N'alika író és tanár blogja. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. július 17., hétfő

Önismeret: HOGYAN MEDITÁLJAK? + VIDEÓK & HANGANYAGOK!


A meditáció témaköre egy igazi örökzöld: rengeteg okosságot, sok inspiráló dolgot és bizony ugyanannyi bulshitet is találhatsz róla. Nem a spanyolviaszt akarom feltalálni, viszont szívesen megosztom Veled a bennem leszüremlett megértést, különösen, ha segít eloszlatni néhány korlátozó tévhitet.
Ebbe a bejegyzésbe emellett újabb és újabb videó- és hanganyagok kerülnek majd fel, mindegyik más lesz, és mindegyik lehet egy kapu Önmagadhoz.

Azért arra biztatlak, hogy ne ragaszkodj majd ezekhez sem, kóstolgasd, vegyél belőlük, aztán engedd tova őket! :)
A meditáció lényegének az Önmagunkra ismerést látom. Nevezheted kapcsolódásnak magaddal vagy magaddal létnek, mindenesetre nem relaxáció vagy egyéb cél vezérel, hanem az az egyszerű, ám egy idő után már mindent felülíró szándék, hogy hazatalálj és otthon légy Magadban.




Néhány megfontolás, amit ajánlok:


1.)  NE GÖRCSÖLJ! – CSAK KÖNNYEDÉN, JÁTÉKOSAN, KÍVÁNCSIAN! 

Milliónyi képet látni az interneten, ahol legtöbbször csinos jógás lányok vagy átszellemült jógik meditációs pozitúrában relaxálnak. Divat a "medi", van is rengeteg technika, de a lényeg valahol eléggé el tud sikkadni.
Amikor először kezdtem el tudatosan, mélyen figyelni magamba, brutál félelmek, majd fájdalmak jöttek fel. Semmi nem olyan volt mint ezeken a képeken.
Később, amikor már "haladó spiriként" éveken át nyomtam a „fejlődni akarok” nagyívű projektjét, rengeteget görcsöltem. Emlékszem egy "Csend táborra" (egy hétig nem beszéltünk), amikor azt hittem megkattanok (szó szerint) és azon szenvedtem, hogy körülöttem már biztos mindenki megvilágosodott (csak heten voltunk ott, úgyhogy abszolút reálisnak éreztem :D), majd végül felszabadító volt rálátni és egy nagyot nevetni végre rajta, mekkora erőlködés az egész.
De még ezután is sok év telt el, s igazából ez az állandó „zabszem a fenékben” jellegű kontroll csak azután tűnt el, amikor átéltem az ego-burok „kipukkadását” (vagy inkább szép csendes szétoszlását). Azóta viszont véglegesen eltűnt.
(Ez nem azt jelenti, hogy nem merül fel bennem soha frusztráló gondolat, érzés stb.- erre és az egész "megvilágosodás-témára" visszatérek még alkalmasint!)

Minden tapasztalat a helyén van, úgy, ahogyan tapasztalod, azonban sokat segít, ha kegyes vagy magaddal és hagyod a „hol kéne tartanod” típusú gondolatok frusztrációját!
Ha elindultál ezen az úton, már ráéreztél, hogy belül valóban meg fogod találni a „válaszaidat”.
Talán nem úgy, ahogyan gondoltad - illetve egész biztos, hogy nem úgy, mert a valóság mindig felülmúlja az elképzeléseinket! :)
Ne félj, ne görcsölj, menj tovább és csináld! Szeretettel, könnyedén, hiszen MAGADDAL vagy! Minden történik a maga idejében és módján!


2.)  NEM KIZÁRNI, DE NEM IS AZONOSULNI! – FIGYELNI, LÉTEZNI, ÉLVEZNI!

