Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. május 7., vasárnap

Az Egység meséi: A CSODÁK FÖLDJE - A Csillaggyermekek meséje

Csillaggyermek nagy lelkesedéssel indul neki új formaöltésének a földi dimenzióba, aztán meglehetősen hamar visszakozna, hisz’ itt olyan korlátozott a tapasztalás. 
Egy olyan gyermek lesz belőle, aki nem akar belesüllyedni az én-tudatosságba, inkább szabadon kalandozik és játszik más síkokon kis barátaival együtt - nem is csoda, hogy ideát az autizmus spektrumzavar tünet-együttesével diagnosztizálják. 

Vajon sikerül-e megnyílnia erre a világra? No és az ittenieknek őrá? És mi sül ki ebből az együtt-tanulásból? A meséből megtudhatod. :)

A mesét 8 és fél perces hanganyag formájában is meghallgathatod, itt.


Egyszer volt, hol nem volt, egy erdők ölelte, kedves vidéki városban élt egy kisfiú. Nimródként ismerte mindenki, de képzeld, voltak ennél valódibb nevei is - az egyiket megsúgom: Csillaggyermeknek hívták!
Egy szokatlanul hűvös szeptemberi napon érkezett meg a Földre, s bizony nem épp jókedvében.
Amolyan féktelen kalandora volt ő a kozmosznak, csupa  játékosság és erő, aki még a félistenek orra alá is borsot tört. Sokat tapasztalt, rengeteg formaöltésen keresztülment tudatként a szabadsághoz és a végtelenül könnyed teremtéshez volt hozzászokva. Így nem meglepő, ha idegennek találta a korlátokat, melyekkel ebben a szférában szembesülnie kellett.
Mégis úgy döntött, hogy eljön a Földre, mert azt érezte, olyan kaland várja most itt, aminél csodásabbat elképzelni sem tudott.
Az anyaméhben eltöltött utolsó időszakában azonban kezdett megfeledkezni erről a szándékáról. Ahogyan az anyag sűrűsödött körülötte, egyre kevésbé volt kedve ugrani és teljesen belefeledkezni. Édesanyjával együtt fokozódó nyomást tapasztaltak… mígnem eljött az idő, hogy kilépjen a világba.

Nem volt könnyű megszületnie; ő egyenesen úgy élte meg, mintha erős, durva kezek kirángatták volna Csillaggyermek-mivoltából. Itt semmi sem olyan volt, mint otthonos formájában, kivéve a szülei szerető jelenlétét, tekintetük, ölelésük melegét, mely emlékeztette őt önmagára.
Ám a csepp testbe való bezártság, a fémes hideg, az állandó zaj és az anyukájától való rendszeres elkülönítés egyáltalán nem hozták meg a kedvét az itteni kalandozáshoz.
A kórházból hazatérve sokkal barátságosabbá és meghittebbé vált minden, az éjszaka rémületétől azonban még szülei közelsége sem tudta megóvni. Hiába voltak ott mellette, ilyenkor vigasztalhatatlanul magányosnak érezte magát és üvöltött, ahogy a torkán kifért.

Néhány hetes volt még, amikor anyukája, miközben a karjában ringatta, egy dalt hallott belülről, tudod, a „lelki füleivel”. Előbb halkan dúdolni kezdett, majd a dallam szavakat szült:

Nimród, Nimród,
gyere velünk játszani!
Csupa csoda vár!

Nimród, Nimród,
gyere velünk táncolni,
nagyon várunk Rád!

Nimród, Nimród!
A delfin és a kiscsikó
nagyon várnak már!

No, de ki volt a delfin és a kiscsikó? Az anyuka nem tudta, de egy óceánpartra hasonlító, végtelenbe nyíló, gyönyörű teret látott maga előtt, olyan színekkel, melyek a Földön nem léteznek. Leginkább belső fénnyel világító pasztellszínekre emlékeztettek; olyanok voltak, mintha a szivárvány általunk ismert színpalettája egy teljesen új oktávval gazdagodott volna.
Nimród ettől a daltól láthatóan mélyebb nyugalommal tudott pihenni, s bár még sok kihívás várt rájuk, az éjszakai rohamok egy idő után csillapodtak.

Festmény: Jimmy Lawlor - Schools Out 

A kisfiú lassan kezdett kinőni a babakorból. Szépen fejlődött, ügyesen, bátran mozgott, mondott már szavakat, rövid mondatokat is, de úgy tűnt, a beszédhez való kedve még mindig várat magára.
Különleges gyerkőc volt, aki leginkább a természet elemeivel, földdel, botokkal, kavicsokkal, vízzel, széllel szeretett játszani. Vagy futkosott, pörgött-forgott, táncolt, nevetve, szabadon szárnyalón. Sokszor látszott, hogy befelé éppoly élénk a figyelme, mint kifelé, e más tájakra való elkalandozása azonban egészen felerősödött, amikor bölcsődés lett. Még mindig a csillagfényes égbolt mélysége tükröződött a szemeiben, de valami bezártság kezdett eluralkodni rajta.
Öntörvényű akaratossága is egyre jobban kiütközött, és a szülei gyakran tehetetlenül álltak a hisztik előtt. Nemsokára eljött a pillanat, amikor úgy döntöttek, jobb lesz, ha kiveszik őt a bölcsődéből.
Az otthoni foglalkozások mellett hamarosan segítséget kértek és kaptak olyan földi angyaloktól, akik ismerték a Nimródhoz hasonló gyerekeket. Nagyon szerették volna felkelteni Nimród érdeklődését, hogy minél több itteni dolgot megtanuljon és ráérezzen arra, milyen együttműködni és együtt játszani másokkal.

Egyik este, amikor az anyuka felszabadultan kacarászó-futkosó kisfiát nézte, benső vetítővásznán meglátta őt egy gyönyörű, nem evilági fényekkel ragyogó óceánparton, ahogyan a társaival játszik. Képzeld, egy játékosan ficánkoló delfin és egy vígan száguldó kiscsikó voltak a legjobb barátai!
Már azt is tudta, hogy hívják őket: Csillám és Csillagcsikó. A lovacska egyszerre hasonlított a tengeri csikóhalra és a szárazföldi paripára, mindkét közegben otthonosan mozgott, de bizony még repülni is tudott, a teste pedig mintha csillagok ezreiből állt volna!
A játékra hívó dalt dúdolva az anyuka ráhangolódott Nimród jókedvű barátaira, akik sok más kisgyerekkel is együtt játszottak. Ezen a helyen ugyanis mindenki végtelenül szabadon tudott mozogni és könnyedén teremteni.
Mivel Csillám és Csillagcsikó kitörő örömmel fogadták a közeledését, kérte őket, segítsenek megtalálni Nimródnak az utat az emberek világába, hogy itt is élvezhesse a közös tapasztalást.

- Tudom, hogy nehéz neki, de pontosan azért olyan nehéz, mert ellenáll. – mondta az anyuka.
Erre Csillám delfin finoman megcirógatta az arcát.

-  Nem gondolod, Kedves, hogy ez Rátok épp úgy igaz? – kérdezte örök-mosolyával.

-  Akkor hát… legyünk könnyedebbek, ugye?

-  Játsszatok, élvezzétek azt, ami van… pillanatról pillanatra… a csodák így tudnak feltárulni! – válaszolta a delfin, s ezzel hatalmasat szökellt a levegőbe, majd belecsobbant a vízbe.

Hogy mi történt ezután? Látszólag igen apró lépésekben haladtak, mégis változni kezdtek a dolgok. Anyukája és apukája gyakran dúdolták gyermeküknek a dalt:

Nimród, Nimród,
gyere velünk játszani!
Csupa csoda vár!

Bár a kisfiú sokszor ellenállt, bizonyos dolgok elkezdték megnyitni. Szülei látták már őt valódi, Csillaggyermek mivoltában, s így lassan ő is elkezdett emlékezni saját magára.
Szeretett az anyaggal érintkezni, festeni, maszatolni, agyagból, homokból formázni, s mindennél jobban szeretett a természetben lenni! A növényekkel és az állatokkal együtt játszva a figyelme kifelé is egyre erősödött. Imádta a halakat nézni, hamarosan pedig már együtt ficánkolt, úszott velük, és képzeld, később még egy lova is lett: Csillagcsikónak nevezték el!
Ahogyan telt-múlt az idő, példáján keresztül megmutatta másoknak is, milyen szabadon és a Földdel mély szeretetben, természetességben élni.

S az élet, itt a Földön egyre több kézzelfogható örömöt kínált, nem csak Neki, de a szüleinek is.
Hisz’ Csillaggyermekkel együtt ők is megtanulták, hogyan láthatják meg és élhetik a csodát, pillanatról pillanatra.


**

Az Egység meséi novella-sorozat további darabjait itt találod!

Jimmy Lawlor csodás festményeit is szívből ajánlom - itt írtam róluk!

Facebook -oldalamat itt követheted.

Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!

💗




Ez a mese ugyan nem, de a sorozat más darabjai szerepelnek a kora tavasszal megjelent, első Csendvirágok kötetben!

  A könyvről itt olvashatsz és meg is rendelheted!




© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

  Minden jog fenntartva! A szöveg és a képek egy része a szerző szellemi tulajdona. 
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotók nyilvános megosztó jogtiszta képei.

Borítófotó © Schäfer Zsófia



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése