Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2019. február 19., kedd

Írói kisokos: NICSAK, KI BESZÉL! – Hogyan válasszunk elbeszélői nézőpontot? – 2. rész


Kifejezési formát keresel a Benned mozgó mondandónak, történetnek? Szeretnél prózaíróként kiteljesedni? Regényt, novellát, elbeszélést, mesét készülsz írni? Ha igen, e bejegyzés, melyet most futó Történetek online kurzusunk ihletett, Neked szól! Elárulom, hogy része egy új sorozatnak itt, a blogon, melynek az Írói Kisokos címet adtam, s ahogy látod, a terjedelmes téma miatt ez a cikk máris két részes. Vágjunk hát bele! ;)

A cikk első részét itt találod!

Mielőtt belemerülnénk az ő-elbeszélés világába, itt van még egy közös halmaz, mely játékteret kínál a prózádhoz. A megfigyelő típusú narrátor ellenpólusa a megbízhatatlan narrátor, mely E/1. személyű vagy E/3. személyű elbeszélő egyaránt lehet.
Most kicsit visszakapcsolok oda, amikor arról írtam, hogy gyakori hiba, hogy E/1-et használsz, de túl szubjektíven. Nos, ez esetben olyannyira direkt és egyértelmű a szubjektív szűrő fent léte, hogy egyenesen ez az egyik legmeghatározóbb jegye a szövegnek!
A modern regényirodalomban rengeteg példát találunk a narrátorra, aki sarkít, túloz, szépít vagy direkt rosszul emlékezik, az olvasó tudja ezt és ebből adódik egy végig izgalmas, általában folyamatosan éleződő  kontraszt. Azaz: fikció a fikción belül - a szöveg által teremtett valósággal kontrasztban. :)
Ilyen Salinger Zabhegyezője vagy Ken Kesey-től a Száll a kakukk fészkére. De ennek a típusnak a gyökerei sokkal mélyebben vannak, gondolj csak a csalimesékre vagy a tréfás mesékre!
S egy 18. századi, klasszikus példa: Bürger Münchausen báró kalandjai című regénye.

Az E/3. személyű, azaz ő-elbeszélésnek alapvetően két típusát különböztetjük meg:

1.) Mindentudó elbeszélő 
2.) Korlátozott elbeszélő

A mindentudó elbeszélő nézőpontja alighanem a legösszetettebb és sokrétűbb elbeszélői lehetőség az irodalomban, sőt, gyakorlatilag ez "az" elbeszélés, a történetmesélés alaptípusa!
Már a homéroszi eposzok, az Odüsszeia vagy az Iliász is ily’ módon íródtak, de a regény nagy, klasszikus korszaka, a 18-19. századi romantika és realizmus szinte egy az egyben ide sorolható. No és persze a meseirodalom jelentős része, a családregények, az orosz és francia társadalmi regények, s még annyi minden!
Nagy előnye, hogy az író teljesen szabadon mozoghat szereplői gondolati világában és cselekedeteinek bemutatásában, és hogy nagyon széles spektrumot foghat be, akár sok-sok szereplőt és cselekményszálat mozgatva.
A mindentudó elbeszélőt aztán rendesen kifordítja és ízekre szedi a modern és posztmodern próza, de azért mégsem tud eltűnni a kultúránkból. Érthető módon, hisz’ az elbeszélő itt gyakorlatilag Istent játszik, élet-halál ura, belelát mindenbe, azt és úgy mutat be, amit akar. A befogadó számára pedig egy totális élményt ad, miközben persze az a veszély is fennáll, hogy félúton elveszíti az olvasóját, mert az nem tud olyan mértékben azonosulni a karakterekkel, mint kellene.

Ha széles perspektívára és egy komplex univerzum felépítésére vágysz, válaszd a mindentudó elbeszélő nézőpontját! Ilyenkor persze nagyon fontos, hogy kellően realisztikus is légy – erről már itt is írtam.
S ne feledd, hogy az ezzel a formával járó felelősség is igen nagy! A direkt értékítéletek kerülendők, ugyanakkor nyilván beleszövi az elbeszélő az értékrendjét az ábrázoláson, a szereplők viselkedésén, konfliktusain és a megoldásokon keresztül; az olvasót terelgeti, de a mozgástér érzetét meghagyja neki.
Tolkien A Gyűrűk Urában  ezt úgy oldja meg, hogy a mindentudó elbeszélői nézőpont mellett ún. beágyazott narrációt is alkalmaz. Gondolj bele, milyen lenne a trilógiája ezek nélkül a versek, dalok, elbeszélő költemények nélkül! Nem csak szárazabb vagy egysíkúbb, de tuti nem tudnánk ilyen közel kerülni a szereplőkhöz és átérezni, amit mondjuk egy tündelányba szerelmes halandó férfi vagy egy játékos hobbit érezhet.

A másik E/3. személyű típus, a korlátozott elbeszélő esetében az én-elbeszéléshez hasonló módon előttünk alakulnak az események és annyi információnk van, amennyi a történetet mesélő narrátornak.

Íme, ugyanaz a szituáció előbb mindentudó, majd korlátozott narrációval megmutatva: 
„Tamás a parkba érve azonnal észrevette Ritát. A lány egy családi veszekedés után menekült az utcára, elege volt mindenből. Zaklatottan, kisírt szemekkel rótta a köröket.” 
„Tamás a parkba érve azonnal észrevette Ritát, aki zaklatottnak látszott. Közelebb lépve hozzá Tamásnak feltűnt a lány kisírt szeme.”

