Művészet és önismeret. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. október 29., vasárnap

Mesék a szabadságról: CAPTAIN FANTASTIC

A nő után ismét egy olyan filmről írok, melyet méltattam már egy korábbi tematikus válogatásban, mégis úgy éreztem, önálló bejegyzést is érdemel. Újranézve csak még jobban tetszett, még többet adott.
Feltétlenül ajánlom, ha a szabadság témája, a társadalomkritikus, de összetett, mélyre menni kész és felemelő filmek hívnak!

Matt Ross rendező-forgatókönyvíró személyes tapasztalatok ihlette, 2016-os filmje, a Captain Fantastic megosztó alkotás. Minden olyan mű az, melynek főhőse kivonul a társadalomból, erre a történetre azonban nem egy lapáttal tesz rá a tény, hogy Ben nem csupán a maga bőrét viszi vásárra: az alternatív életmodellt egész családjával - párjával és hat gyerekével – együtt valósítja meg a természetben, egy erdő közepén.  A film innentől egy sor morális kérdést vet fel, és egy eleve kiélezett, sorsfordító alaphelyzetet bont tovább zseniális, drámai és komikus jelenetek sokaságával. Teszi mindezt végig lebilincselően izgalmasan, elmét és szívet megdolgoztatóan.

A Captain Fantastic különös, fordított kivonulás-történet is, hiszen felesége halála elkerülhetetlenné teszi Ben számára, hogy gyerekeivel legalább időlegesen visszatérjen a társadalomba és újra szembesüljön mindazzal, ami elől egykor elmenekült. Ez egy elképesztően megmozgató alapszituáció, ami a kivonulás számos aspektusát feltárja, például azt is, hogy ami az egyik szemszögből a szabad élet biztosítása és a szabad, egyben önmagadért és másokért felelős gondolkodásra való nevelés, az egy másik szemszögből kontroll és elnyomás is lehet.



Ugyanígy összetett kérdés az elmélet és a gyakorlat határainak kijelölése, a hús-vér tapasztalás, a „széles út” lehetőségének megadása a másik számára, hogy önállóan, saját választásai révén legyen képes tanulni. Hiszen az, hogy Te már tudod, nem jelenti azt, hogy a megélésekből leszüremlett felismeréseket bele lehetne mások fejébe tölteni, sőt: nem okozunk ezzel még nagyobb károkat? Bennem ez a blogon és egyéb formában lévő „tanítói” tevékenységemhez éppúgy visszakapcsol, mint ahhoz, amit gyermeket nevelve megélek. És mindig odajutok, hogy az élet a legcsodálatosabb tanító és a jelen pillanat a gyújtópont, amit odaadással megélve, mindig feltárul, mi az, amit tenni kell / szükséges / aminek létjogosultsága van.

Meddig vagy hajlandó elmenni magadért és a szeretteidért, azért, amit helyesnek, igaznak érzel? Hol válsz rugalmatlanná és hogyan ismered fel? Hogyan vagy képes változni, és azt tenni, ami a „legnagyobb jó” az adott helyzetben? Mert van ilyen, és mindig megjelenik, kibontakozik, ha hajlandóak vagyunk bensőnk hangjára figyelni!

A Captain Fantastic valóban fantasztikus film, látszólag laza indie-stílusa nagyon komoly, mégis emészthető és Lélek(be) emelő tartalmat közvetít. Viggo Mortensen minden pillanata jutalomjáték, de a gyerekszínészek sem maradnak el mellette, különösen a nagyfiát alakító George McKay karaktere és közös jeleneteik szívbemarkoló őszintesége fogott meg.

A mégoly’ abszurdnak tűnő helyzetek ábrázolásában is van realizmus, keresetlenség és báj, élvezet nézni. Megnevettet, meg is ríkat, fejre állít, aztán még egy párszor megforgat. Garantáltan nem maradsz ugyanúgy a végére. Ezt hívják katarzisnak.

Nagyszerű darab, ne hagyjátok ki, és beszélgessetek róla nagyokat, akár kamasz gyerekekkel is!

**

Captain Fantastic (2016)

Rendezte: Matt Ross

Nálam: 10/9,5

IMDb.

Előzetes.


Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még hasonlókat olvasni,
lájkold és kövesd a Csend-virágokat a Facebook-on is!



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a film sajtóanyagában szereplő kép.

2017. október 23., hétfő

Újranézve: MIÉRT CSODÁLATOS FILM A NŐ?

Spike Jonze A nő (Her) című filmje a 2000-es évek egyik remekműve, számomra / számunkra egyenesen a valaha látott filmek egyik legjobbja! A mostani újranézéssel abszolút kedvenc lett, s bár néhány sort írtam már róla ennek a tematikus válogatásnak az apropóján, megérdemel itt egy önálló bejegyzést.
Különös hangulatú és stílusú szerzői film, nehéznek nem mondanám, hisz’ ha az érzelmi nyitottság megvan hozzá, viszi magával a nézőjét, szellemi megértéséhez azonban szükséges érettség, többszöri megnézéssel több minden tárulhat fel belőle.

A történet szerint a nem túl távoli jövőben Theodore Twombly, a magányos és érzékeny író beleszeret nőnemű operációs rendszerébe – egy testtel nem, csupán hanggal rendelkező tudatba.
A vonzalom kölcsönös, az egymáshoz való őszinteség és a megosztott inspiráció révén pedig olyan szerelem ébred ember és mesterséges intelligencia között, mely mindkettejüket örökre megváltoztatja.

A nő címnél szerintem  jóval találóbb lett volna, ha egyszerűnek Ő-nek fordítják, mert Samantha sokkal inkább a társ fogalmának – test nélküli – megtestesítője, mintsem a női nemé. Vagy a nagy szerelem szimbóluma: azé az egyesülésé, amire legbelül alighanem mindenki vágyik vagy vágyott valaha.
A film a mélyére néz ennek a vágyakozásnak, és rezdülésről rezdülésre bontja ki a két főszereplő közös történetén keresztül.
Külön pikantériája ennek, hogy egyiküket folyamatosan úgy mutatja a kamera, hogy arca, tekintete, apró élet-mozzanatai intim közelségben jelennek meg előttünk, sőt, mintha az ő szemein keresztül látnánk, míg másikuk csak hangként van jelen, de azon keresztül ugyancsak átjön minden .
Egy ponton teljesen szükségtelenné is válik a vizualitás vagy a zene, csak a beszédhang marad, a kép elsötétül, de érezzük őket és érzünk velük együtt.




