Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. június 26., hétfő

5 KÖNYV A NAGY VÁLTOZÁSRÓL

A „Kilépés-történetek”- sorozat részeként (a filmajánlók között találhatsz vonatkozó írásokat)
5 olyan alkotást gyűjtöttem össze, melyek mindegyikében kulcs-szerepet kap az átlényegülés momentuma. A„nagy változás” tehát itt is a minőségi, tudati átalakulást jelenti, amikor a főszereplő nem csupán új játéktérre lép, hanem az egész megszokott játékot maga mögött hagyja.

A most következő valamennyi történetre igaz, hogy egy pontig lázas hajsza, keresés folyik bennük, melynek során a hős(ök) egyre újabb dolgokkal igyekeznek felruházni magukat, s azután… egyre inkább „vetkőzni” kényszerülnek: hullanak leplek és jelmezekmíg végül egyetlen momentumban elengedésre kerül és összeáll minden.

Jó szórakozást, és örülök, ha megírod a Te kedvenceidet!


SZEPES MÁRIA: A VÖRÖS OROSZLÁN (1946)

A vörös oroszlán főhőse a címbeli örök élet italát, a Prima Materiát kutatja - évszázadokon és életeken át. Miután ugyanis megöl egy alkimistát, hogy megszerezze tőle az elixírt, teste hiába hal meg és kerül ő újjászületve egy másikba,  a tudat nem felejt: minden tapasztalatára emlékszik. E gyötrelmes és felemelő benső utazás során az ösztöni, érzelmi és szellemi nemesedés különböző stádiumain „ég át” – miközben a külvilágban tanúi lehetünk Európa több sorsfordító eseményének, legendás és történelmi alakokkal találkozhatunk.

Szepes Mária - bátyja, Wictor Charon szellemi inspirációját is magán viselő -1939-ben született, sokáig hányatott sorsú kalandregénye az ezotéria iránt érdeklődők számára afféle "kötelező olvasmány".  Nem könnyű pedig, kissé dagályos is a stílusa, ám üzenete, töltése igazi beavató művé teszi.
Legfőképpen arra mutat rá, mit jelent tapasztalni, s hogy az átélésen keresztül leszüremlő „esszencia” mennyire nem mérhető a mástól hallott, például könyvekből megszerezhető(nek hitt) tudáshoz.
Arra is rávilágít, amire a spirituális ideákkal azonosulva sokan nem tudatosak: hogy az elfojtással csakis elkülönülés születhet, mely egy ponton szükségszerűen kirobbanásba torkollik… viszont ha benső figyelemmel élsz meg bármit, a tudat készenléte, jelen-létre való „hajlama” erősödik, s előbb-utóbb megtörténik az áttörés.
Ehhez az üzenethez képest a mágia, az asztrálvilág, vagy a karmikus játszmák és összefüggések ábrázolása az izgalmas fordulatokkal együtt is már csak „hab a tortán”! ;-)


VIRGINIA WOOLF: ORLANDO (1928)

Bár az ezotériához semmi köze, a 20. századi modern regény egyik megteremtőjének különleges alkotása sok szempontból hasonlít Szepes Mária művéhez. Főhőse, Orlando az Erzsébet kori Angliában élő fiatal nemes, aki élete végén nem hal meg, csak alszik egy nagyot… majd felébred, és új testben, új korban, egy más valakiként, akár még nemet is váltva tovább él.
Így megy át csaknem négy évszázadon, s hajszolja ő is a „Prima Materiát”, ami számára a művészi kiteljesedéssel egyenlő. Ennyi időn, életen és sokszínű tapasztalaton keresztül ő is rengeteget változik, s az egykor annyira vágyott dolgok már egészen mást jelentenek számára. Majd pedig egy ponton túl, valahogy … minden összeáll.

Humor, báj, folyamatos „kikacsintós” szólamok az olvasó felé: olyan lazasággal van ez a mű megírva, mintha nem is akarna sokat markolni… pedig fog! :-) A spirituális érdeklődésűeknek talán túl irodalmi, a csak irodalom felől közelítőknek pedig lehet "túl elvont", mégis hozza azt, ami a két, látszólag különböző irányultság mélyén egy.  
A tudat kalandjait, sok-sok különböző hanggá, személyiséggé való szétmállását, majd összecsengését, s végül annak felismerését, hogy az, ami ezek mögött ténylegesen vagy és mindvégig voltál - bár minden kalandot lehetővé tett -  egyik szerepével sem azonos. 
Nagy ritkaság mindezt az irodalom nyelvén, eredeti művészi formában kifejezni!


HERMANN HESSE: SZIDDHÁRTHA (1922)

Herman Hessének sikerült művészi és spirituális szempontból egyaránt örök művet alkotnia. „Hindu regéje” egyszerű és gyönyörű kifinomultsággal tárja elénk Sziddhárta tapasztalási folyamatát, melynek során szárba szökken, kivirágzik és megérik benne a valódi bölcsesség. Sokan a keleti és nyugati filozófiák szintézisének tartják e művet.

Sziddhártát a Valóság hívja, ezért már egészen fiatalon annak szenteli magát, hogy felkutassa, megértse, hogy átadja magát „neki”. Rengeteg a tudása, szellemileg nem akárhonnan indul – ilyen szempontból a nyugati intellektusnak és a kiművelt spirituális keresőnek is jó példája lehet, aki számára az elme pallérozásánál sokkal nagyobb kihívás leegyszerűsödni, illetve belemenni a tapasztalásba és levedleni mindazt, ami bármilyen valósnak tűnik is, csupán illúzió.
Sokan idéznek bölcs sorokat a műből, én leginkább az Egység, a Teljesség átélésének erőteljes lírai ábrázolását emelem ki.
Ez egyértelműen jelzi a szerző figyelmét,  azt a fajta elmélyülést, ami túlmutat minden filozofáláson, gondolaton vagy spirituális közhelyen.


MICHAEL ENDE: A VÉGTELEN TÖRTÉNET (1979)

A Végtelen Történetet a gyermekirodalomba „száműzni” – azaz csakis meseregényként, legfeljebb fantasy-ként tartani számon – olyan, mintha a közvélemény nem akarna tudomást venni az egyik legütősebb és legkomplexebb spirituális beavató műről, ami valaha született! Az 1984-es filmes feldolgozás, ami legfeljebb egy pici szeletét jeleníti meg a regénynek, ráerősít erre a „félre-ismerésre”.  
A Végtelen Történet azonban az arra nyitottaknak feltárja titkát – ahogyan az a könyvbeli Barnabás számára is megtörténik.
A történet szerint a szorongó, könyvekben menedéket találó kisfiút megszólítja és szó szerint magába szippantja egy különös regény, melynek lapjain ő is hamarosan hőssé válik. Sőt: azzá a főhőssé, aki bármit kíván, megvalósíthatja. Barnabás vágyról vágyra halad, merthogy fő célja nem más, mint megtalálni a valódi vágyát – és beteljesíteni azt.

Megvágyni – megélni - elengedni… és: megélni – megérteni - megérni. Így alakul Barnabás nem mindennapi története, ami épp annyira egyedi, mint amennyire univerzális: mert bizony a lényeget tekintve így alakul mindannyiunké! Az ego malma őröl, pörög-forog, hogy a tapasztalás haza juttassa a tudatot valódi otthonába. A könyv főhőse eljut ide, s vele együtt az olvasóban is ébred és visszacsendül a hazahívó szó…
Ende regénye, mint a tiszta forrásvíz, a könyvbeli örök élet itala… ne habozzatok megkóstolni vagy akár újraolvasni, csodálatos kincs ez a mű! ;-)


IOWIO ÉS N'ALIKA: FELÉBREDÉS AZ ÉN ILLÚZIÓJÁBÓL (2016)

Ez a könyv rajtunk keresztül látta meg a napvilágot: a párommal együtt írtuk. (Közös honlapunkat itt találod.)

Most, hogy újra szerkesztem ezt a cikket, eszembe jutott hasonlatként a tarot-kártyák közül a Kardok Ásza. Ez a könyv egy ilyen, szellemi rendet tevő, „csomó-átvágó” mű:
erőteljesen szétválasztja az illúziót és a Valóságot.

Az első fele egyszerre regényes („spirituális fejlődésregény”) és lírai önvallomás. Amolyan „egy sima-egy fordított” jelleggel, női-férfi formában váltakozik a megszólaló személye, bemutatva egyikünk és másikunk leginkább sorsformáló megtapasztalásait.
Egy női és férfi személyiség kacskaringós-kalandos életútja tárul így fel, azoké, akiknek hosszú időn át magunkat hittük.
Történeteik addig kanyarognak az önismeret, a párkapcsolat, a hivatás és az önmegvalósítás egyre magasabb oktávú köreivel, mígnem megtörténik a tudat önmagára ébredése – az illúziókkal való azonosulás széthullása.

A könyv második felében a történet(ek)en túlra érkezünk és Téged szólítunk meg.
Igen, pont Téged! ;-)
Nem kell hinned benne vagy bármit elképzelned, pont ellenkezőleg! Ha nyitott figyelemmel olvasol, érezni fogod.

Számos olyan spirituális tanítás jelenik meg manapság (különösen a non-dualizmus divattá válásával), mely arról szól: az vagy, amit keresel, csak fogd föl (=értsd meg), hogy már megérkeztél. Azt tapasztaljuk azonban, hogy a Valóság feltárulása nem egy értelmi aktus, épp ezért sem megérteni, sem átadni nem lehet.
Annak lemodellezése, hogy milyen a felébredettség és hogyan alakul tovább (kvázi hogyan válsz „még felébredettebbé / megvilágosodottabbá”), pedig éppen hogy elvihet a lényegtől, és magát a kereső (spirituális) egót teremti újjá.

Mi nem elképzelésekkel szeretnénk gazdagítani, ezért a könyv második felében nem arról írunk, milyen a Valóság vagy mit élsz meg éberen, hanem arra mutatunk rá, hogyan teremti meg az ego az illúzióvilágot (beleértve a spirituális ego önkép-fenntartó kényszereit is).

A könyvet olvasva ráláthatsz az illúziókra, melyek miatt eddig elakadtál, hogy megengedve az elkülönülés fátylának lehullását, Teljességben ragyoghass. Akként, aki vagy! :)




© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona. 

Az illusztrációként felhasznált fotók hivatalos könyvborítók, illetve saját szellemi tulajdon.

2017. június 24., szombat

Próza: ALKONYAT


Bárhová nézett, tökéletességet tapasztalt.

Áldás sugárzott rá az alkonyatba öltözött kert minden zugából, a fák leveleiből, a szirmukat összehúzó virágokból, az épp kigyúló csillagokból és bentről, a házból is, ahol finom fényfüzért rajzolt a függőlámpa sávja.
Szerettei közös esti programjukhoz készülődtek, minden kis moccanásuk mélységes örömmel töltötte el.

A kitágult figyelem azonban nem csak az ittenieket, a távolban lévőket is átölelte és szívdobbantó kacajjal üdvözölte.

Számba vehetetlen, szó szerint végtelen volt az áldás, mely be- és kilégzésként áramlott át rajta. Bár hálás volt érte, mégis úgy érezte, nincs ki adja, nincs ki kapja.
A tudat tiszta tavában önnön arcát szemlélte.

Az Élet köszöntötte, s ünnepelte önmagát.


**





MEGJELENT!


A fenti rövid próza ugyan nem került bele, de sok más vers és novella igen: 2020 februárjában megjelent a Csendvirágok kötet

További információért és a megrendelésért kattints ide!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blog bejegyzésének belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Borítófotó © Schäfer Zsófia

2017. június 23., péntek

Az Egység meséi: EGY CSODA SZÜLETÉSE - Waiawoo meséje

Waiawoo egy igazán sikeres férfi, amolyan élet császára. Hawaii-on él egy óceánparti villában, milliárdos vagyona van, edzi testét és tudatát és mindig tudja, mi a legmegfelelőbb lépése.  Meg is cselekszi!  
E remek élet ellenére azonban valami mélységes mély, örök elégedetlenség feszíti. Mivel korának tudományos eredményei és az ő pénzügyi helyzete lehetővé teszi, egy nagy, végső kísérlettel kíván a dolgok végére járni.

Mitől leszünk igazán boldogok? Mi az, amit megtehet érte az ember? Hol kezdődik a misztérium? A novella rávilágít.

A Csendvirágok első vendégposztja, kedvesem, Io tollából! :)

A novellát 23 perces hanganyag formájában is meghallgathatod, itt.


Big Island nyugati partjának egyik legszebb partszakaszát épp’ most érte el a lenyugvó Nap látványa. Színáradat csordult végig a horizonton. Ég és óceán varázslatos nászából születő férfiként emelkedett ki Waiawoo vízből. Hosszan volt a víz alatt, mégis lassú felszínre bukkanással és kimért, nyugodt mozdulatokkal indult el a part felé. Kilépve a vízből hátranézett, karjait széttárta a Nap irányába, mintha csak magához ölelné, majd a hála arcába égett rúnáival elindult kényelmesen a háza felé. Számára ez volt az utolsó alámerülés az óceánba, hisz’ a holnap már egészen más nap lesz.
A másnap egy régóta várt, hosszú időszak lezárásával várja, melyet egy ideje már csak úgy hívott: bevégeztetés.


Közvetlenül a parton volt az otthona, melyet egy keskeny, finom homokföveny választott el az óceántól. Annak ellenére, hogy igen drága villák álltak sorban a környéken, szomszédai pont tisztes távolságban laktak tőle ahhoz, hogy az egyedüllét zavartalanságával élvezhesse mindennapjait.

Waiawoo Hawaii-i volt. Ereiben főként amerikai és őslakos Hawaii-i vér csörgedezett. Itt született ötven éve, és itt is élt egész életében. Sok csodás helyen járt a világban, de mindig a szigeteket tartotta otthonának. Birtoka a környék egyik legnagyobbika volt, mely a természet szerves részeként simult bele a virágoktól duzzadó erdőbe. Amolyan paradicsomi rejtekhely hangulata volt az egésznek, melyet régóta csak egymaga lakott. A szeretett emberek mind eltűntek mellőle. Szülei és szerelme meghaltak, s mivel nem született gyermekük, csupán hébe-hóba jött hozzá ismerős. Leginkább remeteként élt az édenkertjében, amit saját kezűleg gondozott. Remetesége mégsem járt bezárkózással és földhöz kötöttséggel, hiszen imádott autózni, repülni és hajózni is. Mindegyik járműve egyedi igények szerint lett legyártva, és mindegyiket maga vezette. De nem csupán földön, vízen és égen érezte magát otthon, hanem a tudat birodalmában is.
Kalandor volt, akit hívott a felfedezés és megismerés gyönyöre. Sosem tudta előre, merre fog menni, csak felszállt valamelyik utazóeszközére és nekivágott. Mindennapos meditációi, a tudata különböző dimenzióiba való alámerüléssel szintén hasonlóképpen zajlottak.

Mindez azonban csak egyik pólusa volt az életének - a látható és megismerhető fele -, amit szívesen osztott meg ismerőseivel, de a másikról senkivel sem beszélt.

A felszínen hétköznap, munkaidőben dolgos állampolgárként otthonról irányította ingatlan-befektetésékkel foglalkozó nívós cégét. A valóságban azonban tőzsdei spekulációkkal foglalkozott. A saját fejlesztésű asztrológia prognózisokkal és a tudata fölött gyakorolt szellemi kontrollal karöltve pengeéles pontossággal és hatékonysággal hajtott végre üzleti machinációkat. Olyan volt, akár egy profi autóversenyző, aki a maga épített versenyautójával csúcseredményeket produkál. Ilyenkor teljesen átszellemülve figyelte a kivetített asztrológiai ábrákat és tőzsdei diagrammokat, majd a kellő időben vásárolt és eladott.

Számára megvolt mindennek a bevált rendje és módja. Pontosan tudta, hogyan képes a legnagyobb hatékonysággal dolgozni, ezért mindig tartotta magát a belső szabályaihoz. Hasonlóképpen nyilvánult meg a kikapcsolódásai során is. Tisztában volt vele, hogy meg kell élnie a szórakozást nyújtó élvezetet, ezért a véletlenre bízta az utazási céljait, hogy így a szabadság is az élete része legyen, de közben mégis teljes volt a kontroll, hogy mindent a lehető legnagyobb élvezettel élhessen meg. E szellemi kontrollt már húszas évei elején elkezdte tökélyre csiszolni, amikor belemerült a hermetikus tanításokba. Tudását és szellemét együtt csiszolta nap, mint nap módszeresen elvégzett gyakorlataival, míg harminc éves korára teljesen kikristályosodott látás- és reagálás-mód alakult ki benne. Innentől már csupán alátámasztó visszaigazolásokat kapott az élettől, legyen szó munkáról, szórakozásról vagy emberekről.

A kollektíva, a civilizáció átalakulását figyelemmel követte és mivel az emberek virtuális térben való ténykedése taszította, igyekezett mindent a lehető leghagyományosabb és legtermészetesebb módon csinálni. Persze elektromos volt a háza vezérlése, az autója, a repülője és a hajója is, de a mobil, az internet és a mesterséges intelligencia programvezérlést amennyire lehetett kerülte. Leginkább a birtokán és a Hawaii szigetek megmaradt természetes környezetében szeretett tartózkodni. Tüzet gyújtott a kandallójában, a birtokán átcsörgedező patakban áztatta a lábát, mezítláb lépdelt a fűben és gyakran túrta bele a homokba hosszan a lábujjait. Szerelmes volt Földanyába. Sok millió dollárt fordított természetvédelemre, habár látta, oly’ haszontalan, mint pohár víz az égő házra. Ez volt az egyetlen tevékenysége, ami nem bizonyult kellően eredményesnek és közvetve fel is hívta magára a figyelmet, de nem tudta nem megtenni.
   

2037-re már oly’ mértékű volt a pusztítás, hogy a tudósok visszafordíthatatlanná minősítették az emberi károkozást. Már csak Gaián múlott, hogy mikor veti le magáról a parazitaként szétburjánzó és mindent öntörvényűen kizsákmányoló, ego uralta fajt.

Az emberek világa ollóként nyílt ketté és vágta szét a testvériség - egyenlőség minden illúzióját hatalmasok és gyengék között. A hatalom valódi birtokosai a földi társadalmat fenntartó és irányító nemzetközi nagy vállalatok, a bankszféra, a virtuális tér, a robotika, a genetika és az elmekontroll urai voltak. A többi 99-egész-sok-9 százalék a nép, a hétköznapi gazdagok és szegények, akik mind a saját hasznukkal és biztonságukkal voltak elfoglalva.  A klónozás csak az elit privilégiuma volt. Az, hogy szerveiket és testrészeiket tetszőegesen reprodukálni tudták, ugyanúgy menekülés volt a halál elől, mint a géptestbe, a virtuális térbe vagy a Marsra való költözés. Az emberi civilizáció süllyedő hajóján mindenki a saját életéért küzdött, de a Földről lemondtak már.

A világ forrongott, Földanya szenvedett, s látva az emberiség fokozódó eltompulását, Waiawoo teljes kilátástalanságba süppedt. Rátört a hiábavalóság érzése és hangosan kiejtve végítéletet mondott egész élete fölött:

- Ennyire volnék… – és mint aki saját élete filmjét egyszer csak leállítja, mélységes csönd és sötét hasított belé. Éppen a csillagos ég alatt állt az óceánra néző teraszán, amikor mindez megtörtént vele. Összeroskadva lehuppant a földre, önkéntelenül beült a meditáló pozitúrájába és figyelt, de nem jöttek gondolatok, sem érzések vagy elképzelések. Azt érezte, hogy a teste folyamatosan kienged minden feszültséget és tartást, majd hanyatt dőlt és kifeküdt széttárt karokkal és lábakkal. Elméje a leformattáltság ürességével tartott tiszta lapot eléje, viszont nem jelent meg semmi, ami formát öltött volna rajta. Az egész éjszakát így töltötte. Az idő múlását a felkelő Nap jelezte. Waiawoo pedig, - mint akit kilőnek az ágyból – egyszer csak felpattant a teraszról, és nekifogott, hogy véghezvigye, amit tennie kell.




Borult valamennyi megszokott programja, a bevált reggeli rutin, minden, amit jellemzően magáénak vallott. Nem volt terve, de egy formanélküli megingathatatlan inspiráció oly’ lángot gyújtott benne, hogy ő mégis teljes határozottsággal cselekedett.

Úgy tűnt, mintha egy alvó oroszlán éledt volna fel, akinek nem számított semmi abból, amit eddigi élete során megálmodott és tökéletesre csiszolt.

Egész idáig látszólag minden a helyén volt, ideálisan passzolt és gördült, csak éppen a kontroll súlya alatt növekvő belső szürkeségről nem akart tudomást venni. Hiába érezte azt, hogy meg van mindene, amire vágyott és eszményien élvezi az életét, mindezek programszerűen kiváltott reflexiókká lettek, egy gépies működés részeként. Mintha egyre inkább beleunt volna egy tökéletesre csiszolt gyönyörű gyémánt bűvöletébe. Waiawoo realizálta, hogy ennél szebbet-jobbat nem teremthet és nem csak hogy elérte a csúcsot, de már annyi időt tartózkodott fent, hogy totálisan be is telt az élménnyel.
A felébredt láng azt sugározta, hogy nem kér többet a kényszerűen fenntartott ragyogásból - továbblép. Ekkor élt meg először olyan elégedettséget, amit már egyáltalán nem akart megtartani, sem kontrollálni - kár, hogy mindez a halálára való készülődésével jelent meg. De már ez sem számított.


Közel egy év telt el ezt követően, és a naplemente színáradatában fürdő óceánból kilépdelő Waiawoo befejezte utolsó úszását. Ünnepi vacsoráját követően hosszan gyönyörködött még a csillagos égbolt magához hívó fényeiben, majd ágyba szenderült.
Az ébredés a teljes kipihentség örömével köszöntött rá. Arcán szétterülő mosollyal, ünnepélyes hangon köszöntötte a rá váró továbblépést: - Üdvözlégy, bevégeztetés!

Első útja a hibernáló készülékhez vezetett. Ránézett a búra alatt fekvő testre, és percekig csak szemlélte az ártatlan mélyálomban fekvő mását. A saját klónozott teste volt az, akinek elméjébe már feltöltötte tudata valamennyi meghatározó információját. Rányomott az ébresztő programra és felment megreggelizni. Olyan volt valamennyi mozdulata, mint egy örömittas szertartás ténykedése. Mindenből az utolsó.

Ezt a napot már több évtizeddel ezelőtt is látta az asztrológiai képletében, de csupán az egy éve bekövetkezett fordulóponttól vált meghatározóvá a jelentősége. Nem kívánta elkerülni, sőt felkészült rá, tudatosan ment elébe, tudva jól, hogy az égi törvényeket úgysem képes pénzzel, tudással vagy bárminemű hatalommal keresztülhúzni. Összhangban érezte magával a bevégeztetést. Elérte és megélte mindazt, ami számára adatott volt.

Már csupán egy dolog maradt hátra: a méltó távozás. Testét az óceánon keresztül kívánta Gaia számára visszaadni, míg tudatát a saját klónjának adományozta egy maga készített továbbörökítő forráskód aktivizálásával. Az óceánba repülőjével tervezte a stílusos berepülést, mellyel egyértelmű és gyors halált szánt magának. Nem kívánt senkitől külön búcsút venni. Mindennemű örökségét, mintha csak másnap reggel maga kelhetne fel az ágyból önnön több, mint legjobb mására hagyta. Igen, csak ekként utalt klónjára név nélkül: Önnön több, mint legjobb mása.