A korlátozott elbeszélői nézőpont nagy előnye, hogy sokkal jobban belerántja az olvasót a történetbe, mégpedig a szubjektum észlelésein keresztül, mégis tartva egy kis távolságot.
Nem véletlen, hogy a történetmesélő modern irodalom kedvence ez a forma, ilyen gyakorlatilag az összes detektívregény, de hogy magyar példát is hozzak,  Szerb Antal  A Pendragon legendájának és Utas és holdvilágának is ez a motorja. J.K. Rowling a Harry Potter-szériában vagy Neil Gaiman a regényeiben ugyancsak korlátozott elbeszélői nézőpontot alkalmaz.
Előbbi esetében is látjuk, mennyire cselekmény-centrikus ez a nézőpont, viszi magával az olvasót, bele tudjuk magunkat élni kiemelten Harry és kisebb mértékben a többiek szemszögébe is, mégis van annyi kívülmaradás és mozgástér, amivel egy komplexebb univerzum már felépíthető a történet / regény számára.

Ez a forma azért szuper, mert félúton van a cselekménydús, „totálképes”, horizontális történetmesélés (mindentudó narráció) és az inkább nyelvi kompetenciát igénylő, „közelképes”, vertikális elbeszélésmód között (én-elbeszélés). Remek alap novellához, elbeszéléshez, de akár regényhez is, a kurzusokon is gyakran előkerül.
Kezdőknek azt szoktam javasolni, hogy ebben leljenek stabilitást; és tök jól gyakorolható általa a nézőpont-átvitel is. :) (Egyébként Egység-meséim nagyobb része is ebben íródott, vagy a mindentudóval váltakozik – utóbbira lásd például az első mesét, Az Utazóét!)


Fontos, hogy a korlátozott narrációt személyesebbé is lehet tenni, azaz még jobban belevonni a szubjektumba az olvasót – én például így csináltam az Aziza álma című novellában, de ott a jelen idejű forma alkalmazása is hozzájárult ehhez.
Példa a korlátozott, személyes elbeszélői nézőpontra, a fenti szövegek variációjaként: 
„Tamás a parkba érve azonnal észrevette Ritát. ’Mi lehet baj?’ – zakatolt fel benne a kérdés a lány kisírt szemét látva. Óvatosan közelített felé.”
Érzed? :) 

És akkor mindenképp beszéljünk a váltakozó narráció alkalmazásáról is, hisz’ ez is egy csodákat rejtő lehetőség - viszont egyszerre igényel egy erős és kidolgozott történetet és komolyabb nyelvi felkészültséget!
Két példa - az egyik a beágyazott narráció kapcsán említett Tolkien, de ide kapcsolom, mert lényegileg ugyanez. Beleásod magad valamibe, kutatsz, beleélsz, létrehozol egy komplex világot, és megszólalsz a hangjain – azaz egyszerre vagy mindentudó narrátor és egyszerre vagy benne a történetben. Ő ezt a beágyazott szövegeken keresztül valósítja meg, de azért átjön, hogy mi munka ezt végigcsinálni, ugye? ;)
A másik példa, amiről itt, a bogon is írtam, Noah Gordon Az orvosdoktor című regénye, ahol váltakozik a mindentudó, a korlátozott és az én-elbeszélő. Ezért van az, hogy mondjuk 800 oldalon át alig-alig lankad az ember figyelme, pedig közel sem az a Dan Brown-féle tőmondatos, cliffhanger-ekre kihegyezett bestseller-stílus! (Cliffhanger: felfüggesztést jelent; tudod, amikor minden fejezet úgy ér véget, hogy muszáj továbbolvasnod - a lá sorozatok! :)).

S még egy utolsó említés: az ún. paradox elbeszélésmód is létezik, sőt nem is csak a mostani, posztmodern korunkra jellemző képződmény, hisz’ például már Cervantes Don Quijote-éje is ilyen volt. Ennek az elbeszélésmódnak a lényege, hogy akár a végsőkig is elviszi azt a megértést, hogy minden fikció. Maga az elbeszélő is az!
García Márquez A pátriárka alkonya vagy Esterházy Péter Harmonia Caelestis című regényeiben nem tudjuk biztosan, ki és honnan mesél nekünk; mindkét regényben másként, de teljes mértékben összemosódik az, amit valóságnak és az, amit a valóság értelmezésének gondolhatnánk.
Az elbeszélő is olyan, mintha széttörne az a kameralencse, amin keresztül szemlél, és a cserép-töredékekből próbálná összerakni az észleléseken keresztül önmagát.
Nem ezt a formát javaslom kezdésként, az biztos. :) A veszélye mindenképp az, hogy nem tud veled jönni az olvasó, de nyilván ez is egy izgalmas, kísérletező terep.


Bízom benne, hogy sikerült megvilágítanom az alapokat az elbeszélésmód tekintetében. Ha hasznosnak találtad a segítséget, örülök, ha visszajelzel! :)


Hív a gyakorlat? Itt vannak az ugródeszkáid, hogy létrehozd a Belőled születő alkotásokat!



Az aktuális Felszabadító Kreatív írás lehetőségeket itt találod!


**


💗

© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

A felhasznált fotók nyilvános megosztó jogtiszta képei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése