Úgy készülődtem, mintha legalábbis randevúzni mennék: többször átöltöztem, kifestettem magam, sőt, hosszan vizsgálgattam az arcom a tükör előtt. Valóban volt valami ünnepélyes ebben a pillanatban, amely még akkor sem párolgott el teljesen, amikor majdnem egy órával később már a villamoson zötyögtem.
Különös ötletek jártak a fejemben, mintha színes füst gomolyogna, de nem a levegőben, hanem valahol a víz alatt. Vajon mennyi annak a valószínűsége, hogy összeálljon a kép, a kirakós, aminek a darabkáit évek óta keresgélem? Mégpedig anélkül, hogy bármit is tennék. Erőfeszítés nélkül. Lehetetlennek tűnt, mégis az a sejtelem suhant át rajtam: már összeállt, akkor is, ha még nem látom, mit ábrázol.
Legszívesebben megszólítottam volna a körülöttem lévőket. Fiúk, lányok, férfiak és nők, emberek! Miközben – sokszor csak éppen hogy, de azért mégis – elmegyünk egymás mellett, tudjátok-e, mi az, ami belül marad? Ki hogyan érez valójában, és ki kicsoda annak a mélyén, amit mutat? Ahogy befelé figyelek, egyre több réteget hántok le magamról, egymás után, és mégis mindig újabbakat találok. S ugyanígy, amikor azokra gondolok, akiket szerettem, vagy azokra, akiket még mindig szeretek, sőt, azokra, akik valamiért nem kerültek közel hozzám: nem tudom, mit rejtenek belül, mert mindig van tovább. Megmagyarázhatatlan, érthetetlen és azt hiszem, életemben most először képes vagyok örülni ennek!
A fejem felett a szürke egészen furcsa, mély árnyalatában játszott az égbolt. Megborzongtam ettől a színtől és még inkább attól a súlyos erőtől és fénytől, amit magában hordott. Mint egy nyugalmas, végtelenül türelmes várandós anya. Teljesen egyedül léptem be a kertbe, amely pihent, de nem aludt a vékony hótakaró alatt. Minden kis utat, kusza ösvényt be akartam járni, semmit sem szerettem volna kihagyni, de éreztem, akár heteket is eltölthetnék itt, az sem lenne elég. Nem értettem, hogyan, de a város zaja egészen felszívódott; néma csöndben sétáltam a borostyán és moha lepte, hósipkás szobrok, a most éppen üres madáretetők és a tél dacára is élettel teli bokrok sora mellett.
A fenyőliget sötéten és méltóságteljesen ölelt körül, én meg tátott szájjal bámultam ezeket a nemes óriásokat. Fenséges lények és az is lenyűgöző, hogy akár csak belőlük hányféle faj létezik itt! Nehezemre esett otthagyni őket, de eldöntöttem, ide még mindenképp visszatérek, mielőtt hazamegyek. A japánkertben lassan, tüzetesen szemlélődtem; olyan ismerős volt minden, különös szorítást éreztem a torkomban.
Sokáig köröztem a mára elhagyatott vagy félig használt, kétszáz éves épületek körül is, melyek régi történeteket suttogtak; különösen a gyönyörű, egykori főépület ragadott meg.
A megroggyant támfalat több helyen alá kellett dúcolni, ablakai közül jó néhányat bedeszkáztak, oldalait rozsdabarna indák nőtték be. Láttam magam előtt azokat, akik annak idején itt dolgoztak, szinte itt éltek. A háború alatt kórház működött az épületben, verőfényes nyári nap volt, a levegőben szomorúság és félelem, de ez mégsem írhatta felül az életet. Apró, banális ügyek foglalkoztatták őket, szerelembe estek, közeledtek, távolodtak, játszottak. Éreztek. Aztán egy nyárvégi vasárnapon a levegőbe repült a pálmaház, az üvegházi növények mind egy szálig elpusztultak, s a kert kétharmada odaveszett. Összeszorult a szívem.
Miközben tovább haladtam a sziklakertek felé, minden beharangozás nélkül, váratlanul, mégis a lehető legtermészetesebb módon esni kezdett a hó. Mintha áldás hullana az égből, esett, táncoltak a hópelyhek és engem elöntött a hála. Nem vagyok egyedül.
A park minden szegletében elképesztően gazdag flóra tárult elém, mégis most következett az eddigi legnagyobb meglepetés: a magyar lombos erdők aljnövényzetét felvonultató terület. Maguk a növények téli álmot aludtak, keveset láthattam belőlük, hosszan ízlelgettem azonban neveiket. A különös szavak kis réztáblákon sorakoztak, s miközben olvastam őket, mintha érzékeim áram alá kerültek, felvillanyozódtak volna! Csillámos ökörfarokkóró. Borzas orbáncfű. Erdei gyömbérgyökér. Szőrös fenyőspárga. Sugárkankalin. Vérontófű. Pápaszemes korongpár. Vízi kányafű. Vörösörvű aggófű. Halovány aszat. Őszi oroszlánfog. Hogyan létezhet ennyi minden?
Még sokáig sétáltam a szelíd hóesésben, mielőtt az üvegházakhoz vezető ösvényre léptem. Nem találkoztam emberrel itt sem, eddigi látogatásom során csak a bejáratnál a portással, pedig nyilvánvaló volt, hogy személyzetnek is lennie kell valahol.
A pálmaházban meleg fogadott, málló vakolat, rozsdás radiátorok, furcsa, rejtett zugok és lusta macskák, akikről végképp nem tudtam eldönteni, mit keresnek itt. A pompásan zöldellő, nyolc-tíz méter magas pálmákat figyelve tudatosult bennem a felismerés: időn kívül vagyok! Egytől egyig tökéletes, hatalmas fák. Élnek, az ég felényújtózkodnak; talán magányosak, mégis csodásan erősek, miközben egyiknek sem ez a valódi hazája.
A szomszéd épületben, a Viktória-házban ismét újabb világot találtam. Kinn esett a hó, nekem viszont most már le kellett vennem a kabátomat a benti trópusi klímában. Itt, a vízinövények birodalmában világosabb zöldben úszott minden, a medencék felszínén könnyű levélszőnyeg terült el, tavirózsák, sőt, tündérrózsák ragadták meg a tekintetem. Egy megáradt folyó képe derengett fel előttem. Elfelejtett emlékek visszhangoztak bennem, szunnyadó érzések ébredeztek, amiket mintha átláthatatlan idők óta szerettem volna kifejezni, de nem tudtam, hogyan kell. De most, ezen a napon nem zavart az, ami mindig fájt: hogy be van zárva minden, hogy nem tudom megmutatni. Mintha a körülöttem lévő valóság minden apró részlete azt súgta volna:minden rendben lesz, sikerül. Én pedig óvatosan ugyan, de kezdtem elhinni.
Amikor kiléptem az üvegház ajtaján, nem tudtam megállapítani, mennyi idő telt el. A hóesés véget ért és lágy, téli napfény aranyozta be a délutánt. Hogy lehet valami egészen felkavaró, és mégis tökéletesen megnyugtató? Csak a zenébe merülve éltem meg ilyesmit, s most ugyanez az élmény köszönt vissza.
Haza vágytam, oda, ahová tartozom, és ma azt éreztem: tudom, hol van. Megtalálom az utat. Ha nem keresem olyan görcsösen, mint eddig, talán sikerülni fog.
**
A folyó / Visszatérés 2009-ben született első regényem. Itt olvashatsz róla és meg is vásárolhatod.
