összhangban lenne!
Ha a magadban való kételkedés megszűnik, a környezeted is változni fog. Ez tűnhet ijesztőnek, de valójában ez a dolgok rendje.

Amikor önazonosan nyilvánulsz meg, akkor természetes, hogy odaadó vagy, lelkes vagy, határozott és kiállsz mindazért, amit belül igaznak érzel. Így hát, ha motivációt szeretnél adni magadnak, akkor érdemes abban gondolkodnod, mivel tudod erre emlékeztetni magad.
Lehetnek ezek élmények, felismerések, olyan érzeteknek az emlékei, amikor nagyon összhangban voltál magaddal, vagy olyan zenék, videók, filmek, idézetek, verssorok, amiket egyfajta útjelzőkként választasz magadnak. Utána aztán valószínűleg elengeded majd őket, addig nyúlsz hozzájuk, míg szükséges.

Volt egy idézet - nem is emlékszem, kitől származott, most pedig nem találom -, de valahogy így hangzott: "mélyen hiszem, hogy a világ nem a szenvedés-tengely körül forog, hanem az öröm élteti". Ez nekem például annak idején sokat adott, megérintett és motiváló volt. Utána egyre inkább a saját felismeréseim vezettek egyfajta esszenciaként, de két dolog nem változott, és - amennyiben nem egy mások által kitaposott úton jársz, hanem saját magad(ét) kívánod megvalósítani -, ezek afféle kulcsok:


1.) Figyelni a bennünk lévő Érzésre. (Nemcsak az érzelmekre, ezért írtam nagybetűvel - inkább azokon túl vagy azok mélyére. Önismeret, őszinteség, önazonosság, a Lélek hívása – így vagy úgy, de ez minden kurzusomban, a kifejezetten íróiakban is ott van alfa és omegaként!) 
2.) Merni lépni, menni.  Ahogy fentebb is utaltam rá: a forma, az eszközök, a kapcsolatok, a lehetőségek, minden, de minden a megfelelő módon és időben megjelenik! De csak akkor, hogy ha mozgásban vagyunk, ha együtt (egyként) áramlunk az Élettel. 

És bizony: le lehet vetkőzni az alacsony önértékelést is, de igazi ez csak akkor lesz, ha belülről töltődünk fel szeretettel, önbecsüléssel... és milyen csodás, hogy ezt megtehetjük! :) Mert valóban mindenünk megvan hozzá!

Kitartást, felszabadultságot és sok örömöt kívánok minden útonjárónak, bármi is az, ami igazi lelkesedéssel jön Belőletek!

Szeretettel:

N'alika


**


Csendvirágok Facebook-oldalát itt kedvelheted, ez pedig a Felszabadító Kreatív írás Fb-oldala.

(Ha szeretnéd megkapni a frissítéseket, a követési beállításoknál érdemes 
a "Megjelenítés elsőként"-et választani - egyszerre több oldalt is lehet így követni!)

Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel - 2-3 hetente, általában extra tartalmakkal küldöm!


💗



 © Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdonát képezi. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

A felhasznált képek saját fotók nyilvános megosztóról származó jogtiszta képek.



2020. február 3., hétfő

Filmajánló: ÁRVA BROOKLYN

Az év eleji időszak a díjkiosztók szezonja, gyakran ilyenkor tudok megnézni olyan filmeket, amiket tavaly év végéig bemutattak, de nálunk nem játszottak a mozik (vagy nem jutottak el a városunkba). Ha korábban nem, akkor általában ilyenkor akad legalább egy, ami kedvenccé válik és simán rámondom, hogy az előző év legjobbja volt. :) ’17-ben és ’18-ban ezt két echte művészfilm - ráadásul egyazon rendező, Luca Guadagnino két alkotása -, a Szólíts a neveden és a Sóhajok érdemelte ki nálam. Io-val közös „éves kedvencünk” a 2014-es Csillagok között óta nem volt és el is mondtuk párszor, mennyire hiányoljuk az igazi kultfilmeket.

Nos, ha valakiről színészként elmondható, hogy kultfilmekben utazik, az bizony Edward Norton!  Két egészen felejthetetlen, a mi generációnk számára biztosan meghatározó moziban alakított óriásit, az Amerikai História X-ben (1998) és a Harcosok klubjában (1999), de szinte minden egyes szerepében kiemelkedő volt. Joaquín Phoenix kvalitásaihoz hasonlóan régóta csodálom az átlényegüléseit, pedig ezek nem mindig látványosak, gyakran egészen finom rezdülésekből építkeznek, mint például debütáló alakításában, a Legbelső félelemben vagy nemrég a Birdman-ben. Azért az nagyon feltűnő, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben jóval kevesebbet láthattuk őt a vásznon, mint azelőtt, saját rendezése, az egyébként általa is írt Ég velünk! című romantikus vígjáték is majd’ húsz éve készült. Cseppet sem vált hátrányára, hogy hátrébb lépett Hollywood darálójától (és hogy nem is passzolt az új típusú kasszasikerekbe – azért megpróbálta a Hulk-kal, de gyorsan lecserélték), az viszont több mint nagyszerű, hogy 50 évesen elkészítette – filmre írta, rendezte, „producerelte” és eljátszotta – ezt a csodát.




Rögtön azzal kell folytatnom, hogy az Árva Brooklyn egy olyan csoda, amit kevesen fognak észre venni és a helyén értékelni, de ezt a film körüli interjúit olvasva úgy látom, Norton nagyon is jól tudta. Csúcs, hogy így is bevállalta és bevállalták vele együtt színésztársai, Gugu M-batha Raw-tól Alec Baldwin-on és Bruce Willis-en át Willem Defoe-ig, és egész nagyszerű csapata, beleértve Thom Yorke-ot és Flea-t, akik dalt írtak a filmhez vagy a többször díjazott remek operatőrt, Dick Pope-ot. Jonathan Lethem regényét nem ismerem, de ami született, távolról sem szolgai adaptáció, inkább egy árnyalt és továbbvitt feldolgozás, melynek csak egyik eleme, hogy a cselekményt egy merész húzással a 90-es évekből az 50-es évekbe teszi át.  Ami miatt nem számíthat hatalmas sikerre az, hogy ennek a számomra egyébként oly’ kedves midcult filmkészítésnek manapság gyakorlatilag befellegzett. A korábbi potenciális célközönség felszívódott valahol a sorozatok világában, de a kiindulópont mindenképp a hollywoodi filmipar, ami az üres látványfilmek sulykolásával leszoktatta a nézőt a műfaj-centrikus, a zsánerrel mégis merészebben bánó, intellektuálisan és érzelmileg is megerőltetőbb, erkölcsi kérdéseket középpontba helyező művekről. Tavaly ilyenkor a Zöld könyv ennek egy szegletét taglalta csupán, de az ahhoz hasonló antirasszista dráma / dramedy vonulatban nincs semmi extra, szinte az egyetlen, ami megmaradt kötelező hollywoodi penzumként a midcult-ból, az Árva Brooklyn viszont egy jóval mélyebb és összetettebb, nagyívű alkotás.

Lionel Essrog (Edward Norton) egy New York-i magánnyomozó irodában dolgozik, afféle másodvonalbeli, mindenes zsaruként. Tourette-szindrómája miatt a kommunikáció nem az erőssége, a megfigyelő képessége és következtetései viszont zsenialitáshoz közelítik. Az egyetlen, aki nem nézi dilisnek és hisz benne, főnöke és mentora, Frank (Bruce Willis) gyilkosság áldozata lesz, Lionel pedig komfortzónájából kilépve saját nyomozásba kezd, hogy feltárja, milyen ügybe nyúlt bele és ki a felelős a haláláért. A szálak a város építészéhez és ingatlanfejlesztőjéhez, az egyfajta árnyékhatalmat megtestesítő Moses Randolph-hoz (Alec Baldwin) vezetnek, közben Lionel egyre közelebb kerül a színesbőrű, civil aktivista ügyvédjelölthöz, Laura-hoz (Gugu M-batha Raw), aki szintén kihagyhatatlan a képletből. Lassan minden összeáll, de vajon időben-e ahhoz, hogy ne legyenek újabb áldozatok?




A film hosszabb és lassabb is a mostani átlagnál, végig fordulatos és izgalmas, viszont felszínes figyelemmel nézve, illetve akciómozit vagy klasszikus krimit várva nem lesz élvezhető. Norton a film noir műfajához nyúl, mely műfaj eleve midcult, azaz a tömegízlést kiszolgáló, tipikus műfajfilmek és a nehezebben befogadható művészfilmek között valahol félúton helyezkedik el.
Órákig tudnék lelkesen magyarázni a film noir-okról, nagyon kedves műfajom, de rövidre fogva is annyit mindenképp kiemelnék, hogy az igazán fontos benne nem a hangulatos sötét nagyváros, a kontrasztos megvilágítású, cigarettafüstös sziluettek vagy a gyűrött ballonkabátos-keménykalapos nyomozók látványa, hanem az az összetettség, amivel egy jó film noir mind morálisan, mind intellektuálisan megmozgat bennünket, miközben a társadalmi működések mélyére ás.
A film noir-ban gyakran semmi sem az, aminek látszik, de az igazán izgalmas az, hogy miért nem az – és ezt a kérdést egy monumentális mozihoz méltóan kimaxolja Edward Norton.
Nyilván remek irodalmi alapanyagból is dolgozott, de a legnagyobb erőssége a filmjének a karakterekben rejlik. Valami egészen megejtő Lionel megformálása, de a többi szereplő és viszonyrendszer is tökéletesen a helyén van. A főhősökbe, Lionelbe és Laurába egyszerűen beleszeretünk, nem csak azért drukkolunk nekik, mert a fordulatos nyomozós-üldözős sztori miatt azonosulnunk kell, hanem mert emberileg érintenek meg bennünket. Míg Alec Baldwin karakterében és az egész társadalmi, politikai, gazdasági működésmódban kifejezetten a jelenbeli, késő kapitalista korunkra ismerhetünk.




Ezt a tükröt egyrészt fájdalmas nézni, másrészt azonban ez a film telis tele van emberséggel és szeretettel. És nagyon érződik, hogy azzal - és ebből fakadóan hatalmas odaadással - is készült! Összhatásában emlékeztetett tavalyi könyv-kedvencemre, az Ahol a folyami rákok énekelnek-re. Számos, árnyalatokkal vászonra rakott, mégis a teljesség igényével megfestett mellékszállal és szereplővel támasztja alá a központi karakterek dinamikáját és cseppet sem szájbarágósan, de egyértelműen rámutat: jó embernek lenni a döntéseinken múlik, nem azon, hogy – bármilyen szempontból – milyennek születünk vagy milyen traumák értek bennünket.

Engem ugyanakkor ez a film abban is megerősített, hogy elsődlegesen azt tartom már értéknek egy alkotásban, ha érzem, hogy az, aki ezt létrehozta, olyan tudati (lelki, erkölcsi stb.) minőségben létezik, amivel összhangban vagyok.
Tulajdonképpen mindegy, miről szól a történet, milyen műfajú a film, ez a – több mint „szerzői”, emberi! – attitűd jön át rajta.

Hálás vagyok ezért a filmért és biztos vagyok benne, hogy többször is meg fogom nézni. Ínyenceknek ajánlom, de legfőképp azoknak, akik nemes dolgokat keresnek - mert ha egy szóba kellene sűrítenem a sajátosságát, pontosan ezt mondanám rá: nemes.



**

Árva Brooklyn (Motherless Brooklyn, 2019)

R: Edward Norton

Nálunk: 10/9,5  - Újranézéskor is nagyon szerettük, de már nem adtunk rá tízest. Viszont időközben elolvastam a regényt, szuper jó, itt írtam róla!

IMDb adatlap.

Magyar feliratos előzetes. 




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. 
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók a film sajtóanyagában szereplő képek, hivatalos filmplakát, valamint nyilvános megosztók jogtiszta képei.