KIM STAFFORD: A HAJNAL ELŐTT ÉNEKLŐ MADARAKNAK

Vannak emberek, akik mernek reménykedni,
akkor is, ha reményre semmi ok,
ha nem észszerű boldognak lenni.
Hadd mondjam el: egyetértek velük.
A legmélyebb sötétségben, egy hideg ágacskán,
egy veszélyes világban, az első
kis pelyhes elereszt egy csipogást, egy csicsergő
dallamot - és egy kis idő múlva, figyelj:
érkezik az első, halvány fénysugár, majd erősödve
átvilágít a ködbe burkolt fákon,
s lásd, a bátor nap felragyog,
mindenki ébred, sürög-forog.
És e legelső, őrült optimista? Neheztelhetünk-e
rá, ha azt gondolja hajnal hajnal után:
"Igen, megcsináltam!
És az élet oly' csodás!"

Kim Stafford amerikai költő (sz. 1949), többek között a Singer Come from Afar (Távolból jött énekes) című kötet szerzője (Red Hen Press, 2021). 

MEGBOCSÁTÁS (A folyó / Visszatérés)

Körülöttünk alkonyodott és a horizont a bíbor szín különleges árnyalatában fürdött; sosem láttam még ehhez foghatót.

Emberek érkeztek, hamarosan mindenki ott volt. Mindenki, akitől bocsánatot szerettem volna kérni, és mindenki, akinek megbocsátással tartoztam. Hol könnyen ment, hol nehezen, de amikor a homlokukon lévő csillagba merültem, felismertem a lelküket: ugyanolyan, végtelenül hatalmas, sokarcú, színes fényhologram volt, mint az enyém!

A szeretet mindent elsöprő hulláma járt át. Hogy tudnám őket megtagadni, és hogy tudnám magamat elutasítani, amikor egyek vagyunk, egyek Istennel?

Beesteledett, ami itt, e vízióban a bíbor legsötétebb árnyalatát jelentette, s az égből, mint szerpentinek, kis csillagfüzérek hulltak alá. Minden porcikám ünnepelte az életet.

A következő pillanatban mintha aranyszínű fényrobbanás öntött volna el. Jövőbeli énem üdvözölt és átéltem végtelen békéjét és boldogságát. Teljes bizalomban és szeretetben élt, itt, a Földön, megingathatatlanul egy volt Istennel és önmagával.

LEHETŐSÉG

Örömteli tett
„már nincs” és „majd lesz” közé,
hidat ível – lépj!