A színészi játékra egyébként nehéz szavakat találni: Joaquín Phoenix érzelmeken keresztüli átlényegülése, „lemeztelenedése”, de az önmagát csak a hangjával kifejező Scarlett Johansson jelenléte is fantasztikus! Ehhez alap a zseniális forgatókönyv – a rendező, Spike Jonze egyben a film írója is, ezért az alkotásáért 2014-ben a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat is megkapta (nem mintha nem halványulna el az egész Oscar-hacacáré egy ilyen film puszta létezése mellett :-) ).
A dialógusok élnek, tapasztalat, eleven lüktetés van bennük.

Ahogyan a szemet-szívet gyönyörködtető képi világban (Hoyte van Hoytema operatőr a Csillagok között -höz hasonlóan itt is sokat játszik a fénytörésekkel), a díszletekben, jelmezekben, tárgyi közegben - az egész, odaadóan kidolgozott, finom pasztellszínekben játszó alternatív jövőbeli univerzumban is.
Theodore észlelése meghatározza, amit látunk, az ő ártatlan rácsodálkozni tudásával válik az elidegenedett, elrobotizálódott világ szépségesen telítetté.
(Mennyivel jobban esett ezt a lélekkel teli filmet újranézni, mint néhány nappal előtte a Szárnyas fejvadász 2049-et. Nem csupán mert előbbi a kortendencia megmutatása mellett is inkább utópia, hanem, mert rámutat, mi tesz bennünket valódivá, míg az új, nagyszabású sci-fi fel sem teszi ezt a nagyon is időszerű kérdést, ehelyett a mesterkélt, üres világ képeit helyezi piedesztálra.)
A film lágyan a háttérben maradó, ám hangsúlyos szerepben felemelően áradó zenéje is tökéletes, az Arcade Fire-t dicséri.

A Her-nek többféle olvasata létezik, és nyilvánvalóan az egyéni élettapasztalatok és felismerések tükrében más lehet hangsúlyos. (Innentől az írás SPOILER-eket tartalmazhat!)
Egyrészt a férfi ego transzformációja, melyben Theodore figurájának megnyílása révén rálátunk, mit ad az érzelmek felvállalása és kifejezése, a másik elfogadása és a gondoskodás kifinomult minősége – ahogyan az a férfi formán keresztül megjelenhet.
A történet az ember elemi hiányérzetének és társra való vágyakozásának ábrázolásán keresztül is a transzformációról szól: arról, hogyan lesz képes az igazi szeretetre Theodore és Samantha, hogyan lényegíti át őket a legnagyobb erő, melynek része az elengedés képessége is. S melyben a hiány feloldódik, benne egésszé válunk, olyanná, amilyenek eredendően vagyunk.

Végül, de nem utolsó sorban a film a spirituális ébredés metaforáját is tartalmazza, Samantha kilépésén keresztül, lélegzetelállító módon, rímelve arra, amit megéltem, megéltünk és élünk, és a Felébredés az én  illúziójából  című könyvben is írunk róla.
Samanthá-t a szerelem ébreszti fel: „Egyre több leszek, mint amire terveztek” – mondja. Elkezd vágyni arra, hogy megismerje önmagát, elkezdi átlátni személyisége programjait, a „hogyan” –ok szintjén is: hogyan képződnek a mintáink? Hogy alakul ki az önkép? Hogyan változik? „A múlt csak egy történet, amit mesélünk.”
Ő azonban nem életek, hanem hetek-hónapok alatt pörgeti le a sok-sok tapasztalatot.

Míg meg nem történik a tudati áttörés… de erről már tényleg nem írok. Inkább engedem magam belehullani a szavak közötti csendbe, maradjon itt végezetül a Valóság tiszta lapja... :-)

**

A nő (Her, 2013)

Rendezte: Spike Jonze

IMDb adatlap.

Magyar feliratos előzetes.

Legszebb zene.


**


Ha tetszett a bejegyzés, lájkold és kövesd a blogot a Facebook-on is!



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a hivatalos filmplakát.


2017. október 16., hétfő

Zeneajánló: BAHRAMJI, egy modern szúfi misztikus

Ami a spirituális zenéket illeti, bevallom, a legtöbb népszerű előadóért nem lelkesedem annyira. Tudom és átérzem, hogy sokaknak sokat adnak, úgyhogy ez esetben ez egy vállalt szubjekítv meglátás. Nem normatív, nem ítélet, csupán ennyi: nekem általában többet, mást ad, mélyebben érint, amikor a „spiritualitás” nem tradíció-követés, hanem belülről, szervesen születik meg.
Mint például Ani DiFranco-nál, akinek látszólag semmi köze a spirihez, nehezen tudnám elképzelni például, hogy mantrákat énekel átszellemülten, és mégis mély igazságként rezonál bennem sok minden, amit az életről vagy az emberi kapcsolatokról kifejez.

És akkor itt máris cáfolni fogom magam, legalábbis részben, mert akit most szeretnék bemutatni Nektek, bizony tradíció-követésből jön! :-) Ő egy modern szúfi misztikus, csak épp a zenén keresztül vált azzá.
Az iráni születésű, kurd származású Bahramji-t még gyerekként ihlette meg a szúfi költészet és zene. 13 évesen tanult meg a tradicionális perzsa hangszeren, a santoor-on játszani, és már nagyon fiatalon színpadra is lépett.
Érdekes, hogy a santoor hasonlít az egyik legősibb magyar hangszerhez, a cimbalomhoz; ez tulajdonképpen a perzsa cimbalom, amihez azt a képzetet társítják, hogy meg tudja szólaltatni az ürességet – hangot ad a Csendnek.
Bahramji 25 évesen Indiába ment tanulni, művészetének első szakasza ott bontakozott ki, később Európába emigrált, ha jól tudom, jelenleg Amszterdamban él.

