Ha továbbmész a látszat, a felszín mögé, és engeded kifejeződni azt, ami valójában vagy - Önvalód - olyan csodálatos dolgokat teremthetsz (engedhetsz megteremtődni), melyek túlmutatnak a személyes önérvényesítéseden, s melyeket korábban elképzelni, megálmodni sem tudtál! Az egyik legkorábbi Csendvirágok-bejegyzés, 2016 őszén írtam.
Személyes megéléssel kezdem, mert visszaemlékezve talán Neked is ismerős lesz az érzés. Kisgyerekkoromban - és később is sokáig - természetes volt számomra annak tudata, hogy végtelen erő van bennem és evidencia, hogy képes vagyok teremteni, alkotni. Mégpedig könnyedén, szabadon szárnyalón és mérhetetlen élvezettel – bármit, amit szeretnék!
Azt is éreztem, hogy ez nem csak az én kiváltságom: hogy mindenki tud, mindenkinek lehet.
Aztán, ahogy cseperedtem, egyre többször tapasztaltam, hogy ez a nagy svunggal jövő, tiszta teremtőerő „behomályosult”. Akkor még nem, csak később láttam meg, hogy mint üvegre a vastag pára, rátapadt az elkülönültség illúziója – egónak is nevezhetjük, bár egyre óvatosabban használom ezt az önmagában is elkülönítő, sokszor félremagyarázott kifejezést - milliónyi múltbeli kételyével, csalódásával és szenvedésével. Sok-sok hozott és tanult anyag, inkarnációkon és generációkon átívelő minta, gondolati-érzelmi salak. Öntudatlan megszokás.
Emlékszem, kamaszként hogy ültem frusztráltan a félig megírt versek vagy két mondatnál megakadt fogalmazások fölött, vagy, hogyan néztem irigykedve az akkori legjobb barátnőt, akit magamhoz képest egy csodálatos, ösztönös tehetségnek gondoltam... míg magamat egy csődtömegnek.
Tévhitek kezdtek el dolgozni bennem, ahogyan – s ezt akkor még szintén nem láttam – mindannyiunkban dolgoznak. „Ezt nem lehet”, „ezt csakis így lehet, mert ha úgy teszed, nem lesz pénzed / nem fognak szeretni”, „ezt így csináld, mert akkor elfogadnak majd”, és így tovább, ahogy növekedtem, egyre erősödő hangon.
Aztán útközben hoztam egy sor, a külvilág számára irracionálisnak tűnő döntést, egyszerűen azért, mert úgy éreztem, ha boldog és teljes életet akarok élni, meg kell tennem. Otthagytam munkahelyeket és munkát, melyben nem tudtam tovább (már) kiteljesedni, elkezdtem újra művészettel foglalkozni, saját alkotóerőm feltárni, nem utolsó sorban pedig mélyen elköteleződtem a spirituális önmegismerés útján. Elköteleződtem Valódi Önmagam iránt.
Mindennek nyomán újra megjelent, és egyre nagyobb teret nyert bennem az a gyerekkorból ismerős, szenvedélyes lendület, ami valahogy így szólt: „én átmegyek ám azon a falon is ott!” Igaz volt ez mindenre - munkára, alkotásra, magánéletre, spiritualitásra -, s bár önbizalomhiánnyal is küzdöttem, beleadtam apait-anyait a tanulásba, fejlődésbe és a cselekvő önmegvalósításba.
A fizikai és spirituális valóság meghódítására fordított temérdek energia rengeteg élményhez vezetett, és ahogy az lenni szokott, sikernek és kudarcnak megélt tapasztalatok egyaránt szegélyezték az utam.
Ez a nagy intenzitással és az önazonosságra való törekvéssel élt élet aztán odáig vezetett, hogy egy ponton mindent, amit korábban felépítettem – bármilyen klassz dolgok voltak is ezek – el kellett engednem (egyszerűen kifutottak, megtörtént az elengedés). Beleugrottam a nem-megtanultba (és nem-megtanulhatóba). Oda (ide), ahol már nem a hitek irányítanak (se „rossz”, se ”jó” hit), mert rájössz, hogy az, ami tényleg vagy, nem az illúzióvilágból való.
Megtapasztaltam (ráébredtem), hogy a kontroll – az, hogy énközpontúan, az elképzeléseimnek alárendelődve akarom irányítani magam és a világot - illúzió, és hogy ezen túl a Valóság vár, mindig. Nem "majd", hanem minden pillanatban!
Majd arra is ráeszméltem (mert az ébredés is határtalan! :)), hogy bármilyen illuzórikus is a forma, az anyagi, fizikai létnek mégis sajátja - egyben csodálatos ajándéka - a teremtés!
Sőt: mi itt valójában teremtésre vagyunk hívva!
Mindenképp teremtesz, akkor is, ha nem vagy rá tudatos!
Így, ha még nem merted igazán magadhoz ragadni ezt az erőt – pontosabban: tudatosan élni azzal, ami a sajátod -, emlékeztetlek rá és bátorítalak: ha valódi örömre és elégedettségre vágysz az életben, tedd meg, amit igazán szeretnél, ugorj bele, cselekedj!
Ez csak akkor fog menni, ha mered megkérdőjelezni azoknak a dolgoknak a „szent igazságát”, amit a világ tálcán kínál Neked – felhasználásra és fogyasztásra készen. Mindnek az igazságát, valódiságát! Erre vezet az a bizonyos „hazaút”.
Vagyis ahhoz, hogy a végére járj, megtudd és éld (ne csak elhidd mondjuk egy spirituális mester vagy megmondóember szájából), ki vagy te valójában, rá kell lépned a magad útjára. Eredetiséged (autentikusságod; hitelességed, valódiságod) kifejezésének útjára.
Merned kell a gépezetben való egykedvű, rozsdás, vagy épp őrült iramú, mániás sürgés-forgásból kiugrani, és pillanatról pillanatra azt tenni, ami szívvel-lélekkel, legbelülről jön. (A gépezeten pedig nemcsak a materiális, de a spirituális gépezetet is értem - ám ez a téma messzire vezet, a spiritualitásról egy külön bejegyzésben írok majd!)
Ha ezeket a sorokat olvasod, talán egy változásra szólító, nagy lépés előtt állsz, és még hezitálsz, mert fogalmad sincs, mi jön utána. Az is könnyen lehet, hogy már járod "az utad", de a fent említett hitek benn forognak a rendszer(ed)ben, és azt tapasztalod: bizony önkéntelenül újrateremted a gépezetet a saját teremtéseden belül. Például nincs főnököd, aki cseszeget, vagy követel tőled, de Te megcsinálod magaddal, vagy az önmagadban való kételkedéssel ásod alá a saját teremtéseid, elégedettséged. Talán nem mersz a Lélek hangjára hallgatni, elbizonytalanodsz, és visszalépsz a biztonságot adóba, amiről legbelül érzed, hogy már nincs összhangban Veled. S az is lehet, hogy kezd "elüzletiesedni" az, amit korábban szabadon, könnyedén csináltál.
Úgy tapasztalom, hogy a magunkkal való való őszinte, következetes szembenézés és az ebből eredő cselekvés összehasonlíthatatlanul maradandóbbat hoz bármilyen időleges sikernél, legyen szó pénzről vagy mások elismerésről!
Létezhet-e több, jobb annál, mint ráébredni Önmagadra?
Mi lehetne csodálatosabb, mint ebből a minőségből, a legtisztább forrásból élni az életed?
A szabadság, az öröm, a nyugalom, a tisztánlátás vagy a szeretet szavak csupán távoli visszfényei a szavakkal vissza nem adhatónak.
A Lélek – az, ami vagy - épp ezen a formán (testen, tudaton, személyiségen) keresztül nyilvánul meg.
Ezt a formát talán magadnak, egy önálló és különálló entitásnak hiszed, ám, ha elmélyülsz és mögé nézel, meglátod: nem ez a végső magad. Ha továbbmész, és engeded kifejeződni azt, ami valójában VAGY, messze túlragyogod ezt a formát, és olyan csodálatos dolgokat teremthetsz – engedhetsz megteremtődni -, amelyeket már nem személyes önérvényesítésed motivál, s amelyeket korábban elképzelni, megálmodni sem tudtál!
Te, aki most olvasol, ott belül pontosan olyan jól tudod, mint én: mi vagyunk azok, akik kimondjuk, LEGYEN! A végeredmény ugyan nem a mi dolgunk, de ez a„legyen” és a tett senki másé!
Mi vagyunk - mi itt, mindannyian -, akik hatunk az anyagra, életet lehelünk belé és mozgásba hozzuk, és senki, de senki nem fogja helyettünk megtenni, amit csak mi tudunk megtenni, mert mi vagyunk rá hivatottak.
Gyere hát, és tedd azt, amire a legmélyebb hívás szólít!
Ha nem tudod, mi az, fedezd fel, ha pedig tudod, ne rejtőzködj tovább!
Lépj ki bátran, ne kövess senkit és ne törődj vele, mit gondolnak mások!
A kollektív tudat is olyan, mint az egyéni ego: behomályosult üveg, fedve a múlt salakjával. Csak Te tudsz rajta átragyogni, ne várd mástól, hogy átvilágítsa Neked! :)
Tedd meg a Tőled telhetőt - tisztán és szabadon!
Úgy, ahogyan Lelkedből fakad.
**
Ha tetszett a bejegyzés, örömmel fogadom visszajelzésed! :)
%C3%89S.png)
.png)
%20m%C3%A1solata.png)
