Azért is olyan csodás azzal foglalkozni, amit szeretek és a magam ura lenni – és erre kiváló lehetőséget ad a blog-forma, súgom megerősítésként a blogolni vágyóknak, akár a most futó kurzus résztvevőinek is! ;) -, mert mindenféle igazodási kényszer nélkül fejezhetem ki azt, ami épp a legnagyobb örömmel jön belőlem. Most például az egyik kedvenc "varázs-zenémről" és alkotómról, a Bat For Lashes-ről, azaz Natasha Khan-ról írhatok, akinek a művészete az utóbbi időben újra nagyon inspirál. Elég ínyenc rétegzene ez is, de igazából minden, amit izgalmasnak tartok, a mainstream-en kívül van! A hasonszőrűek úgy is megtalálják, és lehet, hogy lesznek, akik innen ismerik és szeretik meg. :)
Natasha a karantén-időszak alatt, májusban adott egy koncertet az otthonából, csak úgy egymaga, épp ezért teljesen lecsupaszított dalokkal. Most volt alkalmam megnézni és annyi kedvencemet játszotta és olyan meghitten, hogy újra elő kellett vennem néhány korábbi albumát és élő előadását. A tavalyi Lost Girls-ről írtam, a 2019-es év legjobb lemeze volt nálam, de így már tényleg időszerűvé vált egy „Életre szóló zenék-portré” is Róla!
A Bat For Lashes kifejezés szokatlan, de nem takar semmi különös rejtett szimbolikát, inkább egy játék, némi dark-os, Halloween-es felhanggal és azzal a feminin energiával, ami abszolút jellemző erre a zenére (vö. a szempillák finom rezdülése…) Natasha Khan 1979. október 25-én született Angliában, angol anyától és pakisztáni apától. Szülei válása nagy hatással volt rá, ekkor, 11 évesen kezdett el autodidakta módon zongorázni tanulni. Mindenhonnan kilógó, kirekesztett tiniből és gyári munkás fiatal felnőttből gyúrta ki magát az underground és a mainstream határán elismert, sőt felkapott multiinstrumentalista zenésszé. A húszas évei elején művészeti, sulit végzett, óvónőként dolgozott, egyedül ment nagy amerikai és mexikói utazásra, majd megcsinálta az első lemezét, a Fur and Gold-ot, és már ezután, 26 éves korában felfigyeltek rá. Én is ekkor ismertem és szerettem meg, abszolút kortársak is vagyunk, a koron túl egy sor alkatilag közös kulturális preferenciával zenében-filmben (egy szuper videóban beszél például a Cure Disintegration lemezéről és David Lynch-ről, meg hogy David Bowie-ra és Kate Bush-ra "művész-szüleiként" tekint).
A Fur and Gold-nak már az arculata is figyelemreméltó volt (bár a későbbi, egyre kiforrottabb art work-ök még csak ezután jöttek) valahol a 80-as évek tinifilmjeinek, a Donnie Darko-nak és a farkasüvöltős sámánhangulat háromszögében, és a 2000-es évek első évtizedének alternatív zenei miliőjében is jókor volt jó helyen, hamarosan olyan zenekarok előtt játszott, mint a Radiohead vagy a Depeche Mode. Az igazi kritikai sikert a 2009-es Two Suns hozta meg a számára, az én szívembe is ekkor lopta be végleg magát, főleg a papnős-spirituális kiállás miatt, amivel nagyon rezonáltam, és amit bár teátrálisan, de alapvetően klisék nélkül, borzongatóan eredeti tartalommal és mélységgel képviselt. A The Haunted Man-nél és a The Bride-nál (’12-ben és főleg ’16-ban) én már nagyon másban voltam, a dark wave-es életérzéstől már távol, de például a The Bride koncepciója lenyűgözött, zeneileg és vizuálisan egyaránt. Ehhez is (és később a Lost Girls-höz is) egy külön, komplett forgatókönyvet írt Natasha - aki már a Two Suns-nál is saját összművészeti projektet csinált, kitalált és megelevenített egy fiktív karaktert, akkor Pearl-t, a Bride-on egy oltárnál elhagyott menyasszonyt, akinek a férje az esküvőjére tartva halálos autóbaleset áldozata lett, a Lost Girls-ön pedig egy Niki Pink nevű vámpírnőt.
Még annyi mindent tudnék írni, például a lemezeken túli munkáiról, feldolgozásokról, filmzenékről, kollaborációkról (ezt is nagyon szeretem, a klipet is ő rendezte), meg hogy mennyire imádom a hangját... vagy a történetmesélős, tényleg mindenféle művészeti ágat bevonó, tágas, asszociatív zenei világát... és hogy mennyire rokonlélek nekem a szerelem-témában is, a szerelemre való vágyakozás és a szerelembe való belemenetel, és az általi érlelődés művészileg és emberileg mennyire jellemző rá (is). Egyébként júliusban lett anya és a Kids In The Dark videóban vele szereplő Sam Watkins a párja.
De most már inkább beszéljen helyettem a zene, mindjárt ideteszem a nehezen kiválasztott, de most épp így aktuális tíz kedvenc dalomat.
Jó felfedezést hozzájuk, ha tetszik, örülök, ha írsz! :)
A teljes lejátszási lista a YouTube-on.
💗
Szerző: N'alika (Kupai Eszter)
Bizonyos jogok fenntartva! A cikk szövege a szerző szellemi tulajdona
A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megosztható, más módon felhasználni tilos!