Vannak technikák, melyek arról szólnak, hogyan csendesítsd le az elmét - gyakorlatilag hogyan iktasd ki és érj el módosított tudatállapotot -, és van egy halom, ami különböző módokon (vizualizáció, imagináció, szuggesztió stb.) stimulál, ezekkel lényegében az azonosulás révén érsz el egy szintén módosult tudatállapotot.
Szerintem érdemes kipróbálni sok mindent és valószínűleg ki is kell, hogy ráérezz: ez nem az. Segíthet, meglehet a létjogosultsága, de ha ott van Benned ez a hazahívó szó (ami erre a blogra is elhozott ;) ), akkor tovább fogsz lépni.
Emlékezz rá, hogy nem egy módosított valami, amit keresel / amire figyelsz, hanem nagyon is természetes! Sőt: valójában a világ legtermészetesebb dolga! :)
Csendben figyelni eleinte nagyon nehéz, de amint ráéreztél arra az erőre és minőségre, ami e szakasz címében megfogalmazódott – ti. hogy nem akarod sem eltaszítani a felbukkanó gondolatokat, sem nem kezdesz el dagonyázni bennük, akkor ráérzel az otthonlét ízére.




3.) ALAPVETŐ: TESTTUDATOSSÁG ÉS LÉGZÉS!

Két olyan dolog, amit függetlenül attól, hogy kezdő vagy ebben vagy már ezer éve tapasztalod (hmm… és ha mindkettő EGYSZERRE igaz? ;)) csinálhatsz és bizonyos értelemben megspórolhatatlan: figyelem a légzésre, és figyelem a testre, testben való létre.
Megint csak nem vizualizálás (bár eleinte vagy amikor ezt érzed, ennek is lehet létjogosultsága!), hanem
egy benső érzésre, érzékelésre való megnyílás.
A test és légzés téma (akár így együtt) nagyon nagyban hozzájárul, hogy a fejedben lévő tudást elengedve hús-vér megtapasztalásokban legyen részed Magadról. Persze ezeket is lehet full kontrollal csinálni (a spiri ego... ajajj, de tudja! :D )… de… bízz az intuíciódban!




4.)  NEM RAGASZKODNI A FORMÁKHOZ! – RÁÉREZNI ÉS CSINÁLNI, AHOGYAN BELŐLED JÖN!

Itt érkeztünk el egy nagyon fontos, és nem eléggé hangsúlyozható dologhoz: nincs az a mester, tanító, tanítás, szakkönyv, videó... semmi!, ami NÁLAD jobban érzékelhetné azt, ami VAN!
Bízz magadban, engedd, hogy azon a módon táruljanak fel a dolgok, ahogyan az Benned természetesen, ösztönösen megjelenik. Üdvös elengedni a módszereket, persze erővel nem lehet – elengedődnek, de legyél kész rá - azaz legyen meg a szándékod rá, hogy teljesen szabadon tudd csinálni!

Nincs egy meghatározott módja, hogyan meditálj, sőt egy idő után maga a meditáció szó is elhull és csak az életed marad. Persze leülhetsz csendben, figyelhetsz külön, mégis: pillanatról pillanatra jelen vagy a megtapasztalásban, akként, ami vagy. De most csak írtam valamit…
hagyd az elvárást, elképzelést - engedd úgy, ahogy jön! 
Érezni fogod és teszed a dolgod!



5.) „JOLLY JOKER”: JELENLÉTBE HÍVÓ GYAKORLATOK

Miközben a megfoghatatlanra és váratlanra hívlak, mégis adok némi fogódzót. Sokszor gyorssegélynek is szuper, ha nagyon erős hatások érnek és fel vagy kavarodva, hogy egyáltalán figyelni tudj magadra.
Hasonló a kettő és nem tudom az eredeti forrásukat, több helyen találkoztam velük, szerintem ősrégiek:
az egyik esetben egyszerűen megállsz, nem reagálsz, szívedre teszed a kezed, esetleg becsukod a szemed és mélyen lélegzel.
A másik – főleg ha régi minták és reagálás-módok jönnek fel vagy nagyon kattog az elme - : egyik tenyered a szíveden, másik a fejeden (homlokodon), és így lélegzel, amíg egy finom, természetes összehangolódás történik. (Ezt egyébként azóta megmutattam videón is, lejjebb gördítve megleled!)

Remélem, tudtam segíteni! Szeretettel ölellek és kívánok Neked örömteli kalandokat és létezést akként, ami valójában vagy! :)

N'alika


**

Íme, az első hanganyag: 10 perces egyszerű, vezetett meditáció, hogy ráérezz magadban az Otthonra!