A klónozás hivatalosan törvénytelen volt, de a kellő pénz megnyitotta a kiváltságosok rejtett kapuit, amin keresztül saját, teljesen hű mását rendelte meg egy titokban működő cégtől. E cég számára is teljesen egyedülálló igény érkezett, mert az agyba bár be tudták ültetni a szükséges információkat (tudást, emlékeket, reagálás mintákat), de az őket mozgásba hozó forráskódokat, a személyes indukáló erőket már Waiawoo kívánta célba juttatni.  Az önálló identitást adó forráskódok megalkotásával régóta készült és tudta, hogyha átadja őket, akárcsak egy kómából felébredő ember, öntudatra fog eszmélni teremtménye. Hálás volt az életnek mindenért és köszönetét az életnek, Önnön több, mint legjobb másának életre keltésében látta kifejeződni.

Waiawoo bizonyos volt afelől, hogy mindez a mai nap végére meg is fog valósulni. Lassan mozdult, méltóságteljesen. Otthonát és birtokát végigjárta, egy-egy gondos mozdulatot intézet fához, virághoz, patakhoz, a hűtőbe italt és ételeket készített elő Önnön több, mint legjobb másának. Úgy ténykedett, hogy a délután második felére, amikor a hibernálást követő alvásból felébred, mását minden szépséges rendben fogja fogadni.

Az utolsó étkezésnek szánt ebédre, kedvenc ételét készítette el, ami most is egy kicsit másra sikeredett, mint ahogy az az utóbbi évben már módfelett jellemzővé vált rá. Mindig mindent úgy csinált, ahogy az a pillanatban jött – és így mindig, minden megtudta őrizni a legfinomabb, a legszebb, a leg-leg… minőségét, mintha első és egyben utolsó csodaként, nem kéne többé ragaszkodnia ahhoz, hogy legközelebb is pont az legyen újra megélve. S mindez már szándék és kontroll nélkül jött belőle.

Az ebédet követően Önnön több, mint legjobb mását megmosdatta, megfésülte, majd felöltöztette egy pont ugyanolyan egyszerű fazonú, természetes anyagból készített fehér ruhába, mint amilyenben maga is volt. Mintha csak tükörbe nézett volna – azzal a különbséggel, hogy mása szemei még üresen tekintettek bele a világba. Leültette otthona nappalijának közepén egy tatamira, az ajtókat kitárta az óceánra, maga pedig kiment a teraszra, hogy utoljára beszippantsa imádott óceánja látványát és sós levegőjét. Úgy érezte, a szél végigsimogatja őt, körbecirógatja arcát, kezeit, mezítelen lábfejét, Waiawoo pedig mélyen teliszívta tüdejét az illatos sós párával telített levegővel. Akként hatott rá eme utolsó csodája Földanyának, mintha csak Gaia örömkönnyeit venné magához, és e pillanatban maga is szabadjára engedte szemein át fakadó forrásából élete sóval és örömmel átitatott vizét.


Az idő megállt, majd elérkezett, hogy időtlen tettének életet adjon Önnön több, mint legjobb másán keresztül. Hátat fordított és lassan elindult a másával közvetlenül szemben, saját magának kikészített tatami felé. Leült pont akként, amint szemben vele klónozott testét látta. Egy mosoly futott végig rajta, midőn tudatosította, hogy az élet tükör nélkül tart tükröt számára.

Hosszan gyönyörködött a formában, majd miként egyik pillanatról a másikra megreped a magzatburok a születni készülő gyermek előtt, érezte, hogy elérkezett számára is az idő a forráskód átadására. Mása kezeit akként igazította be, ahogyan a sajátjait: jobb kéz egymás szívén, bal kéz pedig a sajáton. Ártatlanság volt benne. Hónapokon át készült a forráskód kicsiszolásával, pontos megfogalmazásával, de e pillanatban mindez tovatűnt. Elengedődött benne minden korábbi elképzeléshez való ragaszkodás és hagyta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.

A szívét figyelte, ahogyan elkezdett soha nem tapasztalt hővel, energiával lángolni és vele a légzését, amint folyamatosan mélyült. Tüdejét teliszívta, majd lassan kiengedte. Elkezdett egy új ritmus természetessé válni, amiben fokozatosan érezte, hogy Önnön több, mint legjobb mása is követi őt. Érzékelte jobb kezével tüdeje ugyanazon lüktetésre történő tágulását és összehúzódását, érzékelte szíve lángolását… és a szem fekete lyukként ragyogó sötétjéből egy új világ készült megszületni. Semmi más nem létezett Waiawoo számára, mint az új élet felragyogásának csodája… és látta, érezte, élte… egész lényével kívánta, hogy teremtménye az legyen, akinek a Lélek őt rendeli… több, szabadabb és boldogabb, mint aki ő volt… a kívánság megszűnt szavakkal kifejezhetővé lenni, de ő élte és ragyogta a Lélek igéjét mennyei szimfóniába fogalmazó csodát…


Tündöklő világosság gyúlt... majd a szoba körvonalai elkezdtek lassan kibontakozni. Besütött a lenyugvó Nap fénye, feltárva a helység körvonalait, a bútorokat, a növényeket, a tatamit… de csak egymaga volt ott. Egy test, egy tudat, egy Lélek. Körbenézett gyorsan a helységben, kitekintett a teraszra, átkukkantott az étkezőhöz, azonban ott sem talált magán kívül senkit.

- Ez egy csoda! – mondta ki hangosan. Majd felnevetett és nevetett, nevetett… a megkönnyebbülés és önátadás felszabadult boldogságával. Nem értette az egészet, de igazából nem is volt kedve megfejteni a csodát, csak élvezni akarta szabadon.

Hosszú, önfeledt nevetését követően nagy szomjúság tört rá és elindult a hűtő felé, hogy egy pohár hűvös forrásvizet igyon. A vizet azonban nem találta. Helyén a másik kedvence volt: frissen facsart narancslé. Körbenézett a hűtőben és bár ismerős ételek látványa fogadta, tudta, hogy ő nem így, s nem ezeket hagyta itt. Hátrafordult és a nüansznyi különbségek áradata ragadta magával. És ekkor, mint akinek hirtelen összeáll a nagy kép, ráébredt a történtekre.

Kezében a narancslével kilépett a teraszra és végtelen nyugalommal körbenézett. Az oly’ hasonló, mégis más birtokon magába szívta az ideát lévő, ugyanakkor pont olyannyira imádott Gaia illatát, majd poharát a magasba emelte, és a végtelenbe tekintve köszöntőt mondott:


Aloha!


**

Az Egység meséi novella-sorozat további darabjait itt találod!


Szeretnél értesülni az új mesékről?  Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!



2017. június 22., csütörtök

Próza: MAGÁNYBÓL A TELJESSÉGBE

-  Úgy érzem, senki nem szeret úgy, ahogyan szeretném… - sóhajtotta.

-  És talán pont úgy nem is fog. – tette hozzá kisvártatva. Bármilyen vigasztalannak hatott ez így, valahogy felszabadító volt kimondania. Sokévnyi lázas megfelelni akarás és annyi, mások elismeréséért való küzdelem után itt volt újra, teljesen egyedül.

Beleborzongott az ismerős fájdalomba, a kitaszítottság érzésébe. Tudta, hogy ebben az életében kitől ered az örökké elégedetlen kritikus szerepe: a cenzoré, akit bensővé tett, hátha így elnyerheti végre az elfogadását.

Ebben a pillanatban azonban még tovább látott! 

-  Hisz’ most senki más nincs itt, csak én magam! Senki nem elégedetlenkedik velem... senki nem vár el többet. 

Megütötte a felismerés: Ő határozta el, hogy nem él az erejével. Hogy lekicsinyli önmagát. Hogy belemenekül az önsajnálatba!

Nagy, de már nem fájdalmas, megkönnyebbült sóhajtás szakadt ki belőle.

Az energia, amit most magában és maga körül, minden létező magjában érzékelt végtelen erejű, ugyanakkor tökéletesen semleges volt. Valóban azt kezdhetett vele, amit csak akart! 
Nem kellett sem lefokoznia, sem felmagasztalnia magát ahhoz, hogy éljen, pontosan így, ahogyan van! A létezés benne és mindenkiben egyformán ott tündökölt, ugyanazzal a tökéletesen elfogadó és megtartó erővel.

Szeretettel simított végig saját karján… mintha csak most csodálkozna rá először erre a formára: a testre és tudatra, melyen keresztül tapasztal. Átkarolta magát, mélyen lélegzett és ebben a tiszta ölelésben hazaérkezett. 

Felismerte, hogy ha nélkülözött is, valójában soha, egyetlen pillanatra sem szenvedett hiányt semmiben.


**





MEGJELENT!


A fenti rövid próza ugyan nem került bele, de sok más igen: 2020 februárjában megjelent Csendvirágok kötet! 

További információért és a megrendelésért kattints ide!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blog bejegyzésének belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Borítófotó © Schäfer Zsófia

2017. június 20., kedd

KÖZELSÉG / INTIMACY (Zenei válogatás)

Nem hétköznapi dalok, melyek valamiképp a hétköznapok intimitását, az élet apró rezdüléseit jelenítik meg.  
Az itt-lét csodáját, ami egós elmével felfogva nem mindig kellemes vagy monumentális, a Lélek tekintete mégis tökéletesnek találja, úgy, ahogy van. Átáramló érzelmekkel, felbukkanó és lecsengő feszültséggel, magányban és „együtt”-ben meglelt örömmel… „könnyedén”, „nehezen”… mindenhogy.

Remélem, Te is élvezed majd, nekem nagyon jólesett összerakni és hallgatni!
Hallgasd őket egyben, vagy egy-egy közeli „pillanat-lenyomatként” külön-külön, és emlékeztessen arra, hogy a váratlan, a misztérium adja az élet sava-borsát!
Nincs olyan pillanat, melyben ne nyílhatnánk meg és élhetnénk a Teljességet! :)


01   The Cure – Plainsong
02   Anais Mitchell – Your Fonder Heart
03   Iron and Wine – Call It Dreaming
04   Ani DiFranco – Garden Of Simple
05   Louis Armstrong – What A Wonderful World
06   Pearl Jam – Just Breathe
07   M83 – We Own The Sky
08   Sigur Rós – Svefn-G-Englar
09   Black – Wonderful Life
10   Lamb – Heaven
11   Mammals feat. Flash Forest – Move Slower
12   Nick Drake – From The Morning
13   Matisyahu - Miracle



**

A Csendvirágok eddigi zenei válogatásait itt találod!

Ha tetszett, jelezz vissza itt vagy a Facebook-on!




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó nyilvános megosztó jogtiszta képe. 

2017. június 19., hétfő

Újranézve: HOLNAPOLISZ (Filmajánló és reflexió)

A 17 éves Casey született optimista. Ahol mások akadályt látnak, ő a lehetőségre igyekszik figyelni. Változtatni szeretne a világon, melyről csupa aggasztó hír veszi körül. Amikor megjelenik az életében egy különös kislány, Athena és elvezeti őt Frank-hez, a kiégett egykori álmodozóhoz, minden a feje tetejére áll.
Betekintés a jövőbe, menekülés a titokzatos robot-üldözők elől, teleportálás… Casey nem győzi kapkodni a fejét. Hamarosan mindenre fény derül, és Frank-kel együtt kell döntést hozniuk, ráadásul abban a tudatban, hogy választásuk az az egész világ sorsát befolyásolhatja!

Ismét egy olyan film, mely - a Felhőatlaszhoz vagy A viskóhoz hasonlóan – kimaradt a fősodor agyonsztárolt darabjai közül, így aztán nem lett nagy anyagi siker, a (szerintünk) méltatlanul alacsony 6,5 pontos IMDb átlagával pedig valószínűleg kevesen ugranak rá utólag. No de, hátha lesz, aki akár e bejegyzés által fedezi fel magának! ;)

„Minden pillanatban ott a lehetőség, hogy változtassatok a jövőtökön, ti mégsem hisztek benne.” – hangzik el a film egyik kulcsjelenetében, s a főszereplőinknek bizony lépniük kell, ha új irányt akarnak szabni az eseményeknek.
A Holnapoliszt nem csak az üzenete miatt ajánlom, hanem azért is, mert remek, sodró és humoros kalandfilm, akár igazi családi szórakozásra is alkalmas. (Többféle korosztály is élvezheti együtt – az alsó korhatár gyerekfüggő, de 9-10 éves kortól simán ajánlom!)
Megvan benne az a bizonyos plusz, ami úgy hiányzik a mostani moziból, de a 80-as évek Új-Hollywoodjában (például Spielberg akkori filmjeiben vagy sokunk kedvencében, a Kincsvadászokban.) még megvolt, s amit a J.J. Abrams-féle rendezők (Super8, Star Wars: Az ébredő erő) patikamérlegen próbálnak kimérni, néha több, de általában inkább kevesebb sikerrel.




Egyébként – és erre ez a film igen jó példa –, ezt a „szpirit”-et nem a díszletek vagy a történet elemei hordozzák, hanem azon egyszerű okból fakad, hogy van mondandója. Mégpedig felemelő, a szó valódi értelmében inspiráló mondandója! Aki ezt érzi és rezonál vele, az tuti imádni fogja a Holnapoliszt! :) Brad Bird rendező egyébként ezt az energia-löketet már korábbi animációs filmjeiben (L’ecsó, A hihetetlen család) is hozta, de itt más eszközökkel és más szinten tudta kibontani.

A színészek remekelnek benne; George Clooney-n látszik, hogy kifejezetten élvezi ezt a szerepet (és tényleg olyan, mint egy nagyra nőtt 10 éves, aki addig sebzetten duzzog, míg el nem engedi az ideáit és velük együtt a csalódásait, hogy találjon ott, belül valami igazit).
Raffey Cassidy, a robotlány Athena szerepében pedig egyszerűen fantasztikus, sok mindenben szeretnénk még látni! (A Kedvestől az ő karaktere kapcsán felidéződött az egykori csehszlovák ifjúsági sorozat, Majka, a „csillaglány” figurája – vajon hány mostani, harmincas-negyvenes férfiú volt belé szerelmes gyerekként? Én már nem számolom, annyival találkoztam! :D Erős bevésődés volt sokaknak egy, a felszínen túlmutató női minőséghez. )
S a Holnapoliszban az is szuper, hogy Casey szerepében egy igazi női főhőst kapunk, aki okos, kreatív, lelkes, bátor és úttörő. Mi más is lehetne szívből jövőbb példa és üzenet egy szórakoztató kalandfilmen keresztül, ha nem ezek a töltések?

A „hajszál híján”, ami miatt nem egy 10 pontos remekmű, a forgatókönyv kis hézagaiban keresendő (bár fölösleges szerintem keresni). Nem lett egy nagy ívű, epikus film, de nagyon is szerethető pont így, ahogy van!
Azoknak ajánlom, akik szívvel-lélekkel csinálják a dolgokat, tudatosan és szabadon szeretnének élni, és az embertársaikat is erre ösztönöznék! ;)



**

Holnapolisz (Tomorrowland, 2015)

Rendezte: Brad Bird

Nálam: 10/9

IMDb adatlap.

Magyar nyelvű előzetes.


**





© Csend-virágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotó a film sajtóanyagában szereplő kép.

2017. június 18., vasárnap

Az Egység meséi: A SZÉLCSENGŐ - A hercegnő meséje

A második mese hőse Hétszínvirág birodalmának trónörököse, aki egy rejtélyes szélcsengő-hang titkát kutatja. A hercegnő imád adni, örömmel ölel magához mindenkit, a nap végére mégis kimerül, a birodalmában pedig boldogtalanok az emberek.
Vajon mire emlékezteti a szélcsengő?  S mi a megújulásunk kulcsa, ha könnyebben jön az, hogy adjunk, mint az hogy kapjunk is? A meséből kiderül! ;)

A mesét 12 perces hanganyag formájában is meghallgathatod, ha ide kattintasz!


Egyszer volt, hol nem volt, Hétszínvirág országában élt egy kis hercegnő. Nyitott szívű és kíváncsi volt, mint hazájában minden gyermek, s akárcsak e föld legtöbb lakója, ahogy cseperedett, egyre több mindent felejtett el abból, amire azelőtt még tisztán emlékezett. 

Két dolog volt, ami nem tudott benne elhomályosulni sehogy sem: a teremtett világ szerető csodálata és egy hang emléke: egy szélcsengő hangjáé. 
Az életnek örülni és szeretni oly' természetes volt számára, mint az, ahogyan levegőt vett, vagy ahogyan a hegyi patak csörgedezik, s a lágy szellő fújdogál atyja birodalmában. 
Már kicsi korában is átölelt mindent, amivel találkozott. Megölelgette a nagy tölgyfákat kedvenc erdejében, megölelte a fűszálakat, még az apró, lila harangvirágot is. Megölelte a szelíd őzeket és az arany bundás mókusokat, akik annyira szerették, hogy elfeledték, ők egykor vadak voltak, s mindig egészen közel jöttek hozzá. Megölelte az udvar szegletében nyújtózkodó, egykedvű, lusta macskákat, a kastély körül tüsténkedő serény szolgálókat és oly’ sokszor komor, gondterhelt édesapját. 
Megölelte még az egy darabból faragott, durva kőasztalt is a trónteremben és a madárkákat, ha leszálltak a közelében. Volt olyan, amelyik engedte, volt, amelyik tovarebbent. 

Telt múlt az idő, s a kis hercegnő felnőtt. Még mindig emlékezett a szélcsengő hangjára, s arra is, hogy ez valamikor valamit jelentett a számára. Réges-régen, talán még kisgyermek korában hallhatta, azt sem tudta mikor. Nem ismerte a forrását, ám időről időre megszólalt benne a hang, szelíden, finoman, s olyan éteri szépséggel, hogy ilyenkor bizonytalanná vált: találkozhatott-e vele egyáltalán földi élete valóságában. 
A hang mégis felcsendült benne, általában a legváratlanabb pillanatokban. Nem kellett gondolnia rá vagy felidéznie, egyszerűen csak ott volt, újra meg újra. 

Az utóbbi időben a hercegnő egyre többször kapta azon magát, hogy szomorkodik. Bizony szomorú volt, mert amióta felnőtt és gyakran járt a palotán kívül, egyre több szomorú embert látott maga körül. Hétszínvirág ugyan szép és gazdag ország volt, lakói mégsem mutatták sok jelét a boldogságnak. Akadtak persze mosolygós arcok is, ám mintha mindenkit egy titokzatos kór támadott volna meg. Súlyos, ésszel nem is igen magyarázható gondok nyomasztották az embereket, s a hercegnő azt látta: egyszerűen nem tudnak örülni az életnek.

Akadt azonban még valami, ami legalább ennyire aggasztotta: elkezdte zavarni, hogy nem emlékszik, honnan ered a benne időnként még fel-felhangzó szélcsengő hang, és mit üzen neki. Bosszantotta ez a tény, meg akarta fejteni a titkát, meg akarta ragadni, mert úgy sejtette, ez valami csoda. Valami, ami megnyugtatja, de nem csupán úgy, ahogyan édesanyja esti meséi és tenyerének meleg érintése nyugtatta meg, amikor kisgyermek volt, hanem valahogy még ennél is mélyebben. Tudta, hogy a hang sokkal régebbi, még korábbról származik, mint ő maga, s biztosabb, mint bármi más az általa ismert világban. A szíve azt súgta, hogy e rejtély megoldást hozhatna az egész birodalom különös szomorúságára.


Kép: Ismeretlen szerző


Bánata és zavarodottsága akkor mélyült el igazán, amikor édesapja, aki már öreg király volt, visszavonult, s így a kis hercegnőre szállt Hétszínvirág trónja, annak minden gondjával és felelősségével. 
A hercegnő úgy döntött, ő másként fogja igazgatni leendő országát, mint apja tette. A birodalomban nem mentek túl jól a dolgok. Az öreg király szigorú volt és erős, leköszönése után zavar és fejetlenség uralkodott, sokan nem tudták, mi tévők legyenek nélküle. 
A hercegnő - immáron koronázása előtt álló fiatal uralkodónő - úgy szintén nem tudta, mi lenne a helyes megoldás, egyet azonban biztosan tudott: nem adhat mást, mint ami ő maga. 
Elvégezte a szükséges teendőket, folytatta apja munkáját, ám kihirdetett még valamit: fogadónapokat tart, jöhet hozzá bárki, és ő szeretettel, s ha kérik, öleléssel fogadja őket. Jöttek is sokan, néhány alkalommal kígyózó sorok álltak a palota előtt, ő pedig ölelt-ölelt, egész álló nap. 
Volt, aki viszonozni tudta ölelését, volt, aki nem, egyesek elégedetlenkedtek, mások boldogan távoztak. 

Hetek, hónapok teltek el, közeledett a koronázás napja, a hercegnő azonban úgy érezte: elfáradt és semmit, de semmit nem sikerült helyrehoznia. A királyságból nyugtalanító hírek érkeztek, lázadozást, készülő felkelést jeleztek. A hercegnő nem értette, mi a baj, mi az, ami hiányzik, azonban nyilvánvalónak tűnt, hogy valami nincs rendben. Mit mulasztott el? Miért nincs öröm a királyságban? "Talán nem vagyok alkalmas az uralkodásra" - gondolta csüggedten. 
Néha épp a legnehezebb pillanatokban az a különös emlék, a szélcsengőhöz hasonló hangocska ébresztette, térítette magához, titkát azonban még mindig nem sikerült megfejtenie, s minél inkább fel akarta idézni, annál távolabb került tőle. Ahogy múlt az idő, egyre halványabb lett a hangocska, majd egyszer csak eltűnt, mintha ott sem lett volna. 

Egyszer aztán, amikor egy különösen nehéz nap után végre álomra hajthatta fejét, elaludni mégsem tudott, azt érezte, beszélnie kell a hanghoz, nem baj, ha nem árulja el üzenetét, csak legyen vele. Kérlelni kezdte hát, kitartóan: "Gyere el hozzám, gyere el végre, mindegy, hogyan, csak gyere! Gyere, gyere! Kérlek, gyere el még ma este!" - suttogta, de saját hangja tompán csengett, mintha kietlen tájak sziklafalairól vagy sötét vizek mélyéről verődne vissza. "Vagy egy feneketlen kútból. Nincs benne semmi, csak a kongó üresség." - gondolta a hercegnő. 
Úgy érezte, évezredek óta fekszik ugyanitt, egy helyben, a saját ágyában, ezerszínű selyemtakarói koporsódíszek, s ha fel is kel, hogy munkáját végezze, minden, amit tesz, csupán lefojtott árnyék, mozdulatai mozdulatlanok. Tovább kérlelte az oly' rég hallott hangot. "Egyedül vagyok nagyon. Csak te segíthetsz. Gyere el ma éjjel! Gyere MOST!" 
Ahogy eddig, ezúttal sem érkezett válasz sehonnan. Az éjszaka azonban, mint mindig, most is jótékony volt vele: mintha csak megesett volna rajta a szíve, puha vánkosával elnyelte szavait. A hercegnő szép arcát párnájába temette, hangtalanul-könnytelenül zokogott. Ám tudta, másnap új nap virrad, s azt is: nincs más választása, mint élni, és tovább végezni munkáját, amit vállalt. Valahogy - nem emlékezett rá, hogyan - elaludt.

Reggel aztán nagyon furcsa érzéssel ébredt: mintha nem ő lenne ő. Valami más volt. Megfoghatatlan, rejtélyes üresség itatta át. Nem az a kongó üresség, mint az éjjel - mintha ez az éjszaka sokkal, de sokkal régebben lett volna -, hanem valami friss, új, szokatlan. Zavarba ejtő módon mégis ősidők óta ismerősnek, természetes tetszett ez a mindenféle előjel nélküli, se nem szomorú, se nem vidám állapot. Nem értette, mi ez, de nem is jutott sok ideje gondolkodni, hisz' ez volt az utolsó napja a koronázásig. 
Ma még az sem merült fel benne, ami az utóbbi időben szinte minden reggel: hogy ő bizony alkalmatlan az uralkodásra. Tette, ami a dolga: fogadónap volt, s aznap különösen sokan járultak hozzá a palota tróntermében. Elkezdte hát az ölelést. Mint mindig, amikor valamivel vagy valakivel találkozott - legyen szó kedves vagy kedvetlen emberről, fáról, virágról, mohlepte kőfalról vagy az istállóban várakozó, csillagos homlokú lovakról - a szíve melegséggel telt el és magától kitárult. Ölelt, ölelt, és nagyon sok ölelni való akadt. Amikor a nap delelőre járt, érezte, hogy ismét kezd nagyon elfáradni. 

