2022. március 14., hétfő

Alkotósarok: BEINDUL A FLOW - Hogyan lépj tovább az alkotással kapcsolatos elakadásokból?


Írói blokkokról és meghaladásukról írtam egy januári bejegyzés-sorozatban a Facebookon, ám a leggyakoribb „írás-parák” legalább annyira általános alkotói parák is: bármilyen területen hív bennünket valami újnak a megvalósítása, kibontakozásunk útján szembe kell néznünk az általunk működtetett hitrendszerekkel és a cselekvésünket akadályozó viselkedésmintákkal. Ezek feloldását szeretném segíteni a cikkel. 

S mielőtt belecsapnánk a lecsóba, még egy gondolat a fenti címmel kapcsolatban. Talán egyébként sem újdonság számodra, de ha jártál már hozzám a névadó, Felszabadító kurzusra, akkor biztosan nem. Bár az elménk számára könnyebb így megragadni, a flow igazából nem „beindul”, sőt különösebben „belekerülni” sem kell, mert nem valami rajtunk kívülálló dolog. 
Egyszerre vagyunk forrás és áramlás; természetünk, hogy szabadon áramlunk. Nincs más dolgunk, „csupán” megnyílni erre. 
Mivel ez nem olyan magától értetődő – mindössze azért, mert megtanultuk elhinni az ellenkezőjét -, mindig jól jön egy kis szembenézés és önreflexió. 
Ha blokkoltnak érzed magad alkotóként vagy már egyre kevésbé, de vannak még nehézségeid, gyere, vizsgáljuk meg együtt ezeket a mumusokat! Meglátod, így már nem is lesznek olyan félelmetesek! ;)


Íme, a leggyakoribb „írás-parák” – egyben alkotással kapcsolatos, elakadást teremtő minták -, és a feloldásuk!


1.) A HALOGATÁS „Nem tudok belekezdeni.” 

Brian Gordon rengeteg zseniális képregénykockája közül az egyik.


A rajz nagyon vicces és találó - és hát kinek ne lenne ismerős? :) -, de persze másképp is megjelenhet életünkben a halogatás. 
Számos oka lehet, például az is előfordulhat, hogy egész egyszerűen túl fáradt vagy, s (ezért vagy bármi másért) nem ennek a dolognak van most itt az ideje a számodra. 
Figyelj oda a valódi igényeidre!

Mégis, ha azt veszed észre, hogy rendszeresen halogatsz, és jobban megvizsgálva magad úgy érzed, mintha egyenesen képtelen lennél belekezdeni valamibe vagy folytatni valamit, amit amúgy vágysz csinálni, no, akkor ott valószínűleg a halogatás leggyakoribb oka, a kudarctól való félelem dolgozik!
Azért nem tudsz belekezdeni a számodra oly’ fontos dologba (vagy újrakezdeni, folytatni azt), mert attól tartasz, nem leszel képes elég jól csinálni. 

 

A feloldás: Először is lásd, hogy semmi gond nincs Veled, érthető, ha így érzel! Mindannyiunknak sokszor sérült már az egója (illetve az ideálisnak vélt önképe) a múltban, ráadásul az a közkeletű hiedelem, hogy mások elismerése határozza meg az értékünket, folyamatos nyomást generál.
Segíthet ez a gondolat: "Csak az kudarc, ha meg sem próbálom.”
Általában hajlamosak vagyunk arra, hogy a rossz szokásainkra koncentráljunk, azokat akarjuk elengedni, ezért aztán "szépen" rájuk görcsölünk – pedig a „nemekből” nem születik semmi! 

Oké, látod, hogy hol folyik el az energiád, mit nem akarsz már működtetni, de lépj tovább! 

Ahhoz, hogy tisztán és könnyedén áramoljon az energia, előbb Neked kell tisztáznod magadban valamit, mégpedig azt, hogy mi a fő hajtóerőd az írás késztetése mögött!

Ha olyasmit (is) találsz, ami nem függ a külvilágtól, hanem a saját örömödről szól és elkezded erre helyezni hangsúlyt, akkor fokozatosan elhalványul a csalódástól való félelem. 

Ha pedig befejezed a halogatást és megteszed a Tőled telhetőt – tudod, mindig csak egy lépést, step by step, day by day ;) - nőni fog az önbecsülésed, és egyre könnyebb lesz csinálni, amit igazán szeretnél!


2.) AZ „ÜRES LAP SZINDRÓMA”„Nem tudom, mit írjak.” Nem bírok alkotni. 


Julio Cortazár Játékok című elbeszéléskötetéből. 
(A kép kattintva jobban olvasható, a linken pedig a könyv Moly.hu-s adatlapját találod.)


Az egyik leggyakoribb írói – egyben alkotói - gát, az „üres lap szindrómának” nevezett jelenség. Van, aki már akkor leblokkol, ha elé kerül az a bizonyos fehér lap - az ismeretlentől való félelem is szerepet játszik ebben -, de az is lehet, hogy miután már elkezdted, egyszer csak befékezel, és azt érzed, mégis jobb lenne inkább bele se menni, "tisztán tartani" ezt az egészet.

A lényeg ugyanaz: a tökéletesség bűvöletében élünk, a tökéletességet várjuk el magunktól - ez pedig egy az egyben borítékolja önmagunk tökéletlenségének, hiányosságának tudatát!
Bizonyára csalódtunk a múltban, valószínűleg nyesegették is a szárnyainkat, hoztunk-kaptunk épp elegendő csomagot ahhoz, hogy féljünk a hibázástól és inkább tűnjön biztonságosabbnak megrekedni valahol, mint újabb veszteséget kockáztatni.
A tökéletesség-hajsza viszont eltávolít bennünket magunktól és a természetes alkotóerőnktől.

Még egy gyakori jelenség, amit tapasztaltam „a tökéletesre” rágörcsölő, maximalista embereknél (magamon is, amikor még nem voltam tudatos erre a mintára és arra, hogy lehet másként csinálni): csak teljesítmény alapon ad magának, ha ad egyáltalán, nem engedi magát feltöltődni.
Pedig adni csak akkor tudunk, ha kapni is, alkotni pedig, ha befogadni is merünk! Miként A szélcsengő című "Egység-mesém" hercegnője is tapasztalja. Ajánlom ezt a történetet, ha az adok-kapok egyensúlyának megélése kihívás számodra, itt leled!
 
A feloldás: Fontos és megspórolhatatlan mozzanat: gyakorold a befogadást és az önszeretetet! 
Segíthet ez a gondolat: "Nem tökéletes szeretnék lenni, hanem valódi!"
Engedd magad szeretettel töltődni (elsősorban belülről, de mások által is), és engedd meg magadnak az örömöt, nem azért, mert valamilyen szuper teljesítményt értél el, hanem „csak úgy”!  

Nem kell tökéletesnek lenned, elég, ha pont az vagy aki. Hisz' nincs Belőled még egy! :)


3.) AZ IRIGYSÉG   - „Mások jobbak és/vagy sikeresebbek nálam.”  



Az irigységgel (is) sokkal kevesebb probléma lenne, ha nem tapadna hozzá a kollektív tudatosságban, hogy „rossz” és „ciki” dolog, amit szerencsésebb letagadnunk, sőt elfojtanunk magunkban, mint beismerni. 

Jóval könnyebbé válik tehát a kezelése, ha első körben bevallod magadnak, hogy bizony így érzel.

Fontos és hasznos az önismeret; hogy feltérképezd magadban, honnan jön a kisebbrendűségi érzés és a másokkal való összehasonlítás kényszere, melynek folytán úgy véled, alul maradsz. 
De abba a törekvésbe sem érdemes belebonyolódnod, hogy gyökerestől ki akard magadból irtani az irigységet (mint általában a negatívnak bélyegzett érzéseket), mert csak felerősíted magadban a hiányosság tudatát és a küzdelmet.


A feloldás: A számodra egészséges, tápláló attitűdöt érdemes kialakítanod! 
Vajon, ha adott esetben semmilyen elismerést nem kapnál egy írásodért, amit egyébként élveztél megírni, mit tennél utána? Automatikusan rossznak gondolnád, kidobnád, elfelejtenéd?  
Ha egyetlen sort sem írnál le, akkor is tudnád szeretni magad? 
Minek, kinek a kedvéért írsz? Mi a valódi célod ezzel az egésszel?
Ezeket a kérdéseket érdemes ízlelgetned magadban, amolyan „nulladik lépésként”, mert ha nem találsz olyan motiváló erőt az alkotásban – vagy olyan összetevőt ezen erő részeként -, ami független a külvilágtól, akkor szükségszerűen visszatérnek az irigységgel, szakmai féltékenységgel kapcsolatos szenvedés-körök.

Egyrészt tehát engedd meg, hogy függetlenebbé válj a külvilágtól, másrészt azt is, hogy ha szeretnél, merj kapni, és az érvényesülést ne valami rossz dologként fogd fel! 

Sokszor a túlzott szerénység, önmagunk lekicsinylése és visszafogása is része a „csomagnak”, a mintakészletnek, amit kaptunk és öntudatlanul működtettünk. 
Régen - saját magunk vagy őseink számára - ez lehetett a túlélés vagy épp pont az önérvényesítés záloga, de ez a múlt, és a jelenünket szabadon megváltoztathatjuk!
Kialakíthatunk egy harmonikus formát és egy olyan egyensúlyt a magabiztosság és az alázat között, mely a belső iránytűnkön alapul.
Az irigység semmiképp sem valami szörnyűség, amiért el kellene ítélned magad. Legtöbbször csupán arról mesél, hogy ideje szembe nézned azzal, mire is vágysz valójában - és tenni érte!
Egy megerősítő gondolat, mely segít a minta feloldásában: "Arra koncentrálok, ami az én dolgom!" 
Vedd le a fókuszt a többiekről! Az irigység mögötti destruktív gondolatoknak és érzéseknek nincs közük hozzájuk – ők csak változók a Benned lévő képletben.
Amilyen Te vagy, és amit Te tudsz kifejezni, azt senki más nem tudja - mint ahogyan Te sem, amire ők hivatottak.

Ha tiszteled az egyediséget - saját egyéniséged akarod kibontakoztatni és nem "valamilyen" kívánsz lenni -, és ha hajlandó vagy a szándékaid szellemében cselekedni, be fogod látni, hogy az égvilágon senkire nem kell féltékenykedned.
Eredménytől függetlenül, már most élvezheted, hogy az vagy, aki vagy és úgy fejezed ki magad, ahogyan az Belőled önazonosan jön!  


4.) AZ ÍRÁSKÉNYSZER   - „Muszáj írnom / alkotnom!” 


(Az angol nyelvű eredeti.)

Oola: Szóval miről szólt? A könyve... mi volt a sztori? 
Grady: Nem tudom.
Terry: Úgy érti, néha nehéz lepárolnunk egy könyv esszenciáját, mert az egész az elménkben él.
Vernon: De tudnod kellett, miről szól... nem igaz? Ha nem is tudtad, miről szól, akkor minek írtad? 
Grady: Mert nem tudtam abbahagyni.

Alapvetően kétféle íráskényszer megkülönböztetését tartom fontosnak. Az egyik a kellemesebbnek titulált, amit szelíden-viccesen grafomániának szoktunk nevezni. Viszont ezzel sem könnyű együtt élni, mert túlságosan fejben tartja az embert. 
Az agyalás papírra vetülő szinonímája ez, amikor úgy érzed, csak akkor vagy képes átlátni, megérteni a dolgokat – s ezáltal biztonságban tudni magad -, ha írsz.
A másik verzió gyakran akkor köszönt be, ha megélted, hogy milyen a flow és milyen magad is meglepő csodát alkotni. Viszont megjelenik a félelem, hogy nem sikerül megismételned.
A háttérben ott dolgozik a szorongás, hogy csak szerencséd volt, egy rakás csődtömeg vagy, pedig… produkálnod kell.
„Ha nem kapom el, elillan az ihlet.” 
„Ha nem írok, senki vagyok.” 
„Ha nem szenvedek, nem tudok miről írni.”
A fenti gondolatminták mind ehhez a blokkhoz tartoznak és fenntartják a függőséget.
Ismerős az ihlet hajszolása, és az írásnak, alkotásnak, teljesítménynek való alárendelődés? 


A feloldás: Mivel ennek gyökere a félelem – ráadásul gyakran nagyon elemi félelem, hisz’ az identitásod meghatározó részét érzed ilyenkor veszélyben -, csakis annak ellenszerével, a szabadsággal oldható fel! :)
Egy megerősítő gondolat, ami segít felülemelkedni: "Én vagyok az alkotó, én döntök!"
Ajándékozd meg magad azzal, ami egyébként is adott, de „igent” csak Te mondhatsz rá magadnak: a szabadsággal!
Nem vagy kiszolgáltatva, Te teszed magad kiszolgáltatottá – és Te vagy az is, aki ki tudsz lépni ebből! 

Paradox módon két, látszólag nagyon ellentétes dolog segít, de alkotóként mindkettőre szükségünk van: az egyik a korlátok (vagy inkább határok) megszabása, a másik a korlátok áttörése.
Adj magadnak rendszeres írás-időt, határozd el, hogy most ezt fogod csinálni, mondj nemet más tevékenységekre; határolódj el attól, amitől csak elcsorog az energiád. 

Másrészről adj magadnak spontán „kimenőt”, én-időt, semmittevő, nem teljesítő, valóban feltöltő időt is!
És tisztázd, ha szükséges, újra meg újra, hogy miért írsz és mit is akarsz írni! 

[SPOILER, ha nem láttad a filmet, de a Wonder Boys főhőse is úgy tudja meglépni a változást – oké, azért a kéziratot felkapó és folyóba sodró szél ad egy szimbolikus, egyben igencsak konkrét löketet; ugye, ha nem tudunk elengedni, akkor az élet rásegít  -, hogy dönt. 
Döntenie, választania kell – és ez az aktus önmagában fontosabb is, mint, hogy konkrétan hogyan dönt.]
Bizony, az íráskényszer elengedéséhez és a kiegyensúlyozott, örömteli alkotáshoz kell a döntés bátorsága!
Mivel szeretnél foglalkozni és mivel nem?
Dolgod van most ezzel? Erről akarsz írni? Ezt akarod?
Dönts szíved szerint és csináld!
Túl soknak vagy nehéznek tűnik? 

Tedd egyik lépésed a másik után és minden a helyére kerül! :)


**

Adott a cikk? Örülök a visszajelzésednek akár hozzászólásban, akár privátban teszed meg!

A bejegyzésről összefoglaló infografikát is készítettem, melyet  


Ha szintet lépnél a megvalósítás útján és szeretnél fejlődni írásművészetedben, szeretettel várlak a Felszabadító Kreatív írás kurzusokra!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése