Csendvirágok: Alkotószoba: MI MARAD BELŐLÜNK AZ MI KORÁBAN?

Mondják, hogy mostani korunk túlzottan individuális. Hogy a modern ember elidegenedettségére a közösségekhez való visszatalálás lehet a megoldás. Mindeközben százmilliók lógnak nap, mint nap a közösségi média platformokon, vágyva a kapcsolódást, de gyakran csak annak illúzióját kapva, a dopaminfröccs után rendszerint hiányérzettel – sőt a hiányosság tudatával – zárva a szörfözést.

Azt gondolom, nem az individuum a hibás, még csak nem is az ego. Hanem egyszerűen nem tanultuk meg, milyen csodák talaja is az egyéniségünk. Hogy mit jelent valóban önazonosan kifejeződni, nem csupán levezetni a feszültséget vagy energiát szerezni.

Személyes tapasztalatom, hogy a közösségben lét – és bármilyen kapcsolat –, csak akkor lesz élettel teli és tápláló, ha abban teljesként, egészként veszünk részt. Ha tudatában vagyunk az értékünknek, anélkül, hogy bizonygatni akarnánk, ha szeretjük magunkat, anélkül, hogy másoktól várnánk, és ha képesek vagyunk felelősséget vállalni azért, ami a mi hatáskörünk.

Mélyen hiszek az emberi egyéniségben, egy olyan korban is, amelyben az uniformizálódás soha nem látott méreteket öltött. A mesterséges intelligencia asszisztálásával írt szövegeken is átüt, van-e egyéni látásmód, önazonos kifejezésmód. Felragyog-e a lélek jelenléte.

Sőt maga az MI használat is ennek a kérdését hangosítja ki egyre jobban:

„Ha ezt is, meg azt is meg lehet vele csinálni, akkor mi tesz minket valódivá?
Mi marad?
Mi az az esszencia bennünk, emberekben, ami nem elvehető?”

Ezek a kérdések már jóval korábban megjelentek az emberiség horizontján, mintegy megágyazva az MI által képviselt technológiai robbanásnak. Ha a tudásunk csak információ, ha a gyorséttermi kajához hasonlít a művészetünk és a spiritualitásunk, ha az előre csomagoltat és a mélyre nem menőt fogyasztjuk ahelyett, hogy szabadon tapasztalnánk, hol vagyunk mi?

Kik vagyunk, miért vagyunk itt és mire vagyunk hivatottak?

Számomra ezek gyönyörű, releváns kérdések, és minél inkább „beléjük állok”, annál tisztábban, erősebben érzem a jelenlétem.

Ha nyomaszt minket a világ, az lehet egy jelzés: ideje tudatosan betölteni benne a helyünk!

Márciusban egy teljesen új, négyhetes írásfolyamatot tartok, ez az Önarckép szavakkal. Az individuum, az egyéniség tudatos belakásáról szól majd.

Abba a minőségbe hívlak meg, amiben nem az kap energiát, hogy jobbá, fejlettebbé, tudatosabbá vagy hatékonyabbá, sikeresebbé tedd magad. Ehelyett elkezded őszintén megfigyelni, új perspektívákból és izgalmas módokon megírni és méltányolni azt, aki vagy. Nem majd, hanem már most.

Ez leveszi rólad a megfeleléskényszer terhét, legyen szó az írói hangodról vagy az önismereti utadról: hisz’ mindkettőben szabadnak születtél!

Ebből a megérkezésből aztán új megvalósítások ezrei ölthetnek formát – jó sok konkrét szöveget fogunk írni a gyakorlatokkal -, művészetben és életben egyaránt, de ha egyetlen dolgot kellene kiemelnem, az az egyéniségünk, egyediségünk ünneplése lesz.

Kísérlet ez számomra is, egy új kaland, nagyon várom!

A csatlakozás elindult, a korán kelő kedvezmény március 9-éig, hétfőig tart.

Ha foglalkoztat, mi marad belőled a világ zajában, és érzed, hogy itt az ideje tudatosabban belakni azt, aki vagy, ajánlom a lehetőséget!