2017. január 4., szerda

Az Egység meséi 1.: A NAGY UGRÁS - Az Utazó meséje (részlet)



A nagy ugrás afféle "alfa és omega" - a sorozat elején vagy végén éppúgy helyet foglalhatna. Főhőse egy hatalmas, ragyogó angyal, aki már rég' elfelejtkezett eredeti származásáról és arról, hogy emberi testben megélt kalandjait valamikor ő maga választotta. Ahogyan arról is, hogy bizony bármikor hazatérhet - még ha nem is pont úgy, ahogyan gondolta. 
A novella becsült olvasási ideje 12 perc

Vizuális kísérő is készült hozzá: Az Utazó meséjének Pinterest-tábláját itt találod!
UPDATE! Mivel a novella a 2020 kora tavaszán megjelent Csendvirágok könyvben is szerepel, itt már csak a bevezetését olvashatod.  


A mese kezdete nagyon messzire nyúlik vissza, azokba a réges-régi időkbe, amikor még csak a zene létezett. Ez a zene azonban más volt, mint amit manapság zeneként ismerünk. Egykor a legmélyebb csönd méhéből született, s olyan csodálatos, olyan nagyszerű volt, hogy a földi zene – legyen bármilyen szépséges is – legfeljebb úgy viszonyulna hozzá, mint ezüsthíd a Holdhoz: visszfény az éjjeli tavon. 
A zene csak szólt emelkedetten és áradón, hisz’ maga volt a színtiszta életöröm, maga volt a szárnyalás, maga volt a Szerelem…

Történt egyszer, hogy a fenséges dallam egyik gyönyörű hangja, egy a sok-sok milliárdból, úgy döntött, szeretne egy kicsit kitűnni. Nem akart ő különválni, csak egy kis önállóságra vágyott.
Talán azt kérded: hogyan lehetséges ez? De hisz’ tudod: a mesében minden lehetséges!

Egy szempillantás alatt történt vagy évezredek múltak el, ki tudná megmondani, de nemsokára egy fényes angyal vált a hangocskából. Boldognak és teljesnek érezte magát, és még mindig énekelt: folyton csak énekelt és nevetett. Szerette ezt az új formáját, nagyon meg volt vele elégedve.

Valamivel később aztán megszületett benne egy új érzés, mely egyre csak erősödött. 
„Annyira imádok élni! Teljes szívvel rajongok a létezésért! Szeretném megismerni minden zegét-zugát!” – mondta. Bizony, kíváncsi angyalka volt, s mivel angyal volt, tudta: megteheti, hogy bárhová elutazzon, ahová csak a kedve viszi. Belevetette hát magát a Mindenség csodálatos birodalmába, és hosszú-hosszú, elképesztően hosszú utazásra indult. Olyan útra, melyről maga sem tudta még hová viszi.

Nem csalódott: a létezés maga volt az izgalom, a kaland, az extázis! Nagyszerűnek találta a kirándulást, és az élet adta lehetőségek egyre újabb és újabb tereit akarta bebarangolni. Lelke hona továbbra is ott ragyogott benne: ugyanazt a harmóniát és egyszerű boldogságot érezte, mint amit akkor élt meg, amikor még hang volt és fény, most azonban már testi érzeteket is tapasztalt. Könnyed volt, hisz’ tudta: bármilyen messze is menjen, mindig visszatérhet oda, ahová tartozik. Hiszen hogy is szakadhatna el egy hang a zenétől? Hogyan szakadhatna el a fény a forrásától, mellyel egyként sugárzik most is? 
„Hát sehogy!” - az angyalka nagyot kacagott ezen a gondolaton, és tovább utazgatott."

(...)


Folytatás itt:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése