2023. június 27., kedd

Próza: ÁTKELÉS - Részlet A folyó Visszatérés című kisregényből

Futó ismeretségek, különös figurák, mint a Santa Maria Novella pályaudvaron Roberto, a lelkes brazil, aki minden nyelven tanul és beszél is egy kicsit, és egészen eksztatikus hangulatba jön, hogy végre egy igazi magyarral társaloghat. Néhány, talán épp most születő barátság és álomba illő újra találkozások más városokból ismert egyedül utazókkal. Elizabeth, az amerikai lány, akinek annyira tetszett Antony koncertje, Rómában szembejön velem; egymás nyakába ugrunk, döbbenten nevetünk és két órán át beszélgetünk, mielőtt ki-ki másfelé indul tovább. 

Antony and the Johnsons a bolognai Piazza Santo Stefanón, meleg nyári éjszaka, boldogság. Azért kétszer is telefonálok a koncert közben, annak a két embernek, akit a legjobban hiányolok innen – és az életemből. Persze azt is tudom, jó ez így, és minden rendben lesz.

Koraeste a gyönyörű Padovában. Több bicikli, mint amennyit Amszterdamban láttam, áhítat egy kis karmelita templomban, könnyű spritz olajbogyóval, és a táncórájuk után a csatornaparton pizzázó kedves fiatalok. 

Poggibonsiban várok a buszállomáson, nem tudom, mire, mert elment az utolsó járat. Tíz perccel korábban érkezett, ez is csak itt történhet meg, épp a mosdóban voltam, így lekéstem. A kezdeti sokk azonban alig pár percig tart: valami furcsa, eddig nem tapasztalt szabadság- és biztonságérzettel veszem tudomásul, hogy így történt, és elhatározom, hogy jól fogom érezni magam. Középkorú, helyi férfiak bámulnak, de ahelyett, hogy kikezdenének velem, inkább meglepetést és félszeg érdeklődést veszek észre rajtuk. Aztán, fél tizenkettő körül, a semmi közepén egyszer csak megjelenik egy utolsó utáni busz! Majdnem üres, olyan, mint valami szellemjárat, nem is ezen az útvonalon szokott közlekedni, most mégis itt van. Felszállok és másfél óra múlva Firenzében vagyok, az ostellóban, az ágyamban. 

Vigyáznak rám.

**


A folyó / Visszatérés az első regényem, melyet 2009-ben írtam.
2023-ban újraszerkesztés után, e-könyv formájában jelent meg. Itt olvashatsz belőle további részleteket, itt pedig megvásárolhatod.

2023. június 19., hétfő

Személyes: ARS POETICA

 „Az embereket nem érdekli az alkotásod, addig, amíg el nem mondod nekik, miért érdekelje őket.” – így szól a mai művészetmarketing egyik alaptézise, engem pedig elgondolkodtat a „miérteken”.

Miért írok? Miért csobog a patak, süt a nap, fakad a forrás?
Miért olvasol? Miért figyel az ember jó érzéssel arra, ami természetes, és töltődik belőle örömmel?
Amióta megtanultam írni és olvasni, író és olvasó ember vagyok. Mindig író és tanár akartam lenni; mindig is írtam, lelkesen, szenvedéllyel, az ön- és világértelmezés igényével, felfedezni akarva azt, ami bennem van és azt, amibe beleszerettem.
Amikor úgy hittem, blokkolt a kreativitásom, esszéket, tanulmányokat, naplót írtam, amikor újra kezembe vettem a „saját tollam” – egyben a sorsom – jöttek a novellák, regények; később magamat is egészen meglepve a versek, mesék és még számos, nehezebben bekategorizálható, új megvalósulás.
Az, amit spiritualitásnak neveznek, már kisgyerekként mélyen evidens volt számomra: a lelkiségem, az anyagon túli valóságom az, ami a valódi, míg anyagba belekötődnöm, személyiségen keresztül és testben élnem, ahogy cseperedtem, egyre nehezebbnek, fájdalmasabbnak, küzdelmesebbnek tűnt.
Bár sosem hagyott el egy finom, de határozott benső bizonyosság - egy érzés arról, ami vagyok -, elveszítettem önmagam.
Kamaszként és fiatal felnőttként az írás segített haza-haza pillantani vagy csak közelebb kerülni magamhoz; bátrabb, őszintébb, könnyedebb tudtam lenni írásban, mint szóban, és jobban tudtam figyelni.
Az első olyan írásom, ahol tudatosult, hogy valami szavakon túliról írok, az egyik szakdolgozatom volt, melyben a filmzene kapcsán legmagasabb szintű „hangként” és esszenciaként a csendhez jutottam el.
Amikor tíz év intenzív spirituális önismereti út és önkeresés után szertefoszlott az egóval való azonosulásom és magamra ébredtem, harminchárom voltam és már javában írtam újra szépirodalmi műveket, sőt tanítottam is az írást. Ezután hosszabb időre leálltam ezekkel, nem vágytam önkifejezésre, az írást is csak szükséges eszközként, illetve a spirituális tanítói szolgálatomhoz és könyvíráshoz használtam.
Aztán teljes önátadásban és megadásban elindult a Csendvirágok. De tényleg úgy, mint ahogy a virág bújik ki a földből vagy folyik a folyó. Nem volt vele semmi szándékom, nem fűzött hozzá semmi érdek, de jó és természetes volt megosztani azt, ami létrejött.


A valóságról írtam és írok - a Valóról, ahogy ma is nevezem, mert a kisbetűs valóság mögött ott a nagy, az emberiben az Isteni.
Egy ideig az Isteni jobban érdekelt, le akartam fejteni magamról mindent, ami illúzió, ami nem én vagyok.
Aztán jött a nálam nagyobb, tiszta lét-öröm, és annak a tudata, hogy az Isteni az emberin keresztül szemléli önmagát, és hogy számomra már nincs semmiféle ellentmondás vagy feszülés abban, hogy Isten és ember is vagyok, ahogy mindenki. Hogy hatalmas és kicsi is vagyok, erős és esendő. Hogy én nélküli vagyok és van énem is, amit magam teremthetek újjá. Hogy hallgathatok és szavakba is önthetem azt, ami van – tökéletesen szabadon.
És ha most visszatérek a művészetmarketingre, mosolyognom kell, mert hogy lehet ezt eladni, hogy lehet érdekeltté tenni benne az olvasót, hogy olvassa? Egyáltalán kell-e ezt tenni? Nem. Nem szükséges.
Miközben persze jó érzés, felemelő és örömteli, amikor valaki rezonál egy írásomra, amikor magára ismer benne – jelentsen bármit is ez a magára ismerés.
De tudom, minden beképzeltség nélkül, hogy ez egy magas tudatosságbeli szint. Érettség kell ahhoz, hogy akár az előbb leírtakat értelmezni vagy érzékelni tudja valaki. Érettség kell ahhoz, hogy ez a minőség őszintén vonzza, inspirálja, hogy ez okozzon neki örömöt. Ezt pedig nem lehet siettetni, sem erőltetni.
Az, amit íróként kifejezek, a valóságról szól, arról, ami vagyunk. Arról, ami valódi bennünk, és arról, ahogyan - minden színjátékon és szerepen túl - valóban tudunk kapcsolódni magunkhoz és egymáshoz.
Ez finom és megfoghatatlan, nem nagyon lehet még beazonosítani sem, nemhogy megmondani, mit nyersz vele.
Valódi önmagadra emlékezni, „rá” figyelni a művészet által milyen érzés?
Ha megpendíti a benső húrjaid, ha magadra ismersz abban, amit mondok, akkor ez történik, és ez öröm számomra.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a kicsit hosszabb ars poeticát! :)
Szeretettel üdvözöllek:
N'alika

2023. június 11., vasárnap

Próza: EXPEDÍCIÓ! - Részlet A folyó / Visszatérés című kisregényből

A lista Akácnál, nálam meg a legszükségesebb felszerelési tárgyak. A kivétel a térkép, amit mi ketten rajzoltunk több héten keresztül, és amit ő most le is terít magunk mellé a földre.

A táskámból sorban előkerül minden:
- egy nagy fémkulacs, bögrékkel
- fém evőeszközök
- egy kis üveg narancslekvár (arra az esetre, ha hirtelen és nagyon megéheznénk)
- egy nagyító (tűzgyújtáshoz)
- színes madártollak (álcázáshoz)
- egy kis tégelyben összekevert sár és festék (szintén)
- gyurma (tömítést készíteni)
- egy kisméretű láda (bizonyos, megszerzendő dolgok biztonságos tárolására)
- egy házilag eszkábált, áram nélkül működő hajszárító (távol tartja a szúnyogokat és természetesen arra is jó, hogy útközben megszárítsunk ezt-azt)
- 'A KINCS'
Kétségtelenül utóbbi a legfontosabb tárgy az összes közül. Akkor találtam, amikor ez idáig a legmesszebbre merészkedtem a búzaföldön és tulajdonképpen egy közepes nagyságú, lapos, piros kő, amely attól különleges, hogy felmelegszik, ahogy a célunkhoz közelítünk.
A szendvicseket ráérek holnap reggel becsomagolni, ahogyan a teknősbéka-mintás, saját kezűleg kirojtozott pizsamám se hoztam magammal. Azt már eldöntöttem, hogy ezt fogom viselni az expedíción, mert egy fontos alkalomról van szó. A kedvenc darabom: a színei pont olyanok, mint a fogkrémé - világoszöld és rózsaszín -, az anyaga pedig nagyon kényelmes, azt hiszem, flanel.

Muszáj megállapítanom, hogy Akác már megint gondolt olyasmikre, amikre én nem: például meleg ruha is van nála, egy régi, de működőképes távcső, meg svájci bicska és jó erős kötöző zsineg. És szótár, ha esetleg oroszul kellene beszélnünk.

Borzas hozott néhány képregényt, amiket a bátyjától kölcsönzött titokban, meg egy csomó süteményt a nagyijától. Ezeknek holnap nem sok hasznát vesszük, de ma még azért annyi időnk van, hogy átnézzük az X-Men-eket, és a süti nagy részét is elfogyasszuk.
Még egyszer megvitatunk mindent, aztán kifutunk a napsütésbe. Teszünk egy ellenőrző sétát a rétsáv mentén, később pedig megcélozzuk a nagyszüleim udvarát.
A kertet a Borzas által kifejlesztett fáról-fára módszerrel szeljük át.
Talán furcsának tűnhet, de ez a nagy melák csak a szárazföldön mozog egy kissé nehézkesen, az egyik gyümölcsfáról a másikra való lendülésben olyan ügyes, mint egy valódi akrobata. Minket is ő tanított meg így közlekedni.
Utolsó megbeszélésünk már a garázstetőn zajlik, ahová csodával határos módon sikerül észrevétlenül feljutnunk. Innen lehet a legjobban belátni úti célunkat.
Közöttünk, a levegőben szinte tapintható az izgalom. Nem csoda, hisz’ ott, ahová holnap megyünk, még soha nem jártunk!
Akác jutott eddig a legközelebb hozzá egy felderítőútja során, és arról számolt be, hogy van egy tó, valahol a búzaföld közepén. Különleges hely, még rágondolni is az, kicsit borzongató ugyan, de alig várom, hogy lássam! A terep viszont igen nehéz, mert egyrészt a tó közelében hatalmas, elektrosztatikus szúnyogok nyüzsögnek, másrészt meg a legváratlanabb helyeken eshetünk bele egy kiszáradt kútba, vagy ami még annál is rosszabb: egy mocsárba! Ő is így járt, ezért nem jutott el végül a tóig, és csak minden erejét megfeszítve tudott elmenekülni a mocsár fogságából. Ezért viszünk most kötelet, így ha kell, ki tudjuk húzni egymást.
Lassan itt a vacsoraidő, legjobb lenne együtt elfogyasztani, mondjuk krumplit sütni kinn, a szabad ég alatt, ahogy egyszer régen. Igaz, akkor olyan későig maradtunk, hogy mindannyian kikaptunk. Mivel semmiképp sem akarunk holnapra büntetést, most sajnos haza kell mennünk.
Még egy kézfogás és szétszéledünk, a szélrózsa minden irányába.

**


A folyó / Visszatérés az első regényem, melyet 2009-ben írtam.
2023-ban újraszerkesztés után, e-könyv formájában jelent meg. Itt olvashatsz belőle további részleteket, itt pedig megvásárolhatod.

2023. június 5., hétfő

Próza: NYUGVÓPONT

Kora nyári séta a belvárosban. Lépteim monoton ritmusa, szándékolt szándéktalanságom békét teremt. A hétvége csöndjében a gondolatok elcsitulnak, az azonosulás örvényébe vonzó kígyók visszahúzódnak.

Még nem forró a meleg, pedig mindjárt delel a nap. A bőröm leheletnyi szellő simogatja, bizsergeti a hajszálakat a tarkómon.
Lépek és lélegzem.
Milyen sokfélék vagyunk, mennyi világ - mennyi tökéletes lehetőség, hogy tapasztaljunk!
És mekkora áldás, hogy itt vagyok, birtokolva az egyetlent, ami valóban az enyém: tudatosságom, melynek révén minden pillanatban szabadon dönthetek, miként élem meg a forma táncát!
Vasárnapi ebédek illatát érzem. Ablakról ablakra másmilyen ételekről mesélnek, mégis ugyanolyan a kigőzölgésük.
Mosolyogva emlékszem: talán külön asztaloknál ülünk, de egy család vagyunk.


**


További rövid prózáim itt olvashatod.

2020-ban megjelent verses-novellás kötetem, a Csendvirágokat itt vásárolhatod meg.



2023. június 2., péntek

Alkotósarok: MIÉRT ÉRDEMES BLOGOT ÍRNI? (Még 2024-ben is!)

Épp egy nagyszabású cikket olvasok, mely a legújabb blogolási trendekről és ingyenes eszközökről szól - jól jön minden plusz anyag a júniusi Blogírás kurzushoz! 

Ennek kapcsán gondolkodtam el, hogy mit jelent nekem a blogolás, és hogy akik rátaláltunk erre a formára, miért tartunk ki, újulunk meg és élvezzük annyira ezt az egészet, rendületlenül. :)

Úgy 17 éve, amikor lelkes blogolvasó, majd lassan egy évtizede blogger is lettem (még nem a Csendvirágokkal), nagyon más volt a médiakörnyezet és úgy általában véve az életünk. Ezt nem csak a korom miatt mondom, bár nyilván van ennek egy generációs vetülete is. Egy biztos: a közösségi média boom-ja, mindenekelőtt a Facebook, de a Twitter, a YouTube, az Instagram és a TikTok (meg még egy sor másik, rövidebb-hosszabb ideig maradó divathullám) nagyon megváltoztatta az online kommunikációt, és mind a befogadói, mind a szövegalkotói szokásainkat.

Viszont blogot írni még ma is menő, sokan olvasunk jelenleg is blogokat, és nem tudom, Te hogy vagy vele, nekem kifejezetten igényem, hogy régi-új kedvenceimet rendszeresen megnézzem / felfedezzem.
Eleve jobban szeretek blogokat olvasni, mint a Facebook-ot görgetni vagy az agyonpolitizált és/vagy elbulvárosított hírportálokat, magazinokat bújni. És picit önző is vagyok, amikor blogíró kurzust indítok, mert szeretnék magyar nyelven is több igényes, klassz tartalmat olvasni, eredeti hangokat hallani. :)

Szerintem ez a 3 legfőbb oka, hogy a blog formának nem csak létjogosultsága, de jelentősége is van manapság:


1.) Értéket teremthetsz vele. 

Ez így nagyon általános és talán fellengzősen is hangzik, mégis így van. Nem pusztán  fogyasztók vagyunk - illetve rajtunk áll, hogy csak azok vagyunk-e vagy ennél többet szeretnénk! 
A fogyasztói mentalitásunkat egyébként érdemes tudatosan górcső alá venni és átalakítani, főleg, ha esetleg azon nyavalygunk, hogy sok olyan hatás ér bennünket, amit üresnek, sekélyesnek vagy manipulatívnak érzünk.

A blog kitűnő platform arra, hogy megmutassuk magunkat.  Elképesztő sokszínűségre ad lehetőséget, és igen tágas út: gyakorlatilag bármiről írhatunk, szinte bármit és szinte bárhogyan kinyilváníthatjuk, ami fontos nekünk.
Persze ez mégsem egészen így működik, vannak trükkök és megfontolni valók, és a kurzuson abban is segítek, hogy az alapjaid tiszták legyenek. Vagyis, hogy rájöjj és ki is tudd fejezni, mi az, amit valójában szeretnél ezzel a formával.


2.) Független lehetsz a segítségével. 

Ezt már első blogom írása idején is éreztem és fontosnak tartottam, amikor még úgy tűnt - akkor csupán az okostelefonok első hulláma köszöntött be, legalábbis Magyarországon -, hogy majd mindannyian nyithatunk egy ablakot a nagyvilágra, mindannyian "csinálhatunk médiát".
Valójában ennél sokkal bonyolultabb, hierarchizáltabb a piaci helyzet, és épp ezért nehezebb is boldogulni benne, mint gondoltuk, főleg a nagy techcégek egyre erősödő uralma idején, mégis, továbbra is óriási lehetőségeket rejt a saját blog!

Ha (csak) a Facebook-oldaladra vagy más közösségi média csatornádra koncentrálsz, teljesen ki vagy szolgáltatva az algoritmusnak, ami kevés embernek jelenít meg, azoknak is csak ideig-óráig. Még egy nap sem telik el, a szuper tartalmad eltűnik a süllyesztőben.
Míg a blogod egyben a védjegyed és a névjegyed - lényegében bármit csinálsz, nem csak, ha író vagy! Ezek az anyagok alakíthatóak, rendezhetőek, kereshetőek és teljesen ingyen vagy fillérekből tartalmilag és formailag is igényes, akár honlapszerű online teret kreálhatsz magadnak. Ami aztán organikusan járja a maga útját és fejlődik, s amit felfedeznek és megszeretnek azok, akiket illet. :)

Az alkotásaimra és a kurzusaimra is sokan találtak rá reklámozás nélkül, "véletlenül", netes böngészés közben. Kaptam ingyen könyveket kiadóktól, amikor recenziókat írtam, csak úgy, mert tetszett, amit írok (és persze jól jött nekik is az organikus reklám), nem is beszélve a vállalkozásomat érintő folyamatos előrelépésekről, amiket jelentős részben a blognak köszönhettem, köszönhetek. 

Igen, bele kell tenni az energiát - és nem feladni az elején, vagy ha szükséges, újrakezdeni 
 -, bele is kell jönni, a kezdeti gyerekbetegségeket túlhaladni, viszont egy idő után sok minden önjáróvá, könnyűvé lesz, miközben élvezed és Téged is inspirál az egész. 
És milyen jó már, hogy bárkit a blogodra irányíthatsz, ami a Te tered a virtuális világban, nem vagy kiszolgáltatva mindenféle más energiáknak, reklámmentes lehetsz... és így tovább!

 


3.) Építkezhetsz és épülhetsz általa. 

Megint csak többféle, sokféle értelemben. Mert ahogyan fejlődsz, úgy fejlődik, alakul (és átalakul) Veled együtt a blogod is. Személyiségfejlesztő hatása is van, mert elköteleződsz valaminek a teremtésére és folyamatosan reflektálhatsz magadra. Magában a blogolásban is fejlődhetsz és rengeteg örömteli kapcsolódásra tehetsz szert.

A blog interakció az olvasóiddal - a kurzuson a célközönséged megtalálásáról is lesz szó, nem csak szó, gyakorlat is ! ;) -, adhatsz vele, kaphatsz általa és bármit szeretnél felépíteni - akár a szerzői reputációd (például íróként, fotósként, vagy bármilyen összművészeti megvalósításban), akár a vállalkozásod, a saját, eredeti kis - vagy nem is olyan kis :) - tered, megteheted.
Ha szívvel-lélekkel és kellő alázattal csinálod, lesznek olvasóid és sok olyan dologgal lepheted meg magad, amire kezdetben nem is számítottál. 

Ha szeretnéd magad jobban beleásni a témába, ha úgy érzed, eljött a Te időd! 

**

Blogírás online kurzust legközelebb 2025 kora tavaszán tartok, de lehet, hogy addig is találsz Neked való kalandot! :)

 Az aktuális és közelgő tanfolyamokról itt olvashatsz, ha pedig szeretnéd, hogy kapcsolatban maradjunk, iratkozz fel tartalmas hírlevelemre!