Aztán egyszer csak, az egyik ölelés közben, olyasmi történt, mint azelőtt soha. Meghallotta: egy szélcsengő hangja csendült odabenn, nagyon halkan. S a hercegnő hosszú-hosszú idő után most először nem akarta már megérteni vagy megfejteni, honnan jön a hang és mit jelent, annyira megörült neki, hogy csak hagyta, engedte, hadd szóljon! Elmerült az ölelésben, saját szíve, s a másik ember egyként dobogó ritmusában, és a hangban, ami most akadály nélkül emelkedett, mint a hegyi patak áradása, s egyre erőteljesebben zenélt, zenélt. A hercegnő feloldódott a hangban, átadta magát neki, és az egy szempillantás alatt egész valóját átitta. 

S akkor, amikor nem is számított rá, egyszer csak megértette, mire is emlékezteti őt a hang. Az üzenet tisztán csengett és egészen betöltötte. Így hangzott: mindenben és mindenkiben önmagad öleled. 
A hercegnőt elöntötte a hála és olyan élénk, fényes boldogság, amit ezelőtt még soha nem érzett. Tudta: hazaérkezett.

Másnap királynőt koronáztak Hétszínvirágban. Hosszú-hosszú ideig uralkodott a kis hercegnő, de nem volt egyedül. Időközben megismerkedett a szomszéd ország fiatal királyával, akivel találkozásuk első pillanatában magukra ismertek egymásban és szerelemre lobbantak. Valódi bölcs vezetőkként kormányozták egyesített birodalmukat, szerették és szeretni tanították népüket. 
Adódtak ugyan nehézségek és kihívások, ám az emberek csakhamar hozzászoktak a változásokhoz, és sokan emlékezni kezdtek az örömre, mely mindig is ott volt bennük. Hétszínvirág országából így lett Ezerszín földje, melynek lakói békében és kifogyhatatlan bőségben éltek, s minden ház tornácán egy-egy szélcsengő csilingelt.



**

Az Egység meséi novella-sorozat további darabjait itt találod!

Facebook -oldalamat itt követheted.

Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!

💗




Ez a mese ugyan nem, de a sorozat más darabjai szerepelnek a kora tavasszal megjelent, első Csendvirágok kötetben!

  A könyvről itt olvashatsz és meg is rendelheted!




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

  Minden jog fenntartva! A szöveg és a képek egy része a szerző szellemi tulajdona. 
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotók nyilvános megosztó jogtiszta képei.

Borítófotó © Schäfer Zsófia


2017. június 16., péntek

15 KÜLÖNLEGES FILM A SZERELEM VALÓSÁGÁRÓL - 2. rész


Ígéretemhez híven folytatom a kedvenc, rendhagyó szerelmes-filmjeinkből készült válogatást. Az első részt itt olvashatod, alant pedig következik a lista első nyolc helyezettje. Bár lista helyett inkább úgy tekintek erre az összeállításra, mint egy kivételes gyöngyszemekből álló gyöngysorra, aminek a szemei épp így lettek felfűzve...

Jó szórakozást! :-)


8. CSILLAGPOR (Stardust, 2007)

A Csillagpor olyan, mint egy gyógyító csoda, amit szerelmi bánatban szenvedőknek vagy egyedül szomorkodóknak receptre kellene felírni! :-)
Nyilvánvalóan a nívós irodalmi alapanyag is teszi – Neil Gaiman dark fantasy elemekkel teleszőtt meseregénye a maga egyszerre kedves és sötét humorával imádni való, ám ehhez sikerült a tökéletes filmes megvalósítás is.

Bár ez egy klasszikus és szépséges mese, benne „jóval”, „rosszal” és „igazival” (meg varázslatokkal, gonosz boszorkákkal, lányként a földre hulló csillagokkal és unikornissal), „még ennél is igazibb” lényege: maga a ragyogás! ;-)


7. FELHŐATLASZ (Cloud Atlas, 2012)

Ismét egy ütős irodalmi alapból (David Mitchell regényéből) készült, és remekül sikerült alkotás, azon ritka fajtából, amikor a film még meg is fejeli, továbbviszi a könyv mondandóját.

A Felhőatlasz több idősíkon játszódó és összeszövődő cselekményszálaiban a szerelem („klasszikus szerelem” és „szeretet” voltában is) egy katalizátor: az önfelvállaláshoz, változáshoz, változtatáshoz - egy szóval a szabadsághoz vezet.

A filmről itt írtam részletesen. 


6. FORREST GUMP (1994)

Családilag is nagy kedvencünk a megunhatatlanul csodálatos Forrest Gump, mely nem kifejezetten a benne lévő (nem hagyományos) szerelmi szál miatt került ebbe a válogatásba. Az életszeretet, "nagybetűs" szerelem, ami ebből a filmből sugárzik annak az ártatlanságnak köszönhető, ahogyan hőse belemegy az élet tapasztalásába.

Tiszta elfogadásban, nyitottságban és mély szeretetben – Szerelemben – élni nem csak a „tudatlan Bolondok” kiváltsága, azonban csak akkor képes rá az ember, ha hajlandó felszabadulni az egós elme uralma alól!


5. IN YOUR EYES (2014)

Ez a film is egy meglepetés-felfedezés volt, annál is inkább, mert a forgatókönyvét az a Joss Whedon írta, aki a Bosszúállók című képregény-filmek írója és rendezője, ez a gyöngyszem azonban a nagy popcorn-moziktól eltérőbb nehezen lehetne.
A kiindulópont amolyan „spiri csemege”: egy férfi és egy nő egymástól több száz kilométerre, fizikai találkozás nélkül elkezdi érzékelni, majd hallani a másikat, és egymással „belső dialógusokat” folytatni… és hát, ne tagadjuk: ők egymás lelkitársai.

Bár a sztori itt-ott döccen, a film egyáltalán nem lesz közhelyes. Nagyon-nagyon finom, intim hangulat jellemzi: tökéletesen jeleníti meg a szerelem állapotában jelen lévő őszinteséget, ártatlanságot, az egységre való természetes nyitottságot...


4. MIELŐTT FELKEL A NAP / MIELŐTT LEMEGY A NAP (Before Sunrise, 1995 / Before Sunset, 2004)

A meghittséget, az őszinteséget és a természetességet Richard Linklater Before…-filmjei esetében is ki lehet emelni, azzal kiegészítve, hogy itt az egész megvalósítás egy műfajátíró, stílusteremtő bravúr, a színészek részéről is.  

Ennyire életszagú, életszerű, mégis szórakoztató és magával ragadó filmet, ami úgy szép és romantikus, hogy hajszálnyit sem megy át giccsbe, ritkán látni!

Illetve kettőt - és ezzel a 15-ös listánk bizony eggyel több filmet tartalmaz, de ez egyszerűen így volt kerek: hisz’ az első, és a 9 évvel később játszódó második rész annyira összetartozik, és annyira sokat adnak így, egymás közelségében megnézve, hogy kár lenne szétválasztani őket! 



3. FEJBEN JÁRÓ BŰN (Ruby Sparks, 2012)

Hűha, ez megint egy igazi csemege, de még milyen! Mi történik akkor, ha minden úgy alakul, ahogy akarod? A film főhőse egy fiatal író, aki „véletlenül” megírja magának a tökéletes nőt, vagyis az „igazit” – és valósággá válik. A bökkenő az, hogy irányítani is tudja, és épp az önzéséből fakadó kontroll okozza a galibákat.

Nagyon szórakoztató, kedves és bölcs filmet kapunk, rengeteg helyzetkomikummal, melynek sztoriját ráadásul a főszereplők, Paul Dano és Zoe Kazan (a való életben is egy pár) jegyzik. Brillíroznak, minden téren.


2. HÉTKÖZNAPI PÁR (Perfect Sense, 2011)

A cím (balul sikerült ez a magyarítás) ne tévesszen meg! Egészen húsba vágó ez a film.
A történet is kemény: a nem túl távoli jövőben furcsa és kegyetlen vírus tizedeli az embereket. A fertőzöttek sorra veszítik el érzékszervi képességeiket (szaglás, ízlelés, látás…)

Két, látszólag össze nem illő ember, egy kutatónő és egy szakács együtt küzdenek a vírus megfékezéséért, és közben egymásba szeretnek.
A film utolsó képsoraiban összegződő lényeget semmiképp sem önteném szavakba… Embert próbálóan gyönyörű alkotás!


1. A NŐ (Her, 2013)

Az utóbbi évek egyik legcsodálatosabb filmje rendhagyó szerelmi történet, melynek hőse, Theodor egy testetlen mesterséges intelligenciába (hanggal és önálló tudatformával rendelkező számítógépes operációs rendszerbe) szeret bele.

A film minden szinten és részletében hordozza azt a minőséget, amiért időről időre újranézni is érdemes. Hosszabb magyarázat most ne álljon itt, elég talán annyi, hogy a felsorolásban nincs még egy film, mely ennyire mélyen megragadná, kifejezné a Valóságot... Azt, aminek leírására a szavak nem elégségesek, de ott, legbelül, ha nem is tudatos rá, mindenki érzi…

UPDATE: A film kapott egy önálló bejegyzést - itt írok róla!


**


A Facebook-on követsz már?

("Megjelenítés elsőként" jelleggel érdemes - több oldalt is lehet így!) 

Hírlevél sok extrával! - Itt iratkozhatsz fel!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók hivatalos filmplakátok
vagy a filmek sajtóanyagában szereplő képek.

2017. június 15., csütörtök

15 KÜLÖNLEGES FILM A SZERELEM VALÓSÁGÁRÓL - 1. rész


Hogy mi is a Szerelem, nagyjából annyira lehetséges elmondani, mint például szavakba önteni, mi a zene - vagy mi a Valóság! ;) S  jegyezzük meg az elején: a mozit nem véletlenül nevezik „álomgyárnak”. Az emberi kollektív tudat vaskos illúzió-takaróba burkolózik, s ha a „szerelem” vagy a „párkapcsolat” fogalmait nézzük, ezeknek a tévhiteknek bizony a filmipar az egyik legbőkezűbb fenntartója. 
Ebben az összeállításban kevés a tipikus Hollywood-i film, és nem is csupa szerelmes-filmet válogattam. Egyik közös nevezőjük, hogy mindegyik tartalmaz valami szokatlant: olyan csavart, ami elemeli őket a klisék világától. A másik, hogy ezek a filmek – műfajuktól és történetüktől függetlenül - valamiként rátapintanak a Valóságra… 

Lássuk hát, hogyan! :)


15. AVATAR (2009) 

Talán a legkevésbé meglepő, hogy James Cameron „spirituális sci-fi fantasy”-je szerepel ezen a listán A főszereplő szerelmesek nem csupán egymással, hanem a természettel, a Földdel – bocs, Pandorával! ;-) –, és társaikkal, közösségükkel is élik a „nagybetűs” Szerelmet, az egységet.

„Látlak Téged” mondat pedig a Szerelem tiszta, Lélek-látó tekintetének kifejezésével túlmutat önmagán - így lesz az egyszerű meséből és nagyszabású szuper-látványosságból igazi mestermű.


14. ELEVEN TESTEK (Warm Bodies, 2013)

Elsőre igen bizarrnak tűnik: tini-film és zombi-horror paródia, több műfaj (vígjáték, romantikus film, dráma, horror) találkozási pontján. Na jó, másodikra is az. :-) Ugyanakkor ebben a filmben van „szpirit”, nem is akármilyen!

A szerelem egyéni és kollektív szinten is megváltó erőnek bizonyul benne, a korunk társadalmára vonatkozó zombi-metaforáról pedig Jonathan Levine rendező nem újabb bőrt húz le, hanem újat mond vele! Ráadásul mindezt végtelenül humorosan, bájosan és szeretettel teszi.


 13. EGY MAKULÁTLAN ELME ÖRÖK RAGYOGÁSA (Eternal Sunshine Of A Spotless Mind, 2004) 

 
„A szerelem sötét verem” – tartja a közmondás, és itt bizony a párkapcsolat árnyoldalaiból is bőven kapunk. Mert mi történik akkor, ha két össze nem illő, alapvetően tényleg összeférhetetlen személyiség lesz egymásba szerelmes? 


Létezhet-e megoldás arra az őrületre, amit a kötés-oldás, a „se veled-se nélküled” állandó játszmái hoznak létre? Főként akkor, ha már megtörtént a szakítás, és a döntés úgy néz ki, visszafordíthatatlan… 
 A válasz ott a film címében, s az utalás is: az egós elme „teli puttonyával” nem lehet szeretni, létezik azonban más: a „tiszta lap” minősége. :)  


12. A SZEM TÜKRÉBEN (I Origins, 2014) 

 
Az I Origins tipikus szerelmesfilmnek indul, mégsem az.  Mire a végére érsz, sokkal mélyebb dologról fog szólni, még akkor is, ha csak óvatos duhajként, tapogatózó keresőként ér hozzá ehhez a titokhoz – pontosan úgy, ahogyan a film hatalmas transzformáción átmenő főhőse is teszi. 


A film vége katartikusan szép, és rámutat arra, mennyire másodlagos a forma, amivel magunkat azonosítjuk és a kapcsolat jellege, amit másokkal élünk – a Valósághoz képest!



11. A SZERETET SZIMFÓNIÁJA (August Rush, 2007) 

 
Az August Rush nem szerelmesfilm. Van ugyan benne szerelmi szál, hisz’ a főszereplő kisfiú egykor egymás mellől elsodort szüleit próbálja újra összehozni, viszont ez a film is messze túlmutat a sztoriján. Ahogy azon is, hogy a szerelem egyenlő lenne a párkapcsolattal vagy egy érzelmi állapottal. 


A „nagybetűs” Szerelem, a Valóság az, amire megnyitja a nézőjét, nem annyira intellektuális módon, mint inkább az érzelmi megélés útján. Nem véletlenül a zene érzésének, átélésének készsége a kapocs a szereplők között. 
Csodálatos film, egyedül, párban, családdal, bárhogyan érdemes megnézni! 
Nálunk mindenki imádta. :)  


10. MOULIN ROUGE! (2001) 

Minden idők egyik legklasszabb és legszórakoztatóbb szerelmesfilmje szerintem a Moulin Rouge!, amihez nagyban hozzájárul a pop-kultúra elemeinek egészen kreatív újra-felhasználása. 
Az egész egy nagy szerelmi vallomás a Szerelemhez és - ennek szinonimájaként - a művészethez: mindkettő határokat átlépő, félelmet nem ismerő csodáját hirdeti. 

Baz Luhrmann rendező zsenijét dicséri, hogy - hasonlóan a Rómeó+Júlia című filmjéhez - a sok-sok túlzó gesztus, játék és giccs alkotta felszínen hősiesen ragyog át ez a benső, tartalmi mag. 


9. FREQUENCIES (aka OXV – The Manual, 2013)

Nagyon különleges filmmel van dolgunk, ami a szerelmi témán túl egy sor izgalmas kérdést vet föl, mindenekelőtt a szabad akarat kontra eleve elrendeltségét.  

De a gondolattal való, (tudatos és nem tudatos) valóság-teremtés vagy a kozmikus rend és egység ínyencfalatjait is a kifinomult néző elé teszi. 
A történet és a megvalósítás is igen eredeti, nagy meglepetés volt erre a filmre rátalálni, így a világért sem szeretném lelőni a néha egészen mellbevágó fordulatokat! 

Éljen megint csak a Szerelem (és a zene)! ;) 


**

>> A folytatást az első nyolc helyezettel itt olvashatod!

Tetszett a bejegyzés? Fejezd ki hozzászólással vagy lájkkal
itt, vagy a Csendvirágok Facebook-oldalán!

ÚJ! Hírlevél sok extrával! - Itt iratkozhatsz fel!



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Bizonyos jogok fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona.
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!

Az illusztrációként felhasznált fotók hivatalos filmplakátok
vagy a filmek sajtóanyagában szereplő képek.