>> Olvasd el az egyes gyakorlatokhoz készült leírást a YouTube-on! <<



# 1  AZ OTTHON-LÉT ÍZE - 10 perces vezetett meditáció





#2  A FOLYÓ - Testtudatosság és kreativitás-ébresztő mozgásmeditáció (20 perc)






#3  ÁTRAGYOGÁS - Io vezette meditációs gyakorlat 13 percben;
 a tudati korlátok meghaladására és a belső hívás feltárulására







#4  ÉV VÉGI /ÉV ELEJI, MEDITÁCIÓ - Vezetett meditáció 10 és fél percben;
nem csak évkezdésre, hanem életszakaszok / érák továbbléptetésére, "szándék-magvak elvetésére" is használhatod.





#5  VARÁZSPÁLCÁT FEL! - Két perces, játékos teremtő gyakorlat; az egyik első videóm. :)





#6  SZÍV ÉS ELME EGYENSÚLYA -  Pár perces, egyszerű, de nagy erejű gyakorlat (videó).





#7  SZEMLÉLŐDÉS -  Szintén egy rövid videó, amin abba segítek belekóstolni, milyen leválni az ítélkező gondolatokról.



**

Ha szeretnél értesülni az új videókról és hanganyagokról iratkozz fel a Csendvirágok YouTube-csatornájára, illetve a blog kétheti hírlevelére!




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg és a hanganyagok a szerző szellemi tulajdonát képezik. 
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megoszthatók, más módon felhasználni őket tilos! A videók a blogbejegyzésen vagy a YouTube-on keresztül szabadon megoszthatók.

A cikk illusztrációjaként felhasznált fotó nyilvános megosztó jogtiszta képe.

2017. július 6., csütörtök

Az Egység meséi 8.: OHANA - A Család meséje



Itt Az Egység meséi novellasorozat nyolcadik darabja, mely kedvesemmel, Io-val együtt, kettőnkön keresztül született meg. Örömmel nyújtjuk át Neked, fogadd szeretettel! 

A nyolcadik novella becsült olvasási ideje 8 perc. 
Ha szeretnél hozzá képi inspirációt is, nézd meg a Pinterest táblát, amit a történet ihletésére készítettünk! 



Fekete vöröslik, izzik, fortyog: a vulkán ma különösen aktív. A felszálló füst mintha sebesebben terjedne szét, a láva pedig úgy hömpölyög, mintha egyenesen az óceán méhe hívná magába. Kettejük ellentétes erői között szárnyal Hawaii különleges, aranysárga-barna tollazatú madara; a régiek Aranysólyomnak hívták, ma Hawaii-i sólyomként ismerik.

E hővel és füsttel átitatott tér mindig is láthatatlan volt az emberi szemnek, nem így a sólyom számára! Rábízza magát a vulkánból érkező felhajtó erőkre… lassan köröz… emelkedik és süllyed… mígnem feltárul előtte az otthon-tér: hazaérkezik a szellem birodalmába.

Az ősi Hawaii-i ember tisztában volt a sólyom valódi természetével és az istenek hírnökének tartotta. Tudta, ha leszáll valaki közelében, akkor az üzenetet fog kapni az égiektől. Nagy horderejű felismerések formájában érkeztek az üzenetek, s rendszerint csodás eseményeket vontak maguk után, az egyes emberről visszahatva az egész népre.
A szentként tisztelt állatból azonban az idő múlásával legenda lett, ahogyan az itt élő istenekből és a segítségükkel uralkodó dicső népből is. Mára turistaparadicsommá vált a sziget, amit elözönlöttek a világ minden tájáról érkező nyaralók.

Az Aranysólyom azonban nem halt ki. Továbbra is figyelt és várta, hogy olyanokkal találkozzon, akik nyitottan tudják fogadni üzenetét…


Négyen járják az ösvényeket: egy férfi, egy nő, egy lány- és egy fiúgyermek. Kora reggel indultak útnak, egynapi élelemmel és könnyű menetfelszereléssel.  Egészen csöndben lépdelnek, tisztelettel érintik a természetet.
Messziről, mondhatni a Föld másik feléről érkeztek a szigetekre majd’ két héttel ezelőtt.
A szülők, Simon és Viola gyermek- és ifjúkorának Erdély hűs hegyei és zöldellő erdői adtak termékeny táptalajt, lányuk, a most tizennégy éves Luca is ott született. Ő koránál érettebb benyomást kelt, sugárzó, sötét szemeit és sötét haját az édesapjától örökölte. Szeret befelé figyelni; annyi minden történik ott, sokszor le sem kell hunynia a szemét, hogy lássa!
A hét éves Noel már Magyarországon született, szőkésbarna, göndör fürtjei és zöldeskék szeme az anyukájáé. Amolyan csupa-tűz természet, imád mindent, aminek a sporthoz és mozgáshoz köze van.

Mindannyian élvezik, hogy itt lehetnek, hisz’ ez a nyaralás egy régi, közös álmuk valóra váltása, igen sokáig vártak rá. Simon otthon sétarepüléseket vezető pilótaként és oktatóként dolgozik, Viola tanárnő, de amint a nagy Boeing hasában átkeltek az óceánon, mintha minden szerepüket, sőt egész múltjukat lerakták volna!
Megszámlálhatatlan csodát láttak Hawaii-on, az utazás legnagyobb ajándéka azonban az volt, hogy mind egymásra, mind arra, amit magukban tapasztaltak, sokkal mélyebben tudtak figyelni, mint azelőtt bármikor!
A szülőkből indult ki ez a minden külső zsizsegést és áramló impulzust felülmúló, benső készenlét, s mintha a természeti tér támogatta volna ezt… a velük összeszokott gyerekek pedig egyszerűen „vették az adást”.
Most, hogy az álom-vakáció a vége felé közeledett, azt érezték, nem a strandon pihennének, hanem az utolsó napokat is aktívan szeretnék tölteni. Ez a hatalmas erdő hívta őket, s úgy vágtak neki, hogy bár van térképük, mégis arra mennek, amerre a lábuk viszi őket.

Van valami áhítatos, mégis természetes odaadás a mozdulataikban, ami négyesük gyakran eltérő ritmusú lépteit könnyedén összehangolja; még a máskor szélvészként nyargaló Noel is tökéletesen illeszkedik ebbe a tánchoz hasonló, finom áramlásba.
Az ős-öreg fák között pompás trópusi virágokban és sosem-látott énekesmadarak dalaiban gyönyörködnek, mígnem újabb váratlan szépség tárul eléjük: egy zubogó vízeséshez érkeznek, melyet természetes medence ölel.
Mindannyiuknak ugyanaz jut eszébe, s nem haboznak: hátizsákot le, és fürdőruhára vetkőzve irány a kristálytiszta, hűvös víz!

Vízesésben fürdés eddig még nem volt; örülve az új kalandnak önfeledten viháncolnak és úszkálnak, aztán… Noel látja meg először a magasban a fejük fölött köröző madarat. Mindannyian felfelé néznek. „Sas, sólyom talán?” Tanakodnak, csodálják. Meglepetésükre a madár közeledik feléjük. Már nem folytatják a vízi mókát, csak nézik. Egyre alacsonyabban repül! Most már tökéletesen kivehetőek sárgás színezetű tollai is.
„Ez ide jön hozzánk!”- kiáltanak fel. Mintha lelassulna az idő, meredten állnak pár pillanatig. A sólyom landol, egyenesen oda, ahová a ruháikat tették; egyikük hátizsákjára száll le! A családtagok – térdig-bokáig a vízben - a part felé fordulnak.

Egy gombostűt nem lehetne leejteni, olyan csönd van. Mégis, sokkal inkább az a fajta csönd ez, ami nem a zaj hiánya, hanem az elmélyült figyelem jelenléte: a váratlan ajándékára való készenléttel teljes. Nézik egymást. Igen, ez a csodálatos, nemes állat, mintha egyszerre nézne mindegyikük szemébe, szavak nélkül kommunikálva velük - együtt, és külön-külön is!
Időtlen pillanat… de mennyi minden van ebben! Érzések, gondolatok, rengeteg dolog, egyidejűleg – mégsem zavaróan. Mintha egy nagy csomagot kapnál, amit időbe telik majd kibontani, mégis: bizton tudod, itt van már veled. A sólyom biccent egyet a fejével, majd halk, de éles vijjantással körözni kezd a holmijuk felett.  Hívogatást sugall ez a légi balett. „Azt akarja, hogy kövessük!” „Mutatni akar nekünk valamit!”
Villámgyorsan kipattannak a vízből, törölköznek, magukra kapják a ruháikat. Noelnek segíteni kell, mert majdnem otthagyja a hátizsákját, de a nővére most különösen ügyel rá.
A madár felröppen, és ők lassan elindulnak a nyomában…

A patakfolyás mentén haladnak, útjukat dús, smaragdzöld lombok szegélyezik. Kisvártatva megérkeznek. Ha a sólyom nem szállt volna le a bejárat feletti sziklára, talán észre se vennék az erdei domboldalba rejtett barlangot. Nem lehet túl mély, úgy egy nagyobbacska lakókocsi méretű; Simonnak alaposan le kell hajtania a fejét a belépéskor. Az ide-úton még fel-fellobbant izgatott csevegés és találgatás most ismét csöndbe olvad: mintha szentélybe lépnének. A küszöbön túl megtorpannak. A kis patak némileg kiszélesedve a barlangon csörgedezik át, útját követve, a belső tér közepére tekintve eláll a lélegzetük! A plafon sziklahasadékán behulló napfény megannyi színes követ világít meg a vízben… „Kövek? Kristályok?” A különös fényjátékban mintha belülről ragyognának!
Közelebb lépve, csomagjaikat letéve a patak mellé telepednek, érintik, simogatják a több tucatnyi színes, tenyérnyi nagyságú követ. Noelen átfut, hogy szívesen kivenne és hazavinne egy párat közülük, de mégsem teszi…
Viola ötletét követve mindegyikük keze választ egyet a kövek közül, és csendben figyelnek. Akárcsak nemrég odakinn, amikor a sólyommal szembenéztek, megállni látszik az idő. Üzenetek érkeznek, gyengéd, de hatalmas erővel érintve a szíveket… Ezúttal azonban sokkal kézzelfoghatóbbnak érződik az információ.

Simon repülni látja magát – mégpedig Hawaii zöld kupolás hegyláncai fölött. A megélés minősége más, mint amikor otthon vezeti a kisgépet, de ez nem a környezetből fakad, hanem ő más… ő érzékel valahogy másként. Tudja, hogy ez ő maga, de a tudata mégsem a mostani: a perspektíva összehasonlíthatatlanul tágasabb és az erő egészen új!
Luca lelki szemei előtt az jelenik meg, hogy ír. Sosem-volt történetek, megélések, gyönyörű dolgok bomlanak ki és öntenek formát rajta keresztül!
Látja magát kézzel írni, díszes tollal, finom merített papírra, és egy kis saját laptopon pötyögni – miközben tágasságot érzékel, napfény és tengerillat cirógatja a bőrét.
Noel szörfözik! A nyaralás alatt csak a partról bámulhatta a hullámlovasokat, ám ezekben a pillanatokban tudja, éli milyen szörfözni! „Váó, ez fantasztikus!” – ficánkoló öröm lesz rajta úrrá. Viola azt érzi, hogy nagyon könnyedén és mérhetetlen boldogságban járkál. Egyszerű, hétköznapi tevékenységeket végez: csendben üldögélve csodálja a természetet, növényeket ápol, emberekkel találkozik; érint, figyel, ott van velük… egész lényét kitölti és még azon is túlcsordul, mint keresetlen bizonyosság a hívás: csak szeretni!

Némán hagyják el a barlangot, hírvivőjük már sehol. Ők pedig odakinn megállva, kicsit még szédült izgalommal mesélni kezdik, mit tapasztaltak.
Simon mondja ki, amit mind a négyen éreznek: náluk nagyobb erő munkálkodik bennük és általuk, ami valamiként, nem tudják még, hogyan, de a többiekre, az embertársaikra is visszahat. Olyan, mintha nem csak magukért, hanem mindenkiért kellene mindezt megcsinálniuk! Hamarosan felcsendül a más helyzetben egészen őrültnek és irracionálisnak tűnő ötlet… ötlet? Elhívatottság! „Itt kell élnünk!”
A sólyom, mintha csak erre várt volna, feltűnik a barlang felett, lejjebb ereszkedve, mintegy búcsúzásként vijjant egyet, aztán elrepül. Hálával a szívükben, megilletődve néznek utána, annak tudatában, hogy nem először, s nem utoljára találkoztak…


Négy és fél évvel később

A család a teraszon ül, most fejezték be a vacsorát; bérelt házuktól tíz perc séta az óceán, de ide érezni az illatát. Az égen mintha vörös, narancs, rózsaszín és arany festékeket borított volna egybe a Nagy Festő; elképesztő szín-kavalkád. Egy darabig szótlanul bámulják a horizontot, majd Simon hangja hallatszik:

„Megosztjátok, mi van bennetek? Én örömmel elmondom. Képzeljétek, olyan csoda történt ma velem...!” És elmeséli, hogyan repült – most utasok nélkül -, csak úgy kalandozva, a vulkán közelében; olyan helyen, ahol eddig még sosem – és főleg úgy! Azt érezte, át kell magát adnia az áramlatoknak, s egy ponton, mintha egy láthatatlan birodalomba érkezett volna… Végtelenül szabadnak érezte magát, mintha csak most kezdődne valami nagyon új. Kíváncsiság van benne. Hamarosan Noel folytatja, csillogó szemekkel:

„Ma csőben siklottam! És… és… megállt az idő, teljesen! Úgy, mint amikor a sólyommal találkoztunk, csak még jobban! És előre láttam, mi fog történni a következő pillanatokban, de mégsem szaladtam előre, csak ott voltam, és figyeltem… fantasztikus volt! Egyre jobban megy a szörfözés!” Vele örülnek; Viola megsimogatja fia arcát.

Luca következik, kicsit izgulósan és jelentőségteljesen mondja:

„Kérni szeretnék valamit. Mégpedig azt, hogy a következő évben kimaradhassak a suliból. Még nem tudom, akarom-e egyáltalán a főiskolát, de egy dolgot biztosan érzek: meg kell írnom ezt a regényt. Ma jelent meg egészében, három részes lesz. Nem beszélhetek róla többet egyelőre, de elárulom, hogy az én generációmnak fog szólni, és… szerintem változást hoz.”

A szülők meghatottan néznek Lucára és egymásra.

„Hát persze, hogy igen! Ez… ez aztán a nagy hír!” – apa biztatóan megfogja Luca kezét – „Mesélj még, de csak amennyit lehet ebben a stádiumban. Összehangoljuk majd a napirendet, hogy legyen időd az írásra...”

Megy még egy darabig a jókedvű beszélgetés, végül Violára vetülnek a tekintetek.
„Anyu, te nem is mondtál semmit.”

„Ó, hát ebben a pillanatban csak egy dolgot mondhatok. – mosolyog - annyira örülök Nektek!” – feláll és mindegyiküket magához vonva, négyen egy hatalmas ölelésben egyesülnek.

A hírvivő vijjantásának hangja közvetlenül a fejük fölül hallatszik. A terasz feletti tetőcsúcson ül, s mint aki végighallgatta a jelenetet és most látja elérkezettnek a pillanatot, hogy felfedje ittlétét, üdvözli őket. Fejével biccentve felröppen, és lassú körzésekbe kezd.

A családtagok egymásra néznek.

„Szerintem várhat még a mosogatás.” – mondja Viola.

Elindulnak a madarat követve, az óceánpart irányába.




💗


Ha élvezted a mesét, nagyon örülünk a visszajelzésednek! ;)




2020 tavaszán megjelent első verses-novellás kötetem! 

 


💮



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter) és Io (Pókos Krisztián)

  Minden jog fenntartva! A szöveg és a képek egy része a szerző szellemi tulajdona. 
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztóról származó jogtiszta kép.