2021. december 20., hétfő

MŰVÉSZ-ARCHETÍPUSOK - Kreativitás-ébresztő e-book és munkafüzet


Kedves Olvasóm, Írótársam, kedves szabad áramlásra vágyó Alkotó!

Örömmel tájékoztatlak, hogy új kiadványom jelent meg!

A munka ötletét és alapját egy cikksorozat adta, melyet 2021 nyarától rendszeres hírlevél-olvasóimnak írtam. A szövegeket azonban átdolgoztam, számos új fejezettel és gyakorlattal egészítettem ki - v
égül az anyag egy könyv és munkafüzet formátumú, tartalmas e-bookká nőtte ki magát!



A Művész-archetípusokat az írás, a művészet és az önismeret szerelmesei tudják örömmel forgatni és hasznosítani önfeltáró és önmegvalósító folyamataikhoz.   
Az e-book karaktertipológiai kézikönyv és gyakorlatgyűjtemény egyben, mely a jungi őskép-elmélet ihletésére, de nem egy meglévő rendszer, hanem saját megfigyelések, alkotói tapasztalatok és gazdag műveltséganyag alapján született. 


Hét ősképet és hőstípust mutatok be, „akik” kreativitásunk szabad áramlásához nélkülözhetetlenek, megannyi csodálatos művészi teljesítmény mögött állnak és általában belőlük vagy kombinációikból születnek a legizgalmasabb irodalmi alakok.

Az elméleti részt a gyakorlatok teljesítik ki, melyekkel máris fejest ugorhatsz a saját „művész-éneid” világába és megnézheted, mire inspirálnak! :)
Valamennyi archetípushoz tartoznak karakteralkotási tippek is, így ha regényt, kisregényt, elbeszélést, novellát, mesét, forgatókönyvet vagy színdarabot írsz, ötleteket meríthetsz a szereplőid megformálásához és elmélyítéséhez.




A kiadvány pdf formátumú, elektronikusan is tudod olvasni, de választásod szerint kinyomtathatod a teljes anyagot vagy csak a gyakorlatok oldalait is.

Remélem, olyan örömöd leled majd benne, mint amilyen számomra volt, hogy az ihlet útját követve „kibonthattam ezt a csomagot”! :)
Akár íróként, akár az életed művészeként - önismeretedet segítő munícióként - fogadod majd, érzésem szerint egyszerre inspirálhat arra, hogy magabiztosabban, „meg tudom csinálni” attitűddel állj bele a megvalósításaidba, és arra, hogy mindezt alázattal, a fejlődésre való nyitottsággal tedd. 

Szeretettel kívánok Neked békés, nyugodt, a pillanat szépségét élvezni tudó jelenlétet mind az ünnepekre, mind a mindennapokra! :)



A könyv és munkafüzet ára 2.990 Ft.

A lenti linkre kattintva rendelheted meg és e-mailben küldöm majd el. 
PayPal-lel vagy számlaszámra utalva tudsz fizetni - megrendelésed után minden szükséges adatot elküldök





2021. december 15., szerda

Vers: ESSZENCIA

 



Tízéves szösszenet, egyben egy kis játék a szépséges magyar nyelvvel. 
Így év vége felé közeledve eszembe jutott. :)


2021. november 4., csütörtök

Alkotósarok: JELENLÉT ÉS ALKOTÁS – 10 perces ötletek, hogy az őszi / téli időszakban is áramlásban maradhass




2019. novemberi, éppen kétéves cikk, újra kiteszem a főoldalra, mert aktuális! 

Bár idén nagyon lassan - de legalábbis furcsa, váltakozó ütemben - köszönt be az igazi ősz (az udvarunkon lévő hatalmas, ölelő hársfán még alig van néhány barna levél!), már itt a "bekuckózós" idő érzete. 
Egyre korábban sötétedik, a reggelek lassan aranyfényűből szürkés-ködösre váltanak, s talán valamivel nagyobb odafigyelést igényel, hogy az ember derűsen és tetterővel élhesse a mindennapokat.
Nem kellenek különös körülmények ahhoz, hogy megnyíljunk a pillanatok meghittségére és a bennünk lévő alkotóerőre. Mindannyian egyedi potenciállal rendelkezünk ahhoz, hogy életünket olyanná tegyük, amilyenné igazán szeretnénk, hogy megéljük és létrehozzuk mindazt, amivel mély összhangot érzünk.
Minden szezonnak megvan a maga szépsége, s ha az adott időszak értékeire koncentrálunk, nem korlát, hanem ugródeszka lesz önmagunkhoz.

Íme, néhány egyszerű ötlet, melyek a legzordabb, cidri időben is segítenek rövid idő alatt feltöltődnöd, hogy áramlásba kerülhess – vagy épp benne maradhass! 




1.  Vedd fel az eső vagy a hóesés ritmusát! – Engedd meg magadnak, hogy lelassulj, sőt merj bambulni, „csak úgy” lenni! :) 
Szemléld, ahogyan az esőcseppek végigmossák az ablaktáblákat és benedvesítik a tetőcserepeket... de ha nem esik, akkor is csinálj ilyen „fejből kinézős”, nyugodt session-öket! 
Miért kellene mindig lefoglalnod magad valamivel? Hiszed vagy sem, ezek a mégoly’ irracionális tevékenységek kaput nyitnak arra, ami igazából van (és vagy). Ne sajnáld hát rájuk az időt! 


2.  Igyál meg egy forró italt figyelemmel! – Tea, kávé, forró csoki... mi a kedvenced? Vagy a jól bevált helyett alkotsz egy új kreációt? 
Jöhet valamilyen kényeztető ital, a lényeg, hogy légy benne egészen abban, ahogyan elkészíted és abban is, ahogyan magadhoz veszed!
Az ilyen egyszerű momentumokkal is gyakorlod mind az összpontosítást, mind az ellazulást a pillanatban!


3.  Keress és hallgass új zenéket! – Szentelj figyelmet annak, amit hallgatsz, fogadd be, nyílj meg, mélyülj el benne! 
(Ha új felfedezni valókat keresel, ajánlom  YouTube csatornám: ez itt az összes lejátszási listám linkje, hátha találsz kedvedre valót!)


4.  Mozgasd át magad!
– Biztos, hogy tíz perc szabad mozgásra mindig van időd, de ha csak öt percre, akkor se hagyd ki! 
Nyújtózz lágyan, hosszú be- és kilélegzések közepette! Érezz és lényegülj bele a testedbe, mintha a legkényelmesebb ruhádban élvezkednél! :)


5.  Írj automatikus írással egy szösszenetet! – Nem kell „jónak” lennie, nem kell hozzá cél, csak engedd, hogy szaladjon a toll a papíron vagy az ujjad a klaviatúrán! 
Figyeld és játssz vele: mi születik most Rajtad keresztül a pillanatban?


6.  Sétálj a szabadban! – Öltözz fel melegen és menj ki egy kis feltöltő sétára! 
Légy közel a természethez, lélegezz egyként vele, hagyd, hogy szertehulljon a fejedben lévő képzetek halmaza. 
Érintődj meg - és aztán cselekedj újult erővel!


7.  Írj ötlet-listát! – Nem teendő-listát! ;) 
Most, amikor ezt írom, kevesebb, mint két hónap van hátra az évből. Nyilvánítsd ki magadnak, mi az, amit igazán szeretnél megvalósítani - legyen szó teremtésről, alkotásról vagy élményről! Melyek azok a dolgok, amikkel szeretnéd megajándékozni magad és megkoronázni ezt a 2019-es évet? [2021-et vagy bármelyiket úgy szintén! :)]


8.  Kezdj el valamit! „Egy nap Elméletbe költözöm, mert Elméletben minden jól működik.” (Raphaëlle Giordano) :D 
Szoktál halogatni számodra fontos dolgokat? Nevess egy jót Te is az előbbi idézeten és tegyél meg egy megvalósító lépést az ötlet-listádról... MOST! 
Ettől fogsz igazi szárnyakat kapni, nem egy külső motivátortól - a Te tetteidet semmi nem pótolja! 


9.  Mutass meg magadból valami igazit! – Ossz meg valakivel vagy valakikkel olyasmit magadból, amiről azt érzed, ez a Te egyedi értéked, a felszínen túlmutat és őszinte örömmel árad belőled!
Hidd el, nem az igazodással, a sablonokkal, a megfeleléssel, hanem a valódiságoddal adod a legtöbbet mind magadnak, mind a világnak!


10. Pihenj tudatosan! – Lazulj el, kapcsolj ki úgy, ahogyan azt tested és tudatod számára a legtáplálóbbnak érzed! 
Ez utóbbi egy fontos kulcs - lehet, hogy őszinte megfigyelésére, esetleg szokások átalakítására hív. 
Jó, ha a pihenésre is ráhangolódsz, hogy olyat és úgy csinálj, ami valóban feltölt!


Nyugodtan csináld ezeket rendszeresen és többszörözd meg az időt, amit ráfordítasz arra, ami Téged épít, inspirál és örömteli módon fejleszt! Meg fog térülni! 


Csodás őszi napokat kívánok Neked! 

Szeretettel:


Az őszi-téli időszakban is szeretettel várlak a Felszabadító Kreatív írás kurzusokon! 





2021. július 25., vasárnap

Rövid széppróza: ITT VAGY! - Autimesék 8.




Isszuk a kávénkat, árnyas nyári reggel. A hársfa mintha a karjaiban tartana bennünket, ilyen közelségben még akkor sem volt a természet, amikor a várostól távol, elvonulva éltünk. 
Idén nem utaztunk el, de tökéletesen olyan, mintha vakációznánk valahol. 
Egy rigócsalád napjait figyeltük az utóbbi időben, most csöndes a fészek. Még azt sem tudjuk, kirepültek vagy kiestek-e a fiókák - az egyiket láttuk egy ágon gubbasztani -, valahogy mégis bizonyosság bennünk a Rend.

Hihetetlen, hogy öt éve itt ez a hatalmas erkély, és csak most jött el az idő, hogy belakjuk! Mintha észre sem vettük volna, milyen lehetőségek vannak épp az orrunk előtt. 
Túl gyakran kötött le minket a „majd ha” és a „mi lesz ha?” úgy a világgal, mint Nimród állapotával kapcsolatban. 
Ez az ötödik nyár, ami úgy kezdődött, hogy akarjuk Neki a "nagy ugrást", az "igazi" előrelépést. S bár minden alkalommal oda jutottunk, hogy beláttuk, pontosan elég az, ami van, ennyi idő kellett ahhoz, hogy az értelemből érzés, a szellemi felismerésből megélt valóság legyen.

Nimród új szokása mostanában, hogy csak úgy átölel és – a „v” hangot a „h”-hoz és az "f"-hez közel, sajátos stílusban ejtve –, boldogan mondogatja: „itt vagy, itt vagy!”

Bizony, milyen jó, hogy itt vagyunk!

A fejlődés nem ér véget, ha teljes szívvel megszeretjük a jelent. Akkor kezdődik igazán.


**

Kedves Olvasóm! Az Autimesék novellasorozat végéhez értem; az eddigi darabokat itt találod. Visszajelzésed mindig örömmel fogadom. 
Köszönöm a sok szépet, amit eddig kaptam; hála, hogy adtak Nektek ezek az írások, és Ti is nekem a figyelmetekkel, soraitokkal!

Ha szeretnél értesülni a friss megjelenésekről, hírlevelemre itt iratkozhatsz fel.

Egy korszakot is zárok most: öt éve tudjuk, hogy Nimród autista, ez a sorozat az ő kisgyerekkorának és autizmussal kapcsolatos első tapasztalatainknak egyfajta megörökítése. Ajánlom minden szülőnek - mindegy, hogy neurotipikus vagy autista, valamint, s hogy ép értelműnek vagy fogyatékosnak titulált gyermeket nevel-e -, s minden olyan embernek, aki a tudatos önismeret útját járja. 

Nimródunk ősszel lesz nyolc éves és épp nyolc szöveg íródott; szeptemberben kezdi az iskolát. Most megyek és megrendelem a tanszereit. :)


2021. július 18., vasárnap

Rövid széppróza: NYÁRI BINGÓ




Úgy úszol a tiszta vizű tóban, mint fáradt utazó, aki a szomját oltja: minden pórusoddal hálásan szívod magadba a hűs nedűt.

Engeded, hogy átjárjon a Nap melege, túlcsordulsz erővel és tudod: annyi van belőle, hogy bőven jut mindenkinek.

Egyszerre vagy a pitypang-pihét felkapó könnyű szellő és maga a pihe: rájössz, hogy nem kell azonosulnod a benned felmerülő gondolattal.

Hagyod, hogy meglepetések érjenek, rácsodálkozol a világra; illatok, ízek, mosolyok, érintések árasztanak el: a Szerelem mindig jelen idejű!

Annyi ötleted van, mint tenger-réten a fűszál, annyi társad és lehetőséged a megvalósításra, hogy táncra perdülsz: tudatosan játszani élvezet!

Mersz könnyekig meghatódni, viszonzásvárás nélkül ölelni, abbahagyni valamit, amitől csak rosszul éreznéd magad, idétlennek lenni, jót nevetni magadon, megbocsátani és továbblépni, hiszen éled: a változás természetes.

Éjjel pedig, amikor felnézel a párás-dús lombok keretezte égre, a távoli Csillagtestvéreknek már itthonról üzensz haza, és csak ennyit mondasz: itt vagyok, ragyogok!


2019 nyarán írtam, most újra helye van itt. Életélvezettel megélt nyarat Neked! :)

**

2021. május 20., csütörtök

Rövid széppróza: A TORNÁDÓ SZÍVÉBEN - Autimesék 7.

 



Amikor megjelenik az életedben a kiszámíthatatlan, először megrémülsz, kapálózol, mint a hirtelen viharba került hajós. Egyensúlyozol, szorongsz, talán még imádkozol is, teszed a tőled telhetőt, aztán… megadod magad. 

Kezdetben vala az álmatlanság. Két héten át holtfáradtan, módosult tudatállapotban vonszoljuk magunkat, mert minden éjjel menetrendszerűen bekapcsol az ismeretlen helyről, a mély, ösztöni világból érkező, mégis valamiféle struktúrára, megismerésre és elismerésre vágyó erő. Elemi ellenszegülés, ordításig fajuló, szavakkal el nem mondható, óriási „neeeem”- nyomában pedig a teljes tehetetlenség. Egy emlékezetes pillanatban nagyanyáink bölcsességéhez fordulunk: hajnal kettőkor előkerül egy minibárból származó ouzós üveg, az alkoholt apró kenyérkockákra locsoljuk. A pelenkázóasztalon égnek meredő hajjal és értetlen tekintettel ülő egyéves nagyvonalúan elrágcsál egy-két falatot, majd folytatódik a műsor, ezúttal reggelig. 

Lenyelt, megemésztett és kidobott minket a cet. Bárhogy is akartuk, nem sikerült megoldásra jutnunk. A hullám távozott, a gyermek édesdeden alszik, a megkönnyebbülésünk azonban beárnyékolja valami baljós előérzet. Mindketten tudjuk, bár még képtelenség megfogalmazni: nem vagyunk többé biztonságban.

Azután jött a víz. Egyik nap még örömteli szeánsz az esti fürdő, majd váratlanul rémült sikoltás fogadja. Két és fél évesünk még csak nagyon gyér szókinccsel rendelkezik, de ami még rosszabb: mintha azokat is elfelejtette volna, amiket eddig tudott. Egyszerűbb mondatai is voltak, most azonban egyáltalán nem sikerül megértetnie magát. Nem tudjuk megfejteni, mi ez a halálfélelemhez hasonló, heves reakció a vízcsobogás hallatán – a körömvágásnál történik hasonló, mintha valóban az életéért küzdene. Igyekszünk megnyugtatni, gyengédséggel, erővel vagy a kettő elegyével, figyelünk rá, bátorítjuk; hiába.

Hónapokon át tart az esti őrület, ám közben történik valami, ami még furcsább: kezdjük nem pusztán megszokni, hanem mintha egyenesen belelazulnánk abba, ami van. 

Hogyan lehet megbékélni valamivel, ami annyira kényelmetlen, hogy minden porcikád tiltakozik ellene? Miközben újra és újra megéljük ezt az állapotot, s mást tenni nem tudunk, mint hogy jelen vagyunk benne, valahogy könnyebbé válik. Amikor mi, szülők másképp látjuk a megoldást és korábbi, ösztönös mintáinknak engedelmeskedve egymásnak ugranánk, egyre többször döntünk úgy, hogy tudatosan kilépünk a veszekedésből. E mozzanat felelősségét nem terheljük a másikra, ám amikor egyikünkben megtörténik, azt tapasztaljuk, hogy magunkat és egymást egyszerre emeljük vele. Összefonódik a tekintetünk, felnevetünk. Tesszük a dolgunkat, s amikor aztán egyik pillanatról a másikra véget ér az ismétlődés, szinte fel sem tűnik: már elfogadtuk. 

Nimród élvezettel fürdik minden este, mintha nem is ugyanaz a kisfiú lenne, és még egy sor dologgal ugyanez zajlik le. Előbb jön a hatalmas, feszítő és nyomó, mindent betöltő hullám; egy új szokás, egy erős ellentartás, valami megakadás. Eltart egy darabig, majd elmegy, és szó szerint egyik napról a másikra beáll az új rend. Látszólag mindenféle értelem nélkül, mint a fájdalom görcsös összehúzódásai - és pont úgy is múlik el, felfoghatatlan kegyelemből. 

Ellenállunk, kiválunk és foggal-körömmel védjük magunkat. De ha merünk szeretni, rájövünk, hogy nincs, soha nem is létezett a különállóság. 

S ha engedjük, hogy elöntsön bennünket a szeretet önmagunk és egymás iránt, legmélyebb, legősibb félelmeink közepette is felismerjük: az otthon biztonságában vagyunk. 


**

Ha tetszett a szöveg, örülök a visszajelzésednek! :)

Szeretnél értesülni a friss bejegyzésekről és extra tartalmakat kapni? Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!

Az első Csendvirágok verses és novellás kötetről itt olvashatsz, és meg is meg is veheted!


2021. május 12., szerda

Vers: LÉLEKZET


 

 

Halkítsd le most a világot,
csak a Valóra figyelj,
túlcsordul újra a csend benn,
ki vagy, akként létezel!

Érintsd meg így a világot,
nincs már, mit keresned kell,
átölel mint puha paplan,
szeretetként lélegzel.

 

**

Ha (több) Lélekzethez jutnál... :)

A mindennapok békéjéhez szeretettel ajánlom Neked a Csendvirágok könyvet!


"Napindítóként olvasom, ahol kinyílik. Érzem, ahogy visszahat a napomra." − Éva

"Révbe érés, tiszta eszencia." − Gyöngyi

Szívbemarkolóan felemelő, csilingelő öröm-Forrás!” − Evelin

>> További információk, vélemények és megrendelésért katt ide!

2021. április 22., csütörtök

Rövid széppróza: A DERVIS ÉS A SÁRKÁNY – Autimesék 6.



Sokáig nem tudjuk, mit vegyünk neki, mert ő nagyon más, mint a többi gyerek. Legjobban botokkal, falevelekkel meg hasonlókkal szeret játszani, de azokat sem gyűjti, simán otthagyja bármelyik pillanatban. Mint ahogy imád köveket dobálni a vízbe, a lefolyó örvénylését, a filmek végén legördülő stáblistát vagy a lassan feloszló felhőket nézni: egyszerűen élvezi a dolgok természetes mozgását, színeváltozását.

Mit ajándékozz karácsonyra egy öt éves, nem beszélő autista kisfiúnak, akinek nincs egy kiemelt érdeklődési területe? Gyakran olyan, mintha semmi sem érdekelné úgy igazán a Földön, legalábbis nem azzal a szenvedéllyel kötődő értelemben, ahogyan mi, emberek szeretünk belebonyolódni mindenbe.

Van viszont egy katalógusa, benne játékfigurákkal, amit mostanában nagyon szeret nézegetni, főleg a pompás külsejű, művészi kidolgozottságú sárkányok képeit. „Hát persze!” – csapunk szinte egyszerre a homlokunkra. 

Megszerezni a varázslatos jégsárkányt mégsem bizonyul könnyű feladatnak, pont ugyanolyat nem is sikerül találnunk. Jó néhány környi telefonálgatás, majd online rendelés és várakozás után azonban ott állunk az ünnep estéjén, kezünkben a becsomagolt kartondobozzal.

„Ünnep.” Nimródnak nem jelent semmi különöset a karácsony, minden nap szeret velünk lenni. Szeret lenni – csak úgy, általánosságban. Több ajándékot kap, de azért érezzük, hogy ha valami, a fehér-világoskék sárkány nagyon fog neki tetszeni. Ám ami történik, bennünket is meglep.

Miután kis segítséggel kibontja, előbb kinyújtott karral, a két szárnyánál fogva maga elé tartja, majd elkezd vele pörögni-forogni a szobában. 

És forog, körbe-körbe, miközben csodálkozó mosollyal nézi a sárkányt, valami fergeteges örömben egyesülve vele. 

De mintha nem csak vele táncolna, hanem mindennel! Az egész szobát beragyogja ez a szó nélküli, ártatlan élvezet.

Sokáig tart, talán perceken át, mégis egyetlen, mély és tágas, villanásszerű, eksztatikus pillanatnak tűnik. 

Sírunk és nevetünk, felváltva, vagy inkább egyszerre.

Miért is kell kötődni, ha elbűvöl bennünket a dolgok önmagáért való szépsége?


**

Ha tetszett a szöveg, örülök a visszajelzésednek! :)

A sorozat eddigi darabjait itt találod.

Szeretnél értesülni a friss bejegyzésekről és extra tartalmakat kapni? Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!

Az első Csendvirágok verses és novellás kötetről itt olvashatsz, és meg is meg is veheted!


2021. április 19., hétfő

Rövid széppróza: HA HÍV A VADON - Autimesék 5.



- Ne legyünk már ennyire helikopter-szülők! – mondom. Kicsit szédülök attól, hogy a gyerek koncentrikus körökben kering körülöttünk a pad és a platánok négy méteres sugarában. Isteni az idő, pólós-meleg van, a napfény simogat, nem éget. Együtt ülünk ebben az édenkertben – a desedai arborétumhoz nincs fogható -, szemben a víztükör aranyfénnyel pettyezi a horizontot, s ha jól látom, még a hattyúk is feltűnnek. Teljes az idill, csak az autimanónk berreg körülöttünk, lábujjhegyen futkározva és azokat a lehetetlen, csak rá jellemző hangokat kiadva. Mindig más a sláger, a mostani szakaszában valahogy így hangzik: „bijojó”. Nem lehet tőle agybajt kapni.

- Oké, igazad van, ez már tényleg túlzás. – sóhajt Io. Nimród hatéves, s bár nap, mint nap kijövünk a szabadba, legfeljebb másodpercekre tartózkodik a látó- és hallóterünkön kívül. – Nagyfiú már.

- És egyre okosabb! Látod, milyen jól viselkedik mostanában. – fűzöm hozzá. Nevetünk, hiszen megint a „felmentő-sereget” játszom. Nem mintha hibáztatná őt bárki is, de gyakran nem könnyű megkülönböztetni, hogy valami az állapotából vagy a viselkedéséből fakad. Előfordul, hogy az apukája kicsit szigorúbban, én pedig megengedőbben ítélem meg ugyanazt, s közben mindketten a legjobbat akarjuk neki. 

- Engedjük kicsit szabadon! Mondjuk… egy perc. - Io elfordítja a tekintetét Nimródról. - Nézzük, mit lép!

- Legyen két perc!

- Egy bőven elég. Próbáljuk ki! - az órájára néz, majd rám.

Rendben. Én is a szemébe nézek. 

- Játssz csak, kicsim, menj szabadon! – szólunk ki Nimródnak.

És számolunk. „Egy. Kettő. Három.” Aztán csak csendben, nevetés-visszafojtva várunk. Vajon letelt-e már az egy perc? Úristen, de nehéz megállni, hogy ne nézzünk oda, mit csinál! Most tudatosítjuk, mennyire rá voltunk függve a figyelésére. Egy gombostűt nem lehetne leejteni, szerintem a harkály kopácsolását és a vadnyulak szökkenését is hallom. Jó kis játék ez. Na, most… talán még nem is telt le az egy perc, de…

Döbbent csend. Nimród sehol! 

Először még nyugodtan kiáltozzuk a nevét, biztos, hogy itt van valahol, a közelben. Az arborétum lombos fái, kis ligetei és tisztásai sűrűn veszik körbe a fő ösvényt, melynek szélén letáboroztunk. 

- Kisfiam, ez nem vicces! Gyere elő!

- Nimród, azonnal gyere ide!

Öles léptekkel indulunk előre megszokott sétánk útvonalán, közben minden ligetbe betekintünk; jobbra az ecetfák, odébb az ezüstfenyők csoportjai. Odáig biztos nem ment el! 

- Ott lesz, ott mindig megállunk! – mondom, és előre szaladok. A szívem a torkomban dobog, de a solar plexusom is ég. Én már tévedtem el az arborétumban!

Benézek a nagy fenyők ölelte, vastag tűlevél-réteggel borított kis szentélybe, ahonnan mindig gyantával az ujjain szokott távozni, miután kijátszotta magát botokkal és tobozokkal. Nincs itt!

- Úristen, nem vagyunk normálisak! Hogy engedhettük el! – rikoltom, de elhatározom, hogy higgadt maradok. – Meglesz! Elő fog kerülni. Most!

- Nimród. Azonnal. Gyere. Ide. – Io hangja ellentmondást nem tűrően erélyes és nagyon hangos. Érzem, hogy ő is remeg belül, de nem veszítjük el a fejünket.

Sehol nincs! Most világlik fel, hogy bármilyen otthonosan is mozgunk itt - megszámolni sem tudom, hányszor jártuk be a fő útvonalat -, irtózatosan nagy ez az arborétum. Egy ilyen kisfiúnak mindenképp. És a víz! Visszaúton mindig a tópart közelében jövünk! Mi van, ha már elért oda? Ha már beleesett! Nem. Nincs időm rettegni.

- Előre rohanok! – mondom Io-nak. 

- Rendben, én keresem az oldalsó sávokban. 

Meglesz. Meg kell lennie. Úgy szaladok, hogy megfájdul a hasam, szúr a tüdőm, közben jobbra-balra is tekintgetek, de valahogy az „előre, előre” a cél. Végig az ösvényen. Amikor nagy sétát teszünk, mindig középtájon, a fedett fa pihenőhelyen szoktunk ücsörögni. Lehetetlen, hogy addig eljusson, ennyi idő alatt futva sem tehető meg a nagyjából fél kilométeres táv, de megyek tovább. 

Elképesztően kihalt ma az arborétum. Általában sincsenek sokan, de most egyetlen embert sem látni. Mintha még a madarakat sem hallanám, csak a mi „Nimród, Nimród!” üvöltéseinket. Mit fogunk csinálni? Rendőrt hívunk? Többed magunkkal átfésüljük az egész területet? A víz, a víz… ugye nem?

És aztán, a pihenőhelyhez érve, annak is a túlsó oldalán… igen! Ott van! Épp úton, már nem villámgyorsan szalad, valamivel óvatosabban halad előre, a nagy, zöldellő diófa törzsét érintgeti. Pont idáig még nem jöttünk el; legfeljebb egy vagy két méterrel van túl annak a területnek a határvonalán, amit már jól ismer.

- Nimród, gyere ide azonnal! Kisfiam…

- Megvan! – üvöltöm Io-nak, aki már a közelben jár.

- Ezt nem szabad! Ilyet soha többet! Elmentél messzire. Kerestünk! Hogy jöttél el idáig?

Angyali arccal néz rám. 

Olyan, mintha csak a lába vitte volna. Felfogja, hogy rosszat csinált, mégis, azt látom, nem érti, mi ezzel a baj: ő csak odáig jött, ameddig szoktunk. Igaz, hosszú, pihenőkkel tarkított, majd’ félórás sétáinkon, nem egy perc alatt! Látom magam előtt, ahogy boldogan nyargal. Szabad utat adtunk neki és ő élt vele. 

Átölel. Jön az apukája is. Dorgálás, majd nagy, hármas ölelés következik. 

Minden jól van. Nehéz, mégis jól van. Most már nem csak a megkönnyebbülés önt el, de a hála is. 

Néha mindannyiunkat elszólít a vadon. Talán bele is veszünk, de mindig előkerülünk.


**

Ha adott a történet, örülök a visszajelzésednek! :)

A sorozat eddigi darabjait itt találod.

Szeretnél értesülni a friss bejegyzésekről és extra tartalmakat kapni? Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!

Az első Csendvirágok verses és novellás kötetről itt olvashatsz, és meg is meg is veheted!


2021. március 23., kedd

Rövid széppróza: HATÁRVONALAINK - Autimesék 4.



Három éves. Magamba mélyedve ülök féllótusz ülésben, amikor észlelem, hogy valaki a közelben van és néz. Nimród egyik kezében a poharával áll előttem és erősen becsukott szemmel koncentrál. Sem a „kérek”, sem az „inni” szavakat nem tudja még kimondani, de sikerül tudtomra adnia, mit szeretne.

Négy éves.  Simogat. Egyik kezével figyelmesen, gyengéden cirógatja az arcom – s közben a másikkal pont ugyanígy a magáét. 

Öt éves. Az asztalon könyöklök, öklömre támasztva az állam. Mellém lép és lemásolja a mozdulatot. Majd feláll és a levegőben kitartva a „gondolkodó ember” pozitúrát a tükörhöz siet, hogy minden szemszögből megvizsgálhassa magát. Komoly arckifejezése ezt sugallja: „Á, szóval így csináljátok ti, emberek!”

Hat éves. Megáll a tükör előtt, kitárja a karjait és lelkesen azt mondja: "Igen!" Aztán még nagyjából harmincszor elismétli, repkedve, széles mosollyal az arcán és egyre boldogabban.

Hét éves. Nem engedem, hogy tovább pörgesse azt a kis legóelemet, mert nem tudja abbahagyni. Ez fáj neki, nem keservesen, de egy kicsit sírni kezd. Látom rajta, nem érti, miért nem hat meg vele. Kiprésel néhány könnycseppet, megérinti az ujjával és az arcomra ragasztja őket.

Hat hónapos. Ülünk a dombtetőn, örök-létbe oldódó, időtlen pillanat. Érzem, hogy úgy figyel, ami nem egy kisbaba figyelme. Többet látunk, mint a „madarak röptét” és a „tavaszi égboltot”. Ő szavakon és jelentésen innen - én azokon túl. S itt vagyunk, a földön, ahol az emberek akkor értik egymást, ha jelentést adnak a dolgoknak és elhiszik, hogy ez a valóság.

Vajon lehet egyszerre két világban élni? 

Mi így fogunk. És félúton mindig találkozunk.


**

A sorozat eddigi darabjait itt találod.

Szeretnél értesülni a friss bejegyzésekről és extra tartalmakat kapni? Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!

Az első Csendvirágok verses és novellás kötetről itt olvashatsz, és meg is meg is veheted!


2021. március 22., hétfő

Rövid széppróza: BÍZOM, TEHÁT VAGYOK - Autimesék 3.

 


Az első pillanattól szeretik egymást a lóval. Nem kell egymáshoz szelídülniük, mert nincs bennük félelem. Fennakadást csupán a kobak okoz, azt bármilyen játékosan próbáljuk a fejére tenni, erőltetésnek veszi és kézzel-lábbal tiltakozik. Na meg a búcsú: nem tudjuk meg, meddig maradna rajta, de „nemnemnemet” skandál és sír, amikor le kell szállnia.

Szilaj – így hívják a gyerekekhez szokott, legyes szürke pónit. Öreg már, türelme és egykedvűsége végtelen, talán csak az hozza lázba, amikor megkapja az alma- és répaadagját. Nimród eteti. 

Nem tudják egymás nevét és egyikük sem sajátította el a beszéd tudományát, talán ezért is olyan áttetsző közöttük a tér. 

Eleinte picit csalódott vagyok. Azt hiszem, valamilyen különleges kapcsolatra vágytam, egy folyamatra, ami mélyül, erősödik, feloldoz. A fokozatosan felépülő bizalomra, amit ki kell érdemelni egymástól – ehhez képest olyan egyszerű minden. Mintha magára a kapcsolódásra nem is lenne szükség. 

A harmadik alkalommal már vágtáztak is, a gyógypedagógus és segítsége remek emberek, jó érzéssel bízzuk rájuk, de azért még látótávolságon belül sétáljuk körbe a lágy lankák ölelte birtokot. A Zselic gyönyörű ősszel, mi pedig élvezzük azt a kis időt, amit fél szemünket a fiunkon tartva, mégis kettesben tölthetünk. 

Ma messzebbre merészkedünk, az istállók során túlra. Az év talán utolsó rózsáit szagolgatjuk, az eső nyomait még magukon viselik, az illatuk mennyei. Mégis, van valami zavar az erőben, visszafordulva kiabálást, sírást hallunk. Amilyen gyorsan csak lehet, ott termünk.

- Nem látott titeket és egyszerűen leugrott, levetette magát a lóról. – A gyógypedagógus hangja remeg, érződik, ahogy magára erőlteti a nyugalmat. – Ne haragudjatok! Ilyen még nem történt. Isteni szerencse, hogy semmi baja nem lett!

Rajtunk már csak utórengésként futnak át az események, a gyerek teljesen nyugodt. Mintha nem is vele történt volna vagy törlődött volna belőle az iménti élmény. Itt vagyunk, minden rendben. 

Nem kérdés, hogy jövő héten is eljövünk, de azért megfelelő távolságból figyeljük majd.

Enyhe az idő, de küszöbön már a tél, egészen korán alkonyul, ma pedig később is érkeztünk a foglalkozásra. A kivilágított lovarda sárga fénye még kontrasztosabbá teszi az égbolt sötétkékjét. 

Nimród nem hajlandó feladatozni, helyette hanyatt veti magát a ló hátán és az eget nézi. Egy darabig próbálják megakadályozni, de újra és újra megcsinálja, nem lehet vele bírni. Miután néhány gesztussal egyeztetünk, inkább hagyják. 

A lassan úszó felhőfoszlányok mögött kigyúlnak az első csillagok. Az újhold keskeny sarlójával együtt kísérik a lovat és lovasát. 


**

Ha tetszett a novella, örülök, ha visszajelzel!

A sorozat eddigi darabjait itt találod.

Csendvirágok verses és novellás kötetről itt olvashatsz!

Ha szeretnél értesítést kapni a friss megjelenésekről, iratkozz fel két-háromheti hírlevelemre!


2021. március 12., péntek

Rövid széppróza: SZIVÁRVÁNY - Autimesék 2.



Rajzfoglalkozás. Annyiszor beletört már a bicskánk, pedig minden volt: zsírkréták, nagy barna csomagolópapírral beterített szoba, különleges színezők, kreatív módszerek és kitartó akarás, hogy végre-valahára megjön a kedv, ügyesedik a kéz, összeáll valami a fejben, s a papíron már nem csak irkafirkák lesznek.

Talán most, mert ezek a hatalmas színes ceruzák valami újat képviselnek. Még a fogásukat is úgy alakították ki, hogy a gyakorlatlan kis kezeknek is könnyű legyen velük dolgozni. Úgy adom át, mintha misét celebrálnék. Megnyílik az aranykapu, ez alól nem lehet kibújni. 

- Melyiket kéred, édesem? – kérdezem lelkesen. Ellenállásnak nyoma sincs, látom, hogy tetszik neki!

Pár másodpercig hezitál, hunyorítva szemügyre veszi a kínálatot. 

Majd az összes ceruzát csokorba fogja, hegyüket a papírra fordítja, és minden színnel egyszerre húzza az össze-vissza vonalakat.


**

Ha tetszett a novella, ezeket is ajánlom figyelmedbe:

Ha szeretnél értesítést kapni a friss megjelenésekről, iratkozz fel két-háromheti hírlevelemre!

2021. március 11., csütörtök

Rövid széppróza: ÁHÍTAT - Autimesék 1.



„Aja, ezt hogy ke’ csináni?” – kérdezi a kis copfos mellettem, két évesnél nem lehet több.
Anyukája végigszökell a felfestett ugróiskolán, s ő máris leutánozza. Ügyetlenkedik, majd amikor ismét anya jön, akkurátusan próbálja ellesni a mozdulatokat. Még egyszer, még egyszer – és szinte percek alatt, előttem tanul meg ugróiskolázni!

Úgy csodálkozom rá, mintha ufót látnék, pedig ez a normális, akarom mondani, ilyen egy neurotipikus gyerek. A mi négy és fél évesünk még mindig alig utánoz. Épp csak elindul belőlem a „mennyire más lenne minden” sóhaja, de tovasuhanok.

Tekintetem afelé fordítom, akinek szüksége van rá, és ő el is kapja. Tündérmosollyal, csillogó szemekkel üdvözöl a játékvár ura. Egyedül van, de hogy magányos lenne?

Elégedettség és izgalom táncol - nem is benne, ő mozdul akként!

A Nap mintha sosem volt fényességgel sütne ránk a hosszú tél után váratlanul berobbanó tavaszban. 
Nekem mutatja a horizonton, és csak nézi, nézi.

Hazaúton ugyanígy bámulja a tiszta kék eget meg a károgó varjúsereget. Beleugrik az összes pocsolyába, majd egyszer csak lehajol. Isten bizony, inna belőle, ha nem lépnék időben! Rákiáltok - „nem szabad, nem vagy te állat!” - és rettenetesen sajnálni kezdem, nem is őt, inkább magam. 

„Neneaja” – simogatja a karom, és rögtön enyhülök. Megölelem. Megyünk tovább.

Végignyomkodja a parkoló-automata gombjait, megérinti az összes fa kérgét és a bokrok leveleit, azért a hosszúszálú örökzöldért különösen odavan. 
A legjobb felfedezés csak most jön: kis fejét olvadó jégcsapok alá tartja és nevetve szürcsöli a cseppeket.

Nevetek én is, mert nincs az a bosszúság, aggodalom vagy szomorúság, ami ellenállhatna neki.

Feloldódunk a sárban és a fényben.


**

Ha tetszett a novella, ezeket is ajánlom figyelmedbe:

A csodák földje - A csillaggyermekek meséje - Mesenovella

UPDATE! A teljes Autimesék sorozat, nyolc szöveggel.

Ha szeretnél értesítést kapni a friss megjelenésekről, iratkozz fel két-háromheti hírlevelemre!


2021. március 8., hétfő

Vers: NEM FÉLNI ÉLNI


Születni és meghalni.
Szerelmesnek lenni.
Álarcaid levetni,
lemeztelenedni.

Megnyílni egy íznek,
illatnak, érintésnek.
Odaadni magad
a teljes létezésnek.

A jelenben maradni,
ahol lüktet a „most”
Lélek-hívást követni,
feledni a biztost.

Olykor félelmetes,
még sincs nagyszerűbb élet.
Mindened megvan hozzá.

Ugye itt vagy, éled?  

2021. február 20., szombat

Rövid széppróza: VÁRAKOZÁS



- Türelem! – súgta belül egy alig hallható hang.

- De mégis: hogyan várakozzam?

A csend volt a válasz.

- Na persze, ezzel aztán boldogulok! – bosszankodott.

Zavarta ez a belső zsizsegés, saját ide-oda kapkodása. Maga se tudta mire vélni e furcsa izgalmat, hisz’ látszólag semmi nem volt még a horizonton.

- Pont ez az: semmi! És mégis: annyi minden, ami felesleges… - sóhajtotta.

Ha leült, hogy elcsendesedjen, ezernyi gondolat rohanta meg. Meditációjának korábban bevált módja most működésképtelennek bizonyult: mintha medúza-fejeket próbálna lekaszabolni a figyelmével, a gondolatcsápok minduntalan visszanőttek.

Egy reggel aztán elege lett; mint ázott kutya a bundáját, megrázta magát és kiment a természetbe.

Úgy kortyolta a friss levegőt, akár szomjas vándor a forrás vizét, s az öreg fák törzsét üdvözült mosollyal ölelte, mint régóta nem látott kedvesét a szerelmes.

Egyszer csak felfedezett egy kis rügyet. Miközben gyengéden, alig érintve végigsimított rajta, eltelt az érzéssel: hisz’ csupán ez az, amihez kedve van most, hogy csendben figyelje! Ahogy nézte, egészen beleszeretett...

Később, amikor továbbhaladt még mindig a szívében hordta. Itt volt, egy volt vele. Mire visszaért a városba, a feszültség elmúlt. Kérdései feloldódtak a mindennapi cselekvésben. 

Nem volt hová sietni. Lassabban, figyelmesebben tett-vett; egyszerű, hétköznapi mozdulatok voltak, valahogy mégis egészen mások, mint azelőtt. 

Érezte, hogy a kis rügy ott ragyog benne, s majd épp a megfelelő pillanatban virágot bont. Szeretete iránta nem csak neki, minden élőnek szólt.

- Milyen különös! – szaladt ki belőle felszabadult mosollyal. – Mindennek eljön az ideje, s mégis: nincs olyan pillanat, amelyben ne lenne ott a virágzás.


2017. március 1. 

**

Novelláim és egyéb prózái műveim a blogon.

Ha szeretnél értesítést kapni a friss megjelenésekről, iratkozz fel két-háromheti hírlevelemre, itt!


2021. február 8., hétfő

Írói kisokos 6.: AZ ELEJE, A KÖZEPE, MEG A VÉGE - 17 tipp a lenyűgöző cselekményért



„Legyen eleje, közepe és vége” – hányszor hallottam ezt! Meg ugye a bevezetés-tárgyalás-befejezés szentháromságot, az általános iskolai első magyar óráktól kezdve és úgy mantrázva, mintha csupán erre a tudásra lenne szükség egy remek írás elkészültéhez. Mindhárom rész stimmeljen, végülis ennyi, egyszerű, nem? :) Oké, de mégis hogyan? 
 
Az Írói kisokos előző részét az elbeszélő szerkezetnek szenteltem, ami nélkül nincs igazán klassz cselekményszövés. Minden mindennel összefügg - így a mostani cikk sem egy légüres térben lóg :) -, s persze a cselekményvezetés egy olyan téma, amit a gyakorlat mezején lehet csak kikristályosítani, ezért sokat, sokféleképpen foglalkozunk vele a kurzusokon. Ezzel a mostani bejegyzéssel inkább néhány megfigyelést, tapasztalatot és írásmesterségbeli fortélyt szeretnék Veled megosztani, melyek segítségével, ha már írsz elbeszélőszövegeket, bármilyen szinten is érezd most magad, ügyesebbé és magabiztosabbá válhatsz. 
 
A lenti szempontokra akkor is érdemes figyelned, ha rövidebb történeten – például novellán, elbeszélésen, mesén – dolgozol, s persze a kisregényed, regényed esetében is mindenképp! Ha mélyülni és fejlődni szeretnél, gyere a kurzusokra! A Történetek, A novellaírás művészete és a Regényírás a leginkább elbeszélésre koncentráló tanfolyamok, de a Felszabadító Kreatív íráson úgy általában mindent megtalálsz, ami támogat az alapozástól a profivá, sőt művésszé válás folyamatában! 
 
És akkor nézzük most az elejét, a közepét, meg a végét! :) 
 

A FELÜTÉS TITKAI

Tavaly szeptemberi Facebook-játékunkban az első mondatok nyomába eredtünk. A közösen összedobott példáinkat használva összefoglaltam, mire érdemes ügyelned - gyakorlatilag bármely elbeszélő műfaj esetében -, ha emlékezetes felütést szeretnél írni.

A jó első mondat:

•    megragadja a figyelmet – gyakran van benne valami egyedi, talányos, nem szokványos. Gondolj arra, hogy valószínűleg Te is többnyire az első mondat alapján hozol döntést mondjuk egy online novella elolvasására vagy egy könyv megvásárlására, de még egy blogbejegyzés elolvasása esetén is. Önellenőrzésként tedd fel a kérdést, Téged megfogna-e, amit írtál! :)
Példa: „Camelot, Camelot - mondtam magamban. - Nem emlékszem rá, hogy hallottam volna már ezt a szót. Valószínűleg a bolondokháza neve.” (Mark Twain: Egy jenki Artúr király udvarában)

•  „kipattintja Pandora szelencéjét" – ahogy Stephen King írja, az első mondatnak két dolgot kell elérnie: az ember végig akarja olvasni és legyen kíváncsi a folytatásra! 
Példa: „Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács-fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt.” (Ottlik Géza: Iskola a határon) Tűkön ülünk, hogy megtudjuk, mit motyogott, ugye? :)

•    beleránt a cselekménybe – ahogy a példákból láttuk, gyakran in medias res ("a közepébe vágva") kezdünk, valami érdekes és/vagy izgalmas történés kellős közepén 
Példa: „Villámként hasított belém a fájdalom - a következő pillanatban pedig már a földön találtam magam." (Elizabeth Haich: Beavatás)

•    mozgalmas – szerencsés dolog aktivitással, mozgásban lévő karakterekkel belevágni, mert rögtön „viheted magaddal” az olvasót is
Példa: "A feketébe öltözött ember a sivatagon keresztül menekült, a harcos pedig követte." (Stephen King: A Setét torony)

•    lefekteti a játékszabályokat – bár egy elbeszélő mű bevezetésében térről és időről mindig kell információt kapnunk, s ez gyakran az első mondatok sajátossága is, még fontosabb az atmoszféra és a stílus. Ahogy Ben Blatt mondja, mindig van egy saját törvénye a műnek, amiről egyértelműen tájékoztatni kell az olvasót. Az egyedi miliő, amit az író az ő fiktív világával teremt, már a felütéssel megjelenik.
Példa:  "Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta."  (Rejtő Jenő: Három testőr Afrikában)  Tudjuk, de legalábbis sejtjük, mire számíthatunk. :)
+1: Mint minden, ami művészet: ha a művészi önkifejezés igényével írod, akkor ez is misztérium! Azaz nem kell (nem is lehet!) patikamérlegen kimérni, görcsölni rajta pedig nem érdemes. Lehet, hogy eleve ebből születik az egész mű (García Márquez erre esküdött a saját első mondatai kapcsán; nekem is mindig nagy beindító, ha megvan), de az is, hogy útközben vagy a végén egyszer csak magától meglesz a tökéletes első mondatod. (Én úgy is jártam, hogy amiről azt hittem, az első mondat, az utolsó lett. :)) A fenti tudás hasznos, de engedd meglepni magad!  


LAPOZZUNK! – AVAGY MITŐL JÓ EGY ÁTMENET?

Courtney Peppernell írja: „Nem hagyhatsz ki fejezeteket, egyszerűen nem így működik az élet. Végig kell olvasnod minden sort, találkoznod minden szereplővel. Nem fogod mindet élvezni. A fenébe, néhány fejezet talán hetekre megríkat. Olvasni fogsz olyan dolgokat, amiket nem akarsz, és lesznek olyan pillanataid, amikor mindent megtennél, hogy ne legyen vége az oldalnak. A történetek forgatják a világ kerekét. Éld a tied, ne maradj ki belőle.” (Pillow Thoughts, 2016, ford. N’alika)

Nagyon jó az analógia, hiszen a regény is az életet imitálja, de most az önismereti fókuszról mozduljunk el kicsit az írói felé. „Imitálja”, tehát nem ugyanaz a kettő. Szép is lenne! :) Így is épp elég nagy kihívás tud lenni, hogy mondjuk végigolvassunk egy hatszáz oldalas regényt, benne a főszereplő körüli szövevényes hálóval, mellékszereplők, hatások és látszólag jelentéktelen, néha talán unalmas helyzetek és események sokaságával. Aztán a végére jó esetben  összeáll, aminek össze kell, megszületik az „aha élmény”. De legyen szó nem csupán regényről, hanem rövidebb elbeszélésről vagy novelláról, szerzőként el kell érned, hogy a „lapozzunk!” gondolat ne azt jelentse az olvasód fejében, hogy halálra unja magát, hanem, hogy minden fejezet vagy szakasz végén a továbbolvasás igénye és izgalma fejeződjön ki benne. :)

Ezúttal egyetlen mű, legutóbbi olvasmányélményem, Sue Monk Kidd Szárnyak nélkül szabadon (The Invention Of Wings, 2014) című regénye alapján szedtem össze a meglátásaim, mert ez a könyv – az angol azt mondaná, mind-blowing – iskolapéldája a pergő cselekménynek. Viszont szépirodalmi jelleggel, nem ponyvaként!


Továbbolvasásra késztet bennünket, mert:

jelenetszerűen ábrázol - nem is feltétlenül filmszerűen (hiszen a látvány és a többi kézzelfogható érzet mellett a belső világra is nagy hangsúlyt helyez), inkább a klasszikus regényekre jellemző formában, irodalmi jelenetekkel haladunk előre. De valóban egyik jelenet jön a másik után és ez egészen bevon bennünket a cselekménybe. Ami fura, hogy szinte teljesen mellőzi a leírásokat, csak néhány mondatnyiak; én általában nagyon szeretem a lírai szépségű leírásokat, de mégsem hiányoltam most, nagyon dinamikus az egész. (Valószínűleg azért választotta ezt a formát, mert a belső folyamatok  hangsúlyosabbak, mint a külső események, és ezáltal válnak befogadhatóbbá, érthetőbbé.)

✓  elliptikusan építkezik – sűrít, egyrészt úgy, hogy egy-egy fejezet vége és a következő eleje között is kihagy eseményeket, másrészt a nagyobb ívet tekintve is. Van 4-5 nagyobb szerkezeti egység, melyek más időszakban játszódnak és közöttük általában 3-5 év telik el. Mindig izgalmas egy új ilyet olvasni és azon tanakodni, mit változtak a szereplők, mi minden történ(hetet)t. Van, amit kifejthetne hosszabban, de az ilyen ugrásoknak köszönhetően pár mondat jut rá és tök jó ez így.

✓  semmit nem ír túl – na, ehhez kell a profizmus és az arányérzék, illetve az a tapasztalat, amivel már egy érettebb személyiség és alkotó rendelkezik (nem véletlen, hogy Delia Owens-hez, az Ahol a folyami rákok énekelnek írójához hasonlóan Kidd is late bloomer, azaz idősebben kezdett el kibontakozni és ez előnyére vált; ezt a regényét 65 évesen írta). Szóval nagyon takarékos és tömör. 
Egy példa: egy szörnyű baleset történik az egyik szereplővel, s mielőtt megtörténik, részletesen ábrázolja a helyszínt és a karakter benyomásait, ám azt, ahogy történik, teljesen kihagyja. A következő fejezet már azzal kezdődik, hogy a másik szereplő szemszögéből látjuk, hogy hazahozzák a lányt és csúnyán sérült a lába. Jóval később néhány mondatnyi visszaemlékezés erejéig felidézi magában, hogyan élte meg a balesetét, de ott sem öncélú, sem túl részletező az ábrázolás, inkább olyan szempontból van jelentősége, hogyan járult hozzá a jellemének formálódásához. Nagy lehetett volna a kísértés, hogy például az ehhez hasonló, a rabszolgaság szörnyűségeit részletező jeleneteket túlírja (mint Esi Edugyan tette a Washington Blackben, ez a könyv szerintem jó példa a rosszra, azért is, mert nincs benne erős, valódi karakter, mi le is tettük).  A kevesebb gyakran nem csak több, de ütősebb és hatásosabb is tud lenni.

✓  váltogatja az elbeszélői hangokat - itt két elbeszélői hang van jelen, és a Sarah és Hetty által elmesélt, párhuzamos és összefonódó történetvezetés nagy előnyére válik a cselekménynek. Sokszor olyan, mintha egyikük a másik szájából venné ki – vagy sokkal inkább adná tovább – a szót, ezáltal egy szép, organikus szövet az egész. A narráció megválasztása sarkalatos pont, nem egyszer fordult elő a kurzusokon is, hogy ugyanaz a  szövegetek egy látszólag pici, gyakorlatilag óriási váltással (az elbeszélői hang megváltoztatásával) egészen más hatást tudott elérni. Mint ahogy az életben is nagyon sokat számít a nézőpontunk és hogy vált(oz)tatni tudjuk. :)

✓  működik a "mini-narratíva" – egy-egy fejezeten belül (ahogyan egy novellánál mondjuk egy szerkezeti egységen belül) is van egy íve az eseményeknek. Bevezetés, konfliktus, kibontakozás, tetőpont, megoldás: amint nagyban, úgy kicsiben! Ez megint csak nem egy patikamérlegen kimérendő dolog, de a folyamatszerűségre és erre a dinamikára lehet és kell is figyelni, ezzel is foglalkozunk a kurzusokon! 
+1: és persze itt is van egy jolly joker. Szerintem elsődlegesen azért tudott ilyen regényt írni Kidd, mert imádta a témáját és valóban szenvedélyesen érdekelte, hogy működnek a karakterei, a belső változásaik és az, amit a hivatásuk (elhívatásuk) révén el tudnak érni a világban. Szóval Te is arról írj, azt írd, ami a Te témád, ami Téged inspirál, megszólít, elvarázsol – és ez a lelkesültség nagy eséllyel át fog ragadni az olvasódra is! 


ÜTŐS BEFEJEZÉSEK – HOGY MŰKÖDJÖN A VÉGE

„Minden jó, ha a vége jó.”  :) Az alábbi infografikán hét befejezéstípust gyűjtöttem össze Neked, rövid magyarázattal. 
Megfigyelheted, melyek működnek legjobban a Te sztoridban, illetve azt is, hogy a kedvenc alkotásaid hogyan értek véget. Egyik, másik vagy több kombinációja is lehet a végkifejlet, s persze még ennél is jóval nagyobb a lehetőségek tárháza.

A képre kattintva nagyobb méretben láthatod a szöveget! A Pinterest-oldalamon pedig további írással kapcsolatos infografikákat és egyéb szuperségeket is találsz!


Ha adott Neked a cikk, örülök, ha kifejezed! 

A fenti infografikát le is töltheted, innen pdf formátumban, innen pedig .png-ben, képként!


Szeretnél fejlődni? Az aktuális naptárban láthatod a jelenlegi és a közelgő lehetőségeket!

Szeretettel várlak! :)