„275 méter. Most a 300-ért úszom. 325, 350… Most a 400-ért. 650 méternél jobb az időm, mint a múltkor volt. Jól van, csak így tovább! Mindjárt 800!”
Úgy érzi, muszáj számolnia. Az 50 méteres medencében könnyebb dolga lett volna, de abban nem volt szabad sáv, és sajnos itt is osztoznia kell egy hevesen kartempózó, fitt öregúrral. Az, hogy minden 25 métert lajstromba vesz, valahogy még nevetségesebbé teszi az egész mizériát.
„Számolnom kell, mert meg akarom haladni a tegnapi önmagam!” – gondolja. Persze ő most igazából pihenni, ellazulni jött az uszodába, na de ha már itt van, érdemes jól csinálnia és beleadnia, amit tud. Majd utána napozik egy félórát, aztán jöhet három kör szauna. „Meglesz az a pihenés is!” – nyugtatja magát. A múltkori, áramló mozgásélményre vágyik, az egyszerre könnyed és mély jelenlétre a testében. Tudja ő, hogy ez a természetes, hisz’ sokszor tapasztalta már, de egy ilyen fárasztó munkahét után sokkal nehezebb átadnia magát annak a bizonyos Áramlásnak.
„Talán be kellene szereznem egy olyan kütyüt, ami mindent számol, okosórát.” – jön a megoldási javaslat.
Elmélkedéséből egy újabb úszótárs érkezése zökkenti ki - most már hárman tempóznak a két sávban. A következő fordulónál a kezdődő fejfájás jeleit veszi észre magán. Jobban belegondolva már reggel erre ébredt, mégsem tudott nemet mondani a késztetésnek, hogy hasznosan töltse ezt a napot.
„Miért csinálod, ha nem okoz örömöt?” – a hang egyszerre szól valahonnan messziről, talán a víz alól és odabentről. Az emlékeztető hatására mintha levenné a lábát a gázpedálról, lassulni engedi elméje pörgését.
Ahogy eltűnik belőle a cselekvésnek feszülő nyomás, érdekes dolgot tapasztal: nem siet, mégis ugyanúgy halad. Befejezte a számolást és a feje sem fáj. Már egyenesen úgy érzi, a víz az alapeleme, egy delfin könnyedségével szeli a hullámokat!
Percek telnek el így, csodás gondolattalanságban és kiegyensúlyozott ritmusban, amikor újra bekapcsol az ismerős minta: a kellemetlenkedő hajcsár most izomfejlesztésről és anyagcsere fokozásról hadovál. Tekintete önkéntelenül a nagy falióra számlapjára tapad, agya lázasan méricskélni kezdi az elvégzett és még hátralévő penzumot.
„Na, most már elég!” – nevet.
Figyelmével könnyedén végigpásztázza magát belülről. Hagyja, hogy a felgyülemlett energia szabadon szétoszoljon. Egészen belakja minden porcikáját.
Az idő most mintha teljesen lelassulna, ő pedig beúszik a számok közé. Kikerüli az ötösöket, szlalomozik egyet a hatosok és hetesek között, átáramlik a nyolcasok dupla hurkán – aztán kibukkan a nulla tág kapuján.
Csak az Öröm marad és vezeti, pontosan oda, ahol lennie kell.