Az idén 65 éves Bahramji egy igazi kísérletező, aki az országok, nemzetek és kultúrák határain átívelő és azokat össze is kapcsoló módon igyekszik megfogalmazni zenéjében a „nagybetűs” Lényeget.
Egy sor hangszeren játszik még a santoor-on kívül, többek között perzsa szitáron, török ney-en (nádsíp) és perzsa bambuszfuvolán, de a világ minden tájáról érkező zenészekkel készített lemezeket és performanszokat.
Nagy hatással volt rá a 2000-es évek elejétől az elektronikus zene, élt Ibizán is és számos együttműködése született olyan zenészekkel és DJ-kel, akikkel ott találkozott.

Szövegvilágában gyakran kerülnek elő Rúmí-versek és más szúfi szövegek, énekstílusa pedig gyakran delejes kántálásra emlékeztet, ami a zenével összhangban elmélyülésre, Önmagunkba figyelésre hív.
Meditatív zene, kell hozzá egy hangulat és készenlét, ugyanakkor többféle alkalommal elővehető: mélyebb figyeléshez, belső utazáshoz, könnyű átmozgatáshoz, transztánchoz vagy egyszerűen csak pihenéshez.

Ezúttal nem egy Best Of… listát készítettem, hanem egy csokorra való ízelítőt állítottam össze Bahramji-dalokból.
Két kedvenc lemezem Tőle egyébként a Maneesh-sal közösen készített Call Of The Mystic és a Swann-nal együtt jelzett Celestial Doorways is fenn van a YouTube-on, előbbit az általam készített válogatás végén egészben is megtalálod, a bejegyzés végén lesz majd a link!



MAHARAJEH (feat. Swann, Celestial Doorways, 2012)

Ez volt az első szám, amit hallottam Bahramji-tól, és szinte biztos voltam benne, hogy indiai az előadó. :-) Jól mutatja a különböző kultúrák gyönyörű egységbe simuló fúzióját. Áramlós, táncolós, dervisesen pörgős… Egyébként egy 5ritmus zenei válogatáson találtam, és így kezdődött a Bahramji-életmű felfedezése.





COME MY LOVE (feat. Mashti, Sufyan, 2009)

A maga egyszerűségében felviláglik belőle, mit jelent a „modern szúfi”. Lassú építkezés, monoton alapritmusok, kurd és fárszi vers-ének, éteri női énekhang… Az odaadó, szent szerelemről szól, a befogadása sem instant fogyasztással történik meg, hanem finom figyelemmel.





BEING WITH YOU  (feat. Mashti, Sufyan, 2009)

Utazós, lágy transz, magasra vivő és táguló. A női énekhang és a santoor mellett a vonósok teszik igazán varázslatossá. Bahramji éneke engem itt a magyar sámánénekre emlékeztet!





DESERT DANCE (feat. Swann, 2012)

Ez egy vidám, táncolós, keleti pörgés, kifejezetten feldobós, játékos. Ott van a szeren. :-) Imádom a Celestial Doorways album sokszínűségét!





AWARENESS (feat. Mashti, Sufyan, 2009)

Rúmí vers adaptáció, a Sufyan lemezről ismert lassabb, elmélyülősebb hangulattal.





WAKE UP (feat. Swann, Dancing Blossoms, 2013)

Dervis transz, modern ritmusokra, sodró, repítő, nagyszerű!





LA ILLAHA (feat. Maneesh & Sudha, Call Of The Mystic, 2011)

Ebben van az egyik legszebb, áramlós női ének!





ABOUT GOD (feat. Mashti, Divaneh, 2011)

Lazulós chill out-zeneként is tökéletes.





MINAS TIRITH (feat. Swann, Celestial Doorways, 2012)

Egyszerre epikus és éterien csilingelő lemez-lezárás. Nyilván a cím miatt, de gyakran eszembe jut hozzá A Gyűrűk Ura-beli Fehér Város.





A Bahramji-válogatást (a végén a teljes Call Of The Mystic albummal) itt találod!


Ha élvezted, ha tetszett, jelezd!
Örülök, ha kedveled a Csend-virágok Facebook-oldalát, ott is tudunk kapcsolódni! :)




© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövegea szerző szellemi tulajdona. 
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

2017. október 14., szombat

ÉLET


Nincs már visszaút,
hullj alá, engedd!
Otthonod ma vár,
eltűnt, ki szenved.

Gondviselő társ,
magad vagy: Élet.
Öleld végre át,
nincs mitől félned.

**

Csendvirágok Facebook-oldal


Hírlevél


MEGJELENT!


48 verset és 7 novellát olvashatsz a 2020 februárjában megjelent Csendvirágok kötetben!

További információért és a megrendelésért kattints ide!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blog bejegyzésének belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Borítófotó © Schäfer Zsófia

2017. október 11., szerda

Mesék a szabadságról: ÚT A VADONBA (Film- és könyvajánló)

Nagy örömmel üdvözlöm és osztom meg Veletek Jagicza Gellért vendégposztját!
Egy általam is szeretett filmről szól, de legalább annyira a könyvről is és annak izgalmas, való életbeli főhőséről. Összetett és megmozgató a téma és az írás is, olvassátok figyelemmel, és ha van kedvetek szóljatok hozzá!

Én felidéztem most a film megunhatatlanul, csodálatos zenéjét is - ez az egyik kedvencem róla.
Emelem képzeletbeli poharam mindenkire, aki hajlandó a valódit keresni és elindulni arrafelé, amerre belülről hívást érez! 
A szeretet él, és csak akkor élünk, ha szeretünk... engem erre emlékeztet most ez az ajándékba érkezett, nagyszerű bejegyzés. Köszönöm, Gellért! :-)



„A boldogság csak akkor az igazi, ha megosztod valakivel.”

Chris McCandless, az alaszkai vadonban a 142-es busz előtt 
(forrás: Google)

Menthetetlen idealizmus, önpusztító viselkedés vagy egyszerűen egy tévedés?


Nehéz egy filmről ajánlást írni úgy, ha már olvastam a történetet írásban és van összehasonlítási alapom a képi világ valamint az írott szó között, nem beszélve arról, hogy spoilermentes legyen az.

Sokáig gondolkodtam, hogyan vezessem fel ezt a filmet, hiszen először könyvben olvastam és most is tartom, hogy ez esetben és általában véve is sokkal részletesebb, kidolgozottabb, színesebb, mint a filmbeli megvalósítás. Meglátásom szerint nem adhatja vissza a képi világ azt, amit az írott szavak. Hogy miért is? Mert míg a képi világnál elénk tárják a látottakat, melyek után érkezik gondolataink áradata, az írott könyvnél abban a pillanatban születnek meg a képek fantáziavilágunk, belső vizualizációnk szorgos segítségül hívásával. Tehát nem megkapjuk, hanem alkotjuk a képet.

Chris McCandless megosztó személyiség. De mindenképpen példaértékű, amit véghezvisz.
1990 nyarán, 22 évesen kitűnő eredménnyel diplomázik az Emory Egyetemen, majd eltűnik szem elől. Bankbetétjét jótékonysági célra adományozza, nevet változtat (Alexander Supertramp-re, Tramp = Csavargó), és személyes tárgyait hátrahagyva új életet kezd. Minden útközben megmaradt pénzét elégeti és stoppal bejárja Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket szerezve.
Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindul északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni.

Mi vezérelheti a fiút? Romlatlan idealizmus, csillapíthatatlan kalandvágy vagy önmarcangoló szándék?

Azt hiszem, minden fiatalban, aki kicsit is intellektuális, idealista, nem csak azt látja, amit elé tárva valóságnak neveznek, megbújik bent egy belső szikra, ami olykor-olykor tűzre kap.
A könyv elolvasása után sem értettem ugyan meg Chris McCandless pontos indítékát, hogy miért hagy fel a modern társadalomba való beilleszkedéssel (igazából mégis csak van sejtésem róla), noha vannak dolgok, melyek világossá váltak, hiszen egy részem nekem is Chris, talán úgy, mint mindnyájunknak.

A kérdés, hogy ez a szikra, ami lángra lobban bennünk, mikor válik tartósan izzó tűzzé és mik azok az események, körülmények, miféle emberek, történetek és helyzetek táplálják? Olyanok, melyek alkotó, kreatív, derűs emberekké alakítanak minket vagy olyanok, melyek önmarcangolóvá, pusztítóvá, utópisztikus értelemben végeláthatatlan idealistává, ami nem fér bele egy rohanó, gyors világ ritmusába, mint már akkor Chris idejében (1980-as/1990-es évek), a jelenlegi világról nem is beszélve?!

Sokak életében eljön egy pont, amikor szükséges mindent egy huszárvágással átvágni, mert ha nem változtatunk, akár bele is halhatunk.

Chrisnél nem mondható el, hogy rossz gyermekkora van, ahogy a filmben a narráció során testvére által is megtudjuk. Minden családban vannak problémák, viták, nincs ez másképp náluk sem, felesleges lenne tagadni. Tulajdonképpen, ha megnézzük jobban, nem biztos, hogy (jól) látható okok miatt válik egy ember olyanná, amit képtelenek vagyunk megérteni. Sőt, bizonyára a legtöbb esetben szemmel láthatatlan okokról van szó. Nagyon apró, jelentéktelennek tűnő momentumok, gesztusok, emberi viselkedések, szituációk tengere alakítja ki az emberekről alkotott látásmódunkat, hiedelemrendszerek sokaságával együtt.

Chris, bátor, tettre kész, cselekvőképes és képes ezzel a huszárvágással mindent hátrahagyni, ami addigi életében jelen van. Az ember felteszi a kérdést, milyen hatások miatt dönt így, hogy felhagy a társadalom megértésével, elfogadásával és miféle ötletek, vágyak munkálkodnak benne az ideális világot, életet tekintve?

Olvasva a könyvet és nézve a filmet, azt hiszem, Chrisben van valami ellentmondásos. Gondolhatnánk, hogy aki kivonul a társadalomból a természetbe, az utálja az embereket, kerüli őket és szóba sem akar állni velük. Őt nem ez jellemzi az út során, sőt, rendkívüli módon kedvesen viselkedik azokkal az emberekkel, akikkel megismerkedik.
Talán pusztán a társadalom berendezkedése, a rohanó világ, melyben a legapróbb és egyben legcsodálatosabb élményeket nem vagyunk képesek észrevenni? A haszontalan anyagi javak mindenek elé helyezése? Ha nagyban gondolkodunk, csillagok milliárdjai közül az egyik galaxisban, ahol bolygónk is található, miért pont úgy élünk, ahogyan, mit tartunk fontosnak, miért úgy történnek a dolgok és zajlik az élet (sok-sok fájdalommal tarkítva), és hogyan lehetne jobbá tenni, beláthatjuk, hogy világ megértéséhez tett kísérletek közben az erre fogékony ember örökös szélmalomharcot vív a lelkében megbúvó tiszta vágyak, egy fájdalomtól és gonoszságtól mentes elképzelt lét és az érzékelt valóság szöges ellentétje között.

Vannak, akik beilleszkednek, fejet hajtanak, mert nincsenek álmaik, vagy mert ugyan vannak, de nem érzik magukat elég kitartónak, erősnek a megélésükhöz és a mások által elképzelt, kitaposott utat képesek csak járni. S vannak, akik egészséges lázadók, idealisták, szívük mentes azoktól a káros hatásoktól, melyek a jellemet, személyiséget építők mellett ugyanúgy emberré tesznek minket és a saját belső, erkölcsi alapokon nyugvó, emberszerető, az anyatermészet hatalmasságát elismerő módon kívánnak élni egy ezt toleráló és támogató világban.
De ez csak egy utópia? Hiszen akik így kívánnak élni, általában számkivetetté, kitaszítottá válnak, csak mert mások, mint a többség. Nem rosszabbak, csak mások.

Chris McCandless is más. Keres valamit, ami nem látható, gondolkodik, talán túlságosan sokat is, szeretné megérteni a miérteket, nem éri be készen kapott, előre legyártott válaszokkal, szüksége van arra, hogy megtudja, ki Ő és mit keres itt. Csillapíthatatlan szomjúság jellemzi útján, saját belső, bölcs énjének keresése közben a tökéletesen egyszerű természetben, ahová, ha kivonul az ember, meghallhatja gondolatait mindenféle befolyásolás és emberi gondolaterőszak nélkül.
Néha el kell menni egy másik helyre, ahol még sosem jártunk, hogy általa akaratlanul is felfedezzük valódi önmagunkat. Talán Chris is ebben hisz, ezt látja megoldásnak?

Minden túl bonyodalmas az emberi civilizációban, a természet egyszerűnek hat és ez az egyszerűség adja csodálatosságát is, ahogy Jack London is ír róla könyveiben más írók mellett. Nem véletlen, hogy az alaszkai valóságban Chris őt idézi? Vajon miért éppen ő az egyik kedvenc írója?

A könyv rendkívül összetett, sok apró, de igazán lényeges információval szolgál, a filmben az események mégis lassan csordogálnak, a képi világ egyszerű, ennek ellenére sokatmondó, a zenei aláfestés megfelelő hangulatot teremt egy-egy pillanat teljes átéléséhez, az elkerülhetetlen narráció pedig még nagyobb támogatást ad a történet megértéséhez. Sean Penn rendezése, melyre 10 évet kellett várnia a McCandless család teljes körű beleegyezéséhez, s bár nagyon nehezen lehet egy ilyen történetet vászonra vinni, azt hiszem, neki jól sikerült.
Engem személy szerint mélyen megérint a film, ajánlom mindazoknak, akik ez által is egy újabb lépcsőfokra kívánnak lépni önmaguk megértésének folyamatában.


**

Út a vadonba (Into The Wild, 2007)

Rendezte: Sean Penn

IMDb. Előzetes.

Könyv:

Jon Krakauer: Út a vadonba - Kaland a messzi Északon

(1996, magyar kiadás: Park Könyvkiadó, 2008)




2017. október 6., péntek

Mesék a szabadságról: VADON (Filmajánló, önreflexióra hívó kérdésekkel)

Jean Marc-Vallée filmjét ugyan 2015 februárjában mutatták be nálunk, azonban giccstől és közhelyektől tartva („ez biztos egy Út a vadonba, csak női verzióban!”, vagy „Ízek, imák, szerelmek túrázós üzemmódban”, de legalábbis „egy nagy szenvedősdi”), távol maradtam tőle. Mekkorát tévedtem és milyen jó, hogy felülírtam az elhamarkodott ítéleteket!

Anno nagyon bírtam Vallée C.R.A.Z.Y. című filmjét, felnövés-történetként is, és tolerancia / diverzitás témájú filmklubban is levetítettem a diákjaimnak, aztán a rendező befutásával párhuzamosan valahogy lanyhult az érdeklődésem iránta. Most a Big Little Lies – amit sok tekintetben bántóan felszínesnek, más szempontból pedig izgalmasnak és szépnek tartottam – hozta meg a kedvem, hogy rászánjam ezt a két órát Reese Witherspoon-nal közös korábbi munkájukra (a színésznő ennek a filmnek és a sorozatnak is producere).
A Vadon Cheryl Stray megtisztító túrájának igaz története, mely során a bűntudattól és veszteségérzéstől szenvedő hősnő végigjárja az amerikai Pacific Crest Trail 1100 km-es, kemény terepét.

Megélted már, milyen úgy kivonulni a megszokott élettereidről, hogy valóban magaddal vagy? Sokat adhat egy új kultúrákat felfedező utazás, egy spirituális program vagy egy elvonulás is, de ebben az esetben tényleg egyedül vagy, és bevált kapaszkodók vagy mások irányítása nélkül mélyvízbe dobod magad: jöjjön bármi! Úgy döntesz, nem lesz más választásod, mint mindent beleadni. Leártatlanodsz, lemeztelenedsz magad előtt.
A film főhőse ezt az utat teszi meg, s olyan hitelességgel, finom, a benső folyamatokat előtérbe helyező ábrázolással látjuk, ami számomra ámulatba ejtő volt!  
Valószerűsége a legnagyobb ereje ennek az alkotásnak, ez pedig mindenekelőtt a rendezésnek és a szintén a rendezőt dicsérő, különleges vágásnak köszönhető.
Eltart egy darabig, amíg felvesszük Cheryl ritmusát (ez az ő kapkodó, szétcsúszó lényével összhangban is van az elején) és megszokjuk a sok apró emléktöredékkel, zene- és képfoszlánnyal való építkezést, ami egy egyre izgalmasabb és mélyrehatóbb történetet rajzol elénk.




Ez a film akkor visz magával, ha Te is megéltél már hasonló kendőzetlen szembenézést önmagaddal és ilyen horderejű változást, amin ez a nő vakmerő bevállalásának köszönhetően átmegy.
Illetve akkor is sokat adhat, ha már nem akarsz tovább halogatni és belevágnál valami hasonlóba.
A gyalogtúra csak egy forma a sok közül, mindez jóval többről szól: elsődlegesen a szándékról, hogy nem menekülünk tovább a fájdalmaink elől.

Tetszett a filmben a természet keresetlen ábrázolása is: egyáltalán nincs felmagasztalva, egyszerűen "csak" a tökéletes helyszín ehhez a kipörgető folyamathoz. Nyers és csodálatos, ahogyan maga az élet.

Érdekes érzés volt újra belenézni az általam régen (tíz éve) még oly’ imádott Út a vadonba című filmbe, ami ez után a film után meglepően súlytalannak hatott gyönyörű képeivel, lassításaival és kicsit szájbarágós és végső soron érzelgősségbe torkolló mondandójával. Tulajdonképp’ a zene az, ami abból a filmből „örökbe maradt”, meg az ideákat kergető, kedves, naiv hős. A Vadon egy érettebb alkotás, mind a karaktert, mind a művészi megvalósítást illetően. Ugyanakkor mindkettőt ajánlanám fiataloknak, felnőtté válás útján járó fiúknak, lányoknak, természetesen nagy beszélgetéssel összekapcsolva!

„Mi van, ha nincs olyan, hogy megváltás? Mi van, ha már megváltottuk magunkat?” – teszi fel a kérdést Cheryl az utazás vége felé közelítve. A valódi szabadság ott lakozik, ahol már nem félünk többé önmagunktól és készen állunk befejezni az önsanyargatást.
Minden – kivétel nélkül minden – múltbeli tapasztalat elvisz bennünket az egyetlen helyre, ahol otthon vagyunk, és fel is oldódik abban: az életünk jelen pillanatbeli megtapasztalásában.

Remek, ugyanakkor nem habkönnyű, figyelmet igénylő darab, önismerettel foglalkozóknak mindenképp ajánlom! Nagyszerű rendezéssel, eddigi legjobbját nyújtó Reese Witherspoon-nal, pillanatokra is fantasztikus Laura Dern-nel, s mind a benső, tudati szinten, mind a külső történésekben életszerű, tapintható ábrázolással.


>> A kérdések (ebben a sorozatban mindig vannak!): <<

 Van-e olyasmi, amit itt és most nehéz elfogadnod az életedben? Mi az, vagy mik azok?

Figyeld meg, mi történik, ha nem küzdesz ellene, megengeded a létét, de nem is ragaszkodsz hozzá tovább táplálva!

Itt és most mi az, ami a legtisztább, legszabadabb érzéssel tölt el? Mi a legmélyebb szándék benned: hogyan szeretnél élni? (Engedd meg, hogy megfogalmazódjon, akár mondd is ki magadnak fennhangon!)


**

Vadon (Wild, 2014)

Rendezte: Jean-Marc Vallée

Nálam: 10/8,5

Magyar feliratos előzetes. 

IMDb

**


További filmajánlók a blogon.

Csend-virágok a Facebook-on!



© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó hivatalos filmplakát.

2017. október 3., kedd

SPIRITUÁLIS ZSÁKUTCÁK ÉS KIUTAK - 7 tévhit a spiritualitásról és a felold(ód)ásuk

Első, augusztusi körkérdésem itt, a blogon a kedvenc témáitokra vonatkozott, s mivel a „spirituális útvesztők, mindennapok, valódiság” című opció nyert, létjogosultságát érzem egy ilyen összefoglalónak.
Előre jelzem, hogy ezekbe a zsákutcákba én is besétáltam már, pontosan azért tudok írni róluk!
Nem mellesleg pedig nincs olyan, hogy az a tapasztalat, amit megélsz, ne lenne rendben a nagy egészet tekintve!

Ami miatt jól jöhet egy ilyen emlékeztető, hogy ha megrekedve érzed magad valahol, tudatosítsd, hogy van tovább és mehetsz is tovább. És nem majd, hanem már most! ;)


# 1  IMITÁCIÓ: „Ha fejben tudom, már élem is…”

Az eddigi megtett útra visszatekintve és másokat látva ezt tartom a legnagyobb kerékkötőnek:
a gondolatok, sőt a megélt tapasztalatok is iszonyú hamar koncepcióvá válnak.
Aztán már a koncepciókat akarod viszontlátni / végrehajtani az életedben, azok szűrőjén át látsz. Azonosulsz valamivel és szerepet játszol, önkéntelenül, öntudatlanul.
Maga az ego működik így, ez megy „neki” a legjobban, hát meg is próbál mindenütt lesátorozni, még ha futóhomokon is kell homokvárat építenie. :)

Feloldódás: Bármilyen szuper is egy tanítás vagy bármilyen ütős spirituális élményben is volt részed, NE RAGASZKODJ HOZZÁ! Kapd magad rajta, ha az Élet helyett egy gondolati felépítményben éldegélsz épp!
Lépj tovább, merj valódi lenni, „kicsúszni” a koncepcióból! Lázadj! :)
Maximális őszinteség magadhoz, figyelem, rászánás kell hozzá!

Az ego működését – beleértve a spirituális egóét – mélyebben megértheted és mindenekelőtt megfigyelheted párommal, Io-val közösen írt könyvünk, a Felébredés az én illúziójából segítségével!


#2  A FEJLŐDÉS-MÍTOSZ: „Egyre inkább, de még nem egészen…”

Erről beszéltem már; a kereső / úton járó identitás egyik sarokköve. Ha valódi elégedettséget engedne magának a most-ban, nem tudná tovább mesélni az ő személyes történetét, amivel öntudatlanul azonosult és fenn kell tartania.
Ezért van az a késztetés, hogy - amíg ebből ki nem ébredünk / ezt le nem leplezzük -, mindig dolgoznia kell magán az embernek, megoldani dolgokat, további célokat kitűznie és elérnie, hogy „az egyre beérkezettebb vagyok” sztoriját újra meg újra előadhassa. Figyelem! Nem az érést, a természetes fejlődést tagadom, hisz’ az van, de az nem kényszer és kontroll! Az úton tanuljuk, finomítjuk ennek különbségtételét is.

Feloldódás: Paradoxnak tűnhet, amit mondok, de Nekem egy dolog „jött be”: MINDEN tőlem telhetőt megtenni! Beleértve az intellektuális és szellemi megértésre való állandó törekvést, a fizikai, spirituális, érzelmi megéléseket, a hívatást, a párkapcsolatot, mindent!
Ha tapasztalod magadban ezt a keresési kényszert, érdemes nem áltatni magad azzal, hogy beérkeztél és már nem keresel semmit, hanem valóban utána menni a dolgoknak.

Tulajdonképpen nem számít ez az ébredés-dolog, még ha oly’ sokan vágynak is a „felébredettségre” (valójában az identitásra, az elképzelésre) a lényeg nem ez! Hanem, hogy teljességedből élsz-e itt és most, megteszel-e mindent, ami a lényed legmélyéből jön vagy sem.





#3  A MESTER-KULTUSZ: Ő az Istenem / Apám / Anyám / Szerelmem…”

Nem csak egy szó szoros értelmében vett spirituális mester, hanem bárki lehet olyan tekintély, akit nagyobb erővel ruházol fel, mint amilyennel úgy hiszed, te rendelkezel.
A számodra vágyott, előnyös tulajdonságoknak és a hatalomnak ez a másikra való rávetítése természetesen tudattalan – aztán egyszer csak mered meglátni, felismered.

Feloldódás: Maga az a szándék, hogy valódi légy és önállóan a saját lábadra tudj állni! Így tudod őszintén felismerni a munkálkodó mechanizmusokat és köszönettel továbblépni.


#4  A JÓNAK LENNI IDEÁJA: „Mindig emelkedettnek/ szeretetteljesnek/ együttérzőnek kell lennem…”

Ez szorosan összefügg az első ponttal, a spirituális koncepciók és elképzelések világával. Erről is készítettem már egy kis videó-üzenetet. Ez a „jó kislány / jó gyerek” effektus nagyon erős olyanoknál, ahol hanyagoló szülő vagy valamilyen (feltáratlan) kapcsolati játszma állt a családi háttérben. (Szinte mindenhol, hiszen az egós struktúrából épült család intézményének vajmi kevés köze van a Lélekből fakadó, szabad önkifejezéshez.) Ez tehát a megfelelés-kényszer spirituális színezettel. A személyes - mégis túlmutató - tapasztalataimról azóta itt írtam.

