MÁR KÉSZEN ÁLL, DE TE KELLESZ HOZZÁ (Hazahívó írások)

Érezted már, hogy amit a pillanatban felfedezel, annyira kerek és teljes, hogy ilyet „ki sem lehetne találni”?

Banális dolog: egy ruha, amit megveszel, és azt gondolod, „mintha mindig is meglett volna”, mert annyira önazonos, annyira passzol hozzád.

Egy felismerés, ami megszületik mint „aha élmény”. „De hát eddig is így volt” – mondanád, mégsem csak annyi történt, hogy megfeledkeztél róla, mert pont így, mint most még nem láttad.

Egy szöveg, ami kibomlik a tiszta lapon, mint egy virág, és te rácsodálkozol: „jé, ezt én írtam?” Közben mégis olyan, mintha mindig is készen lett volna, csak le kellett szakajtanod, mint egy érett gyümölcsöt a fáról.

A „mi teremtjük” vagy „csak fel kell fedeznünk” egymásnak feszítése olyan hamis dilemma, mint amikor a sors és a szabad akarat vagy az én és az énen túli között perlekedünk. Miért kellene választanunk, ha a kettő egyszerre része a valóságnak ebben a kettős természetű, mégis, szívében a kettő egységét hordozó világban?

Két lábunk van, két kezünk, mindenbe kell szándék és önátadás, erőkifejtés és elengedés, individuális és közös tett is. Mint amikor biciklit hajtasz, evezel, lélegzel, eszel. Észlelsz és cselekszel. Csendben vagy – megszólalsz. Te vagy, de együttműködsz.

Ideje, tere létjogosultsága van mindennek, ami „kettő”, csak tedd tudatosan, és nem tévedhetsz el!

És a ráadás: az eltévedésnek, az öntudatlanságnak, a lekorlátozónak érzékelt dolgoknak ugyanúgy megvan a tere és a helye. Nem vész el semmi – minden Rendben van.

Ugye milyen felszabadító, amikor erre ráérzel? 

A férjem fotózta még korábban – a teraszunk fakorlátján játszó fények adták ki, vagy ő látta meg? Ez várt minket a nyaralásunk után hazatérve. :) Semmi effekt vagy szűrő nincs rajta!