2017. február 22., szerda

Vers: EGYÜTT DOBOG

Együtt dobog a szívünk; 
„tiéd”, „enyém”: nem különb.
Ugyanaz a motor hajt.
Ugyanúgy működünk. 

Talán épp más mozgat, 
más gondolat, érzés 
köti le a figyelmed.
De tudod, ismerős nekem 
minden gondod, örömöd, 
vágyad, félelmed. 

Gyere hát, Kedves,
itt egy hely mellettem!
Most csak nézzük egymást, 
csendben, szelíden. 

Szememből visszacsillan, 
ami vagy.
Szemedből visszacsillan, 
ami vagyok.
Olyasmi történik, 
amitől eláll minden szavunk… 

Bárkinek is képzeltük magunk,
ez, ami most van: örökké vagyunk.




2017. február 18., szombat

2017. február 9., csütörtök

Próza: VÁLTOZAT TANMESÉRE


…és akkor a király azt mondta: „hát megbolondultam én? Innék a mérgezett forrásból is, csakhogy befogadjanak?

Úgy döntött, nem győzködi tovább a többieket, hogy igyanak a tiszta forrásból, sem pedig arról, hogy ő nem bolond. Ehelyett olyat tett, amin maga is meglepődött: lemondott a trónról.

Boldogan élt, míg meg nem halt, korona és szolgálat nélkül, az emberek között, ám többé nem függve tőlük. Hosszú és szép élete során hasonszőrű társakra is talált, akik ugyancsak a tiszta vizet itták.

Mindig volt náluk belőle egy flaskányi, amit örömmel adtak az arra szomjazóknak. Emlékeztetve őket, hogy létezik a tiszta forrás, s ha úgy döntenek, varázsálmukból ők is felocsúdhatnak. Bármikor.