Alkotószoba: MI MARAD BELŐLÜNK AZ MI KORÁBAN?

 

Mondják, hogy mostani korunk túlzottan individuális. Hogy a modern ember elidegenedettségére a közösségekhez való visszatalálás lehet a megoldás. Mindeközben százmilliók lógnak nap, mint nap a közösségi média platformokon, vágyva a kapcsolódást, de gyakran csak annak illúzióját kapva, a dopaminfröccs után rendszerint hiányérzettel – sőt a hiányosság tudatával – zárva a szörfözést.

Azt gondolom, nem az individuum a hibás, még csak nem is az ego. Hanem egyszerűen nem tanultuk meg, milyen csodák talaja is az egyéniségünk. Hogy mit jelent valóban önazonosan kifejeződni, nem csupán levezetni a feszültséget vagy energiát szerezni.

Személyes tapasztalatom, hogy a közösségben lét – és bármilyen kapcsolat –, csak akkor lesz élettel teli és tápláló, ha abban teljesként, egészként veszünk részt. Ha tudatában vagyunk az értékünknek, anélkül, hogy bizonygatni akarnánk, ha szeretjük magunkat, anélkül, hogy másoktól várnánk, és ha képesek vagyunk felelősséget vállalni azért, ami a mi hatáskörünk.

Mélyen hiszek az emberi egyéniségben, egy olyan korban is, amelyben az uniformizálódás soha nem látott méreteket öltött. A mesterséges intelligencia asszisztálásával írt szövegeken is átüt, van-e egyéni látásmód, önazonos kifejeződés. Felragyog-e a lélek jelenléte.

Sőt maga az MI-használat is ennek a kérdését hangosítja ki egyre jobban:

„Ha ezt is, meg azt is meg lehet vele csinálni, akkor mi tesz minket valódivá? 

Mi marad? 

Mi az az esszencia bennünk, emberekben, ami nem elvehető?”

Ezek a kérdések már jóval korábban megjelentek az emberiség horizontján, mintegy megágyazva az MI által képviselt technológiai robbanásnak. 

Ha a tudásunk csak információ, ha a gyorséttermi kajához hasonlít a művészetünk és a spiritualitásunk, ha az előre csomagoltat és a mélyre nem menőt fogyasztjuk ahelyett, hogy szabadon tapasztalnánk, hol vagyunk mi? 

Kik vagyunk, miért vagyunk itt és mire vagyunk hivatottak?

Számomra ezek gyönyörű, releváns kérdések, és minél inkább „beléjük állok”, annál tisztábban, erősebben érzem a jelenlétem.

Ha nyomaszt minket a világ, az lehet egy jelzés: ideje tudatosan betölteni benne a helyünk!

Téged mire inspirál ez a jelenkori átalakulás? 

Mi az, amit belőled szívvel-lélekkel jön? 

Hogyan adod? 

**

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még hosszabb, gyakran személyesebb hangvételű írásokat olvasni, iratkozz fel hírlevelemre!