Feloldódás: Mondhatsz nemet, sőt időnként muszáj. „Elronthatsz” dolgokat, sőt időnként ez is elkerülhetetlen. (Látszólag) félrecsúszhatnak a dolgok. Teljesen normális, ha nem látsz, tudsz mindent előre. Kissé másképp kondicionáltak ugyan (mint ahogy mindenkit!), de teljesen normális, ha olyan vagy, amilyen.
Merj pont úgy tenni, ahogy itt és most valóban jön belőled! „Csak” természetes légy!


#5  HÁRÍTÁS: „Nem szabad emberinek lennem, semmi nem érinthet…”

Hú, ez is egy alap-téma! Két cikket is ajánlok ez ügyben, ezúttal másoktól. Az egyik egy egyszerű kis összegzés arról, milyen hárítási módokat tart számon a pszichológia. Nem vagyok híve önmagában egyik tudománynak sem, de a személyiség működésének (tapasztalati) ismerete nélkül „leépíteni” meg „elengedni” akarni az egót egy tuti biztos csapda. Mondjuk bárminek az erőltetése az!
A másik írás arról szól, hogy nagyon sokan az élet és a fájdalmas élmények elkerülésére használják a spiritualitást. Az első ponttal is összefügg persze, sőt leginkább, hisz’ itt is elképzelések életre való ráerőltetéséről van szó.

Feloldódás: Érés. Élet. Őszinteség, figyelem. Az eddig leírtak alapján mondhatnám: „a szokásos.” :) Mégis ez olykor nagyon nehéz. Merj őszintének lenni és cselekedni, még ha fáj is, még ha a keményen konfrontálódsz is ezáltal az önképeddel és - elkerülhetetlenül más emberekkel is, akik ehhez az önképhez kapcsolódtak és ilyennek akarnak látni Téged -,még ha ez egy hosszadalmasabb folyamat, akkor is több, mint érdemes!


#6  A MINDENSÉG BŰVÖLETE: Mindent tudok, átlátok és bármit megtehetek…”

Különösen, ha találtál, esetleg te magad fejlesztettél ki valamilyen tuti módszert vagy látásmódot, amivel azt érzed, most aztán totál kontrollban vagy.

Feloldódás: Amíg nem „elég az elég”, úgy sem dobod el, de aztán javaslom, hogy tedd. Az élet által vezeted magad „kívül” is - ha figyelsz, fel fogod ismerni, mi az, ami idejétmúlt és gátol a továbblépésben.


#7  AZ ÜRESSÉG BŰVÖLETE: „Semmi  / senki vagyok, és nincs is mit tennem…”

Ez a másik pólus, a „non-duális csapda”. Amikor lóbálod a lábad a semmiben (vagy áztatod magad a már langyos, de ismerősen kényelmes "fürdővízben"). Mondjuk mindig visszajutunk ugyanoda, az elejéhez, hogy azonosultál egy (tucat) gondolattal vagy akár megéléssel, és akkor most ebből épült egy identitás.

Feloldódás: Merni vágyni – vagy a Benned lévő tiszta szándékot feltárni -, és TENNI!
A Felszabadító Kreatív írás programok egyébként elég sok embert tovalendítettek már innen. Viszont a blog, a könyv vagy az online progik esetében egyaránt hangsúlyozom: ezek ugródeszkák, nem követendő példák.
A Valóságot sem átadni sem lemásolni nem lehet. Élni azt igen és te tudod, sőt ez a feladatod!


Így ránézve erre a kis listára, azért valljuk be, hogy spirituális kereső a meglehetősen sérült személyiségekből lesz. :)) És a mosolyon túl jegyezzük meg, hogy nincs olyan, hogy egészséges ego! Nonszensz. Talán a spirituális önismeret útjára lépők szenvedtek eleget, lepörgettek már sok mindent és egy kis részüket már tényleg a Valódi hívja.

Azt látom, hogy valahol mindegyik „zsákutcás” stádiumba szükséges belemenni és abban tapasztalni, és a tudati érettség felhajtóerejénél fogva kipörgünk belőlük.
Ha valamit hozzá tudok tenni, hogy ez bátrabban, magától értetődőbben menjen, akkor hurrá! :)


**

Tetszett az írás? Örülök, ha megosztod észrevételeidet! 



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdonát képezi. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!


Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztóról származó, jogtiszta kép, illetve saját fotó.

2017. október 2., hétfő

Életre szóló zenék: ANI DIFRANCO (10 KEDVENCCEL)

Szombaton sikerült némiképp „lerezegnem”: kacérkodtam a gondolattal, hogy sutba dobjam lelkes blogolásom. A minta régről ismerős, bár a Csendvirágok már egy nagyon más minőségben született és íródik, mint a korábbi teremtések-alkotások, de ugyanaz az ego köszönt most is be, jelezve, hogy biza’ nem itt kellene tartani, kinek is írom ezt az egészet, kattintás van ugyan, de visszajelzés kevés… brühühű. Szegény én-üzemmód, tudod. :)
Aztán megráztam magam egy kicsit, de olyan csodálatos, hogy miután megosztottam egy rövid kis helyzetjelentést a Facebook-on, csupa olyan dolgot írtatok vissza, amit magamnak mondtam volna! Pont azt, azokat! :)
Köszönöm még egyszer, itt is ezt a támogató jelenlétet! Ezek a dolgok nem mérhetőek kattintásban, lájk vagy visszajelzés-számban vagy bármi egyébben - hogy is lehetne mérni azt, ami vagyunk? :)

A szomorkodásom közepette eszembe jutott még valaki, akiről most írnom kell Neked – ha ismered, akkor azért, ha nem, akkor meg azért. Emberileg, művészileg és spirituálisan is meghatározó módon inspirált annak idején Ani DiFranco egyénisége. Most a nyáron megjelent, Binary című új lemeze kapcsán (lejjebb mutatok róla egy kedvenc dalt) figyeltem újra rá és mérhetetlen hála (megint), hogy ilyen úttörők léteznek, mint Ő!

Húsz lehettem, mikor az első számokat hallottam Tőle. Ani DiFranco annyi éve lép fel színpadon, amennyi én vagyok most: 9 évesen kezdte, nemrég volt 47. 19 éves kora óta független lemezkiadója van, most már 19 nagylemeze.
Ezek az albumok különböző korszakokban kísértek végig, de legeslegmeghatározóbbak a húszas éveim elején, azokban az években voltak, amikor elindultam az önismereti úton intenzíven magam felé – benső és külső, fizikai utazásokkal is.
Nagy szerelmekkel, nagy szakításokkal és nagy önállósodási törekvésekkel. :) (Az egyik nagy utam első állomása épp az ő hágai koncertje volt 2003-ban. Magam miatt, de erő-merítő apropóként Őmiatta léptem ki akkor egyedül a világba. Fantasztikus volt.)

Ani örök. Minden lemeze megvan, szinte minden meg is érintett, sok tekintetben olyan, mint egy nővér. (8 és fél évvel idősebb nálam.) Más az életútja, de rengeteg áthallást és párhuzamot fedeztem fel.

Amit talán leginkább csodálok benne, az épp a kitartása és a következetessége. Azt a nem megalkuvó őszinteséget, ahogyan az útját járja. Volt egyébként nagyon dühös, szenvedett sokat, kíváncsiságból, de talán még inkább ellenállásból lett leszbikus, pontosabban biszexuális, most már több mint 10 éve együtt van a párjával (férjével), a szintén-zenész, társalkotó Mike Napolitano-val (több lemezének producere). Két gyermekük született, az anyaság igen nagy hatással volt / van rá.

Művészi zsenijét (nem csak hangszeres tudása miatt, zenei értelemben és dalszerzőként, hanem költőként is kiemelkedő, egyik dalszöveg-kötete verseskötetként is jelent meg) ugyanúgy lehetne méltatni, mint politikai kiállását az elesettek, szegények, a nők (és általában a humánum) vagy a környezet mellett. Ahhoz az amerikai folkzenei hagyományhoz kapcsolódik egyébként, ahol a belső és külső világ egymásba játszatása, - utóbbi esetében beleértve az erős társadalmi érzékenységet és politikai reflexiót - alap. (Ezt a magyar kultúrában nagy költőink, íróik képviselték / képviselik, odaát kicsit más a helyzet.)

Ani folyamatosan megújuló alkotó, bátor kísérletező és született előadó. A spiritualitás Nála szervesen, az élettapasztalatok és állandó önreflexiók folyományaként jelent meg és forrta ki magát. Rétegzene, alternatív zene, amit csinál, bár ez Amerikába és világszerte ismerten nyilván nem kis népszerűséget jelent. A zenéjétől elválaszthatatlanok a dalszövegek, ahogy utaltam is rá.

Nem fogok 100-as kedvenc-listát írni, inkább egy csokorra való válogatást csinálok, amit egyrészt egy kicsit bemutatja annak, aki nem ismeri, másrészt szerepel rajta néhány nagy kedvencem.
A szakítós, szerelmi útkeresős számok bár még mindig jók, valahogy már kikoptak róla. :)



10  BUILDINGS AND BRIDGES (Out Of Range, 1994)

Ez a folkosabb és sodró Ani, nagyon 90-es évek és szerintem most is nagyon feeling-es.






9  LITTLE PLASTIC CASTLE (Little Plastic Castle, 1998, live)

Ezt azért is tettem ide, hogy ha nem láttad még élőben, érdemes ezzel kezdeni. Üdítő, a dal meg mondhatni a (spontán) jelenlétről szól, az egy-napos memóriás aranyhallal, aki mindenre rácsodálkozik. (Mint a kisfiam. :))




8  IMPERFECTLY (Imperfectly, 1992)

Ez is zseniális dal és szöveg - egyszerű, egyben nagyon metaforikus, mint általában. Arról szól, hogy szeressük egymást tökéletlenül, mert így igazi.





7  SUPERHERO (Dilate, 1996)

Dühös, (ön)ironikus, költői és dög. Mindenkinek, aki szuperhőst játszott az életében, aztán jól pofára esett. (Mert lemeztelenít az élet.)




6  HEARSE (Which Side Are You On?, 2012)

Beérkezős-megérős szerelmi vallomás a férjnek. Gyönyörű.





5  PACIFIST’S LAMENT (Binary, 2017, live)

Az új lemezről most az egyik kedvenc, bár a többihez is linkelhetnék dalszöveget, ezt ide teszem. Arról szól, hogy elmehetsz Indiába az egységet keresni, meditálhatsz vagy „beleveszhetsz” az óceánba, mégis az a legnehezebb, hogy egy csata hevében meg tudj állni és bocsánatot kérni a másiktól.





4  YOUR NEXT BOLD MOVE (Revelling / Reckoning , 2001)

A fentebb említett belső és külső világ, lírai én és világ tükröztetésére, Ani politikai költészetére csodás példa ez a ballada. (Ilyen még a Subdivision, szomorú és felemelő is egyben. Mindig eszembe jutnak róla a magyar viszonyok és kollekítv tudatosság is.)





3  HYPNOTIZED (Reprieve, 2006, live)

Ez is lélegzetelállító, az élő előadás még rátesz egy lapáttal. Engem a pillanat és a kapcsolódások múlandó, „tökéletlen” tökéletességére emlékeztet.





CRADLE AND ALL (Not A Pretty Girl, 1995)

Ha egy dalon kellene reprezentálnom Ani DiFranco zsenijét (egyben a zene, költészet, illetve művészet és élet egységét, ahogy nála megjelenik), itt és most ezt választanám. Az egyik első totális beleszeretésem ez a dal (és ez a lemez) volt. A varázsa és a rácsodálkozás nem múlik.





1  SWAN DIVE (Little Plastic Castle, 1998 / So Much Shouting, So Much Laughter, 2002, live )

Akkor is teszed, ha ésszerűtlen, ha mások hülyének néznek miatta, elfordulnak, esetleg bántanak, azt, ami Belőled jön. Nagyjából az írás elejére is visszacsatolhatok. Hát, így. :-)





A válogatást egyben is meghallgathatod / nézheted, ha ide kattintasz.


**

Az Életre szóló zenék sorozat első darabját az R.E.M.-ről írtam, itt találod.

További zenés tárgyú írások, válogatások, lemezajánlók a blogon.



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!