Próza: NYÁRI BINGÓ

Úgy úszol a tiszta vizű tóban, mint fáradt utazó, aki a szomját oltja: minden pórusoddal hálásan szívod magadba a hűs nedűt.

Engeded, hogy átjárjon a Nap melege, túlcsordulsz erővel és tudod: annyi van belőle, hogy bőven jut mindenkinek.

Egyszerre vagy a pitypang-pihét felkapó könnyű szellő és maga a pihe: rájössz, hogy nem kell azonosulnod a benned felmerülő gondolattal.

Hagyod, hogy meglepetések érjenek, rácsodálkozol a világra; illatok, ízek, mosolyok, érintések árasztanak el: a Szerelem mindig jelen idejű!

Annyi ötleted van, mint tenger-réten a fűszál, annyi társad és lehetőséged a megvalósításra, hogy táncra perdülsz: tudatosan játszani élvezet!

Mersz könnyekig meghatódni, viszonzásvárás nélkül ölelni, abbahagyni valamit, amitől csak rosszul éreznéd magad, idétlennek lenni, jót nevetni magadon, megbocsátani és továbblépni, hiszen éled: a változás természetes.

Éjjel pedig, amikor felnézel a párás-dús lombok keretezte égre, a távoli Csillagtestvéreknek már itthonról üzensz haza, és csak ennyit mondasz: itt vagyok, ragyogok!