Önismeret, művészet, önmegvalósítás. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2017. június 23., péntek

Az Egység meséi: EGY CSODA SZÜLETÉSE - Waiawoo meséje

Waiawoo egy igazán sikeres férfi, amolyan élet császára. Hawaii-on él egy óceánparti villában, milliárdos vagyona van, edzi testét és tudatát és mindig tudja, mi a legmegfelelőbb lépése.  Meg is cselekszi!  
E remek élet ellenére azonban valami mélységes mély, örök elégedetlenség feszíti. Mivel korának tudományos eredményei és az ő pénzügyi helyzete lehetővé teszi, egy nagy, végső kísérlettel kíván a dolgok végére járni.

Mitől leszünk igazán boldogok? Mi az, amit megtehet érte az ember? Hol kezdődik a misztérium? A novella rávilágít.

A Csendvirágok első vendégposztja, kedvesem, Io tollából! :)

A novellát 23 perces hanganyag formájában is meghallgathatod, itt.


Big Island nyugati partjának egyik legszebb partszakaszát épp’ most érte el a lenyugvó Nap látványa. Színáradat csordult végig a horizonton. Ég és óceán varázslatos nászából születő férfiként emelkedett ki Waiawoo vízből. Hosszan volt a víz alatt, mégis lassú felszínre bukkanással és kimért, nyugodt mozdulatokkal indult el a part felé. Kilépve a vízből hátranézett, karjait széttárta a Nap irányába, mintha csak magához ölelné, majd a hála arcába égett rúnáival elindult kényelmesen a háza felé. Számára ez volt az utolsó alámerülés az óceánba, hisz’ a holnap már egészen más nap lesz.
A másnap egy régóta várt, hosszú időszak lezárásával várja, melyet egy ideje már csak úgy hívott: bevégeztetés.


Közvetlenül a parton volt az otthona, melyet egy keskeny, finom homokföveny választott el az óceántól. Annak ellenére, hogy igen drága villák álltak sorban a környéken, szomszédai pont tisztes távolságban laktak tőle ahhoz, hogy az egyedüllét zavartalanságával élvezhesse mindennapjait.

Waiawoo Hawaii-i volt. Ereiben főként amerikai és őslakos Hawaii-i vér csörgedezett. Itt született ötven éve, és itt is élt egész életében. Sok csodás helyen járt a világban, de mindig a szigeteket tartotta otthonának. Birtoka a környék egyik legnagyobbika volt, mely a természet szerves részeként simult bele a virágoktól duzzadó erdőbe. Amolyan paradicsomi rejtekhely hangulata volt az egésznek, melyet régóta csak egymaga lakott. A szeretett emberek mind eltűntek mellőle. Szülei és szerelme meghaltak, s mivel nem született gyermekük, csupán hébe-hóba jött hozzá ismerős. Leginkább remeteként élt az édenkertjében, amit saját kezűleg gondozott. Remetesége mégsem járt bezárkózással és földhöz kötöttséggel, hiszen imádott autózni, repülni és hajózni is. Mindegyik járműve egyedi igények szerint lett legyártva, és mindegyiket maga vezette. De nem csupán földön, vízen és égen érezte magát otthon, hanem a tudat birodalmában is.
Kalandor volt, akit hívott a felfedezés és megismerés gyönyöre. Sosem tudta előre, merre fog menni, csak felszállt valamelyik utazóeszközére és nekivágott. Mindennapos meditációi, a tudata különböző dimenzióiba való alámerüléssel szintén hasonlóképpen zajlottak.

Mindez azonban csak egyik pólusa volt az életének - a látható és megismerhető fele -, amit szívesen osztott meg ismerőseivel, de a másikról senkivel sem beszélt.

A felszínen hétköznap, munkaidőben dolgos állampolgárként otthonról irányította ingatlan-befektetésékkel foglalkozó nívós cégét. A valóságban azonban tőzsdei spekulációkkal foglalkozott. A saját fejlesztésű asztrológia prognózisokkal és a tudata fölött gyakorolt szellemi kontrollal karöltve pengeéles pontossággal és hatékonysággal hajtott végre üzleti machinációkat. Olyan volt, akár egy profi autóversenyző, aki a maga épített versenyautójával csúcseredményeket produkál. Ilyenkor teljesen átszellemülve figyelte a kivetített asztrológiai ábrákat és tőzsdei diagrammokat, majd a kellő időben vásárolt és eladott.

Számára megvolt mindennek a bevált rendje és módja. Pontosan tudta, hogyan képes a legnagyobb hatékonysággal dolgozni, ezért mindig tartotta magát a belső szabályaihoz. Hasonlóképpen nyilvánult meg a kikapcsolódásai során is. Tisztában volt vele, hogy meg kell élnie a szórakozást nyújtó élvezetet, ezért a véletlenre bízta az utazási céljait, hogy így a szabadság is az élete része legyen, de közben mégis teljes volt a kontroll, hogy mindent a lehető legnagyobb élvezettel élhessen meg. E szellemi kontrollt már húszas évei elején elkezdte tökélyre csiszolni, amikor belemerült a hermetikus tanításokba. Tudását és szellemét együtt csiszolta nap, mint nap módszeresen elvégzett gyakorlataival, míg harminc éves korára teljesen kikristályosodott látás- és reagálás-mód alakult ki benne. Innentől már csupán alátámasztó visszaigazolásokat kapott az élettől, legyen szó munkáról, szórakozásról vagy emberekről.

A kollektíva, a civilizáció átalakulását figyelemmel követte és mivel az emberek virtuális térben való ténykedése taszította, igyekezett mindent a lehető leghagyományosabb és legtermészetesebb módon csinálni. Persze elektromos volt a háza vezérlése, az autója, a repülője és a hajója is, de a mobil, az internet és a mesterséges intelligencia programvezérlést amennyire lehetett kerülte. Leginkább a birtokán és a Hawaii szigetek megmaradt természetes környezetében szeretett tartózkodni. Tüzet gyújtott a kandallójában, a birtokán átcsörgedező patakban áztatta a lábát, mezítláb lépdelt a fűben és gyakran túrta bele a homokba hosszan a lábujjait. Szerelmes volt Földanyába. Sok millió dollárt fordított természetvédelemre, habár látta, oly’ haszontalan, mint pohár víz az égő házra. Ez volt az egyetlen tevékenysége, ami nem bizonyult kellően eredményesnek és közvetve fel is hívta magára a figyelmet, de nem tudta nem megtenni.
   

2037-re már oly’ mértékű volt a pusztítás, hogy a tudósok visszafordíthatatlanná minősítették az emberi károkozást. Már csak Gaián múlott, hogy mikor veti le magáról a parazitaként szétburjánzó és mindent öntörvényűen kizsákmányoló, ego uralta fajt.

Az emberek világa ollóként nyílt ketté és vágta szét a testvériség - egyenlőség minden illúzióját hatalmasok és gyengék között. A hatalom valódi birtokosai a földi társadalmat fenntartó és irányító nemzetközi nagy vállalatok, a bankszféra, a virtuális tér, a robotika, a genetika és az elmekontroll urai voltak. A többi 99-egész-sok-9 százalék a nép, a hétköznapi gazdagok és szegények, akik mind a saját hasznukkal és biztonságukkal voltak elfoglalva.  A klónozás csak az elit privilégiuma volt. Az, hogy szerveiket és testrészeiket tetszőegesen reprodukálni tudták, ugyanúgy menekülés volt a halál elől, mint a géptestbe, a virtuális térbe vagy a Marsra való költözés. Az emberi civilizáció süllyedő hajóján mindenki a saját életéért küzdött, de a Földről lemondtak már.

A világ forrongott, Földanya szenvedett, s látva az emberiség fokozódó eltompulását, Waiawoo teljes kilátástalanságba süppedt. Rátört a hiábavalóság érzése és hangosan kiejtve végítéletet mondott egész élete fölött:

- Ennyire volnék… – és mint aki saját élete filmjét egyszer csak leállítja, mélységes csönd és sötét hasított belé. Éppen a csillagos ég alatt állt az óceánra néző teraszán, amikor mindez megtörtént vele. Összeroskadva lehuppant a földre, önkéntelenül beült a meditáló pozitúrájába és figyelt, de nem jöttek gondolatok, sem érzések vagy elképzelések. Azt érezte, hogy a teste folyamatosan kienged minden feszültséget és tartást, majd hanyatt dőlt és kifeküdt széttárt karokkal és lábakkal. Elméje a leformattáltság ürességével tartott tiszta lapot eléje, viszont nem jelent meg semmi, ami formát öltött volna rajta. Az egész éjszakát így töltötte. Az idő múlását a felkelő Nap jelezte. Waiawoo pedig, - mint akit kilőnek az ágyból – egyszer csak felpattant a teraszról, és nekifogott, hogy véghezvigye, amit tennie kell.




Borult valamennyi megszokott programja, a bevált reggeli rutin, minden, amit jellemzően magáénak vallott. Nem volt terve, de egy formanélküli megingathatatlan inspiráció oly’ lángot gyújtott benne, hogy ő mégis teljes határozottsággal cselekedett.

Úgy tűnt, mintha egy alvó oroszlán éledt volna fel, akinek nem számított semmi abból, amit eddigi élete során megálmodott és tökéletesre csiszolt.

Egész idáig látszólag minden a helyén volt, ideálisan passzolt és gördült, csak éppen a kontroll súlya alatt növekvő belső szürkeségről nem akart tudomást venni. Hiába érezte azt, hogy meg van mindene, amire vágyott és eszményien élvezi az életét, mindezek programszerűen kiváltott reflexiókká lettek, egy gépies működés részeként. Mintha egyre inkább beleunt volna egy tökéletesre csiszolt gyönyörű gyémánt bűvöletébe. Waiawoo realizálta, hogy ennél szebbet-jobbat nem teremthet és nem csak hogy elérte a csúcsot, de már annyi időt tartózkodott fent, hogy totálisan be is telt az élménnyel.
A felébredt láng azt sugározta, hogy nem kér többet a kényszerűen fenntartott ragyogásból - továbblép. Ekkor élt meg először olyan elégedettséget, amit már egyáltalán nem akart megtartani, sem kontrollálni - kár, hogy mindez a halálára való készülődésével jelent meg. De már ez sem számított.


Közel egy év telt el ezt követően, és a naplemente színáradatában fürdő óceánból kilépdelő Waiawoo befejezte utolsó úszását. Ünnepi vacsoráját követően hosszan gyönyörködött még a csillagos égbolt magához hívó fényeiben, majd ágyba szenderült.
Az ébredés a teljes kipihentség örömével köszöntött rá. Arcán szétterülő mosollyal, ünnepélyes hangon köszöntötte a rá váró továbblépést: - Üdvözlégy, bevégeztetés!

Első útja a hibernáló készülékhez vezetett. Ránézett a búra alatt fekvő testre, és percekig csak szemlélte az ártatlan mélyálomban fekvő mását. A saját klónozott teste volt az, akinek elméjébe már feltöltötte tudata valamennyi meghatározó információját. Rányomott az ébresztő programra és felment megreggelizni. Olyan volt valamennyi mozdulata, mint egy örömittas szertartás ténykedése. Mindenből az utolsó.

Ezt a napot már több évtizeddel ezelőtt is látta az asztrológiai képletében, de csupán az egy éve bekövetkezett fordulóponttól vált meghatározóvá a jelentősége. Nem kívánta elkerülni, sőt felkészült rá, tudatosan ment elébe, tudva jól, hogy az égi törvényeket úgysem képes pénzzel, tudással vagy bárminemű hatalommal keresztülhúzni. Összhangban érezte magával a bevégeztetést. Elérte és megélte mindazt, ami számára adatott volt.

Már csupán egy dolog maradt hátra: a méltó távozás. Testét az óceánon keresztül kívánta Gaia számára visszaadni, míg tudatát a saját klónjának adományozta egy maga készített továbbörökítő forráskód aktivizálásával. Az óceánba repülőjével tervezte a stílusos berepülést, mellyel egyértelmű és gyors halált szánt magának. Nem kívánt senkitől külön búcsút venni. Mindennemű örökségét, mintha csak másnap reggel maga kelhetne fel az ágyból önnön több, mint legjobb mására hagyta. Igen, csak ekként utalt klónjára név nélkül: Önnön több, mint legjobb mása.

A klónozás hivatalosan törvénytelen volt, de a kellő pénz megnyitotta a kiváltságosok rejtett kapuit, amin keresztül saját, teljesen hű mását rendelte meg egy titokban működő cégtől. E cég számára is teljesen egyedülálló igény érkezett, mert az agyba bár be tudták ültetni a szükséges információkat (tudást, emlékeket, reagálás mintákat), de az őket mozgásba hozó forráskódokat, a személyes indukáló erőket már Waiawoo kívánta célba juttatni.  Az önálló identitást adó forráskódok megalkotásával régóta készült és tudta, hogyha átadja őket, akárcsak egy kómából felébredő ember, öntudatra fog eszmélni teremtménye. Hálás volt az életnek mindenért és köszönetét az életnek, Önnön több, mint legjobb másának életre keltésében látta kifejeződni.

Waiawoo bizonyos volt afelől, hogy mindez a mai nap végére meg is fog valósulni. Lassan mozdult, méltóságteljesen. Otthonát és birtokát végigjárta, egy-egy gondos mozdulatot intézet fához, virághoz, patakhoz, a hűtőbe italt és ételeket készített elő Önnön több, mint legjobb másának. Úgy ténykedett, hogy a délután második felére, amikor a hibernálást követő alvásból felébred, mását minden szépséges rendben fogja fogadni.

Az utolsó étkezésnek szánt ebédre, kedvenc ételét készítette el, ami most is egy kicsit másra sikeredett, mint ahogy az az utóbbi évben már módfelett jellemzővé vált rá. Mindig mindent úgy csinált, ahogy az a pillanatban jött – és így mindig, minden megtudta őrizni a legfinomabb, a legszebb, a leg-leg… minőségét, mintha első és egyben utolsó csodaként, nem kéne többé ragaszkodnia ahhoz, hogy legközelebb is pont az legyen újra megélve. S mindez már szándék és kontroll nélkül jött belőle.

Az ebédet követően Önnön több, mint legjobb mását megmosdatta, megfésülte, majd felöltöztette egy pont ugyanolyan egyszerű fazonú, természetes anyagból készített fehér ruhába, mint amilyenben maga is volt. Mintha csak tükörbe nézett volna – azzal a különbséggel, hogy mása szemei még üresen tekintettek bele a világba. Leültette otthona nappalijának közepén egy tatamira, az ajtókat kitárta az óceánra, maga pedig kiment a teraszra, hogy utoljára beszippantsa imádott óceánja látványát és sós levegőjét. Úgy érezte, a szél végigsimogatja őt, körbecirógatja arcát, kezeit, mezítelen lábfejét, Waiawoo pedig mélyen teliszívta tüdejét az illatos sós párával telített levegővel. Akként hatott rá eme utolsó csodája Földanyának, mintha csak Gaia örömkönnyeit venné magához, és e pillanatban maga is szabadjára engedte szemein át fakadó forrásából élete sóval és örömmel átitatott vizét.


Az idő megállt, majd elérkezett, hogy időtlen tettének életet adjon Önnön több, mint legjobb másán keresztül. Hátat fordított és lassan elindult a másával közvetlenül szemben, saját magának kikészített tatami felé. Leült pont akként, amint szemben vele klónozott testét látta. Egy mosoly futott végig rajta, midőn tudatosította, hogy az élet tükör nélkül tart tükröt számára.

Hosszan gyönyörködött a formában, majd miként egyik pillanatról a másikra megreped a magzatburok a születni készülő gyermek előtt, érezte, hogy elérkezett számára is az idő a forráskód átadására. Mása kezeit akként igazította be, ahogyan a sajátjait: jobb kéz egymás szívén, bal kéz pedig a sajáton. Ártatlanság volt benne. Hónapokon át készült a forráskód kicsiszolásával, pontos megfogalmazásával, de e pillanatban mindez tovatűnt. Elengedődött benne minden korábbi elképzeléshez való ragaszkodás és hagyta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.

A szívét figyelte, ahogyan elkezdett soha nem tapasztalt hővel, energiával lángolni és vele a légzését, amint folyamatosan mélyült. Tüdejét teliszívta, majd lassan kiengedte. Elkezdett egy új ritmus természetessé válni, amiben fokozatosan érezte, hogy Önnön több, mint legjobb mása is követi őt. Érzékelte jobb kezével tüdeje ugyanazon lüktetésre történő tágulását és összehúzódását, érzékelte szíve lángolását… és a szem fekete lyukként ragyogó sötétjéből egy új világ készült megszületni. Semmi más nem létezett Waiawoo számára, mint az új élet felragyogásának csodája… és látta, érezte, élte… egész lényével kívánta, hogy teremtménye az legyen, akinek a Lélek őt rendeli… több, szabadabb és boldogabb, mint aki ő volt… a kívánság megszűnt szavakkal kifejezhetővé lenni, de ő élte és ragyogta a Lélek igéjét mennyei szimfóniába fogalmazó csodát…


Tündöklő világosság gyúlt... majd a szoba körvonalai elkezdtek lassan kibontakozni. Besütött a lenyugvó Nap fénye, feltárva a helység körvonalait, a bútorokat, a növényeket, a tatamit… de csak egymaga volt ott. Egy test, egy tudat, egy Lélek. Körbenézett gyorsan a helységben, kitekintett a teraszra, átkukkantott az étkezőhöz, azonban ott sem talált magán kívül senkit.

- Ez egy csoda! – mondta ki hangosan. Majd felnevetett és nevetett, nevetett… a megkönnyebbülés és önátadás felszabadult boldogságával. Nem értette az egészet, de igazából nem is volt kedve megfejteni a csodát, csak élvezni akarta szabadon.

Hosszú, önfeledt nevetését követően nagy szomjúság tört rá és elindult a hűtő felé, hogy egy pohár hűvös forrásvizet igyon. A vizet azonban nem találta. Helyén a másik kedvence volt: frissen facsart narancslé. Körbenézett a hűtőben és bár ismerős ételek látványa fogadta, tudta, hogy ő nem így, s nem ezeket hagyta itt. Hátrafordult és a nüansznyi különbségek áradata ragadta magával. És ekkor, mint akinek hirtelen összeáll a nagy kép, ráébredt a történtekre.

Kezében a narancslével kilépett a teraszra és végtelen nyugalommal körbenézett. Az oly’ hasonló, mégis más birtokon magába szívta az ideát lévő, ugyanakkor pont olyannyira imádott Gaia illatát, majd poharát a magasba emelte, és a végtelenbe tekintve köszöntőt mondott:


Aloha!


**

Az Egység meséi novella-sorozat további darabjait itt találod!


Szeretnél értesülni az új mesékről?  Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!



2 megjegyzés:

  1. Ez gyönyörű!

    Hogy ti milyen csodás pár vagytok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy elolvastad és hogy tetszett! Szerintem is nagy kincs! És köszönjük! :)

      Törlés