Mennyifélének láttalak már!
Kövérnek, soványnak, öregnek,
máskor meg szinte időtlennek.
Rugalmatlannak, léhának, nehéznek,
újjászületettnek, feszesnek, üdének.
Leharcoltnak, narancsbőrösnek, taszítónak,
gyönyörűnek, kereknek, hívogatónak.
Legtöbbször már majdnem,
de még mindig nem elég jónak.
S most, hogy véget ért a rohanás,
ez, ami maradt: oltalom, oldódás.
Sosem máshol, sosem máskor -
a Valóság a címkétlen pillanat.
Itt végre elengedheted magad.
**
Ez a vers az első Csendvirágok-érából való. Az ekkor született alkotások nagy része a könyv megjelenésekor lekerült a blogról, de néhányat elolvashatsz, ha ide kattintasz.
2020-ban megjelent, Csendvirágok című verses-novellás kötetem itt vásárolhatod meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése